Küzdősportok

SpongyaBob:)

Kitiltott (BANned)
Február 4-től indul Erdei Zsolt hamburgi edzőtábora

A két súlycsoportban is világbajnok profi ökölvívó, Erdei Zsolt (33(18 )–0–0) 2013. március 30-án lép újra szorítóba, ezúttal Európában, Monacoban. A „Monte-Carlo millió dolláros szupernégyes” elnevezésű négyestorna első fordulójában Madár az orosz származású Denis Grachev (12(8 )–1–1) ellen mérkőzik meg, míg a másik találkozón Edwin Rodriguez (22(15)–0–0) és Ezequiel Osvaldo Maderna (19(13)–0–0) csaphat össze. A győztesek ezt követően július 13-án találkoznak egymással. Erdei február 4.-től, hétfőtől már Németországban, Hamburgban folytatja felkészülését régi edzője, Fritz Sdunek irányítása mellett.
Erdei Zsolt: „Nem titok, már régóta bombáztak ezzel az ajánlattal, így időben elkezdtem az edzéseket, már több hete gőzerővel készülök a márciusi meccsemre. Igaz nincs sok idő a meccsig, de bízom benne, hogy elegendő lesz a formába lendüléshez. Jó ideje nem bokszoltam, nyilván olyan formába nem tudok ilyen rövid idő alatt kerülni mint a Byron Mitchell ellen, de mindent megteszek. Most azonban úgy döntöttem, hogy itthon „magányos harcosként” egyedül kezdem meg a felkészülésemet és az erőnléti alapozásomat, mert az elmúlt időszak magánéleti történései miatt úgy éreztem erre van szükségem, és nehezen viselnék el bárkit magam mellett. Természetesen a szakmai felkészítésemet továbbra is Fritz Sdunek felügyeli, így hétfőtől megkezdjük a közös munkánkat Hamburgban. Ott edzünk két hetet, majd hazajövök, és itt folytatjuk a felkészülés további részét, szintén Sdunek mester irányításával, aki elvállalta, hogy idejön hozzám Magyarországra, hogy közel lehessek a gyermekemhez. A szakmai felkészülés tehát ugyanúgy fog zajlani, ahogy eddig megszokott volt. A mérkőzés hetében utazunk ki Monacoba, és bízom benne, hogy győztesként térünk onnan vissza.”

Információink szerint személyi változások is történtek az Erdei Teamben, ugyanis már nem tartozik a csapathoz Christof Hawerkamp menedzser, valamint a korábbi pletykákkal ellentétben továbbra is élő szerződése van Zsoltnak Lou DiBella promóterrel és Greg Leon tanácsadóval.

Forrás: Erdei Zsolt menedzsment, Magyarország
 
Katalina

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves látogatóink !
Köszönöm, hogy 2013. közepéig éltettétek a szumóként induló, de menet közben küzdősporttá változtatott fórumot.
Semmi baj - mondom én, mert szeretek néhányat közülük -, de nem én indítottam a fórumot.
Azt is látom, hogy néhányan csak ugródeszkának használták, 1-2 hozzászólás erejéig - ezzel sincs probléma.
Bízom benne, h. minden ide tévedő jól érezte magát. A szumót továbbra is szeretem, nézem - már nem tévén, hanem interneten - és mindig is szeretettel gondolok Zsófira, aki elültette bennem ennek a különleges sportnak az őszinte szeretetét.
Remélem egyszer még összehoz minket az élet valahol, valahol-valamikor.
Üdv. minden sportot kedvelő fórumozónak: Katalina
 
TmintTibi

Kormányos
Fórumvezető

Régebben én is néztem sok szumó mérkőzést,főleg euro sporton, de sok más sport is érdekel még pl jéghoki,box,K1 stb...egyéb fittness tevékenységek.
 
Manóca108

Állandó Tag
Állandó Tag
Wrestling WWE

Szerintem a küzdösportok közé tartozik a WWE , wrestling , ugy tünik szinszkedes es show elemekkel tarkitott kuzdelmek . Mindig a végere ugy tünik nekem kialakul valami izgalmas küzdelem. Kedveceim : John Cena , klasszikus Hulk Hogan , Batista .
Szerintem te a pankrációra gondolsz. :) A birkózásban valódi küzdelmek vannak.
 
Oldal tetejére