Árban szinte páratlan lesz az új Puskás stadion

Alig telt egy nap azóta, hogy a háttérből Orbán Viktor lefújta az olimpia pályázatot az ellenzéket árulózva, máris kiderült, hogyan is nézett volna ki nálunk az olimpiai építkezés.

Lázár János pókerarccal mondta be a kormányinfón, hogy az új Puskás Stadion bruttó 190 milliárd forintba kerül majd.


Ez az az új nemzeti stadion, amit egy 2011-es kormányhatározat alapozott meg. Eleinte 70-90 milliárdot emlegetettek költségként. Aztán a 2014-es, hivatalosan bejelentett tervek már 90-100 milliárdról szóltak. Az Új Puskás több lett volna egyszerű labdarúgó arénánál, egy sportparadicsom, több mint 20 sportágat szolgált volna ki, a tetején futópályával, lett volna 180 szobás szálloda, konferenciaközpont, irodaház, sportmúzeum, üzletek, éttermek, rendőrőrs is.


2015-ben kezdték volna építeni, 2018-ra készre ígérték. A cél az volt, hogy ezzel pályázzunk a 2020-es Európa-bajnokságra, amit több ország közösen rendez, addig is egy Európa-liga vagy Bajnokok Ligája-döntőt rendeztek volna benne.

Csak a tervek 2,65 milliárdba kerültek.

Aztán nem ez lett, átszabták a terveket, a 20 sportágat kipaterolták a tervezett stadionból, csak a focinak terveztették át 2015-ben. Fürjes Balázs, minden nagy budapesti beruházás kormánybiztosa ezt azzal indokolta, hogy túlzásba estek a tervezők. 2015 tavaszán vette át a projektet. Azt mondta, „Méretében, tömegében, műszaki megoldásaiban és funkcióiban egyaránt nehezen megvalósítható épülettervvel találkozott, amelynél rendkívül kockázatosnak tűnt az átadási határidő és a költségkeret betartása, ezért az épület ésszerűsítése mellett döntöttek”.

A 100 milliárd a kormánybiztos szerint legfeljebb a létesítmény kétharmadára lett volna elég.

„A legfontosabb a költségvetés betartása”

- mondta Fürjes 2015-ben, ezért lenyesegette a terveket, lehámoztak róla mindent, ami nem foci.

Az építkezés azonban így sem indult el 2015-ben, sőt 2016-ban sem, csak elbontották a régit, 4 milliárdért. Közben az Európa-bajnokság társrendezői lettünk, a papíron létező, de már leegyszerűsített stadionnal.

Hivatalosan nem mondtak semmit, ezért is volt meglepő, hogy tavaly decemberben egyszercsak megjelent az építésre kiírt közbeszerzés pályázat módosítása, amiben a még ki sem választott kivitelezőnek 32 hónap helyett 35 hónap alatt kell majd befejeznie az építkezést. Úgy, hogy eleve késésben van a projekt.

Csányi Sándor MLSZ-elnök aztán elismerte, hogy késésben van az építkezés, 2019 tavasza helyett talán novemberben lesz az első meccs a Puskásba. Vagyis BL- és El-döntő sem lesz ott az Európa-bajnokság előtt.

Aztán jött Lázár, és bejelentette, hogy 190 milliárd lesz a stadion. Innentől pedig - akárcsak a vizes vébé uszodájánál - az lesz a hivatkozási alap, hogy benne maradtak a keretben, nem lesz több 190 milliárdnál. Ott az uszodát először 8 milliárdra ígérték, több mint 40 milliárd lett. Itt 70-90-ről indultak, 190-nál álltak meg. Hogy mi indokolja a brutális áremelkedést, arról senki nem mondott semmit.

A 190 milliárd az 618 millió euró vagyis 654 millió dollár.

Nem épült mostanában sok ilyen méretű stadion a világban.

Releváns összehasonlítási alap lehet az Arsenal pályája, a 2006-ban épült londoni Emirates stadion. Ez ugyanis közmegegyezés szerint a világ egyik legkorszerűbb focipályája, méretileg bő hatvanezres, vagyis csak tizedével kisebb a 67 ezresre tervezett ÚPS-nál, viszont egy összehasonlíthatalanul drágább városban, magasabb telekárak mellett, sokkal drágább munkaerő felhsználásával épült. A teljes költsége így is csak 390 millió font, vagyis 461 millió euró volt.

Európa egyik legismertebb focipályája a látványos dizájnjáról is híres lisszaboni Luz stadion, a Benfica otthona, ami a 65 ezres befogadóképességével majdnem pontosan akkora, mint a tervezett ÚPS. Bár 2003-ban, vagyis 14 éve készült el, az infláció nem lehetett akkora, hogy ne tűnjön fel az árkülönbség, a Luz ugyanis 118,7 millió euróba került, szemben az ÚPS most elfogadott 618 millió eurós költségvetésével.
Sok magyar szurkoló ismerhette meg a foci-EB-n a legendás marseille-i Vélodrome stadiont. Ez pont akkora befogadóképességű - 67371 néző - mint a tervezett Puskás. Itt gyakorlatilag vadonatúj fedett stadion épült a régi nyitott helyére, annak fokozatos átépítésével, 3 év alatt, 150 millió euróból.

Egyetlen stadiont találtunk, ami hasonló méretű és hasonló összegbe került. A 68 ezres bakui Olimpiai Stadiont az elképesztő költekezése miatt hirhedtté vált 2015-ös Európa Játékokra építették, nagyjából 600 millió eurós költséggel. A Nemzetközi Olimpiai bizottság által kitalált Európa Játékok a dermesztő azeri példa miatt majdnem meg is szűnt az első esemény után. A bevételre hajtó NOB végül azt találta ki, hogy 500 millió dollárban maximálta a Játékok lehetséges költségvetését. De ezek után is csak egyetlen jelentkező akadt a 2019-es eseményre, az Azerbajdzsánhoz hasonlóan diktatórikus Fehéroroszország.

Kijózanító adat, hogy miközben a NOB az egész, gyakorlatilag egy teljes olimpiai programot lefuttató megaesemény költségvetését tokkal-vonóval 500 millió dollárban maximálta, az Új Puskás Stadion legújabb költsége, a 190 milliárd forint 654 millió dollárnak felel meg.

Úgy tűnik, az ekkora stadionok ára csak a híresen korrupt keleti országokban tud Puskás-közeli szintre nőni. A kijevi olimpiai stadion helyére felújítás címén gyakorlatilag teljesen új pályát építettek, teljesen új alsó karéjjal, egy teljes új lelátóval és nagy tetőszerkezettel a 2012-es foci Eb-re, 548 millió euróért. Ez azonban egy a budapestinél nagyobb, atlétikai pályát is magába foglaló stadion.

Érdemes körülnézni a környéken. A románok már megépítették az új stadionjukat, 2011-ben adták át. Kisebb, mint az új Puskás, 55 634 fős, de a még nálunk is nagyobb korrupciósszorzó ellenére is arányaiban sokkal olcsóbb volt, 234,5 millió euró (70 milliárd forint). Itt is lesz Európa-bajnoki meccs 2020-ban, de rendeztek már Európa-liga döntőt is, 2012-ben.

A román nemzeti stadion Fotó: AFP
Pozsonyban most épül az új nemzeti stadion, de sokkal kisebb. Az építkezést tavaly szeptemberben kezdték. Robert Fico kormányfő azt mondta: „Nem kezdünk megalomán építkezésbe, a korábban emlegetett 40 vagy 50 ezer nézős befogadóképesség túlzás volt. Elég nekünk egy 20 ezer fős stadion, amelyik minőségi és biztonságos lesz.” Ráadásul ez sem tisztán állami pénzből épül, hanem csak kiegészítő támogatást ad a kormány a Slovan Bratislava tulajdonosának. Az új nemzeti stadion ugyanis a Slovan stadionja lesz. A Strabag bruttó 59,77 millió euróért építi fel másfél év alatt építi fel a stadiont. Az állam a projekt sportrészének kiépítésére 27,2 millió euró támogatást ad.

Horvátországban Eszéken tervez új nemzeti stadiont a klub egyik tulajdonosa, Ivan Mestrovic. A Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő klub elnöke azt nyilatkozta, hogy ők maguknak 12 ezer fős stadiont terveznek, amit felépítenek Mészárosék (szemben a magyarországi stadionépítésekkel, amik állami támogatásból mennek), de ha létrejön a megállapodás a futballszövetséggel és a kormánnyal, hogy itt legyen az új nemzeti stadion, akkor 25-30 ezres stadiont építenek. Az eszéki klub a költségek felét, sőt, esetleg kétharmadát is állná, ha létrejön az egyezség. Annak ugyan kicsi a valószínűsége, hogy Zágráb helyett Eszéken legyen a horvát nemzeti stadion, de éredekes, hogy a határon kívül Mészáros Lőrinc a zsebébe nyúlna, ha stadiont kell építeni.

Talán még plasztikusabban rajzolódik ki a Puskás elképesztő túlárazása, ha a költségeit néhány amerikaifoci-stadion árával hasonlítjuk össze. Ennek annyi értelme van, hogy miközben maga a játéktér hasonló méretű, az amerikai stadionok köztudottan a világ legluxusabb, a nézőknek elképesztő, semmilyen futballstadionban nem létező szolgáltatásokat nyújtanak.

Az Indianapolis Colts pályája, a 2008-ban átadott Lucas Oil Stadium pont 67 ezres, mint a Puskás lesz, de ez teljesen fedett, ugyanakkor elhúzható tetőszerkezettel ellátott létesítmény. Olyan, focipályákon nem létező kényelmi szolgáltatásokkal, mint 25 lift, 2 mozgójárda, a 2 óriáskivetítőn és a teljes stadionon végighúzódó 360 fokos szalagkijelzőn kívől több, mint ezer óriási monitor. Ez került 720 millió dollárba.



stadion.jpeg
 
Nem értitek. Fogalmatok sincs az ok-okozati összefüggésekről, de most majd jól felhomályosítalak benneteket a Zigasságról, feleim!

Tehát. Azokban a nyugati országokban, a rothadó liberalizmus hazáiban, amiatt olcsók ezek a nagy stadionok, mert SZÉPEK. Szépre akarják őket megépíteni, tehát gondosan tervezve, ügyelve mindenre, hiszen másképp nem lenne szép.

Magyarország azonban nem Nyugat, ott illiberalizmus van, emiatt muszáj különböznie a nyugattól, s ez meg kell mutatkozzék jelképekben is. Ha tehát a nyugatiak szép stadionokat építenek, a magyarok jusztis és csakazértse szabad hogy szépet építsenek! Mindegy, mi van a filmen meg holmi látványtervekben, úgyis az lesz mint a Dagály uszodával: lesz belőle egy ronda betontömb!
Na de ha muszáj rondát építeni, akkor nem szabad mindenre gondolni. Nem szabad gondosan tervezni. Szarul kell tervezni, persze nagy pénzért, halogatni az építést is, aztán az utolsó pillanatban összecsapni és odabaszni valamit, mindegy mit, mindegy hogy néz ki csak össze ne dőljön. De mert akkor már sürget az idő, jó lesz az drágán is csak legyen ott valami...

Értitek már?

Különben szerintem egyáltalán nem is kéne semmi stadion se, se szép se ronda, de az már más kérdés.
 
Na de ha muszáj rondát építeni, akkor nem szabad mindenre gondolni. Nem szabad gondosan tervezni. Szarul kell tervezni, persze nagy pénzért, halogatni az építést is, aztán az utolsó pillanatban összecsapni és odabaszni valamit, mindegy mit, mindegy hogy néz ki csak össze ne dőljön.
Ezeket mi alapján mondod? Hogy minden eleve szar? Van konkrétum is, vagy csak a zsigerekből jön?
 
Az nem úgy van, hogy bemegy az ember a boltba és vesz egy stadiont, és mindenki tudja, hogy az X euroba kerül. Ráadásul az összehasonlításban szereplő épületek 2011-es átadásúak, azaz most 6 évesek, és igenis van infláció. A nyugati stadionokat sem mindenhol a drága nyugati munkaerő építi, hallani magyar, román, lengyel szót szépen.

Szerintem nehéz egy stadion építési költségeit egy másikkal összehasonlítani, még korrupció nélkül is:
Ha van egy stadion, ami nem felel meg a mai előírásoknak, és átépítéssel sem fog megfelelni, akkor le kell bontani, és újat építeni. Tehát a folyamatos átépítés nem megoldás. Nálunk ez a helyzet. A bontási költségek sem két fillér nagyságrendűek.

Ehhez jönnek például az éghajlati tényezők.

A lisszaboni stadionban valószínűleg nincs fűtés. Ott ugyanis nem kell. Emlékszem, amikor a spanyol befektetők jöttek Budapestre lakóparkot építeni, kifogásolták, hogy minek kell kazánház. Mondták nekik, hogy itt télen hideg van. Visszakérdeztek, hogy "nade annyira?" Portugáliában, ha egy hétig -5°C van, az az évszázad hidege. És azért gond, mert az átlag portugál lakásban sem fűtés, sem klíma nincs. Az északi rész éghajlata enyhe, óceáni. Az éves középhőmérséklet 15 °C. A déli partvidéke azonban már mediterrán. Itt az éves középhőmérséklet 18 °C. Nálunk 10-11°C.

Angliát a Golf-áramlat melegíti (az egész európai partvidékkel együtt, Hollandiáig). A levegő párás (tehát melegebbnek érezzük), és a téli méretezési hőmérséklet azt hiszem +8°C. Nálunk -13. Nézzétek meg az angol gyepet meg a magyart. Az angol éghajlatot óceáni klímájából kifolyólag ugyanis hűvös nyár és enyhe tél jellemzi.

Nálunk a gyepet is fűteni kell, hogy ne pusztuljon ki, és napoztatni is, ha fedett a stadion. Ez nem a kormány miatt van...

Aztán ott vannak a méretből adódó problémák. Ha be kell fedni egy részét, akkor az annál nehezebb, minél nagyobb az épület. A tűzvédelem, az esetleges tüzek észlelése és hatékony oltása is sokkal drágább egy nagyobb épületben. Szóval, az építési költségek nem lineárisak, egy kétszer nagyobb stadion nem kétszer annyiba kerül, hanem többe.

Több parkoló, több megközelítési és több menekülő útvonal kell. Tehát a kisebb stadionokkal való összehasonlítás is sántít.

Az sem állná meg a helyét, hogy egy iskolai tornaterem X forint, ebben Y-szor nagyobb a pálya mérete, tehát Y-szor kerülhet csak többe.
 
Utoljára módosítva:
Mengint baj van a stadionokkal , meg a fuvel meg a futessel, meg a napoztatassal, akkor mi a fenenek epitunk megszallottan stadionokat?mert zaporoznak a golok es meg a 6:3 is lepipaljak mostansag ennyi stadionba meg se birjuk szamolni a rengeteg golokat amiket osztogatunk mindenkinek.??????
 
Mengint baj van a stadionokkal , meg a fuvel meg a futessel, meg a napoztatassal, akkor mi a fenenek epitunk megszallottan stadionokat?mert zaporoznak a golok es meg a 6:3 is lepipaljak mostansag ennyi stadionba meg se birjuk szamolni a rengeteg golokat amiket osztogatunk mindenkinek.??????

Azért, mert a foci valószínűleg a világ legnépszerűbb sportja. Én mondjuk nem szeretem, de ez nem tőlem függ.
A stadionokban folyó meccseket közvetíti a TV, az emberek nézik, ebből van bevétel. Mennek a hirdetések közben, ebből is van bevétel. Szóval ezért.
Megkérdezhetnéd, miért van Hungaroring. Nos, ugyanezért. Pedig nincs egyetlen magyar Forma 1-es versenyzőnk sem.

A 6:3-nak és a stadionoknak semmi köze nincs egymáshoz. Ez egy üzlet. Ha az emberek inkább a sakkot néznék ilyen tömegben, akkor sakkpályákat építenének a világon mindenütt.
 
Fel van cserelve a sorrend. Ha nincs gol nincs kozonseg, ha nincs kozonseg, nincs reklam, csak allami hidetes hogy jobban teljesitunk.
Minden stadiont feltennek a tozsdere ,azt te es a stadion partolok vasarolhatnak a reszvenyeket es abbol kene fentartani.
Ha a lelkesedesed csokken attol meg virithatod a penzt hatha a golok is megerkeznek es az evszazad bulija lesz a stadion uzlet.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,741
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére