Több ezer gyerek lehet eltemetve cipősdobozokban

Pénteken jelent meg a hír, hogy több száz csecsemő és kisgyerek holttestére bukkantak egy, korábban lányanyáknak fenntartott otthon mellett az írországi Tuamban. A hasonló otthonokat megjárt ír nők most felszólították a hatóságokat, hogy vizsgálják meg, hol lehetnek még ehhez hasonló tömegsírok.

Akár 800 gyerek holtteste is lehet abban a tömegsírban, amit a férjezetlen nőknek és gyerekeiknek fenntartott katolikus otthon mellett találtak a nyomozók. A Guardian beszámolója szerint a Galway megyében található korábbi Bon Secours anyaotthonnál egy húsz kamrából álló, föld alatti tömegsírt tártak fel.

A feltárást egy, az anyaotthonokkal foglalkozó bizottság végezte. Jelentésük szerint a megtalált gyerekek kora 35 hetestől 3 évesig terjed. Legtöbbjüket az 1950-es években temethették el, amikor a Bon Secours egyike volt annak a tucatnál is több intézménynek, amely árváknak, illetve leányanyáknak és gyermekeiknek kínált menedéket. A tuami otthon 1961-ben zárt be.
Az intézményt a Bon Secours nővérek nevű apácarend vezette, akik befogadták a szülés előtt álló hajadon nőket. A megszületett gyerekeket azután elválasztották az anyjuktól, apácák nevelték fel őket elzárva, egy bizonyos kor után pedig örökbe adták őket.

Játszóteret építettek a tömegsír fölé
A mostani felfedezés megerősíti azt az évtizedek óta fennálló gyanút, hogy azoknak a gyerekeknek a nagy részét, akik az otthonban haltak meg, jelöletlen tömegsírokba temették. Ez bevett gyakorlatnak számíthatott a katolikus egyház fennhatósága alá tartozó hasonló intézményekben a korabeli Írországban, ahol nagy volt a gyerekhalandóság.

Az ír kormány 2014-ben állított fel egy bizottságot a gyanú kivizsgálásra, miután egy tuami történész, Catherine Corless majd 800 gyerek halotti bizonyítványára bukkant rá, de mindössze két gyerek temetési feljegyzéseit találta meg.

20170304irorszag-tuam-gyerek-temeto2.jpg

"Jelentős mennyiségű" emberi maradványt találtak a helyszínen a bizottság beszámolója szerint

Forrás: AFP/Paul Faith
Corless szerint minden jel arra mutatott, hogy ott lehet a tömegsír: az 1970-es években csontokat is találtak a környéken játszó gyerekek. A Bon Secours otthon egykori helyén ugyanis ma lakóházak vannak, a temetőül szolgáló terület egy részére pedig játszótér épült.

Az ír kormány ígéretet tett arra, hogy felveszik a kapcsolatot a hozzátartozókkal, hogy a tömegsírban talált gyerekek rendes temetést kaphassanak.

Több ezer gyereket temethettek el így
Mióta megjelent a hír a tömegsírról, a korábban hasonló otthonokban szülő nőket képviselő Irish First Mothers csoport is felszólította a kormányt a további kutatásokra. A nők között olyanok is vannak, akik az 1990-es években szültek lányanyáknak fenntartott otthonokban.

Egyelőre két konkrét helyet említ az Irish Times: ez a corki Bessborough és a dublini St Patrick's, de a csoport vezetője, Kathy McMahon szerint minden ilyen otthont meg kellene vizsgálni.

Paul Redmond, az otthonok túlélőit tömörítő egyesülettől (Coalition of Mother and Baby Home Survivors) arról beszélt, hogy a mostani felfedezés csak a jéghegy csúcsa. Szerinte legalább hatezer csecsemő és kisgyerek halt meg az ilyen otthonokban.

20170304irorszag-tuam-gyerek-temeto1.jpg

Virágok és játékok a tuami emlékműnél

Forrás: AFP/Paul Faith
Redmond azt mondta az Irish Timesnak, hogy a legrosszabb még most következik: egyedül az olyan nagy intézményekben, mint a Bessborough vagy a St Patrick's több ezer gyerek lehet eltemetve "cipősdobozokban és pokrócokban". Redmond szerint viszont a túlélők megosztottak az exhumálás és az újratemetés kérdésében, ezért a kormánynak konzultálnia kell velük, mielőtt folytatja a sírok feltárását.

Vizsgálják, hogyan történhetett mindez
A BBC 2015-ben írta meg, hogy felállítottak egy bizottságot, és átfogó vizsgálat indult arról, hogyan "hagyta cserben" az ír társadalom a férjezetlenül teherbe esett nőket, akiket anyaotthonokba küldtek. A bizottság, amelynek elnöke Yvonne Murphy bíró, 1922 és 1998 között 14 intézmény visszaéléseit vizsgálja. Ebben az időszakban körülbelül 35 ezer nő volt kénytelen otthonokban szülni.

Tavaly december végén az Irish Times arról írt, hogy a vizsgálat eddig 3,73 millió euróba került, és a bizottság az otthon lakói mellett korábbi dolgozókat is meghallgatott. A vizsgálatok 2017-ben folytatódnak, és az Egyesült Királyságban is lesznek meghallgatások.

tuam-gyerek-temeto.jpg
 
Remélem nem az derül ki, hogy az apácák gyilkolták meg őket:(
Szerintem egy középkori apáca az utolsók között van, akiknek a kezei közé szeretnél kerülni középkori gyermekként. Sokuk a gyilkolás mesterségének elsajátítását a saját bűnben fogant gyerekein kezdte. Javaslom, ha nem bírod a szörnyű dolgokat ne olvass utána, mert rosszabb lesz mint a fantáziád.
Úgy látszik, hogy a sötét középkor náluk még nem ért véget az '50-es években sem.
 
Kegyetlenül az !
Hogyan halhatott meg ennyi kisgyermek?Lelkileg összetör egy ilyen hír.Nem bírom a gyermekek szenvedését.A felnőttek választhatnak, a gyermekek soha.Mennyit sírhattak,mennyi fájdalom és félelem amit átélhettek.Remélem nem az derül ki, hogy az apácák gyilkolták meg őket:(

Sehol nem írja, hogy meggyilkolták volna a gyerekeket, mindössze azt, hogy "jelöletlen tömegsírokba temették" őket, valamint azt, hogy "Ez bevett gyakorlatnak számíthatott a katolikus egyház fennhatósága alá tartozó hasonló intézményekben a korabeli Írországban, ahol nagy volt a gyerekhalandóság."
Ezek az otthonok valószínűleg hátrányos helyzetű, szegény, szerencsétlen kismamákat fogadtak be, és valószínűleg nem egy Hotel Hilton színvonalon, de lehet - szerintem valószínűleg - tisztességesen bántak velük. Ne felejtsétek el, hogy a rossz körülmények között élő, nyomorgó kismamák között sokkal nagyobb a gyermekhalandóság. Itt is erről lehet szó.
Arra meg nem volt pénz, hogy minden gyereknek, aki meghalt, külön síremléket állítsanak. Gyanítom, ha ma bárhol meghal egy hajléktalan, akkor nem márvány síremléket kap ébenfa koporsóval ingyen az államtól. Pedig ő is ember, ugye.
A fotón a kert lehet a "tömegsír", a sarkában a közös síremlékkel, amit úgy látom, gondoznak is, nem egy dzsumbuj. Valószínűleg, sőt biztos, ez megszentelt föld. Arra valószínűleg nem volt pénz, hogy koporsót és síremléket csináltassanak, inkább az élőknek vehettek ruhát meg élelmiszert.
A cipős doboz valószínűleg erős túlzás. Egy átlagos újszülött nem fér bele egy cipős dobozba, és ha bele is fért volna (de nem), akkor abból ma nem találnánk semmit, mert az eltelt 70 évben szétrohadt volna. A pokróc vagy a lepedő szerintem rendben is van, ha nincs pénz koporsóra, sőt jobb is, mint egy zöldséges láda.
Szóval, ne lássunk bele olyasmit a cikkbe, ami nincs benne: kínzásokat, szenvedést, gyilkosságot. Például érdekes lenne, hogy az itt született gyerekek hány százaléka került aztán nevelőszülőkhöz és lett boldog felnőtt. Ez nincs a cikkben, mert ezzel nem lehet riogatni. Szerintem ez nem más, mint az egyház lejáratására tett kísérlet.
Mellesleg a "tömegsír" vagy a "jelöletlen sír" nem feltétlenül barbár dolog. A temetőkben, ha lejár a sír bérleti ideje, és nem hosszabbítják meg, akkor bizony ugyanilyen közös sírba kerülnek a halottak.
 
az bosszantó,hogy ez egy nagyon zavaros,katyvasz cikk(nekem). Annyi világos, hogy a történész nő keresi 800 gyermek "papírját.A tuami otthont a 60-as években zárták be.A legtöbbjük az 50-es években halt meg.Mikortól működött ez az intézmény?Nem mindegy, hogy pár évtized alatt vagy évszázad alatt halt meg ennyi kisgyermek.
A történésznő szerint "ott lehet",de ma játszótér,lakóház épült oda. 20 kamrából álló tömegsír...Akkor most feltárták,vagy nem tárták föl?
Csak azért említik a 800-at,mert ennyiről nem találnak papírt?
 
Ha jól látom, papírt, azaz halotti anyakönyvi kivonatot találtak, csak a temetésről nincs meg a feljegyzés.
Budapesten - szerintem máshol is - vannak olyan területek, ami ma lakóövezet vagy lakótelep, de régen temető volt. Például Újpesten van egy, amit "Szellemtelep"-nek is nevezett a népnyelv... Mellesleg ez Budapest legnagyobb lakótelepe.
 
Annyira katolikus megoldás...elfedjük a sírokat/problémát/ egy játszótérrel/kérdem én azt ki építette?/.....megüdvözült társaitok maradványai felett játszhattok aranyoskáim.....
Meg egyébként is mi a kaotikus egyház, a világ egyik legnagyobb ingatlantulajdonosa szeretünk értékesíteni, ha kell a telek és van rajta haszon, mi eladjuk......viheted a csontokat is......a zabigyerekekkel meg ki törődik, nekünk kellett eltakarítani a szemetet.....na kb ilyen a hozzáállásuk...ámen.
 
A mostani felfedezés megerősíti azt az évtizedek óta fennálló gyanút, hogy azoknak a gyerekeknek a nagy részét, akik az otthonban haltak meg, jelöletlen tömegsírokba temették. Ez bevett gyakorlatnak számíthatott a katolikus egyház fennhatósága alá tartozó hasonló intézményekben a korabeli Írországban, ahol nagy volt a gyerekhalandóság.

Az ír kormány 2014-ben állított fel egy bizottságot a gyanú kivizsgálásra, miután egy tuami történész, Catherine Corless majd 800 gyerek halotti bizonyítványára bukkant rá, de mindössze két gyerek temetési feljegyzéseit találta meg.
Számomra legérthetetlenebb, h bár a saját területükön temették el a halott gyerekeket, a temetésről semmi dokumentum nincs, a halálról is csak 2. Egyházi intézménynél ennek magyarázata is megér egy misét.
 
Utoljára módosítva:
Szerintem egy középkori apáca az utolsók között van, akiknek a kezei közé szeretnél kerülni középkori gyermekként. Sokuk a gyilkolás mesterségének elsajátítását a saját bűnben fogant gyerekein kezdte. Javaslom, ha nem bírod a szörnyű dolgokat ne olvass utána, mert rosszabb lesz mint a fantáziád.
Úgy látszik, hogy a sötét középkor náluk még nem ért véget az '50-es években sem.

Aki rászánja az időt, nézze meg a Magdolna nővérek című filmet, érdemes !

http://videa.hu/videok/nagyvilag/a-magdolna-noverek-bar-maradhatna-2MthbjPC82gb9jUt

Az utolsó ilyen házat 1996-ban zárták be !!!
 
Számomra legérthetetlenebb, h bár a saját területükön temették el a halott gyerekeket, a temetésről semmi dokumentum nincs, a halálról is csak 2. Egyházi intézménynél ennek magyarázata is megér egy misét.

Nem csak a gyermekeket.... a lányokat, nőket is, akiket a bigott családjuk betaszított oda.
Emberi ésszel felfoghatatlan ez a sötétség.
 
Aki rászánja az időt, nézze meg a Magdolna nővérek című filmet, érdemes !

http://videa.hu/videok/nagyvilag/a-magdolna-noverek-bar-maradhatna-2MthbjPC82gb9jUt

Az utolsó ilyen házat 1996-ban zárták be !!!
Én láttam. Szép, mondhatom. Mármint az a szép ahogy akkoriban az egyház kiuzsorázta a kiszolgáltatott helyzetben levő nőket. Szép, amennyiben szépen gazdagodott a szenvedéseikből. De amúgy az akkori társadalom se mondható kicsit se felvilágosultnak. Ahol egy lányt beadnak egy ilyen helyre kizárólag azért mert önhibáján kívül megerőszakolja valaki, na arra a népségre nem lehet mást mondani mint hogy BARBÁR.
 
Egy ilyen helyen szintén találtak 155 holttestet jelöletlen sírban. Mondjuk az embertelen körülményekhez képest nem is olyan sok. Mert megettek mindent azért, hogy az ott lakó ne kívánja az életet.
Hát igen. Amint látod a fenti postomból, nemcsak a muzulmánokat meg az iszlámot vagyok képes lebarbározni. Azaz ellentétben azzal amit állítanak rólam, nem vagyok én iszlamofób. Én általában véve vallásfób vagyok, hehehe...
 
Utoljára módosítva:
Én láttam. Szép, mondhatom. Mármint az a szép ahogy akkoriban az egyház kiuzsorázta a kiszolgáltatott helyzetben levő nőket. Szép, amennyiben szépen gazdagodott a szenvedéseikből. De amúgy az akkori társadalom se mondható kicsit se felvilágosultnak. Ahol egy lányt beadnak egy ilyen helyre kizárólag azért mert önhibáján kívül megerőszakolja valaki, na arra a népségre nem lehet mást mondani mint hogy BARBÁR.

Elég volt ahhoz a "kedves szülőnek", ha beszélgetett egy fiúval....
A zömük "megesett" lány volt, nem erőszak áldozata.
 
Emlékszem a filmből arra a csajra aki kiszabadulása után fodrász lett, s a „kirívó viselkedése” miatt került be abba a zárdába eredetileg. Hát igen, az is durva. Engem mégis az „rázott meg” legjobban (rossz kifejezés ez a „megrázott”, igazából számítottam rá...) hogy akit megerőszakoltak azt is belökték oda. Végeredményben ugyanis a fodrász csaj mégiscsak megsértett a viselkedésével egy „normát” akkoriban. Az más kérdés hogy az a társadalmi elvárás hülyeség, meg barbárság, de tagadhatatlan hogy úgy viselkedett ahogy akkoriban illetlennek számított egy nőtől. Szóval ő bizonyos nagyon korlátozott értelemben mégis mondható vétkesnek. (ismétlem ez nem azt jelenti hogy én tartom annak, csak az akkori felfogás szerint boncolgatom a dolgot!).
Aki nőt azonban megerőszakoltak, nyilvánvalóan teljesen ártatlan volt az ügyben az akkori felfogás szerint is. Ő semmiféle normát nem szegett meg, aztán mégis ez lett a sorsa: őt büntették meg azzal hogy örökre tönkretették az életét! Hát ez köpedelem na! És az is biztos hogy abszolút nem krisztusi viselkedés se az egyház, se a társadalom részéről.
 
Dehogynem ő volt a hibás...biztosan kihívóan viselkedett...aki akar, talál indokot, hogy a fehéret is feketének mondja.
Tavaly olvastam egy cikket, hogy (Dél-Amerikában?) egy katolikus országban egy 10 év körüli kislány erőszak áldozataként terhes lett...a nyilván mélyen keresztény lelkületű bíróság úgy döntött nincs abortusz, meg kell szülnie a gyereket.
Üdvözöllek a XXI. században
 
Sajnos Európában is hasonló a tendencia. pl. Lengyelországi abortusz törvény. Érdekes, az abortuszról a férfiak döntenek, természetesen a kereszténység nevében.
 
Érdekes hogy az abortusz ellen nők is gyakran tüntetnek tömegesen. Nem is tudom mit gondoljak ezekről... Az a minimum hogy agymosott idióta valamennyiük szerintem, plusz műveletlenek, ostobák, maradiak, bigottak, és legesleginkább: A NŐI NEM ÁRULÓI! Azaz a saját nemük érdekei ellen forduló árulók! Szégyenletes na! És akik ezeket a csoportokat vezetik, szerintem maguk se gondolják komolyan a hirdetett eszméket, csak afféle „megélhetési politikusok”. Ha egy férfi abortuszellenes, még rá lehet fogni hogy szimplán egy húgyagyú kretén. De hogy egy nő bele ne gondoljon, mivel járna az ő számára az hogy egy nem kívánt terhességet ki kéne hordani... Ekkora fokú lapos gondolkodást már nem is laposnak de egydimenziósnak kell nevezni, és komolyan kételkedem is az ezt hirdető nők őszinteségében tényleg! Ezen a szinten még a legsötétebb középkorban is túllépett számos ország!
 
Pénteken jelent meg a hír, hogy több száz csecsemő és kisgyerek holttestére bukkantak egy, korábban lányanyáknak fenntartott otthon mellett az írországi Tuamban. A hasonló otthonokat megjárt ír nők most felszólították a hatóságokat, hogy vizsgálják meg, hol lehetnek még ehhez hasonló tömegsírok.

Akár 800 gyerek holtteste is lehet abban a tömegsírban, amit a férjezetlen nőknek és gyerekeiknek fenntartott katolikus otthon mellett találtak a nyomozók. A Guardian beszámolója szerint a Galway megyében található korábbi Bon Secours anyaotthonnál egy húsz kamrából álló, föld alatti tömegsírt tártak fel.

A feltárást egy, az anyaotthonokkal foglalkozó bizottság végezte. Jelentésük szerint a megtalált gyerekek kora 35 hetestől 3 évesig terjed. Legtöbbjüket az 1950-es években temethették el, amikor a Bon Secours egyike volt annak a tucatnál is több intézménynek, amely árváknak, illetve leányanyáknak és gyermekeiknek kínált menedéket. A tuami otthon 1961-ben zárt be.
Az intézményt a Bon Secours nővérek nevű apácarend vezette, akik befogadták a szülés előtt álló hajadon nőket. A megszületett gyerekeket azután elválasztották az anyjuktól, apácák nevelték fel őket elzárva, egy bizonyos kor után pedig örökbe adták őket.

Játszóteret építettek a tömegsír fölé
A mostani felfedezés megerősíti azt az évtizedek óta fennálló gyanút, hogy azoknak a gyerekeknek a nagy részét, akik az otthonban haltak meg, jelöletlen tömegsírokba temették. Ez bevett gyakorlatnak számíthatott a katolikus egyház fennhatósága alá tartozó hasonló intézményekben a korabeli Írországban, ahol nagy volt a gyerekhalandóság.

Az ír kormány 2014-ben állított fel egy bizottságot a gyanú kivizsgálásra, miután egy tuami történész, Catherine Corless majd 800 gyerek halotti bizonyítványára bukkant rá, de mindössze két gyerek temetési feljegyzéseit találta meg.

20170304irorszag-tuam-gyerek-temeto2.jpg

"Jelentős mennyiségű" emberi maradványt találtak a helyszínen a bizottság beszámolója szerint

Forrás: AFP/Paul Faith
Corless szerint minden jel arra mutatott, hogy ott lehet a tömegsír: az 1970-es években csontokat is találtak a környéken játszó gyerekek. A Bon Secours otthon egykori helyén ugyanis ma lakóházak vannak, a temetőül szolgáló terület egy részére pedig játszótér épült.

Az ír kormány ígéretet tett arra, hogy felveszik a kapcsolatot a hozzátartozókkal, hogy a tömegsírban talált gyerekek rendes temetést kaphassanak.

Több ezer gyereket temethettek el így
Mióta megjelent a hír a tömegsírról, a korábban hasonló otthonokban szülő nőket képviselő Irish First Mothers csoport is felszólította a kormányt a további kutatásokra. A nők között olyanok is vannak, akik az 1990-es években szültek lányanyáknak fenntartott otthonokban.

Egyelőre két konkrét helyet említ az Irish Times: ez a corki Bessborough és a dublini St Patrick's, de a csoport vezetője, Kathy McMahon szerint minden ilyen otthont meg kellene vizsgálni.

Paul Redmond, az otthonok túlélőit tömörítő egyesülettől (Coalition of Mother and Baby Home Survivors) arról beszélt, hogy a mostani felfedezés csak a jéghegy csúcsa. Szerinte legalább hatezer csecsemő és kisgyerek halt meg az ilyen otthonokban.

20170304irorszag-tuam-gyerek-temeto1.jpg

Virágok és játékok a tuami emlékműnél

Forrás: AFP/Paul Faith
Redmond azt mondta az Irish Timesnak, hogy a legrosszabb még most következik: egyedül az olyan nagy intézményekben, mint a Bessborough vagy a St Patrick's több ezer gyerek lehet eltemetve "cipősdobozokban és pokrócokban". Redmond szerint viszont a túlélők megosztottak az exhumálás és az újratemetés kérdésében, ezért a kormánynak konzultálnia kell velük, mielőtt folytatja a sírok feltárását.

Vizsgálják, hogyan történhetett mindez
A BBC 2015-ben írta meg, hogy felállítottak egy bizottságot, és átfogó vizsgálat indult arról, hogyan "hagyta cserben" az ír társadalom a férjezetlenül teherbe esett nőket, akiket anyaotthonokba küldtek. A bizottság, amelynek elnöke Yvonne Murphy bíró, 1922 és 1998 között 14 intézmény visszaéléseit vizsgálja. Ebben az időszakban körülbelül 35 ezer nő volt kénytelen otthonokban szülni.

Tavaly december végén az Irish Times arról írt, hogy a vizsgálat eddig 3,73 millió euróba került, és a bizottság az otthon lakói mellett korábbi dolgozókat is meghallgatott. A vizsgálatok 2017-ben folytatódnak, és az Egyesült Királyságban is lesznek meghallgatások.

Csatolás megtekintése 1531284
*
Kész őrület! Milyen sok család boldogan befogadott volna egy-egy csecsemőt, sőt minden gyereknek lehetett volna családja élete. Szavakat nem találok erre, a gyerek kereskedelemről már hallottam többször is, sőt olvastam is róla, de, hogy ilyen lelketlenül "eltakarították" azt a sok ártatlan kisgyermeket?! Az emberi gonoszságnak nincs határa, pláne, ha az elkövető akár a vallás, akár a törvény álarca mögé bújva követi el a gyilkosságokat. Kegyetlenül megtorolnám, igaz, ettől még nem kelnek életre azok a gyermekek. Ez a gonoszság mindent felül ír... Írországban...
 
Honnan, melyik sorból olvasod ki, hogy ezek a gyerekek egytől-egyig mind gyilkosság áldozatai lettek?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,563
Tagok
615,663
Legújabb tagunk
Extractionqac
Oldal tetejére