Árban szinte páratlan lesz az új Puskás stadion

Alig telt egy nap azóta, hogy a háttérből Orbán Viktor lefújta az olimpia pályázatot az ellenzéket árulózva, máris kiderült, hogyan is nézett volna ki nálunk az olimpiai építkezés.

Lázár János pókerarccal mondta be a kormányinfón, hogy az új Puskás Stadion bruttó 190 milliárd forintba kerül majd.

Ez az az új nemzeti stadion, amit egy 2011-es kormányhatározat alapozott meg. Eleinte 70-90 milliárdot emlegetettek költségként. Aztán a 2014-es, hivatalosan bejelentett tervek már 90-100 milliárdról szóltak. Az Új Puskás több lett volna egyszerű labdarúgó arénánál, egy sportparadicsom, több mint 20 sportágat szolgált volna ki, a tetején futópályával, lett volna 180 szobás szálloda, konferenciaközpont, irodaház, sportmúzeum, üzletek, éttermek, rendőrőrs is.

2015-ben kezdték volna építeni, 2018-ra készre ígérték. A cél az volt, hogy ezzel pályázzunk a 2020-es Európa-bajnokságra, amit több ország közösen rendez, addig is egy Európa-liga vagy Bajnokok Ligája-döntőt rendeztek volna benne.

Csak a tervek 2,65 milliárdba kerültek.

Aztán nem ez lett, átszabták a terveket, a 20 sportágat kipaterolták a tervezett stadionból, csak a focinak terveztették át 2015-ben. Fürjes Balázs, minden nagy budapesti beruházás kormánybiztosa ezt azzal indokolta, hogy túlzásba estek a tervezők. 2015 tavaszán vette át a projektet. Azt mondta, „Méretében, tömegében, műszaki megoldásaiban és funkcióiban egyaránt nehezen megvalósítható épülettervvel találkozott, amelynél rendkívül kockázatosnak tűnt az átadási határidő és a költségkeret betartása, ezért az épület ésszerűsítése mellett döntöttek”.

A 100 milliárd a kormánybiztos szerint legfeljebb a létesítmény kétharmadára lett volna elég.

„A legfontosabb a költségvetés betartása”

- mondta Fürjes 2015-ben, ezért lenyesegette a terveket, lehámoztak róla mindent, ami nem foci.

Az építkezés azonban így sem indult el 2015-ben, sőt 2016-ban sem, csak elbontották a régit, 4 milliárdért. Közben az Európa-bajnokság társrendezői lettünk, a papíron létező, de már leegyszerűsített stadionnal.

Hivatalosan nem mondtak semmit, ezért is volt meglepő, hogy tavaly decemberben egyszercsak megjelent az építésre kiírt közbeszerzés pályázat módosítása, amiben a még ki sem választott kivitelezőnek 32 hónap helyett 35 hónap alatt kell majd befejeznie az építkezést. Úgy, hogy eleve késésben van a projekt.

Csányi Sándor MLSZ-elnök aztán elismerte, hogy késésben van az építkezés, 2019 tavasza helyett talán novemberben lesz az első meccs a Puskásba. Vagyis BL- és El-döntő sem lesz ott az Európa-bajnokság előtt.

Aztán jött Lázár, és bejelentette, hogy 190 milliárd lesz a stadion. Innentől pedig - akárcsak a vizes vébé uszodájánál - az lesz a hivatkozási alap, hogy benne maradtak a keretben, nem lesz több 190 milliárdnál. Ott az uszodát először 8 milliárdra ígérték, több mint 40 milliárd lett. Itt 70-90-ről indultak, 190-nál álltak meg. Hogy mi indokolja a brutális áremelkedést, arról senki nem mondott semmit.

A 190 milliárd az 618 millió euró vagyis 654 millió dollár.

Nem épült mostanában sok ilyen méretű stadion a világban.

Releváns összehasonlítási alap lehet az Arsenal pályája, a 2006-ban épült londoni Emirates stadion. Ez ugyanis közmegegyezés szerint a világ egyik legkorszerűbb focipályája, méretileg bő hatvanezres, vagyis csak tizedével kisebb a 67 ezresre tervezett ÚPS-nál, viszont egy összehasonlíthatalanul drágább városban, magasabb telekárak mellett, sokkal drágább munkaerő felhsználásával épült. A teljes költsége így is csak 390 millió font, vagyis 461 millió euró volt.

Európa egyik legismertebb focipályája a látványos dizájnjáról is híres lisszaboni Luz stadion, a Benfica otthona, ami a 65 ezres befogadóképességével majdnem pontosan akkora, mint a tervezett ÚPS. Bár 2003-ban, vagyis 14 éve készült el, az infláció nem lehetett akkora, hogy ne tűnjön fel az árkülönbség, a Luz ugyanis 118,7 millió euróba került, szemben az ÚPS most elfogadott 618 millió eurós költségvetésével.
Sok magyar szurkoló ismerhette meg a foci-EB-n a legendás marseille-i Vélodrome stadiont. Ez pont akkora befogadóképességű - 67371 néző - mint a tervezett Puskás. Itt gyakorlatilag vadonatúj fedett stadion épült a régi nyitott helyére, annak fokozatos átépítésével, 3 év alatt, 150 millió euróból.

Egyetlen stadiont találtunk, ami hasonló méretű és hasonló összegbe került. A 68 ezres bakui Olimpiai Stadiont az elképesztő költekezése miatt hirhedtté vált 2015-ös Európa Játékokra építették, nagyjából 600 millió eurós költséggel. A Nemzetközi Olimpiai bizottság által kitalált Európa Játékok a dermesztő azeri példa miatt majdnem meg is szűnt az első esemény után. A bevételre hajtó NOB végül azt találta ki, hogy 500 millió dollárban maximálta a Játékok lehetséges költségvetését. De ezek után is csak egyetlen jelentkező akadt a 2019-es eseményre, az Azerbajdzsánhoz hasonlóan diktatórikus Fehéroroszország.

Kijózanító adat, hogy miközben a NOB az egész, gyakorlatilag egy teljes olimpiai programot lefuttató megaesemény költségvetését tokkal-vonóval 500 millió dollárban maximálta, az Új Puskás Stadion legújabb költsége, a 190 milliárd forint 654 millió dollárnak felel meg.

Úgy tűnik, az ekkora stadionok ára csak a híresen korrupt keleti országokban tud Puskás-közeli szintre nőni. A kijevi olimpiai stadion helyére felújítás címén gyakorlatilag teljesen új pályát építettek, teljesen új alsó karéjjal, egy teljes új lelátóval és nagy tetőszerkezettel a 2012-es foci Eb-re, 548 millió euróért. Ez azonban egy a budapestinél nagyobb, atlétikai pályát is magába foglaló stadion.

Érdemes körülnézni a környéken. A románok már megépítették az új stadionjukat, 2011-ben adták át. Kisebb, mint az új Puskás, 55 634 fős, de a még nálunk is nagyobb korrupciósszorzó ellenére is arányaiban sokkal olcsóbb volt, 234,5 millió euró (70 milliárd forint). Itt is lesz Európa-bajnoki meccs 2020-ban, de rendeztek már Európa-liga döntőt is, 2012-ben.

A román nemzeti stadion Fotó: AFP
Pozsonyban most épül az új nemzeti stadion, de sokkal kisebb. Az építkezést tavaly szeptemberben kezdték. Robert Fico kormányfő azt mondta: „Nem kezdünk megalomán építkezésbe, a korábban emlegetett 40 vagy 50 ezer nézős befogadóképesség túlzás volt. Elég nekünk egy 20 ezer fős stadion, amelyik minőségi és biztonságos lesz.” Ráadásul ez sem tisztán állami pénzből épül, hanem csak kiegészítő támogatást ad a kormány a Slovan Bratislava tulajdonosának. Az új nemzeti stadion ugyanis a Slovan stadionja lesz. A Strabag bruttó 59,77 millió euróért építi fel másfél év alatt építi fel a stadiont. Az állam a projekt sportrészének kiépítésére 27,2 millió euró támogatást ad.

Horvátországban Eszéken tervez új nemzeti stadiont a klub egyik tulajdonosa, Ivan Mestrovic. A Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő klub elnöke azt nyilatkozta, hogy ők maguknak 12 ezer fős stadiont terveznek, amit felépítenek Mészárosék (szemben a magyarországi stadionépítésekkel, amik állami támogatásból mennek), de ha létrejön a megállapodás a futballszövetséggel és a kormánnyal, hogy itt legyen az új nemzeti stadion, akkor 25-30 ezres stadiont építenek. Az eszéki klub a költségek felét, sőt, esetleg kétharmadát is állná, ha létrejön az egyezség. Annak ugyan kicsi a valószínűsége, hogy Zágráb helyett Eszéken legyen a horvát nemzeti stadion, de éredekes, hogy a határon kívül Mészáros Lőrinc a zsebébe nyúlna, ha stadiont kell építeni.

Talán még plasztikusabban rajzolódik ki a Puskás elképesztő túlárazása, ha a költségeit néhány amerikaifoci-stadion árával hasonlítjuk össze. Ennek annyi értelme van, hogy miközben maga a játéktér hasonló méretű, az amerikai stadionok köztudottan a világ legluxusabb, a nézőknek elképesztő, semmilyen futballstadionban nem létező szolgáltatásokat nyújtanak.

Az Indianapolis Colts pályája, a 2008-ban átadott Lucas Oil Stadium pont 67 ezres, mint a Puskás lesz, de ez teljesen fedett, ugyanakkor elhúzható tetőszerkezettel ellátott létesítmény. Olyan, focipályákon nem létező kényelmi szolgáltatásokkal, mint 25 lift, 2 mozgójárda, a 2 óriáskivetítőn és a teljes stadionon végighúzódó 360 fokos szalagkijelzőn kívől több, mint ezer óriási monitor. Ez került 720 millió dollárba.

stadion.jpeg
 
Ne látványterv alapján építs házat.

Normál esetben ez úgy működik, hogy először lesz egy alaprajz. Hány szoba, hány fürdő, azok hol lesznek, stb. Utána jön a látványterv. A kettőnek elvileg passzolnia kell, tehát, ahol a WC van az alaprajzon, ott a látványterven nem lehet panoráma ablak (bár ilyen házban is voltam már).

Ember arról beszélt, hogy amikor a látványtervet bemutatták, akkor még nem volt megtervezve az épület belseje.

És mondta azt is, hogy a szakembereknek tetszik. Ha jól emlékszem, Hosszú Katinka is ilyeneket mondott.

Én nem tudom, hogy úszó szemmel ez jó vagy nem jó. Nem értek hozzá. A házat sem láttam még élőben.

De nem vagyok abban biztos, hogy a hozzászólók közül mindenki megnézte, vagy csak hallották, hogy ronda. Én meg fogom nézni, és az alapján fogok állást foglalni, hogy tetszik-e. Bár az, hogy tetszik valami, elég szubjektív dolog...
Senki nem beszélt az uszoda belsejéről. Nem voltam benne. Nem is vagyok profi úszó, fingom sincs róla a belseje megfelelő-e, nem is óhajtok róla véleményt nyilvánítani, nem vagyok kompetens e kérdésben.

Ellenben: Én a KÜLSEJÉRŐL beszéltem. Márpedig az RONDA. Abszolút értelemben is az, de különösen ha a látványtervekkel vetjük össze. Azok elérhetőek az interneten, egy korábbi topikba itt valaki be is linkelte őket. Többféle volt, mindegyik szép a maga módján. Erre kapunk egy betonbunkert. Idefigyelj, MINEK vannak egyáltalán látványtervek ha semmit nem érnek mert mákszemnyi közük sincs a létrejövő valósághoz?! Na?!

Nézd, én értem hogy szereted a fideszt, gondolom jó sokat is zsebelsz be mint fizetett agit.prop. tőlük hogy oszd az észt itt a fórumon. Nincs is semmi bajom ezzel, de ezennel üzenek valamit a gazdáidnak, add át lécci:

—Én elfogadom hogy lopnak, hogy korruptak, még azt is hogy ezt pofátlanul teszik. Minden politikus lop úgyis, ez meggyőződésem. Még azt is elfogadom hogy meg kell teremteni a nemzeti tőkésosztályt, s emiatt el kell lopni sok szegény ember nehezen megkeresett filléreit, hogy a kevés fasszopó csókosnak Orbán klientúrájában legyen mit adni. Ez oké. Emiatt azt is elfogadom hogy kellenek ürügyek, ami által lophatnak, pláne mert ürügy nélkül nem jön EU pénz amit lenyúlhatnak, a hazai pénzforrások meg már kiapadtak. Rendben van.
—De az isten szerelmére, nem lehetne ezen pénzeknek azt a részét amit NEM lopnak el, valami HASZNOSRA költeni, nem olyan faszságokra mint a stadionok?! Mi az istenért nem lehet belőle egy modern kórházat építeni, azt mondd meg! Azt is lehetne túlárazni, hogy kerül igazából 100 milliárdba de 250-et számolnak ki, a különbözetet meg zsebreteszik! S akkor az el nem lopott pénzből valami HASZNOS épülne, azistenit!
Aztán meg ha uszodát építenek 3-szoros költséggel azt is lenyelem, valahol több értelme is van mint a stadionnak (szerintem), tehát oké. Építsék meg, s lopják el a költség kétharmadát, lenyelem. De mi az úristennek nem lehet akkor már SZÉPRE megcsinálni?! Hát ez egy KÖPEDELEM így! Ez már nem szimplán lopás hanem az állampolgárok MEGALÁZÁSA, olyan méretű cinizmus!
Lett volna drágább még 50 millióval és csinálták volna meg szépre, úgy ahogy valamelyik eredeti látványterv szólt, s most nem pofáznék. Ugyanúgy ellophatták volna akkor is a különbözetet, de akkor legalább valami SZÉP épült volna meg a lopás árán, és nem lennének így semmibevéve és megalázva a polgáraik!

Ezt add tehát át légy oly kedves a gazdáidnak mély tisztelettel! Erre kérlek! Lopjanak oké, hazudjanak oké, semmi baj, de legalább amit NEM lopnak el azt értelmes és szép dolgokra költsék!

És kár is írni hogy nem fizetett kormányügynök vagy úgyse hiszem el, de szerintem más se errefelé. Nagyon kilóg a lóláb. A stílusod pedig túl művelt ahhoz hogy elhiggyem, magad is beveszed azt a sok zöldséget amivel kábitasz.
 
Utoljára módosítva:
Mesélj, mit tudsz?
Annyit tudok, hogy ha ez lesz az árja, akkor drága....meg minek....
Bár már megszólalt a sportközgazdász aki megmondta a tutit, a franciák(64milliós lakosság), az angolok(60 milliós), ukránok(46 milliós) -nál is ennyibe kerül egy stadijon, csak hát x-szer nagyobbak, mint mi......na de itt a csok, majd tengernyien leszünk.....
de legalább tudjuk, hogy van valami amiben felvesszük a nyugattal a versenyt, oh yeah!
 
Na, megnéztem. Azt mondja, hogy nem ez alapján a látványterv alapján épült fel, ez csak egy előzetes elképzelés volt, konkrét tervezés nélkül, akkor, amikor "beugrottunk" Mexikóváros helyett a vizes VB-be.

Ez amúgy hihető. Ha hetek alatt kell mutatni valamit, hogy hol is lesz az esemény, akkor nincs idő komplett terveket előrántani. Láttam már - részben - milyen sebességgel megy egy ilyen tervezés. Csak a szellőzés megtervezése kb. 8 hónap. És ez iszonyú helyigénnyel is jár. A Dagály fűtésnek a tervezése - ez első, engedélyezési tervhez - 2015-ben futott, aztán nem ez a variáció valósult meg.

Szóval, én el tudom hinni, hogy a látványterv ilyen szempontból egy "blöff" volt, de nem ez rá a jó szó. Azt kellett megmutatni, hogy kb. mekkora lesz és milyen stílusú. Hogy elfér-e egy ekkora ház. És hogy hogyan. Látványtervből nem nagyon építenek házakat.

Én láttam olyan irodaházat, ami látványtervből épült (2014). Képzeljetek el egy épületet, ami belül teljesen máshogy néz ki, mint kívül. Az ablak közepén belül van pl. egy oszlop, mert így adta ki a szerkezet, de a látványterv szerint viszont ablaknak kell lennie...

Mindent el lehet hinni aki hinni akar.
LAtvanyterv , akar legobol is epulhetett volna, jo foto es jo maketek es erre milliardokat ki is fizetnek.....hogy milyen is a valos koltseg mit szamit, elvegre mire is tanulnak az epitesz mernokok eleg egy jo fatazia maketbol es dol a le. Nem kell koltsegevetest kesziteni a tervek melle, vagy statika se kell semmi , egy foto azt annyi.
KI az aki ezt megeszi, jovahagyja? Na azt kell birosagra licitalni......Miert is nezzuk a kulfoldieket allandoan hulyenek?
Miert is jo az orszagot igy lejaratni nem csak a korupcioval hanem hogy semmit nem tudunk epiteni csak amit a Kadar eraban is produkaltak?

Bloff ok szeretnek blofffolni. De ha meg maketre se kolteni eleg gyufasdobozokbol osszeallitani a tervet, panel kivetelezessel akkor a ket epulet kozott hol is van a milliardos penz differencia?????????

A fejtol budosodik a hal ahogy a mondas mondja....jogasz bagazs vezeti az orszagot, majd minden pert elvesztenek Brusszelbe. De mar az elinditas pillanataban ezt tudjak mert torvenybe le van irva nem lehet, megis elinditjak a pereskedest.
Nem ertenek az epiteszethez rendben, de a gazszerelore ha rabizak o se ert hozza, csak is kucseber epitesz csinal ma betonkoloszust . Vagy aki ert is hozza mar regen Londonba New Yorkba tervezi a fantasztikus uj epuleteket.
Puskas stadion , hamar milliardokert lebontottak, kell epiteni heleyte , de hogy 100 milliardbol egy nap alatt 190 milliardba kerul ??????? lehet gyemantokkal kirakott nevtabla fog csillogni.
Lesz setany milliardokert , hamar minden fat kivagtak , de hat mi a gazrancia ?semmi a bazart csak 3 szor koveztek le es meg mindig nem jo.
Hol a hozzaertes? a szamonkeres a pancserok gyulekezete az egesz csapat ugy ahogy van.
 
—Én elfogadom hogy lopnak, hogy korruptak, még azt is hogy ezt pofátlanul teszik. Minden politikus lop úgyis, ez meggyőződésem. Még azt is elfogadom hogy meg kell teremteni a nemzeti tőkésosztályt, s emiatt el kell lopni sok szegény ember nehezen megkeresett filléreit, hogy a kevés fasszopó csókosnak Orbán klientúrájában legyen mit adni. Ez oké. Emiatt azt is elfogadom hogy kellenek ürügyek, ami által lophatnak, pláne mert ürügy nélkül nem jön EU pénz amit lenyúlhatnak, a hazai pénzforrások meg már kiapadtak. Rendben van.
—De az isten szerelmére, nem lehetne ezen pénzeknek azt a részét amit NEM lopnak el, valami HASZNOSRA költeni, nem olyan faszságokra mint a stadionok?! Mi az istenért nem lehet belőle egy modern kórházat építeni, azt mondd meg! Azt is lehetne túlárazni, hogy kerül igazából 100 milliárdba de 250-et számolnak ki, a különbözetet meg zsebreteszik! S akkor az el nem lopott pénzből valami HASZNOS épülne, azistenit!
Aztán meg ha uszodát építenek 3-szoros költséggel azt is lenyelem, valahol több értelme is van mint a stadionnak (szerintem), tehát oké. Építsék meg, s lopják el a költség kétharmadát, lenyelem. De mi az úristennek nem lehet akkor már SZÉPRE megcsinálni?! Hát ez egy KÖPEDELEM így! Ez már nem szimplán lopás hanem az állampolgárok MEGALÁZÁSA, olyan méretű cinizmus!
Lett volna drágább még 50 millióval és csinálták volna meg szépre, úgy ahogy valamelyik eredeti látványterv szólt, s most nem pofáznék. Ugyanúgy ellophatták volna akkor is a különbözetet, de akkor legalább valami SZÉP épült volna meg a lopás árán, és nem lennének így semmibevéve és megalázva a polgáraik!

Nemzeti tőkésosztály teremtés??? De ezek az emberek nem értenek semmihez, dilettánsok, minek bíznak rájuk több tíz milliárdot, ha maguktól egyet sem kerestek meg soha.
Talán a lőrinsz olyan tehetséges gázszerelő volt, hogy az átlag gázszerelőknél 100X gyorsabban dolgozott, okosabb volt, stb? Lósz.rt mama!
Ez olyan mint a nagy lottónyertesek listája 98% szegényebb lett , mint volt...mert hülye a pénzhez...sosem volt neki..
Így bármilyen fix józsi lehet milliárdos, odab-sznak egy kazal pénzt, aztán toljad neki.

Másrészt pedig ne lopjanak ennyit, mert a pénz amiből a zország gazdálkodik amit nem ezen lopósok, hanem a 'keményen dolgozó kisember' teremtett meg, nem végtelen nagyságú, adott összeg minden évben,hiába van ott a költségvetés bevételi oldalán, attól az még a zemberek pénze, ha lenne 2 gr eszük nem lopnának ennyit.
Az Eus pézt mindenhol ellopják , ez még elmegy. De minek kell letérkövezni mindent,meg játszóteret építeni 5X áron, nincs semmilyen más , fontosabb, értelmesebb cél, amit meg lehetne valósítani?
Vagy egyszerűen a tűz közelében lévők annyira hülyék, hogy csak a térkövezésre meg játszótérre fussa agyuk kapacitásából?

Én egy dolgot nem értek, hogy akarhat valaki nemzeti tökfejosztályt építeni, ha minden tagjuk lop, csal, hazudik???
Egyáltalán miért nem jut érvényre azok akarata, akik értenek is valamihez?
Miért van minden kórmány körül egy jól körülhatárolható seggnyaló kör, aki teljesítménytől függetlenül megkapja a jussát, de érdemi munkát soha nem végez.....
 
Egyáltalán nem dilettánsok! Nagyon is tudják, hogy mit tesznek!:(:(:(:(:(
Már nevetni sem tudok rajta...., de igazad van.
Ahhoz értenek, csak semmi máshoz nem.....vagy:
Ahhoz értenek csak, semmi máshoz nem
De egyébként is csak az irigység beszél belőlem....semmi más ;)
 
Neked ebben teljesen igazad van, azt értsd meg hogy amit írtam s amit beidéztél tőlem, az már olyasmi hogy én - jobb híján - azzal is boldog lennék ha legalább ennyi pozitív változás történne.
 
Én úgy elkölteném valami más haszontalanra ezt a 190 milliárdot, például vennék dinoszaurusz tojást, vagy építenék rendszerváltók múzeumát ,időgépet vagy 1db 190 milliárd forintos focilabdát, vagy narancsültetvényt az alföldön, vagy téli olimpiát rendeznék, vagy beleszórnám repülőről a dunába a nép ölébe, építenék egy db 190 milliárdos gázkazánt, vagy aranyhelikoptert, esetleg matelcsi klónokat hoznék létre,nyomtatnék 1 db 190 milliárdos bankjegyet ami mindig a min.elnöknél lenne, kitérkövezném a duna budapesti szakaszát,a balaton köré hullámvasutat építenék, bármit , egy kis kreativitás jól jönne, mindig csak a foci....uncsi
 
Be vagytok oltva a penz a tokesek ellen. De te hany munkahelyet tudsz teremteni? Egy autogyar nem csak a szalag munkabol all hanem a sok sok kutato , mernokok stb tervezok munkaja evrol evre, hisz minden ebven uj autokkal jonnek elo. MIt gondolsz az a hulye aki fizeti oket? es nem ert semmihez?
A penz csinalas egy nagyon nehez szakma es mindig a sajatodat kell eloszor rizikozni, hogy masokat meg tudj gyozni ,hogy az a project jo es penzt is fog csinalni.
Talan te vagy dilletans mert nem rad bizzak a milliardokat, hanem a nagytokesekre.
Gondolod naluk nem volt soha bukas? tevednek ok is nem is keveset , es akkor bukja a penzet.
Nem a bokorba szuletnek a milliardosok, csupan csak utana kene nezned sok kiadvany van ami bemutatja hogy lett milliardos...es utana kell csinalni.....miert nem csinalod te is ezerfele mod van penzcsinalasra, ha te nem vagy dilletans akkor fog ez menni csak csinalni kell.
A kapitalizmusba minden valakie, gyar, uzem , szinhaz, stb.
Itt senki fejebe nem fordul meg hogy ne menjen szinhazba mert a szinhaz a Honest aruhaz tuljadonosae es dilletansnak tartana.

PL Mint az arnyek kovetik Sorost a "penzt csinalni akarok", mert nyilvan sikeres mindig es gyarapodik rendesen. HA melle nyul valaminek megtorli a szajat es mast fizanszeroz. A koveto slep viszont borzalmas nagyot bukhat ha nem igazi milliardos es nem tud penzt bukni, mert nincs neki eleg. Sokan ki is estek a penzcsinalok kozott.
Az egyszeru emberek orulnek ha van valaki akinek sikere van aki a vilaggazdasagaba penzt fektet mert ez altal lesz munka.
 
Utoljára módosítva:
Be vagy oltava a penz a tokesek ellen. De te hany munkahelyet tudsz teremteni? Egy autogyar nem csak a szalag munkabol all hanem a sok sok kutato , mernokok stb tervezok munkaja evrol evre, hisz minden ebven uj autokkal jonnek elo. MIt gondolsz az a hulye aki fizeti oket? es nem ert semmihez?
A penz csinalas egy nagyon nehez szakma es mindig a sajatodat kell eloszor rizikozni, hogy masokat meg tudj gyozni ,hogy az a project jo es penzt is fog csinalni.
Talan te vagy dilletans mert nem rad bizzak a milliardokat, hanem a nagytokesekre.
Gondolod naluk nem volt soha bukas? tevednek ok is nem is keveset , es akkor bukja a penzet.
Nem a bokorba szuletnek a milliardosok, csupan csak utana kene nezned sok kiadvany van ami bemutatja hogy lett milliardos...es utana kell csinalni.....miert nem csinalod te is ezerfele mod van penzcsinalasra, ha te nem vagy dilletans akkor fog ez menni csak csinalni kell.
A kapitalizmusba minden valakie, gyar, uzem , szinhaz, stb.
Itt senki fejebe nem fordul meg hogy ne menjen szinhazba mert a szinhaz a Honest aruhaz tuljadonosae es dilletansnak tartana.

PL Mint az arnyek kovetik Sorost a "penzt csinalni akarok", mert nyilvan sikeres mindig es gyarapodik rendesen. HA melle nyul valaminek megtorli a szajat es mast fizanszeroz. A koveto slep viszont borzalmas nagyot bukhat ha nem igazi milliardos es nem tud penzt bukni, mert nincs neki eleg. Sokan ki is estek a pinzcsinalok kozott.
Az egyszeru emberek orulnek ha van valaki akinek sikere van aki a vilaggazdasagaba penzt fektet mert ez altal lesz munka.

Melitta, szerintem félreértetted őt, ő csak kifejezetten a MAGYAR tőkések ellen ágál, azok közül is ezekre az újabban meggazdagodott dögkeselyűkre, akik Orbán talpnyalásából szerezték a vagyonukat és nem szakértelemmel.
 
100-190 miliard.
A vicc melle en beinditanek sok sok gyarto dolgokat mar van boven tapasztalat autoiparba ,electromos auto es minden ami ehez kapcsolodik gepgyartast azonnal tozsdere vinnem es valami magyar talalmanyt beinditanak amibol az orszag akkor is meg tud elni ha mar nem jon az EUbol a penz.
Megoldanam az aramtermelest es igy a lakossag is felszabadulna a rezsi alol.
HA maskeppen nem menne mindenkinek sajat hazara adnek lehetoseget, havi reszletekbe, valamivel kevesebb torlesztoert mint az addigi szamlaja.
Privatizalnam az egeszsegugyet, vennek vagy csinalnek iskolabuszokat es berendeznem szuro allomasokkal, gurulo hazi orvosi szisztemaval igeny szerint 2-3 alkalommal 3 emberrel laborral felszerelve.
Email sisztemmel maris kuldenem azonnal ha valami bajt latok a betegnel.
Nyudijat a minimum;berre emelnem.
A szoc halot beszonem, hogy senki ne fagyjon meg se az utcan se a lakasaba.
Egy stadiont nem epitenek.. hisz mi kell egy 800-1000fos faluba egy sima lapos terulet bevetni fuvel es 3 sor pad a nezoknek, a nagy erdeklodesre valo tekintettel a padok magassagat lehetne emelni. Egy embert felvenek fuvetnyirni es locsolni.
 
Mengint baj van a stadionokkal , meg a fuvel meg a futessel, meg a napoztatassal, akkor mi a fenenek epitunk megszallottan stadionokat?mert zaporoznak a golok es meg a 6:3 is lepipaljak mostansag ennyi stadionba meg se birjuk szamolni a rengeteg golokat amiket osztogatunk mindenkinek.??????
Nehogy már a 6:3 ból éljen a magyar foci 200 évig. 30-40-50 ezres stadionokat építtetnek . Amik konganak az ürességtől. Nézz meg egy hétfői sportjelentést a meccsekről, és a nézőszámról.
Az emberek régen a fergeteges játékért mentek ki a meccsekre.
Most pedig hétről hétre egyre kevesebben járnak ki a meccsekre.
Már akciókkal csalogatják az embereket a meccsekre: Akcióznak, mint a Tescóba:
Azok a szurkolók, akik éves bérlettel rendelkeznek , kedvezményt kaphatnak a mérkőzésekre.

Itt a lényeg: Néhány tavalyi példa:

Mezőkövesd–Honvéd ---- Mezőkövesd, Városi Stadion 1670 néző
befogadóképessége 5.000 ember

Gyirmót FC Győr–DVTK / Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion 1400
befogadóképessége 5.000 ember

DVSC–Újpest / Debrecen, ----Nagyerdei Stadion 4081
befogadóképessége 20.340 ember

MTK–Ferencváros Dunaújváros, / Dunaújvárosi Stadion 1117
A stadion 12000 ezer fő befogadására alkalmas
 
Nehogy már a 6:3 ból éljen a magyar foci 200 évig. 30-40-50 ezres stadionokat építtetnek . Amik konganak az ürességtől. Nézz meg egy hétfői sportjelentést a meccsekről, és a nézőszámról.
Az emberek régen a fergeteges játékért mentek ki a meccsekre.

Drága a jegy, de most már 50%-os áron is lehet jegyet venni. :):):):)
:mad:
 
NEm hogy kritika nincs a fidesznyikoknal, hanem torony magasan vezetnek mert annyira elegedettek veluk. Ez az ami ledobbento es fel nem foghato.
Mert kultúrbanditának állítják be Sándor Máriát is, ki mer a hamisban igaz lenni. Ti is szépen elmenekültetek a HAMISBA, oszt osszátok az észt, de nem itt éltek.....
 
Ez az ut neked is nyitva all. Manapsag egesz Eu terulete munkavallalassal stb.
Ez igaz, Kanada 300 ezer bevándorlót fogad be évente. De ha már ott vagyok, akkor nem keverek, uszítok visszafelé, a volt hazámba. És nem írok ilyet privátba senkinek " hugyagyu csoro szarhazi magyar" Mert ez már nem MAGYAR, ez már nem is ember!!!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,981
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére