Ügyvéd viccek

malta75

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy roskatag vénlány végrendeletet fogalmaztat az ügyvédjével.
90.000 dollárt letétbe helyez a temetésére és 100.000 dollárt szán annak a fiatalembernek, aki életében utoljára egy feledhetetlen hétvégével ajándékozza meg.
A nyakig adósságokban úszó fiatal ügyvéd megtárgyalja otthon a dolgot a feleségével, s bejelentkezik az idős hölgynél szombat reggelre. Vasárnap este a feleség hiába várja az urát, az ifjú férj helyett csupán egy távirat érkezik:
"Drágám, még egy hétig maradok. Mary úgy döntött, hogy mégis inkább az állam temesse majd el.
 

malta75

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy férfi közlekedési balaesetet okoz, és ügyvédhez fordul segítségért.
- Ha jól értem - mondja az ügyvéd -, azt kéne bebizonyítanunk, hogy a kerékpáros akit elgázolt, 120 km/h-s sebességgel száguldott át a kereszteződésen, és a macska ami ekkor szaladt át az úton, akkora volt, hogy akadályozta a látását...
 

malta75

Állandó Tag
Állandó Tag
A NASA az első Mars-expedíciót szervezi, azonban a nehézségek miatt az űrhajósokat nem tudnák visszahozni, így elhatározzák, hogy csak egy embert küldenek. Nekiállnak hát önkéntest keresni az öngyilkos akcióra.
Jön az első jelentkező, egy mérnök:
- Én egymillió dollárt kérek cserébe, ezt az egyetemre hagynám, hogy ezzel is hozzájáruljak az emberiség fejlődéséhez!
A második jelölt egy orvos:
- Én kétmillió dollárt kérnék. Egymilliót hagynék a családomra, a másikat pedig a kórházra hagynám, hogy ezzel is segítsek az emberek szenvedését csökkenteni.
Végül, a harmadik önkéntes, egy ügyvéd:
- Én hárommillió dollárt kérek!
- Hogy-hogy hárommilliót?
- Nézzék, egymilliót adnék maguknak, egymilliót megtartanék magamnak, a harmadik millióért meg menjen a mérnök!
 

malta75

Állandó Tag
Állandó Tag
Két ügyvéd az ebédszünetben leugrik az étterembe ebédelni. Már majdnem odaérnek, amikor egyikük a fejéhez kap:
- Úristen, elfelejtettem bezárni az irodánkat!
Mire a másik:
- Ugyan már, mitől félsz, hiszen mindketten itt vagyunk!
 

malta75

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy kisfiú odamegy az apjához és megkérdezi:
- Apa, az ügyvedek igazat is mondanak néha?
- Persze fiam, az ügyvédek BÁRMIT képesek megtenni, csak hogy megnyerjenek egy ügyet.
 

malta75

Állandó Tag
Állandó Tag
- Hány ügyvéd kell egy villanykörte kicseréléséhez?
- Három. Egy áll a létra tetején, egy rázza a létrát alul, egy pedig bepereli a létra gyártóját.
 

malta75

Állandó Tag
Állandó Tag
Bíróúr, nem voltam részeg, csak ittas.
- Ebben az esetben nem egy hónapra ítélem el, hanem csak harminc napra.
 

malta75

Állandó Tag
Állandó Tag
- Vádlott, bűnösnek érzi magát?
- Bocsánat, bíró úr, de még nem hallottam, mennyit tudnak a tanúk.
 

malta75

Állandó Tag
Állandó Tag
Az ügyvéd haldoklik a kórházban, és amikor egy barátja meglátogatja, éppen a Bibliát lapozgatja kétségbeesetten.
- Hát te meg mit csinálsz? -kérdezi a barát.
Mire az ügyvéd:
- Joghézagok után kutatok.
 

malta75

Állandó Tag
Állandó Tag
  • Az ügyvédhez becsönget a szomszédja, akinek kis élelmiszer boltja van.
    - Elnézést a zavarásért, tanácsot szeretnék kérni.
    - Csak tessék.
    - Ki fizeti meg azt a kárt, amit egy kutya okoz?
    - Természetesen a gazdája.
    - Akkor legyen szíves fizetni ezer forintot, ügyvéd úr, mert a kutyája ellopott egy rúd szalámit a boltomból!
    - Kérem, akkor ezt levonva összesen ötszáz forinttal jön a jogi tanácsért.
 

malta75

Állandó Tag
Állandó Tag
  • A jövendőbeli jogász vizsgázik.
    -Mi a bigámia büntetése? – kérdi tőle a bíró.
    -Két anyós.
 

malta75

Állandó Tag
Állandó Tag
A mérnök meghal és a pokolra kerül. Hamarosan igen elégedetlen lesz a pokol kényelmi szolgáltatásaival, ezért fejlesztésekbe kezd. Nemsokára lesz légkondicionálás, lift és vízöblítéses vécé, és a mérnök igen nagy népszerűségre tesz szert. Egy nap az úr felhívja Sátánt telefonon és évődve kérdezi:
- Hát hogysmint mennek a dolgok odalent a Pokolban?
Sátán erre:
- Nagyszerűen. Már van légkondicionálásunk, liftünk és vízöblítéses vécénk, és a mérnök megint dolgozik valamin.
- Micsoda?! - kiált fel az úr. - Egy mérnök a pokolban? Csak tévedésből kerülhetett oda, neki nem ott kéne lennie, azonnal küldjétek fel ide!
- Szó sincs róla, jó hogy a csapatomban van, meg is tartom - így Sátán.
- Akkor beperellek - szól az úr.
Sátán felkacag:
- Igen?! és hol fogsz találni egy ügyvédet?
 

malta75

Állandó Tag
Állandó Tag
Éjszaka az irodájában dolgozik az ügyvéd, amikor belép az ördög:
- Kössünk üzletet! életed hátralevő részében megnyerhetsz minden ügyet, dőlni fog hozzád a pénz, minden ügyfeled isteníteni fog, a kollégáid számára te leszel a mintakép. Cserébe mindössze a Te, a feleséged és a gyereked lelkére van szükségem.
Az ügyvéd elgondolkodik, majd gyanakodva kérdezi:
- Oké, feladom! Hol van benne az átverés?
 

fuligjimmy2000

Állandó Tag
Állandó Tag
Vállalkozó üti a falat a börtönben:
- Az ügyvédemmel akarok beszélni!
- Semmi gond, de a másik falon kopogjon, az ügyvéd úr abban a cellában ül!
 

AttilaDHun64

Állandó Tag
Állandó Tag
How many lawyer jokes are there, anyway? Only three. The rest are true stories.

Hány ügyvéd vicc van a világon? Csak három. A többi igaz történet....

:)
 

Babbid

Állandó Tag
Állandó Tag
- Akarja, hogy kirendeljünk önnek egy védőügyvédet? - kérdi az ügyész a vádlottól.
- Köszönöm, inkább egy jó tanút szeretnék.
 

Babbid

Állandó Tag
Állandó Tag
Az állatkertben egy látogató csodálkozva látja, hogy az oroszlán kint fekszik a napon és a hátsó felét nyalogatja hevesen. Mivel épp ott van egy állatgondozó, megkérdi tőle:
- Mondja, ez az oroszlán mindig így tisztálkodik?
- Dehogy! - feleli a gondozó. - Csak reggel beleharapott egy ügyvédbe, és más módon nem tud megszabadulni az ízétől.
 

Babbid

Állandó Tag
Állandó Tag
Vádlott megkérdi az ügyvédjét:
- Meddig tart még ez a kellemetlen helyzet?
- Nekem tíz perc, neked tíz év!
 

Babbid

Állandó Tag
Állandó Tag
- Mi a különbség az ügyvéd és a kullancs között?
- A kullancs nem szívja a véred, ha már meghaltál.
 
Oldal tetejére