Ferenc pápa: Jobb ateistának lenni, mint képmutató katolikusnak

A szentatya a személyes reggeli miséjén tartott szentbeszédében marasztalta el az egyházon belüli, kettős életet élő személyek viselkedését.

Ferenc pápa a rezidenciáján tartott reggeli miséjéhez fűzött néhány előre nem megírt, rögtönzött megjegyzést. „Botrány, hogy valaki egy dolgot mond, és mást cselekszik. Ez köpönyegforgatás” – érvelt. Így folytatta: „Vannak, akik gyakran hangoztatják: »nagyon katolikus vagyok, mindig járok misére, ehhez és ehhez a szervezethez tartozom«, pedig valójában ezt kellene mondaniuk: »nem élek keresztényi életet, nem adok méltányos bért az alkalmazottaimnak, kizsákmányolom az embereket, feketén üzletelek, pénzt mosok, kettős életet élek«.”

A szentbeszéd átiratát, benne az improvizált megjegyzésekkel a Vatikáni Rádió közölte, írja a The Guardian.

„Sok katolikus van, akire igaz ez, és ez botrány. Hányszor hallottuk már, hogy az emberek azt mondták, hogy ha ez az ember katolikus, jobb lenne ateistának lenni” – jelentette ki az egyházfő. Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta gyakran prédikálja, hogy a híveknek aszerint is kellene cselekedniük, amit szóban hirdetnek.

A szentatya a miséit is gyakran megszakítja rögtönzött mondataival. Így szót emelt már a papok által szexuálisan zaklatott gyermekek érdekében, egyenlőségjelet téve a zaklatás és a sátánizmus közé. Emellett a katolikus maffiatagokat arra figyelmeztette, hogy tetteikkel önmagukat átkozzák ki az egyházból, a bíborosokat pedig arra intette, hogy ne viselkedjenek úgy, mintha hercegek lennének. Nem sokkal a megválasztása után jelentette ki, hogy az ateistákat is jó embereknek kell tekinteni, ha jó tetteket visznek véghez.

Molnár Csaba

papa2.jpg
 
Nagyon várhatják már, hogy elpatkoljon és vissza vonhassák az efajta könnyelmű kijelentéseket.

Szerintem pontosan tudták, hogy milyen ember ő és milyen modern gondolkodó.
Szerintem ilyen pápa kell az embereknek; ez a fajta gondolkodás sokkal inkább az egyházhoz vonzza a híveket, mint az elődje (és most nem II. János Pálról beszélek).
 
Az elődje politikailag enyén szólva stiches volt.
Abban viszont nem értünk egyet, hogy a bíborosok tudták milyen is ő valójában...;)
 
Az elődje politikailag enyén szólva stiches volt.
Abban viszont nem értünk egyet, hogy a bíborosok tudták milyen is ő valójában...;)

Milyen szépen fogalmaztál...stiches:p

Azért gondolom, hogy tudták, milyen ember Ferenc, mert a "képbe kerülés" idejétől fogva folyamatosan figyelik. Annyira nem változik meg valaki, hogy akik megválasztják pár hónapra rá csak pislognak: úristen, ki ez az ember:o.

Gondolj csak arra, mekkora cirkusz volt a náci pápából. Majd az utána következő botrányok.
Szerintem pontosan tudták, hogy egy olyan pápára van szükségük, aki ért az emberek nyelvén, nem elrugaszkodott és modern gondolkodású.
 
Az elődje politikailag enyén szólva stiches volt.
Abban viszont nem értünk egyet, hogy a bíborosok tudták milyen is ő valójában...;)

Benedikt szerintem a mai napig megvan gyözödve arrol, hogy ö a "vice-isten" a földön.
-
220px-Papst_Benedikt_XVI.,_Pfingstmesse_im_Petersdom,_15._Mai_2005.jpg

-
Egy egyedülállo rekord: a Pápák sürüsége a Vatikánban elérte a 4 Pápa/négyzetkilométert.
 
Milyen szépen fogalmaztál...stiches:p

Azért gondolom, hogy tudták, milyen ember Ferenc, mert a "képbe kerülés" idejétől fogva folyamatosan figyelik. Annyira nem változik meg valaki, hogy akik megválasztják pár hónapra rá csak pislognak: úristen, ki ez az ember:o.

Gondolj csak arra, mekkora cirkusz volt a náci pápából. Majd az utána következő botrányok.
Szerintem pontosan tudták, hogy egy olyan pápára van szükségük, aki ért az emberek nyelvén, nem elrugaszkodott és modern gondolkodású.

Csak azt nem tudták, hogy a bíborosokat is ráncba akarja szedni, meg a pénzmosoda bankjukat... :p
 
Érdekes volt végigolvasni a hozzászólásaitokat. Valószínűleg egyikőtök sem tagja egyetlen keresztény egyháznak sem, ezért aztán nem fenyegeti az a veszély Francit, hogy tele lesz a templom a vasárnapi misén.

Ez valami csodálatos, óriási ötlet, hogy az ateistákat is jó embereknek kell tekinteni, ha jó tetteket visznek véghez. Vajon hogy juthatott ez az eszébe? No persze egy "keresztény" egyházfő zsenialitása természetes. Még szerencse, hogy mi földi halandók is értesülhettünk erről a rendkívüli újításról!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,712
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére