Megszólalt Kálmán Olga a kirúgása után...............

A HírTV kapuján kilépve nyilatkozott.

Beszámoltunk róla: ma volt a hatalomátvétel napja a HírTV-ben. Három év szellemi függetlenség után a Fidesz visszavette az irányítást a korábbi Simicska-televízió fölött.

Ennek keretében Csintalan Sándor és Kálmán Olga azonnali hatállyal lekerült a képernyőről.

A műsorvezető a HírTV épületéből távozóban leginkább azt ismételgette a riporterek kérdéseire, hogy a felmondási idejét tölti.

Közben a HírTV a déli híradó alatt futó információs csíkban közölte: már ma megszűnik Csintalan Sándor és Kálmán Olga műsora.

Frissítés 2: A Szabadfogásnak is repülnie kellett a visszafideszesített HírTV-ről, a vendégeket a Valton Security emberei tessékelték ki az utcára. Videó:

upload_2018-8-1_8-52-23.jpeg

érdekelt .Megnéztem Nekem tetszett az ahogy ez a "Oriana Fallaci " milyen profizmussal kérdezett Az összhang a kérdező kérdezett között maga a tökély.
A tartalomról már más a véleményem .Elképzelni nem tudom hogy ezt a sületlenséget valaki komolyan veszi. Amit a lopásról kavart az nem semmi Visszavették azt amit elloptak tőlük A meglopottak igazsága.Az egész úgy ahogy van!
rendszeresen néztük! Feltűnt milyen kevés a hirdetés. Mennyire mélyen jelen van a politika.Nem mertek itt hirdetni.Nélküle nincs kereskedelmi TV Döntöttünk Tipli
 
Utoljára módosítva:
A HírTV kapuján kilépve nyilatkozott.

Beszámoltunk róla: ma volt a hatalomátvétel napja a HírTV-ben. Három év szellemi függetlenség után a Fidesz visszavette az irányítást a korábbi Simicska-televízió fölött.

Ennek keretében Csintalan Sándor és Kálmán Olga azonnali hatállyal lekerült a képernyőről.

A műsorvezető a HírTV épületéből távozóban leginkább azt ismételgette a riporterek kérdéseire, hogy a felmondási idejét tölti.

Közben a HírTV a déli híradó alatt futó információs csíkban közölte: már ma megszűnik Csintalan Sándor és Kálmán Olga műsora.

Frissítés 2: A Szabadfogásnak is repülnie kellett a visszafideszesített HírTV-ről, a vendégeket a Valton Security emberei tessékelték ki az utcára. Videó:

Csatolás megtekintése 1617403

Szabadfogás házi kivitelben a Magyar Hang facebook oldalán (és irodájában forgatva tegnap este - szamizdat kivitelben) fenn van.. Nagyon jó lett..
 
NAgyju
Biztos valami hasonlo lesz a megoldas a megjelenesre, egy studiot felallitani igazan nem nagy osszeg, mindenkinek kell felajanlani idot hogy par orat aldozon es valoban kiepuljon az el nem kotelezett media. Mi szivesen helyt adunk ha ezzel hozza tudunk jarulni a szabad velemeny nyilvanotashoz.
 
.. szamizdat kivitelben...

ezt, hogy kell érteni?
Be van tiltva a megjelnése, ezért kell illegálisan megjelentetni?

Nem egyszerüen arról van szó, hogy nincs vevőréteg egy médiára, nem tud profitot termelni és a tulajdonos eladja ... hátha egy másik tulajdonos tud kezdeni vele valamit. Pont így adnak vesznek éttermeket vagy egész üzletláncokat.
 
a linkre is kíváncsi lennék (honnan a 2.870.200 adat), a NAVI oldalán az alábbi adatok vannak, szóval az összes ellenzékre cakkpakk kevesebben szavaztak :
http://www.valasztas.hu/ogy2018

nl1xlv.jpg
Nem szavaztak kevesebben az összes ellenzékre, de ezen az ábrán csak azok szerepelnek, akik bejutottak a parlamentbe (elérték az 5%-ot). Ezeken kívül van/volt még elég sok "kis" párt, azokat is add hozzá.
http://www.valasztas.hu/orszagos-listak-eredmenye
 
Szabadfogás házi kivitelben a Magyar Hang facebook oldalán (és irodájában forgatva tegnap este - szamizdat kivitelben) fenn van.. Nagyon jó lett..

Tegnap egylevegővel végigírtál mindekin pont bent voltam a fórumozásban nem értettem mi is van de én
egy publicistát sem mentegetnék tudtátok mit csináltok felesleges másokat érzékenyíteni most hogy blog lettetek
 
Nem szavaztak kevesebben az összes ellenzékre ...

Ennyien vettek részt a választási versenyben a kormánypárton kívül és kb. annyi szavazatot kaptak összesen mind a kormánypárt egyedül. Ha ez mind ellenzék (ellenzi a kormánypolitikát) akkor igazad van

1 – Magyarországi Németek Országos Önkormányzata,
2 – Lendülettel Magyarországért,
3 – Haladó Magyarországért Párt,
4 – Országos Örmény Önkormányzat,
5 – Sportos és Egészséges Magyarországért Párt,
6 – Hajrá Magyarország! Párt,
7 – Együtt a Magyar Kisebbségekért És Hátrányos Helyzetűekért Párt,
8 – Országos Roma Önkormányzat,
9 – Momentum Mozgalom,
10 – Országos Ruszin Önkormányzat,
11 – Demokratikus Koalíció,
12 – A Mi Pártunk – IMA,
13 – Szegény Emberek Magyarországért Párt,
14 – Közös Nevező 2018,
15 – Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt,
16 – Összefogás Párt,
17 – Bolgár Országos Önkormányzat,
18 – Magyar Kétfarkú Kutya Párt,
19 – Demokrata Párt,
20 – Magyar Szocialista Párt – Párbeszéd Magyarországért Párt,
21 – Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata,
22 – Iránytű Párt,
23 – Magyar Igazság és Élet Pártja,
24 – Értünk-Értetek – A Hiteles Párt,
25 – Közösen Egymásért Demokratikus Néppárt,
26 – Nemzeti Együttműködés és Megbékélés Párt,
27 – Magyarországi Cigánypárt,
28 – NET Párt,
29 – Jobbik Magyarországért Mozgalom,
30 – Magyarországon Élő Dolgozó És Tanuló Emberek Pártja,
31 – Szegényekért Párt,
32 – Ukrán Országos Önkormányzat,
33 – Országos Horvát Önkormányzat,
34 – Magyarországi Románok Országos Önkormányzata,
35 – Országos Szlovák Önkormányzat,
36 – Magyar Munkáspárt,
37 – Együtt – A Korszakváltók Pártja,
38 – Országos Szlovén Önkormányzat,
39 – Országos Lengyel Önkormányzat,
40 – Családok Pártja,
41 – Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt,
42 – Elégedett Magyarországért Mozgalom,
43 – Minden Szegényért Párt,
44 – Lehet Más a Politika,
45 – Összefogás a Civilekért Párt,
46 – Szerb Országos Önkormányzat,
47– Tenni Akarók Magyarországi Pártja,
48 – Tenni Akarás Mozgalom,
49 – A Haza Pártja,
50 – Alternatív Magyar Néppárt,
51 – Rend és Elszámoltatás Párt,
52 – Kell az Összefogás Párt.
 
Utoljára módosítva:
Sajtó közlemény.
A hirtv.hu-n szerda este megjelent egy „Visszatérünk a régi értékekhez, ott folytatjuk, ahol 2015-ben abbahagytuk” című cikk, amely többek közt azt jelentette ki, hogy „a mai nappal a Hír TV visszatért a jobboldalra”.
Három év nagy idő, különösen a gyorsan változó magyar médiapiacon, így érdemes felidézni, hogy mi is az, amit a Hír TV 2015-ben abbahagyott, és amihez most visszatérnek. A csatorna első 13 éve tele volt emlékezetes produkciókal.
Lehet védeni de, szerintem nem érdemes....
 
szerintem se érdemes védeni azt az egyoldalú agresszív televíziózást.
Az idézetet nem te írtad de hazudik az idézet:
"című cikk, amely többek közt azt jelentette ki, hogy „a mai nappal a Hír TV visszatért a jobboldalra”.
Nem jobboldali volt hanem baloldal ellenes
Simán Fidesz TV
És most sem a jobboldalra fog visszatérni mert Simicska alatt se volt más mondjuk kevésbé jobboldali
Az a baj a gondolkodásukban:
Számukra a jobboldaliság egyenlő a Fidesszel
Holott jobboldali párt van másik is.
És pont azt a másik jobboldalt támogatta Simicska sose hagyta el a jobboldaliságot
Csupán Fidesz(Orbán) ellenzék lett
A tévedést ott követik el mindenki más ellenség nekik. Mert "Csak a Fidesz"
Már ebből is látszik egypártrendszer.
 
Attól még hogy valaki nem fideszes személy szerint sem hiszek a pártokráciákban a nemzeti minimum elfogadása
nem lehet ördögtől való és nem kellett volna az ellenzéki népszerűségnek ekkorát esni öngyilkos roham volt
jövőkép nélküli bakugrás vakon
 
Ezt nem értem.
 
Ennyien vettek részt a választási versenyben a kormánypárton kívül és kb. annyi szavazatot kaptak összesen mind a kormánypárt egyedül. Ha ez mind ellenzék (ellenzi a kormánypolitikát) akkor igazad van

1 – Magyarországi Németek Országos Önkormányzata,
2 – Lendülettel Magyarországért,
3 – Haladó Magyarországért Párt,
4 – Országos Örmény Önkormányzat,
5 – Sportos és Egészséges Magyarországért Párt,
6 – Hajrá Magyarország! Párt,
7 – Együtt a Magyar Kisebbségekért És Hátrányos Helyzetűekért Párt,
8 – Országos Roma Önkormányzat,
9 – Momentum Mozgalom,
10 – Országos Ruszin Önkormányzat,
11 – Demokratikus Koalíció,
12 – A Mi Pártunk – IMA,
13 – Szegény Emberek Magyarországért Párt,
14 – Közös Nevező 2018,
15 – Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt,
16 – Összefogás Párt,
17 – Bolgár Országos Önkormányzat,
18 – Magyar Kétfarkú Kutya Párt,
19 – Demokrata Párt,
20 – Magyar Szocialista Párt – Párbeszéd Magyarországért Párt,
21 – Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata,
22 – Iránytű Párt,
23 – Magyar Igazság és Élet Pártja,
24 – Értünk-Értetek – A Hiteles Párt,
25 – Közösen Egymásért Demokratikus Néppárt,
26 – Nemzeti Együttműködés és Megbékélés Párt,
27 – Magyarországi Cigánypárt,
28 – NET Párt,
29 – Jobbik Magyarországért Mozgalom,
30 – Magyarországon Élő Dolgozó És Tanuló Emberek Pártja,
31 – Szegényekért Párt,
32 – Ukrán Országos Önkormányzat,
33 – Országos Horvát Önkormányzat,
34 – Magyarországi Románok Országos Önkormányzata,
35 – Országos Szlovák Önkormányzat,
36 – Magyar Munkáspárt,
37 – Együtt – A Korszakváltók Pártja,
38 – Országos Szlovén Önkormányzat,
39 – Országos Lengyel Önkormányzat,
40 – Családok Pártja,
41 – Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt,
42 – Elégedett Magyarországért Mozgalom,
43 – Minden Szegényért Párt,
44 – Lehet Más a Politika,
45 – Összefogás a Civilekért Párt,
46 – Szerb Országos Önkormányzat,
47– Tenni Akarók Magyarországi Pártja,
48 – Tenni Akarás Mozgalom,
49 – A Haza Pártja,
50 – Alternatív Magyar Néppárt,
51 – Rend és Elszámoltatás Párt,
52 – Kell az Összefogás Párt.
Ez túlzás attól akinek válaszoltad.
Arról nem lehet beszélni, ezek a pártok mind ellenzik a kormány politikát.
Lehet hogy ellenzik lehet hogy nem.
Nem is a pártot kell nézni hanem a szavazókat
Ez pedig két nézőpont összege.
Ha a szavazók ezekre szavaztak azzal NEM a Fideszre szavaztak
Már protestáltak.
Vagy esetleg elnézték a neveket ezt kideríteni lehetetlenség.
Nagy volt a lista túl sok volt.Aztán brahiból is szavazhattak oda.
Tehát nem a pártok számítanak hanem a protestálók
 
Attól még hogy valaki nem fideszes személy szerint sem hiszek a pártokráciákban a nemzeti minimum elfogadása
A nemzeti minimum elfogadását pont egy párt szorgalmazta.
És ez a12 pont a józan ész forradalma. Ami új kezdet néven lett bejegyezve.
Nem sikerült Gémesinek sem
Azonnal elkezdte a köztévé karakter-gyilkolni
Mindenünnen akadályozni
Létrehoztak egy ellen szervezetet az önkormányzatoknál.
Mondd hogy hagy élni bárkit a Fidesz?
Ugye nem?
Hatalmas fegyvertár áll rendelkezésére.
Az egész államapparátus .Adóhivataltól rendeletekig.Média fölénytől a költségvetésig.
Az elbocsájtások az állami szektorból közvetve a nem hivatalokból is minden közintézményt az állam irányít,tehát megfélemlítési eszköztára végtelen.
 
Utoljára módosítva:
A nemzeti minimum elfogadását pont egy párt szorgalmazta.
És ez a12 pont a józan ész forradalma. Ami új kezdet néven lett bejegyezve
nem csak, annyiban kiegészítelek a szavazók fontosak a választásokon ezt figyelmen kívül nem hagyható tényként
kezelni nem jelenthet gondot
 
Tehát nem a pártok számítanak hanem a protestálók

Ez aztán szerintem egy igazán téves nézet.
Olyasmi mintha azt mondanám azért eszem pörköltet mert így protestálok a vegák ellen. Dehogyis, azért eszem mert ez ízlik.
A szavazók is azért szavaznak a kedvenc pártjukra mert az a szimpatikus... szó sincs protestálásról egy másik párt ellen.
 
arról írtam amit az ellenzék nem értett az elmúlt hosszú fidesz időszak során és valószínűleg nem is fog
de nem akarok G.Fodor lenni
 
Ez aztán szerintem egy igazán téves nézet.
Olyasmi mintha azt mondanám azért eszem pörköltet mert így protestálok a vegák ellen. Dehogyis, azért eszem mert ez ízlik.
A szavazók is azért szavaznak a kedvenc pártjukra mert az a szimpatikus... szó sincs protestálásról egy másik párt ellen.
Nem olvasom mit válaszoltál.
Inkább próbálom érthetőbbé tenni miért nem a pártok számítanak.
Túl sok van túl kicsik túl újak senki nem tud róluk semmit.
Az a lista amit felsorolt valaki pont ezt mutatja
Fogadni mernék gyakorlatilag nem is párt egy része.
Ha ilyenek kapnak szavazatot az nagy valószínűséggel nem a párt kapta mert lényegileg nincs is.
Ekkor az oda adott szavazat egy nem kormánypártra szavazatként jelenik meg.
Más politikai tartalma nem lehet hisz nem is pártok gyakorlatilag.
Ezért a valakitől elfordulást jelenti.
Belemehetnék vega és pörkölt példába de nem szükséges mert ezt a nélkül is meg lehet érteni
Ne vegát vegyünk példának
Legyen kifőtt tészta és spenót.
Lehet úgy protestálni a spenót ellen
Inkább kifőtt tésztát válasz csak ne spenótot
Mellékesen még az se biztos valaki a vega helyett azért eszik pörköltet mert azt szereti
Csak kevésbé utálja
És a politikai választások így dőlnek el

Kit utálunk kevésbé
Ki a kisebb rossz.

Ezt politológusok is megerősítik
Nem választás történik hanem leszavazás, leváltási céllal
Igy jönnek létre a politikai váltógazdaságok, a fejlett államokban is
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,905
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére