Lázár megmondta, miért kell átnevezni a megyéket

A miniszter szerint az ellenzék kifejezetten sikeres, ami a népszavazási kezdeményezéseiket illeti.

Csonka ország csonka társadalma nem lehet sikeres – ezzel indokolta Lázár János a megyeátnevezéseket. A Kormányinfón kérdésre válaszolva kifejtette: a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulóján, 2020-ban változik Csongrád megye neve Csongrád-Csanádra.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint szimbolikus döntésről van szó, amely azoknak szól, akik az egykori Csanád megyéhez tartoztak. Helyi jellegű kezdeményezésről van szó, amit ő javasolt a térség országgyűlési képviselőjeként, a megyei közgyűlés támogatását megszerezve. Pest megye átnevezése Pest-Pilis megyére lekerült a napirendről helyi támogatás hiányában, Nógrád megye átnevezéséről Nógrád-Hont megyére pedig még nem született döntés.

Lázárt megkérdezték arról is, miért csak kormánypárti kezdeményezésre írnak ki népszavazást, miközben az ellenzéki kezdeményezések „gellert kapnak”, vagy eléjük megy a kormány egy törvényjavaslattal. A miniszter erre azt válaszolta: az ellenzék „magáénak mondhatja azt a sikert”, hogy a kezdeményezéseik népszavazás nélkül is teljesülnek, például nem lesz olimpia, vasárnap lehet vásárolni, a korrupciós bűncselekmények elévülési ideje hosszabb.

A politikus szerint mindezt nagy sikernek kellene tekinteni, a parlamenti döntéseknek köszönhetően a népszavazásra sem kell költeni.

24.

csongrad.png
 
Csatolás megtekintése 1565853

Tudomásom szerint az irredenta kijelentéseket törvény tiltja Mo-on.
Vagy amit szabad Jupiternek..... ?
 
Most, hogy a lengyelek felvetettek hasonló kérdéseket, egy érdekes gondolat merült fel bennem. A megyék/vármegyék egységes egészet alkotnak, helységestül, megyeszékhelyestül, területestül, és egyebekbül... :)
Illusztrálom is ezt néhány korabeli teljes térképpel is....
Úgy gondolatébresztőnek.
 
Csatolások

  • 794px-Csanád_county_map.jpg
    794px-Csanád_county_map.jpg
    173.3 KB · Olvasás: 53
  • Abaúj-Torna_county_administrative_map.jpg
    Abaúj-Torna_county_administrative_map.jpg
    528.6 KB · Olvasás: 51
A miniszter szerint az ellenzék kifejezetten sikeres, ami a népszavazási kezdeményezéseiket illeti.

Csonka ország csonka társadalma nem lehet sikeres – ezzel indokolta Lázár János a megyeátnevezéseket. A Kormányinfón kérdésre válaszolva kifejtette: a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulóján, 2020-ban változik Csongrád megye neve Csongrád-Csanádra.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint szimbolikus döntésről van szó, amely azoknak szól, akik az egykori Csanád megyéhez tartoztak. Helyi jellegű kezdeményezésről van szó, amit ő javasolt a térség országgyűlési képviselőjeként, a megyei közgyűlés támogatását megszerezve. Pest megye átnevezése Pest-Pilis megyére lekerült a napirendről helyi támogatás hiányában, Nógrád megye átnevezéséről Nógrád-Hont megyére pedig még nem született döntés.

Lázárt megkérdezték arról is, miért csak kormánypárti kezdeményezésre írnak ki népszavazást, miközben az ellenzéki kezdeményezések „gellert kapnak”, vagy eléjük megy a kormány egy törvényjavaslattal. A miniszter erre azt válaszolta: az ellenzék „magáénak mondhatja azt a sikert”, hogy a kezdeményezéseik népszavazás nélkül is teljesülnek, például nem lesz olimpia, vasárnap lehet vásárolni, a korrupciós bűncselekmények elévülési ideje hosszabb.

A politikus szerint mindezt nagy sikernek kellene tekinteni, a parlamenti döntéseknek köszönhetően a népszavazásra sem kell költeni.

24.

Csatolás megtekintése 1565853
*
Ismét nem számol a kormány a felesleges kiadásokkal. Hány és hány hívatalos okmányt, telekkönyvi beírást, cégek helyét, pecsétjeit, mindenféle háttéranyagokat meg kell változtatni. Csak ezért. Ha eddig jó volt, miért nem jó továbbra is. Majd, ha annyi pénze lenne Magyarországnak, mint amennyi nincs, akkor lehetett volna ilyen változásokat megcsináltatni. De addig nem. No itt a hiba, fent az ernyőn nincsen kas...
 
Az egész arról szól hogy NYOMOT hagyjanak a történelemben.
Hisz ők azok akik állandóan valamit változatnak, visszajött a járás..stb
 
*
Ismét nem számol a kormány a felesleges kiadásokkal. Hány és hány hívatalos okmányt, telekkönyvi beírást, cégek helyét, pecsétjeit, mindenféle háttéranyagokat meg kell változtatni. Csak ezért. Ha eddig jó volt, miért nem jó továbbra is. Majd, ha annyi pénze lenne Magyarországnak, mint amennyi nincs, akkor lehetett volna ilyen változásokat megcsináltatni. De addig nem. No itt a hiba, fent az ernyőn nincsen kas...
Egyáltalán nem felesleges. Már megvan a helye a gyártásból befolyt pénznek. Ez a magyar vállalkozó támogatására és hasznára van.
 
*
Ismét nem számol a kormány a felesleges kiadásokkal. Hány és hány hívatalos okmányt, telekkönyvi beírást, cégek helyét, pecsétjeit, mindenféle háttéranyagokat meg kell változtatni. Csak ezért. Ha eddig jó volt, miért nem jó továbbra is. Majd, ha annyi pénze lenne Magyarországnak, mint amennyi nincs, akkor lehetett volna ilyen változásokat megcsináltatni. De addig nem. No itt a hiba, fent az ernyőn nincsen kas...
Szerencsére Magyarországon semmilyen más társadalmi szintű probléma nincs már, hasít a gazdaság, és sorolhatnám a sikereket napestig! Gondolom az ott lakókat nagyon feszítette ez a probléma, ezután nyugodtan alszanak majd... a költségeket meg nem a kormánynak kell majd fizetni... de az kit érdekel? Hát Lázárékat nem, az biztos! :(
 
Mi a racionális és következetes átnevezések országa vagyunk.
Hadd illusztráljam egy példával

Egy rövid hír 2013 márciusában:
Kakukk Marci és Misi mókus atyjáról, Tersánszky Józsi Jenő íróról nevezik el a Libegő aljánál fekvő iciripiciri Kisdobos közt - ezt kérte a főpolgármester, ezt hagyták jóvá a XII. kerületi képviselők a minap.

A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása Magyarország önkormányzatai közterületeinek elnevezéseiről a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényben biztosított felhatalmazás alapján

Megnevezés, MTA állásfoglalás, Állásfoglalás száma, Indoklás

Kisdobos, nem javasolt , MTA BTK-T/5/2013 , A kifejezés közterület vagy közintézmény neveként a Magyar Úttörők Szövetségének egykori tagságára való felkészítésre vonatkozik.A
Kisdobosok (akik az általános iskola alsó tagozatos tanulói lehettek) 6. pontja szerint „A kisdobos úgy él, hogy méltó legyen az úttörők vörös nyakkendőjére.” A Magyar Úttörők Szövetségének legfontosabb feladata az iskolás gyermekek kommunista ideológia szerinti nevelése, valamint a DISZ (Dolgozó Ifjúság Szövetsége), illetve 1957-től a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) tagságra történő felkészítés volt. E két utóbbi szervezet az önkényuralmi politikai rendszerben meghatározó szereppel bíró kommunista párt (Magyar Dolgozók Pártja, majd Magyar Szocialista Munkáspárt) ifjúsági szervezete volt. Mivel a kifejezés a kommunista diktatúrára, így XX. századi önkényuralmi rendszerre közvetlenül utal, közterület vagy közintézmény neveként nem használható.​

Fogalmam sincs arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia milyen kutatást végzett a KISDOBOS fogalom tárgyában, az azonban bizonyosnak tűnik, hogy vagy nem látták, vagy már elfelejtették a (véleményem szerint) ikonikus, de gyermek korunkban meghatározónak mondható „Rákóczi hadnagya” és a „Tenkes kapitánya” című magyar filmeket.

Akkoriban ez én így kommentáltam:
Tisztelet az írónak. Ezzel az átnevezéssel megszűnik az egyetlen Budapesten lévő olyan közterület, amely még őrizte az 1703-1711. között zajló Rákóczi-szabadságharc és az 1848-49.-es Forradalom és Szabadságharc gyermek-hőseinek a kisdobosoknak állított igaz, csak utca névben létező emlékét. Ezzel kiteljesedik a labanc uralom, amelynek emlékét őrzi a néhány méterrel távolabbii szomszédos II. kerületben lévő Labanc utca. Így tehát marad Győr, Debrecen, Dunaújváros, stb., ahol ezt a távoli emléket még őrzi valamilyen közterület neve.

Azt gondolom, hogy szükségtelen volt kivenni a többi utcanév környezetből a Kisdobos köz nevet.
 
Csatolások

  • kisdobos köz.jpg
    kisdobos köz.jpg
    392.5 KB · Olvasás: 42
Utoljára módosítva:
Szerintem jó lesz figyelni, mert amikor bedobnak valmi ilyen "lényeges" témát, akkor valami piszok nagy disznóság van készülőben a szinfalak mögött, amiről el kell terelni a figyelmet.
*
:o
Figyeltem, figyelek - no és mi történik?! Azon kívül, hogy kárálok, tiltakozom, megmorgom stb. - ők fityiszt mutatnak, ide bele, mind a két szemembe...
upload_2017-10-4_11-50-56.jpeg
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,668
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére