Egyszer, sok-sok évvel ezelőtt kedves férjem benézett a gyerekek szekrényébe. Nem kellett volna. Odaparancsolta őket, és azonnal neki kellett állni takarítani. De a gyerekek mindenből viccet csináltak, és az egész rakodás, takarítás a páromra maradt, a gyerekek meg lelkesen asszisztáltak hozzá. Így történt, hogy amikor hazaértem a melóból, hatalmas rend fogadott, de a lányomnak ki voltak sírva a szemei.
Hogy mi történt? Mondta neki az apja, hogy nyugodtan dobja ki amire nincs szüksége, majd kap újat. Ezért aztán az én lányom mindent, amit fölöslegesnek ítélt, babát, kockát, társasjátékot, az ünnepi lakkcipőt, fél pár sportcipőt, mindent a szemétbe dobott, és le is vitték a nagykukába.
Mivel aztán nagyon keservesen sírt, lementem vele kukázni, és a nagyját, amire aztán mégis szüksége volt, visszavittük a kukából.
A fiam már nagyobb volt, több esze volt, így a legókat, meg a kisautóit egy zacskóba pakolta, és megmentette, mondván neki erre szüksége van.
Még egyszer fordult elő, hogy a férjem szekrényt takarított. A cipősszekrényünket. Soknak találta a cipőket. Miután a sajátjaival végzett, végignézte a gyerekek cipőit. Egyforma sportcipője volt a két gyereknek, de a kicsi már kinőtte. Mondta is az apjának, hogy ő már kinőtte, ezt ki lehet dobni. Igen. Kidobta a bal lábas kicsit, meg a jobb lábas nagyot.
Aztán felhívott engem, és megkérdezte, hogy melyik cipőmet lehet kidobni. Mondtam neki, hogy dobja ki a szürke csizmámat, mert eltört a sarka. Igen, de én elfelejtettem, hogy két pár szürke csizmám van, természetesen kidobta a kifogástalan, lapos sarkú bundás csizmámat, és megtartotta a törött sarkút. Lehet, hogy az jobban tetszett neki.
Na, azóta csak a garázsban takaríthat.
Holnap carbonara spagetti lesz ebédre, mert jön a lányom, és azt enne szívesen. Persze, kérése számomra parancs, az lesz. Meg valami zöldség leves.
Hogy mi történt? Mondta neki az apja, hogy nyugodtan dobja ki amire nincs szüksége, majd kap újat. Ezért aztán az én lányom mindent, amit fölöslegesnek ítélt, babát, kockát, társasjátékot, az ünnepi lakkcipőt, fél pár sportcipőt, mindent a szemétbe dobott, és le is vitték a nagykukába.
Mivel aztán nagyon keservesen sírt, lementem vele kukázni, és a nagyját, amire aztán mégis szüksége volt, visszavittük a kukából.
A fiam már nagyobb volt, több esze volt, így a legókat, meg a kisautóit egy zacskóba pakolta, és megmentette, mondván neki erre szüksége van.
Még egyszer fordult elő, hogy a férjem szekrényt takarított. A cipősszekrényünket. Soknak találta a cipőket. Miután a sajátjaival végzett, végignézte a gyerekek cipőit. Egyforma sportcipője volt a két gyereknek, de a kicsi már kinőtte. Mondta is az apjának, hogy ő már kinőtte, ezt ki lehet dobni. Igen. Kidobta a bal lábas kicsit, meg a jobb lábas nagyot.
Aztán felhívott engem, és megkérdezte, hogy melyik cipőmet lehet kidobni. Mondtam neki, hogy dobja ki a szürke csizmámat, mert eltört a sarka. Igen, de én elfelejtettem, hogy két pár szürke csizmám van, természetesen kidobta a kifogástalan, lapos sarkú bundás csizmámat, és megtartotta a törött sarkút. Lehet, hogy az jobban tetszett neki.
Na, azóta csak a garázsban takaríthat.
Holnap carbonara spagetti lesz ebédre, mert jön a lányom, és azt enne szívesen. Persze, kérése számomra parancs, az lesz. Meg valami zöldség leves.
, nálunk ma késön lesz majd ebéd igy valószinüleg egy olyan "babgulyás" készül német modra 
.
