Gyermek és ifjúsági könyvek IV.

braza88

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Irene Adler (Alessandro Gatti): Sherlock, Lupin és én című sorozatból keresem a következő köteteteket:

A Szajna árnyai (6.)
A Kobra bosszúja (7.)
Szfinx a Hyde parkban (8.)
Rókavadászat gyilkossággal (9.)
A bűn fejedelme (10.)
Az ármány kikötője (11.)

Előre is köszi, ha valaki feltenné!
 

bumbayo

Állandó Tag
Állandó Tag
Dégh Linda (szerk.)
A világjáró királyfi
Angol, ír, skót, walesi, cornwalli, izlandi, holland, belga mesék
A Népek Meséi sorozat (Móra Kiadó)
/// epub formátum ///


wgurFTW.jpg

„Vidám legény volt a maga idejében Billy Mac Daniel. Nem félt az még az ördögtől sem, szerette a jófajta italt, és egy hajtásra kiitta a maga napi üveg sörét, ha volt, aki megfizesse. Mert szegény volt az istenadta – ámbár igaz az is, hogy nem nagyon leste, akad-e számára valami munka. Csak akkor markolta meg az ásó nyelét, ha már egyetlen garas sem csörgött a zsebében. De ha dolgozni nem is szeretett, verekedni annál inkább. Józanul vagy kicsit kapatosan úgy kiebrudalta a hetvenkedőket a kocsmából, hogy kétszer is meggondolta mindenki, mielőtt belekötött. Egyszóval, híres fickó volt ez a Billy.
Egyszer azonban megjárta, mert különös dologba keveredett, s attól fogva nagyot fordult a sorsa.”

A sorozat néhány feldolgozott kötete: / Tündér Ilona EPUB / A mesemondó szikla EPUB / A repülő hajó EPUB / A kék szarvas EPUB
 

Csatolások

  • Avilagjarokiralyfi.rar
    516.8 KB · Olvasás: 610

Leeta

Állandó Tag
Állandó Tag
P. L. Travers - Mary Poppins a Cseresznyefa utcában (6. rész)

Mint már a Mary Poppins a Parkban című kötetben, a csudálatos Mary itt sem megy el, illetve jön vissza, hanem ott van, ezúttal is a Cseresznyefa utcában, a Banks család otthonában, a megszokott környezetben – és itt is éppolyan csudálatos dolgok történnek Mary Poppins jóvoltából, mint az előző kötetekben. Szent Iván éjszakáján földiekkel játszó égi tünemények népesítik be a parkot, és Mary Poppins most is méltóságteljesen, higgadtan vezérli különösnél különösebb kalandokra a Banks gyerekeket.
A kötet második darabjában – Mary Poppins meg a szomszéd ház – az előzőkből már ismert Andrew kisasszony (a „Szörnyeteg") költözik be a Cseresznyefa utca tizennyolcba, Luti társaságában, akit déltengeri útjáról hozott magával. A "Szörnyeteg” karmaiból kiszabadított Luti és a Banks gyerekek a mese végén még a Holdra is eljutnak, ahol a Holdbéli Ember – természetesen Mary Poppins rokona! – fogadja őket. Andrew kisasszony pedig méltó párjára lel – egy hajdani kalóz személyében!
borító.jpg
 

Csatolások

  • Mary Poppins a Cseresznyefa utcában.epub
    68.5 KB · Olvasás: 310
  • Mary Poppins a Cseresznyefa utcában.pdf
    16.9 MB · Olvasás: 487

repavary

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok, egy-két Móra képeskönyv letisztázott változatát töltöttem fel (PDF, 4-5 MB darabja):
Egy pár könyv már megvan itt, ahogy láttam, de ezek kisebbek, és szebbek.

Berkes Péter - Hangország
Berkes Péter - Várható időjárás
Csukás István - Síppal, dobbal
Farkas József - Amiről az Ecsedi-láp mesél
Gaál Éva - Zoknidakszli és sokan mások
Janikovszky Éva - Ha én felnőtt volnék
Kiss Tamás - Amiről a puszta mesél
Lázár Ervin - Öregapó madarai
Megay László - Ezer mesterség
Móra Ferenc - Az aranyszőrű bárány
Tasnádi-Kubacska András - Sárkányok unokái
Várnai György, Macskássy Gyula - Kettő meg kettő az négy

[HIDE-THANKS]https://mega.nz/#F!YaBhCK4Z!b3Na3QWP3zBRV9meQnCHiQ[/HIDE-THANKS]
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Tilde Michels - Amikor Guszti maci kicsi volt

Tilde Michels - Amikor Guszti maci kicsi volt.jpg

Amikor Guszti maci felébredt téli álmából, három kis barátja állt az ajtaja előtt. A vándormacik voltak: Mocke, Cilli és Bim. Teljesen belepte őket a hó! Guszti macinál mindig megmelegedhetnek, alhatnak az ágyában, sőt a maci még sült almával is megkínálja őket. De legjobban azt szeretik, amikor Guszti maci mesél nekik - régmúlt időkről, amikor még kicsi volt....

Letöltőlink:
[HIDE-THANKS]https://data.hu/get/11403769/Tilde_Michels_-_Amikor_Guszti_maci_kicsi_volt.pdf[/HIDE-THANKS]

Jó olvasást!
 

bumbayo

Állandó Tag
Állandó Tag
Dégh Linda (szerk.)
A hegyi szellem
Cseh, szlovák, lengyel, német, osztrák mesék
A Népek Meséi sorozat (Móra Kiadó)
/// epub formátum ///


CHTm09d.jpg

„Volt egyszer egy parasztember, annak meg volt tizenkét fia. A fiúk a legkisebbik öccsüket sosem vették testvérszámba, csúfolták, ha tehették megtréfálták. Egyszer mind a tizenketten felkerekedtek szolgálatot keresni. Nemsokára egy király udvarába érkeztek.
– Felséges királyunk, nem fogadnál fel minket?
– Miért ne? – válaszolt a király. – Csak hűségesen szolgáljatok!“
Nagy mesekötetünk a germán hősénekek sárkányharcaiból vagy a szláv középkori legendákból éppúgy válogat, mint a tündérmesék, tréfás adomák, betyártörténetek és történeti mondák gazdag anyagából, amelyet sok kiváló gyűjtő és író dolgozott fel azóta, hogy 1812-ben először jelent meg a Grimm testvérek nagyszerű vállalkozása, a dajkáktól és főképp a Casseli majorosnétól, Dorothea Viehmann asszonytól hallott tündérmesék gyűjteménye.

A sorozat feldolgozott kötetei: Tündér Ilona EPUB / A mesemondó szikla EPUB / A repülő hajó EPUB / A kék szarvas EPUB / A világjáró királyfi EPUB
 

Csatolások

  • A hegyi szellem.epub
    699.4 KB · Olvasás: 487

bumbayo

Állandó Tag
Állandó Tag
T. Aszódi Éva (szerk.): Kisgyermekek nagy mesekönyve / EPUB / Ugye, milyen nagy öröm mesét hallgatni? Az ember előtt felvonulnak képzeletének ködalakjai: ravasz kis törpék, nagy erejű óriások, bátor vándorlegények, szépséges királylányok, s megelevenednek legkedvesebb társai: kajla fülű, huncut szemű bársonykutyák, beszélő varjak, gyanakvó medvebocsok, no és a legismerősebbek, a mindennapok apró hősei: félelmet legyőző kisfiúk, vidám kislányok! S milyen diadal, amikor a gyerek iskolás lesz, ls lassacskán maga olvashatja a mesét! …hát még amikor már annyira önálló, hogy maga veszi le a könyvespolcáról a régi jó barátot, a Kisgyermekek nagy mesekönyvét meg a többi könyvet, és már maga lapozza fel legkedvesebb olvasmányát, maga határozta el, hogy Tündér Ilona, az igazságos király, a pórul járt tudós vagy valamelyik más kedves mesehős társaságában akarja-e tölteni szabad perceit.
 

Csatolások

  • Kisgyermekek nagy mesekönyve.epub
    630.1 KB · Olvasás: 632

Leeta

Állandó Tag
Állandó Tag
P. L. Travers - Mary Poppins a parkban (4.)

Vajon mi minden történik ebben az új kötetben Mary Poppinsszal, a Banks gyerekekkel és a többi régi, kedves ismerőssel a Cseresznyefa utca 17-ben meg a parkban? Mary mérges-morgós-zsörtölődős természetével bearanyozza valamennyiük életét. Ezek a történetek szakasztott olyan csudálatosak és mindig nagyon elbűvölőek, mint mindaz, amit ez az immár világhírű "dadatündér" az előző kötetekben véghezvitt. A hattyúvá vált libák, a megelevenedett porcelánszobrok, a szerencsés szerda eseményei, a mesekönyvből kilépő gyerekek, a parkbéli Park és az önálló életre kelt árnyékok - megannyi feledhetetlen kaland.
 

Csatolások

  • Mary Poppins a parkban.epub
    126.5 KB · Olvasás: 250
  • Mary Poppins a parkban.pdf
    26 MB · Olvasás: 504

Szpahi

Állandó Tag
Állandó Tag
A vakond és a nyuszimama - Hana Doskocilová - Zdenek Miler
A vakond mosolyogva nézi, hogy Nyuszó és Nyuszka egész nap kergetőznek az erdőben. Hiszen ezek szerelmesek! A vakond segít a két nyuszinak megszervezni a lakodalmat, ahol Nyuszka úgy teleeszi magát, hogy később sem sikerül lefogynia. Vagy talán nem is a sok finom falattól nőtt meg a hasa? Bizony: Nyuszkának gyerekei lesznek, három apró, bolyhos bundájú kisnyuszi! A kedves és szórakoztató könyvből kiderül, milyen nehézségei és szépségei vannak, ha a családba kisbaba érkezik.
A digitalizálás saját munka, jó mesélést kívánok!
 

Csatolások

  • vaknyu.jpg
    vaknyu.jpg
    14.9 KB · Olvasás: 124
  • A vakond és a nyuszimama.djvu
    2.4 MB · Olvasás: 372

Biseka

Állandó Tag
Állandó Tag
Ámosz Oz: Hirtelen az erdő mélyén
2007.
pdf

covers_1008.jpg
A hegyekkel és erdőkkel körülvett, a civilizációtól elszigetelt falucskából már sok éve eltűntek az állatok – mindenfajta állat. A felnőttek még emlékeznek rájuk, olykor-olykor a fülükbe cseng még a gyermekek számára már ismeretlen nyerítés, bégetés, röfögés, ugatás és az ezerféle madárdal, néha tévedésből még morzsát szórnak a nem létező galambok elé vagy hálót vetnek a rég nem látott halaknak. A gyerekek kérdésére azonban, hogy hogyan és miért történhetett meg mindez, mindig csak konok hallgatás a válasz. Először Nimi, a szeleburdi kisfiú indul el az erdőbe, hogy kiderítse a titkot, de „nyerítőkórral” megfertőzve tér vissza, így nem tud beszámolni arról, mit is látott odakint. Két osztálytársát, Maját és Matit azonban nem hagyja nyugodni a rejtély, ezért ők is elindulnak az erdő mélyére. Sok rémületes és szépséges kaland után végül találkoznak a rettegett hegyi ördöggel, Nahival, aki feltárja előttük a régmúlt titkait. A gyerekek ráébrednek: nem a gonosz szellemnek, hanem a lent élő emberek szívének kell megváltoznia, hogy az állatok és velük az őszinte, gúny és megvetés nélküli szeretet visszaköltözhessen a faluba. Ámosz Oz, Izrael leghíresebb írója, akit évek óta a Nobel-díj várományosai között emlegetnek, ezúttal egy felnőtteknek és gyermekeknek szóló, varázslatos atmoszférájú mesét írt. Egy nagy író felejthetetlenül fájdalmas és szép rajza ez egy misztikus helyről, ahol mindenki az ismeretlentől való félelem foglya, s ahol inkább felejtenek és felejtésre nevelnek, ahelyett hogy megpróbálnák visszaszerezni egykori életüket.
Köszönet a készítőnek.
 

Csatolások

  • Ámosz Oz - Hirtelen az erdő mélyén.pdf
    579.8 KB · Olvasás: 290
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére