NAV: Innentől kezdve adózni kell a nászajándékok után!

Nemzetünk kormánya maximálisan házasságpárti, – persze csak szóban és természetesen, ha a neki tetszők házasodnak – de a flanc ellen van. 150.000 forint felett adózni kell. Kíváncsiak lennénk arra, hogy Orbán Ráhel mennyit fizetett be a NAV-nak a nászajándékai után?

Nagyon kell figyelni a nagy nap előtt, amikor az ajándéklistát összeállítja az ifjú pár, hogy mit kér. A személyi jövedelemadóról szóló törvény kimondja, hogy bármely mástól megszerzett vagyoni érték bevételnek minősül, ám az ingyen kapott ingóságok mentesülnek az adókötelezettség alól – mondta el a Blikknek Dr. Kis Péter András a NAV adóügyi szóvivője.

A szóvivő elmondása szerint ugyanakkor az illetéktörvény kimondja, hogy 150 ezer forintot meghaladó ingó ajándékozás esetén ajándékozási illeték megfizetése kötelezi azt, aki az ajándékot kapja. Így az újdonsült házaspárok az anyakönyvvezető elől egyenesen a Nemzeti Adó- és Vámhivatalba sétálhatnak, ha a kapott nászajándékok értéke meghaladja ezt az összeget. Mi több, a vőlegénynek is érdemes 150 ezer forint alatti jegygyűrűt vásárolnia, hacsak nem szeretné, hogy leendő nejének gyarapodjon az adója. Kibúvóként azonban a párok külföldi esküvőt is válaszhatnak, így mentesülhetnek az ajándékok utáni illeték, külföldi lánykérés esetén pedig a drága jegygyűrű után fizetendő többletköltség alól – zárta sorait Dr. Kis.

A nászajándékokról szóló adómódosítás itt olvasható.: https://www.nav.gov.hu/data/cms448579/38_Az_ajandekozasi_illetek_20180115.pdf

images
 
na de ne legyenek már telhetetlenek !! kapnak első házasok kedvezményét ( 5000/hó , amíg nincs gyerek ) , aztán kapnak családi kedvezményt , ha már van gyerek , kapnak családi pótlékot, CSED-et, GYED-et, GYESt, GYET-et ha három gyerek van !! kapnak (-hatnak) CSOK-ot, ami már milliós tétel. ingyen tankönyv, ingyen kaja a suliban stb. nincs még egy ilyen ország, ahol ennyi minden , és ilyen sokáig jár ! na most, ha ezekből ( előre !! ) nem tudják kigazdálkodni a nászajándék utáni adót --- akkor ott valaki rosszul osztja be a pénzt :D :D
 
Ritka furcsa lady vagy aki oromkodik ha egy ujabb adot vezetnek be.
Remenykedek hatha bevezetik kulon adot neked ha kis es nagy dolgot vegzel el mert rongalod a termeszetet es sokba kerul a szenyviz tisztitas.
A hazassagra azert ad ossze a csalad a baratok rokonok amit tud , hogy konyebben kezdjek az eletuket az ifju par.
Nincs mit keresnivaloja az allamnak az eskuvon.
Amit ad egy szulo legyen az barmi penz ajandek butor stb azert mar egyszer leadozott mikor megvette az arut vagy penz eseteben a fizujabol.
Miert erzed magad jobban a duplan adoztatnak meg?
Raadasul az eskuvo nem egy olcso mulatsag, meg a pap is penzert ad ossze, mindenki tartja a markat az allamnak nem kene.
Las Vegeasba azonnal elvalhatsz es eskudhetsz, es kaphatsz akar hazat is ajandekba.

Ugy mellesleg a Gyes Kadar talalmany nem kell Orbannak elkonyvelni. 70 es evekbe vezettek be ha jol emlekszek.
 
Utoljára módosítva:
Ez a törvény nem új keletű 1990 évi XCIII. törvény, csak nem alkalmazták az ilyen természetű ajándékozásnál, ha jól tudom.
A bevallása eddig is, ezután is az adózón múlik. Jelentősége annak, hogy bevallotta-e a különösen nagy értékű ajándékot, vagy sem, nászajándék esetében egy későbbi válásnál lehet.
 
Magyar embert hülye törvényekkel nem lehet falhoz állítani, már megszokta, hogy vannak kiskapuk.
Vagy külön-külön ajándékozzák az ifjú párt (az összesen 300 e. Ft) a szerényebb családok, vagy kp. a menyasszony táncnál...ez utóbbinál ha csak nem csap le a tetthelyen a NAV kommandó, ki mondja meg mennyi volt a szakajtóban ?...;)

Az első posthoz csak annyit...változnak az idők - az '50-es években még a 9. hónapos terhes nőtől is levonták a gyerektelenségi adót, mondván, ami lesz, az még nincsen.
 
Ez a törvény szerintem elavult.

Nem avult el, csak életképtelen arra vonatkozólag, hogy a nászajándékokra is kivethető, vagy esetleg ha a férj megajándékozza az asszonyt egy strucctojás nagyságú gyémántgyűrűvel.

Az ajándékozási illeték tárgya
11. § (1) Az ajándékozási illeték tárgya:

a) ingatlan ajándékozása,

b) ingó ajándékozása,

c) vagyoni értékű jognak ingyenes alapítása, ilyen jognak vagy gyakorlásának ingyenes átengedése, továbbá az ilyen jogról ellenszolgáltatás nélkül történő lemondás.

(2)
* Az (1) bekezdésben felsorolt ajándékozás csak akkor esik ajándékozási illeték alá, ha arról okiratot állítottak ki, vagy ingó ajándékozása esetén okirat kiállítása ugyan nem történt, de az egy megajándékozottnak jutó ingó forgalmi értéke a 150 000 forintot meghaladja.

(3) Nem tárgya az ajándékozási illetéknek a vagyoni értékű jog, ha azt az ajándékozó a maga javára tartja fenn, vagy ha az ingatlant az átruházást megelőzően már fennállott és az ingatlannyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű joggal terhelten ajándékozzák.

(4) Ha a bontó feltétel vagy véghatáridő bekövetkezésekor a dolog az ajándékozóra száll vissza, a visszaszállás után ajándékozási illetéket nem kell fizetni.

A lényeg a kivastagított részben van, az adóhatóság ezeket az ajándékokat veszi figyelembe: amiről papír, egyértelműbben szerződés, vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozat van.
 
A lényeg a kivastagított részben van, az adóhatóság ezeket az ajándékokat veszi figyelembe: amiről papír, egyértelműbben szerződés, vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozat van.

És mivel ajándékot csak szerződéssel ad a zember, jól megszedi magát a ZAPEH, vagy a NAV vagy mi. Ja nem...

Akkor egyelőre nem kell attól tartani, hogy az ara félénken visszacsusszantja a 20 kilós KitchenAid-et a borítékba és visszaadja a pofátlanul ajándékozó havernak, hogy bocs, de 150-nél többe van, nincs pénzem adóra...
 
Hát nekem még nem adott az ember úgy ékszert, hogy alá kellett írnom egy papírt. És a NAV sem zörgetett nálam, hogy lajstromba vegye a személyes tárgyaimat, vagy a háztartásomat.

Aki ajándékozási szerződést köt, az általában ingatlanra, vagy nagy értékű ingóságra köt pl: autóra, milliós festményre, ahol a tulajdonjogot tisztázni KELL.
 
Nemzetünk kormánya maximálisan házasságpárti, – persze csak szóban és természetesen, ha a neki tetszők házasodnak – de a flanc ellen van. 150.000 forint felett adózni kell. Kíváncsiak lennénk arra, hogy Orbán Ráhel mennyit fizetett be a NAV-nak a nászajándékai után?

Nagyon kell figyelni a nagy nap előtt, amikor az ajándéklistát összeállítja az ifjú pár, hogy mit kér. A személyi jövedelemadóról szóló törvény kimondja, hogy bármely mástól megszerzett vagyoni érték bevételnek minősül, ám az ingyen kapott ingóságok mentesülnek az adókötelezettség alól – mondta el a Blikknek Dr. Kis Péter András a NAV adóügyi szóvivője.

A szóvivő elmondása szerint ugyanakkor az illetéktörvény kimondja, hogy 150 ezer forintot meghaladó ingó ajándékozás esetén ajándékozási illeték megfizetése kötelezi azt, aki az ajándékot kapja. Így az újdonsült házaspárok az anyakönyvvezető elől egyenesen a Nemzeti Adó- és Vámhivatalba sétálhatnak, ha a kapott nászajándékok értéke meghaladja ezt az összeget. Mi több, a vőlegénynek is érdemes 150 ezer forint alatti jegygyűrűt vásárolnia, hacsak nem szeretné, hogy leendő nejének gyarapodjon az adója. Kibúvóként azonban a párok külföldi esküvőt is válaszhatnak, így mentesülhetnek az ajándékok utáni illeték, külföldi lánykérés esetén pedig a drága jegygyűrű után fizetendő többletköltség alól – zárta sorait Dr. Kis.

A nászajándékokról szóló adómódosítás itt olvasható.: https://www.nav.gov.hu/data/cms448579/38_Az_ajandekozasi_illetek_20180115.pdf

images
Hova jutunk?
 
150 ezer Ft ertek felett vannak amikrol te irsz es ez bizony adokoteles a NAV szerint.
Sok rokon ilyen osszeg felett ad az uj parnak akar beugrot a lakasra vagy autot stb de meg egy naszut is sok esetben tobbe kerul.
 
Utoljára módosítva:
Hát nekem még nem adott az ember úgy ékszert, hogy alá kellett írnom egy papírt. És a NAV sem zörgetett nálam, hogy lajstromba vegye a személyes tárgyaimat, vagy a háztartásomat.

Aki ajándékozási szerződést köt, az általában ingatlanra, vagy nagy értékű ingóságra köt pl: autóra, milliós festményre, ahol a tulajdonjogot tisztázni KELL.
Hát nem ezt mondom én is? Nem igazán szokás papírmunkával adni ajándékot, bármennyit is érjen az. Az autó, meg az egyéb milliós biszbasz, az nem szokványos nászajándék. Azt legfeljebb a családon belül adják, ahol meg lehet hogy van módja annak, hogy az ajándékozás tényleges szerződés nélkül történjen meg. Őszintén szólva nem is értem, mi minősül szerződésnek, vagy hogy mikor van olyan szintu, hogy az ember jegyzővel hitelesített ajándékot ad (az ajándék autó átírása? az arany rolex névre szóló jótállási kártyája?). Sőt sokszor kaphat az ember értékes cuccot, aminek nem is lehet tudni az értékét (pl a festmény). Ilyenkor talán becsüst kell hívatni?
 
Nemzetünk kormánya maximálisan házasságpárti, – persze csak szóban és természetesen, ha a neki tetszők házasodnak – de a flanc ellen van. 150.000 forint felett adózni kell. Kíváncsiak lennénk arra, hogy Orbán Ráhel mennyit fizetett be a NAV-nak a nászajándékai után?

Nagyon kell figyelni a nagy nap előtt, amikor az ajándéklistát összeállítja az ifjú pár, hogy mit kér. A személyi jövedelemadóról szóló törvény kimondja, hogy bármely mástól megszerzett vagyoni érték bevételnek minősül, ám az ingyen kapott ingóságok mentesülnek az adókötelezettség alól – mondta el a Blikknek Dr. Kis Péter András a NAV adóügyi szóvivője.

A szóvivő elmondása szerint ugyanakkor az illetéktörvény kimondja, hogy 150 ezer forintot meghaladó ingó ajándékozás esetén ajándékozási illeték megfizetése kötelezi azt, aki az ajándékot kapja. Így az újdonsült házaspárok az anyakönyvvezető elől egyenesen a Nemzeti Adó- és Vámhivatalba sétálhatnak, ha a kapott nászajándékok értéke meghaladja ezt az összeget. Mi több, a vőlegénynek is érdemes 150 ezer forint alatti jegygyűrűt vásárolnia, hacsak nem szeretné, hogy leendő nejének gyarapodjon az adója. Kibúvóként azonban a párok külföldi esküvőt is válaszhatnak, így mentesülhetnek az ajándékok utáni illeték, külföldi lánykérés esetén pedig a drága jegygyűrű után fizetendő többletköltség alól – zárta sorait Dr. Kis.

A nászajándékokról szóló adómódosítás itt olvasható.: https://www.nav.gov.hu/data/cms448579/38_Az_ajandekozasi_illetek_20180115.pdf

images
*
Milyen kár, hogy én ebből már kimaradok, korom és egyéb okok miatt. BizIsten jól esne a májamnak, hogy az esküvőm előtt harácsolnám/gyűjteném be az ajándékokat, nem az esküvőn. Ott aztán arcátlanul felírnám a listámra, hogy zéró, mert mindenki szegény. Azt remélem nem teszik meg, hogy beállít a NAV ellenőre mintegy hívatlan vendégként a lagzira? Mert akkor nem csodálkozzék, ha hívatlan vendégnek küszöbön kívül a helye. Nem engedném be, mert ez magán rendezvény. Magán házban, v. ha vendéglő, akkor zártkörű rendezvény. Micsoda törvények, nem sokára bekövetkezik a padlás lesöprés?!
Hja, csak úgy eszembe jutott, a casinós télapó
images

mennyit adózik, nejecskéjének vásárolt gyémántok után?
 
Az első posthoz csak annyit...változnak az idők - az '50-es években még a 9. hónapos terhes nőtől is levonták a gyerektelenségi adót, mondván, ami lesz, az még nincsen.
Így hónapok múlva is gyöngyszemre bukkan az ember.
És a két kormány azonossága mohóságban és agresszivitásban, bürökratikus merevségben hasonló
 
Így hónapok múlva is gyöngyszemre bukkan az ember.
És a két kormány azonossága mohóságban és agresszivitásban, bürökratikus merevségben hasonló
*
Padlás lesöprés? Vidéken sok az üres ház, vagy külföldre mentek, vagy meghaltak, vagy-vagy valami történt... Sok az eladó ingatlan, viszonylag alacsony áron. A fővárosban és más városokban pedig az egekig ugrottak meg a lakás- és ingatlan árak, sőt bérleti díjak is. Padlás csak a külvárosi házakban találni, no meg persze a budai villákban, ott a Rózsadombon... Csak az a gond, hogy akik ott laknak/életvitelszerűen ott élnek, ők a pénzüket, az értékeiket NEM a padláson tartják, hanem külhonban...
Akkor a felcsuti csuti és udvartartása honnét söpör?
Sajnos még mindig találnak...
A gyermektelenségi adót is igazságtalannak érzem. Vannak akik bármi okból nem tudnak szülni, vagy nemzeni, betegség, baleset, bármi okán. De van olyan is, hogy képtelen olyan lakáshoz jutni, ahol be merné vállalni a gyereket. Mivel bérleti díjként már nagy nyomás alatt van.
Az a CSOK is egy beetetés. Közvetlen közelemben 3 élő gyerekkel 2 tíz év alatti, a legidősebb 12 éves és nem tudták elintézni, pedig minden papírt többször is beadtak... Irgalmatlanul eladósodtak, és nem kaptak segítséget. Ennyit a CSOK-ról. Aki próbálta, attól kell megkérdezni, hogyan is ment, nem a hirdetések után hinni. Mert a hirdetésekben az van, hogy óh' a CSOK a magyar családok mentői. Mindig és mindenben, ha nem is, de több olyan § van, amibe belekapaszkodva - megtagadják a beharangozott segítséget.
Most azt hintik, hogy a takarékok állami támogatását is a CSOK-ba csoportosítják.
Nem hiszem, annak a csoportosításának a helyét már régen kitalálta csuti és bajtársai.
 
Az a baj:Nem általánosan átfogóan minden eszébe jutva asszociálnak az emberek ( persze tudom viccnek szántad és kiragadtad a sztereotípiát a leghíresebbet)
És így üzenetem eredeti szándéka magsemmisült.
Na mindegy, leírtad amit leírtál.
*
Sajnos nem vicc! Apró gyerekként ott voltam, amikor a dédanyámhoz jöttek a munkásőrök, legalábbis olyan ruhában és ordítoztak azzal az asszonnyal, akit gyerekkoruk óta ismertek. No dédikémet sem kellett félteni, nem ijedt meg sem tőlük, sem az eljárástól. De rájuk pirított, hogy szégyelljék magukat, hogy egy kisgyerek előtt ilyen félelmetesen viselkednek. Szerencsére, éppen akkor már, no meg még nem volt lova. Pár kecskéje volt, azt békén hagyták. Mondta is dédikém, hogy milyen szerencse, hogy az öreg lova elpusztult, ő halt volna meg, ha a Kedvest - mert ez volt a neve a lónak - elvitték volna. Sokáig nem is vett lovat, de később csak nem bírta ki. Amikor már háznál lehetett tartani, nem vitték be erőszakkal a téeszbe, akkor vette meg a következő lovát. De okos volt, a szekerét még időben szétszereltette, nem emlékszem merre, hogyan, de tény, hogy a legfontosabb részeit valahogy elrejtette. Nem ott éltem, csak nyáron, no meg télen voltam ott pár héten.
Csak arra szerettem volna utalni, hogy ez a kormány mindenről akar tudni, csak a saját dolgait titkosítja, de azt aztán nagyon. Türelmetlenül várom a bukásukat.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,719
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére