Merkel nyert

Legalábbis ezt mondta róla riválisa, Martin Schulz. A német választások legfőbb történései egy cikkbe összeszedve.

Bár a hivatalos, végleges eredményekre még várni kell, az exit pollok alapján a következőképpen alakul a német választás:

Eredmények

33 százalék a CDU-nak
20,6 százalék az SPD-nek
12,8 százalék az AfD-nek
10,6 százalék az FDP-nek
9,1 százalék a Linke-nek
8,9 százalék a Zöldeknek

Merkel nyert is meg nem is

Történelmi, negyedik ciklusát kezdheti a mai választások után kancellárként Angela Merkel. Merkel pártja, a konzervatív CDU-CSU továbbra is a legnagyobb erő a parlamentben, de sok szavazatot vesztettek 2013-ban elért eredményeikhez képest. Akkor 41,5 százalékon nyertek, mostani eredményük az exit pollok szerint viszont nem lesz több, mint 32-33 százalék. Ez összesen 8-9 százalék különbséget jelent.

Külön pofon, hogy szavazóik többsége valószínűleg az újoncnak számító, szélsőjobbos, menekült- és Európai Unió ellenes AfD-hez pártolt át. Sokak szerint Merkel menekültpolitikája vezetett idáig. – Azt hiszem, mindannyian kicsit jobb eredményre számítottunk – mondta beszédében a régi-új kancellár – de nem szabad elfelejtenünk valamit: elértük a választási célunkat, mi vagyunk a Bundestag legerősebb pártja.

Megosztott parlament

A Bundestag összetétele elég vegyes: a konzervatív blokk 239 helyre számíthat, a szocdemek 150-re, az AfD 93-ra, a liberálisok 77-re, a Linke 66-ra, és a Zöldek 65-re.

606x440_bonus-BUNDESTAG2017.jpg


– Egy nagy bukás után gyönyörű eredmény ez pártunk számára, felálltunk ebből a gödörből – mondta Christian Lindner, az FDP liberális párt vezetője 2013-as vereségükre célozva, mikor 4,8 százalékos eredményük arra sem volt elég, hogy bejussanak a parlamentbe.
Annyi bizonyos, hogy az AfD bekerülésével teljesen megváltozik majd az eddigi politikai térkép.

Kivel lesz a végén koalíció?

Egész Európában azt várják, hogy kiderüljön, ki lesz Merkel koalíciós partnere? A legvalószínűbb variáció, hogy a CDU a Zöldekkel és a liberálisokkal lép szövetségre, így hármuknak összesen 347 helye lenne a parlamentben. Ez bőven elég a többségi kormányzáshoz, mivel ahhoz 316 képviselőre van szükség. Ez lenne az úgynevezett Jamaika-koalíció (a jamaikai zászló és a német pártok színei alapján nevezik így: CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld).

Az FDP és a Zöldek vezetője is nyitottnak mutatkozott a koalíció létrehozására a választást követő televíziós fórumon. Merkel szerint azonban nem lehet kizárni azt sem, hogy a következő ciklusban ismét nagykoalíció vezeti majd Németországot.

- A számok azt mutatják, hogy “nincs leváltott nagykoalíció”. Hozzátette: tudomásul veszi, hogy Martin Schulz SPD-elnök szerint pártjának ellenzékbe kell vonulnia, de ezt a kérdést “holnap újra meg lehet beszélni”.

Szélsőjobbos párt a parlamentben

“Sikerült, bekerültünk a német parlamentbe! – kezdte beszédét az AfD pártvezére, Alexander Gauland. Az Alternatíva Németországért nevű, eurószkeptikus párt 2013-ban alakult, de a 2015-ös menekültválság után zászlajára tűzte a menekültellenességet is, látható sikereket érve el ezzel. Elemzők előzetesen 8-9 százalékos eredményt jósoltak a pártnak, de ezt messze túlszárnyalták 13 százalékos eredményükkel.

- Ellenségeinknek azt üzenjük, öltözzenek melegen, mert el fogjuk őket üldözni, vissza oda, ahonnan jöttek – üzente Gauland Merkelnek, aki után valódi hajtóvadászatot akar indítani, és a menekülteknek.
Gauland egyébként maga is menekült, sok évvel ezelőtt az NDK-ból szökött át az NSZK-ba, ahol hosszú évekig élt menekülttáborban.

A szélsőjobb párt eredménye sokakat annyira felháborított, hogy a párt választási központjához vonultak, ahol “AfD hánynunk kell tőletek!’ és “Nácik, gyűlölünk titeket” rigmusokat skandáltak. A rendőrség közbelépésére is szükség volt.

A szocdemek otthagyják Merkelt

A CDU eddigi koalíciós társának, a Martin Schulzot, az Európai Parlament volt elnökét kancellárjelöltnek állító szociáldemokrata pártnak történelmi mélypontra süllyedt a támogatottsága. Az SPD 20-21 százalékkal végzett a második helyen, a 2013-ban szerzett 25,7 százalékuk után ez kifejezetten rossz eredmény, és még eddigi leggyengébb, 2009-es eredményük sem volt kevesebb, mint 23 százalék. Manuela Schwesig elnökhelyettes bejelentette, hogy a szociáldemokraták ellenzékbe vonulnak.

606x440_bonus-schulz.jpg


- Nem veszünk részt a koalícióban – jelentette ki később beszédében Schulz is. – Azért lettem pártelnök, hogy Merkelt leváltsuk, és mivel ez nem sikerült, most ellenzékbe kell vonulnunk. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy ezt a lépést meg kell tennünk – mondta.

A német választás hatása Európára

Az Európai parlament elnöke, Antonio Tajani, és az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke, Donald Tusk egyaránt gratulált Merkelnek győzelméhez.- Németország továbbra is elkötelezett az európai projekt mellett – közölte Tajani, aki Twitter-üzenetében azt írta: “Dolgozzunk együtt Európa megreformálása érdekében”.

Elemzők szerint Merkel győzelmével ismét megalakulhat az úgynevezett francia-német tengely, mely az Európai Unió fő iránymutatója lehet a következő években.

684x384_389785.jpg
 
ufvarfy
Ez a problama keleti tobbel van, nehez atlepni a demokraciaba. Kelet nemetek eros nacionalista beidegzodessel gondoljak jobb lenne ha nem demokracia lenne....
Melitta , tudom itt téged kritizálni tilos , de gondolom ott éltél a keleti részén Németországnak ezért is ismered öket , hogy itélkezni tudsz róluk ! Tudod én magam , már az otthoniakat sem tudom "rendesen" kritizálni , hiszen jó 40 éve nem köztük élek , csak a szabadságom alkalmával illetve azt tudom amit a rokonok , barátok elmesélnek . Mi az az erös nacionalista beidegzödés ? Aztán melesleg az AfD az elsö párt amely most a Német parlamentbe kerül ugy , hogy egy , de talán egy tagja nemvolt NSDAP tag .;):rohog:
 
fych
Lehet teged nem zavar hogy a tortenelembe mar elofordult ilyen es sok millio ember halalat okozta
Igen sok ember ledobbent hogy van tamogatottsaguk.
Nemetorszag garanciat vallalt hogy meg egyszer nem lesz fasizmus, az egyesites ujbol megerositeset es garanciat adta hogy elkotelezettek a demokraciara.
Amennyiben ez felbrul meg egy vilaghaborura lehet szamitani.
Gondolom onkent dalolva fogsz jelentkeni ordas eszmek hirdetojenek. Egyet felejtesz el nem itt a Canadahunon adjal hangot a demokracia ellen.

Mikor adtam hangot "a demokrácia ellen"? Akkor, amikor kifogásoltam, hogy egyesek vindikálják maguknak a jogot, hogy eldöntsék, ki szalonképes, és ki nem? Volt már ilyen! Úgy hívták, hogy szocializmus.
 
Melitta , a szocializmus nem nekik , hanem II. Vlmos császárnak köszönhetö , aki Lenint Oroszországba csempészte és pénzelte egy forradalom kirobbantása érdekében a háború befolyásában , amit el is értek , csak hátrafelé süllt el a puska !
 
Csak ez nagyon sokakank fáj. Nagyon sok baloldalinak. A szovjet koncentrációs táborokban több ember halt meg, mint a nácikéiban. Félre ne értsd, nem mentegetni akarom, mindkettő borzalmas dolog. Csak valahogy a "nagyon demokratikus nagyon baloldaliak" szemérmesen hallgatnak, amikor a szovjet kommunizmus - és a testvéri oszágok - kommunista/szocialista bűntetteiről van szó.
Nem kell mindenhez hozzátenni a bal- vagy jobboldali jelzőt Az aljasságot nem menti semmilyen ideológia.
Szovjet koncentrációs tábor nem lesz elfogadottabb a chileinél, és fordítva. Hogy miért a náciké jut róla az ember eszébe? Mert beégett a tudatunkba.
Vannak ilyen dolgok. Például:Tudod, h több országbab is sok atomerőmű baleset történt az évtizedek alatt. 100 emberből 100-nak mégis Csernobil jut eszébe rögtön az atombalesetekről.
 
A tüntetés az demokratikus eszköz, de amit ez a hisztis pukkancs banda csinált, annak semmi köze a tüntetéshez.
Mit szólnának mondjuk a zöldek, ha egy bevándorlásellenes csoport tüntetne az ő székházuk előtt, mindenféle válogatott sértéseket skandálva?

Volt már MO-on egy nagy ......, aki azt mondta, hogy aki a .... pártra szavaz, az hülye. El is vesztette a következő választást.
Többször elhangzott már: a választókat lehülyészni azért, mert választanak egyet a lehetőségek közül, eléggé khm... paraszt dolog. Igazából az a hülye, aki ilyet cselekszik. Majd ha betiltják a pártot, akkor lehet tüntizni, meg hisztizni. Addig - hogy stílusos legyek - arc súlyba, el lehet húzni onnan. (Csak nehogy meglepődjenek, ha pár keményebb tökű AfD szimpatoizáns kicsit "eljátszadozik" a tüntikézőkkel... :D )
Akkor ha jól értem amit írsz, ha van egy törvényesen megválasztott kormány, (ne magyarországot vegyük, legyen bárhol a világban) és az nem úgy működik, ahogy az emberek szeretnék, vagy csak egy részüknek nem tetszik, akkor ne hisztizzen senki, mert törvényesen lett megválasztva, és hogy téged idézzelek: arc sulyba, el lehet húzni. Végül is a diktátorok is így vannak ezzel ......
Ez a sértés dolog is: Egyrészt gyanítom Az AfD-sek nem vették ezt annyira a szivükre mint te, másrészt nem gondolom hogy az ő korábbi megmozdulásaikon nem hangzottak el sértések a "célközönség" felé.....
 
Utoljára módosítva:
Gondolod, hogy a választásokig visszalévő idő elegendő a szocialistáknak ahhoz, hogy egy merőben új arcot találjanak, akinek a választók bizalmat szavaznak, és aki mögé az ellenzék méltóztatik felsorakozni?

NEm nem gondolom, mert Botka szemelyet ugy nez ki mindenki kikosaraza meg ha uj otlettel all elo hogy 51% az ovek a tobbin osztozkodhatnak. Szemelye arogansnak tunik diktal es en ugy latom nem tetszik a tobbi ellenzeki partnak.
Miniszter elnok jeloltek dopingje van , valasztek hatalmas erre nem lehet panasz.
 
Még egyszer mondom, az emberek többsége nem azért radikalizálódik, mert született náci, bolsevik, rasszista etc., hanem mert olyan környezetbe és élethelyzetbe kerül, amely előhívja a radikális (noha helytelen) reakciókat. Most olvasom, hogy a baloldali Macedón kormány 150 ezer bevándorlót akar betelepíteni az országba. A Balkánra! Európa legszegényebb vidékére, ahol a háború óta - azon háború óta, amelybe majdnem belesodródtunk - nem csillapodtak az etnikai konfliktusok, s csak idő kérdése, mikor lobban be újra a puskapor. Aki ezt nyugatról támogatja vagy motiválja, annak fogalma sincs, hogy mekkora a veszély. Na ilyen felelőtlen politikusokra nincs szükség! Az AfD-t a merkeli politika tette naggyá!

Már ne haragudj de az NPD ami csodálatos modon felszivodott az AfD-be nem a menekülthullám idelyén jött létre, nem a menekültek érkezésekor találta meg a gyujtobombákat amiket menekültotthonokra dobált, fegyvereket amivel külföldiieket (Ausländer) lelövöldözött az elmult pár évben.
-
En is megvagyok gyözödve, hogy ezek a szélsöségesen viselkedö emberek nem igy jöttek a világra és megvan az esély arra, hogy más belátásra térjenek de ez egy hosszu procesz. Látod, hogy a kommonizmus milyen maradando hatással van, érdekes modon a minta ahogy kelet és nyugateuropa viselkedik karakterisztikusnak mondhato. A volt NDK-ban sincsenek menekültek mind Mo.-on mégis ezt adjátok meg diagnozisként az idegengyülölö, viselkedés magyarázatára.
-
Azt irod Macedonia 150.000 bevándorlot akar az országába hozni. Nos, fellehet tenni a kérdést, miért szegény egy falu amiben alig laknak emberek? A válasz egyértelmü, mert minden utcakövet, minden méter csatornát, villanyvezetéket, handy-antennát, internet-kábelt.... annak a pár embernek kell megfizetni aki ott laki.
-
Ha egy terher több vállon osztunk el akkor azt könyebb hordani. Miért nehéz ezt belátni?
-
Két ethnikum között a feszültség nagyobb mind 3 vagy több enthnikunk esetén, ez is egyszerü mathematika.
Ha csak nyulak és rokák lennének akkor az egy instabil ökorendszer lenne, stabilitást a sokféleség adja.
-
Szerinted az AfD is mind Orbán az ethnikai inhomogenitás miatt raszista?
-
Akkor, miért nem az Oroszok, Lengyelek vagy a magyarok vannak ennek az extremista pártnak az étlapján, miért a szemiták? Azért mert ebben a pártban nemcsak iszlam hanem holocauszt-tagadok, az "identitásukat" a nazi-idöböl szedök hemzsegnek.
-
Azt is megjegyezném, hogy a Bundesregierung legitimatioját elnem ismerö un. "Reichsbürger-ek" - egy nem elhanyagolhato szám - is AfD-t választottak, és ezek sem Merkel ota léteznek.
 
Akkor ha jól értem amit írsz, ha van egy törvényesen megválasztott kormány, (ne magyarországot vegyük, legyen bárhol a világban) és az nem úgy működik, ahogy az emberek szeretnék, vagy csak egy részüknek nem tetszik, akkor ne hisztizzen senki, mert törvényesen lett megválasztva, és hogy téged idézzelek: arc sulyba, el lehet húzni. Végül is a diktátorok is így vannak ezzel ......
Ez a sértés dolog is: Egyrészt gyanítom Az AfD-sek nem vették ezt annyira a szivükre mint te, másrészt nem gondolom hogy az ő korábbi megmozdulásaikon nem hangzottak el sértések a "célközönség" felé.....
Ha törvényesen megválasztott a kormány, akkor majd a következő választásokon el lehet zavarni. Pontosan a jelenlegi MO-i helyzet a legjobb példa erre. Még a mostani választási rendszerben is simán 2/3-dal meg lehetne verni a Fideszt, ha nem ilye töketlen, ostoba, egybites ellenzékünk lenne. Én arra értem a hisztit, hogy ha történetesen 2018-ban megint a Fidesz nyeri a választásokat, akkor az ellenzéknek elsősorban magába kell néznie, magának kell feltenni a kérdést, hogy miért nem tudtak elegendő embert megszólítani, miért tudott - a rendszerváltó hangulat ellenére - ismét nyerni a Fidesz.
Németországban nem azon kell siránkozni, meg azért tüntikézni, hogy bekerült az AfD 13%-kal, hanem azt kell megvizsgálni, hogy miért fordult el ennyi ember a "haladó, demokratikus, progresszív" pártoktól. A választók ellenében nem lehet politizálni. Még a Fidesz sem képes. Oka van annak, hogy még mindig akkora a támogatottságuk, amekkora. Oka van annak, hogy az ellenzék nem képes megszólítani annyi embert, amennyi a leváltáshoz kell. Ez - akármennyire fáj is -, nem az emberek, de nem is a Fidesz "hibája". Ez csak és kizárólag az ellenzék hibája.
Mint ahogy az is Merkel és társai hibája, hogy ennyien a z AfD-ben látják a megoldást.
Ja, és még valami: 100-ból 98 választó legeslegelső helyen a saját problémája megoldását várja egy kormánytól. Németország választói nem Szingapúr, nem a Karibi térség, nem a korall zátonyok problémáit tartja a legfontosabb kérdésnek, hanem azt, hogy lesz-e munkahelye, lesz-e nyugdíja, kiülhet-e a sétálóutcára sörözni trikóban-sortban, elemehet-e fürödni a tengerhez bikiniben anélkül, hogy atrocitások érnék emiatt. Ha egy választó úgy érzi, hogy neki rosszat tesz a migráció, akkor nem lehülyézni kell, meg lefasisztázni, meg lerasszistázni, meg leiszlamofóbozni, hanem el kell gondolkodni azon, hogy miért van ez. Ha pedig nem egyetlen, hanem 2-3 millió választó érzi így akkor nagyon gyorsan és nagyon alaposan kell a végére járni a dolognak.
A "Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve" politizálás nem működik.
 
Ez a sértés dolog is: Egyrészt gyanítom Az AfD-sek nem vették ezt annyira a szivükre mint te, másrészt nem gondolom hogy az ő korábbi megmozdulásaikon nem hangzottak el sértések a "célközönség" felé.....

A Te gondolatmenetedet - nagyon sarkosan - továbbvive: ha molesztálok egy nőt, és az "nem veszi annyira a szívére", akkor ezentúl folyamatosan molesztálhatom, esetleg meg is erőszakolhatom? Mert hogy nem vette annyira a szívére! Attól, hogy az AfD mondjuk "úriemberként" viselkedik, és nem veszi fel a kesztyűt, a tüntikézés még eléggé visszatetsző, és a tüntikézőket minősíti, nem az AfD-t.

Mint ahogy az is Dopemant minősítette, hogy "Orbán fejjel focizott". Nem volt senki a haladó, progresszív, demokratikus erők között, aki szólt volna neki, hogy ezzel nagyjából 1 - 1,5 %-ot veszítettek a népszerűségükből? (Ha már a jóérzés semmit nem számít, csak a támogatottság.)
 
Melitta ez nemfedi a valóságot amit most állitasz !!! Mert ez egyáltalán nem olyan párt , mégha egy csomó hülye pali is van közötte , de hatattszik hanem nem igaz amit állitasz mert nem nácik !! Hogy hülyék az tutti , de nézzd csak meg honnét is jöttek , milyen pártokból és melyik országrészekböl ?! Aztán akik csak simán "konzervativok" azzok majd mind a sarokba lettek szoritva . De mióta is él ez a párt ?? Vagy 5-6 éve ugye ?! Mit is tettek a vezetö pártok mint CDU/CSU, SPD ennek leküzdésére ? Az általukk felvetett problémák megoldására , semmit ! Az égadta egy világon semmit , és Merkel asszony ma kijellentette , hogy ez az út pontosan ugyan ugy folytatodik uralkodása alatt mint eddig , változtatás nélkül , mert ez a helyes út !!! Akkor mi a fenéröl is beszélünk ?? Az SPD lecsuszott a 20%-ra amit már mint olyan , hogy nép párt nem is nagyon lehetséges , mert a nép elfordult lassan tölük . Nem a parlamenti székekért kell saherolni , hanem néha a válsztok szájára odafigyelni , a problémájukkal törödni arra megoldást találni . A legföbb probléma az ugynevezett "menekült ügy " , de a lényeg az iskolák állapota , a hiányzó nevelök , tanárok képzése , az iskolák renoválása az egészségügy javitása , erröl egyik sem beszélt , hogy csak a kikiáltó bajokat emlitsem , nem a képeskönyvbe való iskolákat kell meglátogatni , hanem mondjuk a Hessen tartományi bezárás elött állokat mely életveszélyesek , omladoznak , az ajtok ablakok rohadnak a tokkokból mert nincsen állitolag pénz a javitásra !! De a diétákak maguknak emelik mint a güzü !

Kedves Gyulám, enged meg, hogy én aki már régebben itt élek korrigáljalak. Igaz, hogy AfD csak néhány éve létezik ezen név alatt de a magja már 40-50 éve létezik, és rendszeresen megjelenik a legkülönbözöbb név alatt, aztán eltünik a szinröl: vagy azért mert igazolhatoan alkotmányellenességet lehet a szemükre vetni, vagy azért mert kicsinálják egymást a positiokért. Látod még besem költöztek a toronyba már összevesznek. Tanulmányozd az ország történetét ahol élsz, az is az integratiohoz tartozik.
-
Igazad van, hogy nem mindenki náci aki AfD-re szavazott én a párttagokra és az aktivistákra mondom, hogy problematikusak.
-
és Merkel asszony ma kijellentette , hogy ez az út pontosan ugyan ugy folytatodik uralkodása alatt mint eddig , változtatás nélkül , mert ez a helyes út !!
-
Már megint hazudsz, Merkel nem azt mondta, hogy ugyanugy fog "uralkodni" hanem azt, hogy az irányt fogja tartani és itt kiemelte az emberiességet és a jogállamot. Kérlek tedd már be szo szerint amit Merkel mondot, ne hazudj itt, sok olvaso nem beszél németül és töllünk szeretné hallani mi van itt. Ne csapd be öket.
-
Panaszkodsz, hogy valodi problémákrol nem beszélnek az etablált pártok. Részben igazad van.
Csak azt nem értem hogy miért egy teljesen egy témára (menekültek) beállitott pártban látod a Messiást?
-
 
Utoljára módosítva:
NEm nem gondolom, mert Botka szemelyet ugy nez ki mindenki kikosaraza meg ha uj otlettel all elo hogy 51% az ovek a tobbin osztozkodhatnak. Szemelye arogansnak tunik diktal es en ugy latom nem tetszik a tobbi ellenzeki partnak.
Miniszter elnok jeloltek dopingje van , valasztek hatalmas erre nem lehet panasz.
De az is látszik, hogy egyik jelölt sem tetszik az egész ellenzéknek. Nem képesek egy "magasabb célért egységbe forrni". Szánalmas. Márpedig amíg a koncon marakodnak, egymást alázzák, addig a Fidesz és OVi kér egy kávét, és mosolyogva nézi a műsort, hogyan intézi el éppen most az ellenzék a következő 2/3-ot nekik.
Mert ne legyen senkinek semmilyen illúziója, a családtámogatás, a reálbér nővekedés eljut elegendő számú emberhez, mint ahogy az ellenzék marakodása is. Emelkedjünk el egy kicsit a talajszintről, és próbáljunk magasabb látószögből az egyszerű, el nem kötelezett szavazó fejével gondolkodni. Ez az a bizonyos Nem tudja, nem válaszol szavazó. Azt látja, hogy van egy - egyelőre - működő gazdaság, növekedett a jövedelme, ha több gyereke van, akkor még egy rakat támogatást is kap, az ellenzék meg egymás homokvárát tapossa szét a homokozóban. Mire lehet ezek után számítani 2018-ban!? Na ugye!!
 
A legföbb probléma az ugynevezett "menekült ügy " , de a lényeg az iskolák állapota , a hiányzó nevelök , tanárok képzése , az iskolák renoválása az egészségügy javitása , erröl egyik sem beszélt , hogy csak a kikiáltó bajokat emlitsem , nem a képeskönyvbe való iskolákat kell meglátogatni , hanem mondjuk a Hessen tartományi bezárás elött állokat mely életveszélyesek , omladoznak , az ajtok ablakok rohadnak a tokkokból mert nincsen állitolag pénz a javitásra !! De a diétákak maguknak emelik mint a güzü !
Itt van iskola, ahol a diákok 60 %-a, olyan osztály, ahol a diákok 80 %-a nem német. Ez önmagában még nem is lenne gond. De a 30%-uk nem is beszél németül! Le a kalappal az előtt a pedagógus előtt, aki ezen a káoszon úrrá tud lenni.
 
Melitta , a szocializmus nem nekik , hanem II. Vlmos császárnak köszönhetö , aki Lenint Oroszországba csempészte és pénzelte egy forradalom kirobbantása érdekében a háború befolyásában , amit el is értek , csak hátrafelé süllt el a puska !

Nem inkább a cárok, a feudalis körülmények lehettek az Orosz forradalom kirobbanásának az okai? Az emberek nem voltak hajlandok tovább ugy élni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,803
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére