Na ez az extrém: “Meleg pasi vagyok, és véletlenül teherbe ejtettem a barátomat”

Nem a megszokott problémával néz szembe az a meleg pár, akik egy mobilteherautóban alakítottak ki maguk számára kalandos, mégis meghitt életet. Wyley és Stephan mindketten férfiak, egyik pedig terhes.

Screen-Shot-2019-01-14-at-15.34.41.png

Forrás: Youtube.com
Az Extreme Love új részének főszereplői úgy szerettek egymásba, hogy hirdetés útján rájöttek: mindketten vegánok, szeretik a természetet, imádnak utazni, és szívesen járnák körbe a világot.

Az sem zavarta egyiküket sem, hogy Wylye transzférfi, vagyis születésekor női nemi szervei voltak, és csak később indult el a fizikai férfivá válás útján.

Első körben a felsőtestét operálták meg, majd az alsótest következett volna: a méh eltávolítása és a pénisz kialakítása. Mielőtt azonban erre sor került volna, Wylye – a bőséges tesztoszteronbevitel ellenére – teherbe esett.

“Először nagyon össze voltam zavarodva, sírtam is, pedig nem szokásom. Stephan meleg férfiként korábban sose gondolt arra, hogy biológiai úton is lehet gyereke. Az abortusz, az örökbeadás mind felmerült”

– meséli Wylye,aki még mindig nem biztos abban, mi vár rájuk…

De hát igaz is, melyik leendő szülő tudja, nemtől és élethelyzettől függetlenül?

nuus
 
A melegek nyomulnak, mint egy nagy-üzem. Betegek akiket kigyógyíthatnának a betegségükből!
Kipofátlankodnak az utcára, és a normálisokra erőltetik magukat! Felhívják a normális emberek figyelmét arra, hogy léteznek! Gyalázat, hogy merik ezt megtenni!
De, kérdezni szeretném, mi van a rokkantakkal, a mankóval, bottal közlekedőkkel, a beszédhibával születettekkel, azokkal a sérültekkel akik csúnya sebhelyes arcukkal merészkednek közétek, egészségesek közé? Ők is betegek, és ők is láthatóak a szépek normálisok között!
Ki dönti el ki a normális? Háborogtok már megint, egyikőtöknek sincs olyan hibája ami kizárná a normálisok közül? Itt mindenki szép és normális?
 
A nyomulás szót elfogadod?
És ez nem feltétlen egyes emberek között van sokkal inkább média, filmek és rendezvények
Túl erősnek érzem a nyomulás szót. Kétségtelen a filmek tele vannak meleg párokkal, meleg munkatárssal, meleg szomszéddal, stb., főleg az amerikai filmek. Erősen sugallják, hogy "Fogadd el őket!" Így a filmekre teljesen igazad van. Bármennyire elfogadom őket, én sem szívesen nézek filmekben csókolózó férfiakat, nőket, mert ez nem az én világom.

Azonban az én környezetemben is voltak ketten is (nem egyszerre), mégpedig fiúk. Én egyikőjüknél sem kaptam a hétköznapi munkánk során semmilyen "jelzést". Tehát távol voltunk a filmek világától. Nagyon kedves, tárgyalóképes emberek voltak mindketten. Nem is tudtam róluk, hogy melegek, csak évekkel később derült ki.

Egyszerűen eltérők ők, mások - én inkább így fogalmaznék.
De a 140 fölötti IQ sem mindennapos.
Sajnos ebben a társadalomban ugyanúgy kikezdik a nagyon okost is, mint a melegeket.
A nagyon tehetségesek zöme sikítva menekül ebből az országból, mert nem érzi jól magát, pl. azért, mert folyton nyírbálják őket, ha ki-kibújnak a skatulyából.

Mi lenne, ha egyszerűen hagynánk élni a körülöttünk lévőket?
 
Azonban az én környezetemben is voltak ketten is (nem egyszerre), mégpedig fiúk. Én egyikőjüknél sem kaptam a hétköznapi munkánk során semmilyen "jelzést".
Erre mondták Casalomanak hogy ne tereljen
És én is beidéztem mert pont nem erről a természetes diszkrét dolog ellen szólunk többen
Hanem a média nyomulás és a közszerpelések, cikken keresztüli nyomulásért
Az élet diszkrét jelenségét elfogadjuk rengetegen
Tenni ellenük senki nem tesz, jogukat kivívni már nem kell.
Akkor minek a reklám?
 
Mi lenne, ha egyszerűen hagynánk élni a körülöttünk lévőket?
Ezt a jogunkat látják megcsorbítva többen
Tőlük békén mi.
a túl sok szereplés a nyomulás a trendivé válás
A magas intelligenciával megjelölt meleg-üzeműek
Te is tetted
Holott nem jár együtt se külön, független
Ez itt meg a kincstári skatulyából előhúzott mondatok:
Sajnos ebben a társadalomban ugyanúgy kikezdik a nagyon okost is, mint a melegeket.
A nagyon tehetségesek zöme sikítva menekül ebből az országból, mert nem érzi jól magát, pl. azért, mert folyton nyírbálják őket, ha ki-kibújnak a skatulyából.
Annyit elismerek
Ha közszereplő az illető akkor kikezdik
A legszégyenteljesebb példa Alföldi Robi
Annak nem ellenszere az amerikai filmek és a média meg a pride
Az a jelenség más azok a szélsőjobboldaliak
És még a Fidesz támadja
szerintem nem is a meleg-üzeme miatt
Hanem mert értelmiségi és művész
(ennyi már elég hozzá)Nem polkorrekt típusú ember
Ugyanakkor kormánykritikus

Úgy hogy tudd elválasztani kit miért és mivel támadnak
 
Utoljára módosítva:
Na végre.....megvan a megoldás.
"a világ legkülönbözőbb részein élnek olyan orvosok, pszichiáterek, pszichológusok, akik igenis komoly kutató- és tudományos munka eredményeként képesek homoszexuálisként élt embereket kiemelni ebből az állapotból, betegségből, másságból".Csak az a baj, állítják, hogy őket áltudományosnak szokták bélyegezni. Ezek a szakemberek egy nem nyilvános konferencián nemrég Magyarországon találkoztak, itt készített velük az M5 exkluzív interjúkat.

Ezután Trombitás Kristóf Keresztély műsorvezető Hodász András katolikus pappal és Szőnyi Szilárddal, a Heti Válasz egykori újságírójával beszélgetett a homoszexualitásról. A téma végig a melegség gyógyíthatósága volt.
Na, ez elevenbe talált, mert én az egyházakat érzem "nyomulósnak", nyilván azért, mert nem vagyok vallásos.
Mégsem lobogtatom a zászlót, hogy ne nyomják folyton az orrom alá a tanaikat és az ünnepeiket, bár legalább annyira nem az én világom, mint a melegeké.

Senkit nem akarok megbántani, aki hívő, pedig nem jellemző sem a szerénység, sem a tapintat rájuk - éés, pontosan a médiáról és a közéletről beszélek. Főleg az elmúlt években.
Mert a hétköznapokban, pl. a munkatársaimmal kapcsolatban fel sem merül, hogy elsősorban ne a szakmai munkája alapján ítéljem meg, és ők is engem, hanem azért, mert pl. református, hiába vagyok elvileg, én is az. Ez legalább annyira nem érdekel, mint az, hogy meleg.
Ráadásul úgy gondolom, hogy mérhetetlenül sok bűnt követtek már el az emberek ellen a vallások nevében.
Erre mondták Casalomanak hogy ne tereljen
És én is beidéztem mert pont nem erről a természetes diszkrét dolog ellen szólunk többen
Hanem a média nyomulás és a közszerpelések, cikken keresztüli nyomulásért
Az élet diszkrét jelenségét elfogadjuk rengetegen
Tenni ellenük senki nem tesz, jogukat kivívni már nem kell.

Akkor minek a reklám?
Te lehet, hogy elfogadod, sokan nem.
Előszeretettel figurázzák ki, nézik le őket. "Csökkent értékűnek", alacsonyabbrendűnek, "betegnek" tartják őket, akiket ki kell közösíteni, meg kell gyógyítani, mert nem normálisak, sőt, helyenként bűntetik is őket, lássuk, mit tettek Hitlerék velük ...

Tehát nagyon is sokan tesznek ellenük - pl. ilyen hülyeségeket találnak ki, hogy a melegség "gyógyítható". Ez nem rák, nem cukorbetegség.

Inkább azokat gyógyítanám, akik ilyen képtelenségeket mondanak. Az ostobaság köbe. Egyházi képviselőktől nem először.

Alföldivel kapcsolatban egyetértünk, de a hétköznapokban a többieket is piszkálják, de erről ők mesélhetnek.

Az általam is kedvelt Kulka János (és még hány meg hány művész!! - pl. az egyik fiú, akiről meséltem balettáncos volt, és gyönyörűen táncolt!).
Szóval Kulka János:
"Én mindig szabadon éltem, soha nem kellett bujkálnom; talán ezért is lep meg nagyon mindig, ha valakinek ez az élete nagy titka, ha valaki azt gondolja, hogy ettől hátrányok érik – mondta a Magyar Narancsnak Kulka. – Talán én voltam szerencsés, hogy csupa olyan társulat tagja voltam, olyan közegekben mozogtam, ahol soha fel sem merült, hogy ettől bárkit hátrány érjen. És a hétköznapokban sem. Jó, azt elég szórakoztatónak találom, hogy ha elkezdem beírni a keresőbe, hogy Kulka János, az első, ami kijön, hogy „Kulka János meleg", a második pedig, hogy „Kulka János zsidó" – ez talán valamit elárul a nethasználók érdeklődési köréről. Amikor elgondolkozom, hogy nekem kötelességem lenne-e hangosabban vagy még szélesebb nyilvánosság előtt deklarálnom a melegségemet, mindig arra jutok, hogy ha megtenném, pont azok miatt tenném meg, akiknek erre nincs lehetőségük, és akik emiatt talán könnyebben odaállnának a szüleik elé, és azt mondanák, látod, a Mágenheim Ádám is..."

Erdélyi LMBTQ-s magyarokról szól ez a cikk:
http://eletmod.transindex.ro/?cikk=26884&Hadd_legyenek_most_a_melegek_hangosak
 
Utoljára módosítva:
A melegek nyomulnak, mint egy nagy-üzem. Betegek akiket kigyógyíthatnának a betegségükből!
Kipofátlankodnak az utcára, és a normálisokra erőltetik magukat! Felhívják a normális emberek figyelmét arra, hogy léteznek! Gyalázat, hogy merik ezt megtenni!
De, kérdezni szeretném, mi van a rokkantakkal, a mankóval, bottal közlekedőkkel, a beszédhibával születettekkel, azokkal a sérültekkel akik csúnya sebhelyes arcukkal merészkednek közétek, egészségesek közé? Ők is betegek, és ők is láthatóak a szépek normálisok között!
Ki dönti el ki a normális? Háborogtok már megint, egyikőtöknek sincs olyan hibája ami kizárná a normálisok közül? Itt mindenki szép és normális?

A rokkantak - például lábatlanok vagy sánták vagy vakok - természetesen szintén BETEGEK, de ellentétben a homoszexuálisokkal, transzvesztitákkal meg más olyanokkal akik ilyen NEMISÉGGEL KAPCSOLATOS betegségben szenvednek, ezekkel ellentében tehát a lábatlanok, vakok stb NEM terjesztik azt hogy ők NEM betegek!

Ők bevallják hogy ők igenis betegek. Szebb szóval: fogyatékosak!

És ez óriási különbség. A „nemi jellegű nyomorékok” (nem találtam jobb összefoglaló kifejezést rájuk, nem akarok buzit írni de homoszexuálist se mert az csak egyetlen szegmense e területnek) ők azonban letagadják hogy ez betegség volna, és engem minden iszonyatosan irritál ami a tények és a tudomány tagadása, negligálása!

De ez még nem minden, mert ennél is tovább mennek. Nemcsak letagadják hogy betegek, de egyenesen megpróbálják ezt a dolgot DIVATTÁ TENNI és JÓPOFÁNAK beállítani! Ténylegesen biztatnak is másokat rá sokszor hogy próbálja ezt ki, és ha valaki erre nem hajlandó, könnyen megkaphatja bizonyos körökben a jelzőt hogy maradi és nem elég „haladó”!

És nekem tényleg nem tetszik az se hogy manapság már tényleg „illendő” egy filmet úgy megcsinálni hogy abban okvetlenül legyen egy homokos szereplő (vagy más nemi jellegű nyomorék) lehetőleg ráadásul főszereplő vagy ha nem is főszereplő de fontos szereplő. Akkor is ha amúgy semmi köze a film témájának a szexualitáshoz. Ha a film mégse ilyen, többnyire el se készülhet, vagy ha véletlen mégis, azonnal ráfogják hogy a készítője/rendezője „kirekesztő”, „szexista”, „macsó”, „elfogult”, „maradi”, stb. Még ha néha készülhet is enélkül film, egy hosszabb sorozat biztosan nem, abba mr muszáj betenni okvetlenül egy effélét, moindjuk egy homokost, sőt, mindjárt egy leszbikust is hogy a nemi arányok kiegyensúlyozottak legyenek az effélék közt is! És a film idejének szignifikáns hányadában azon fognak elmélkedni hogy ebben hogy ők ilyenek semmi rossz nincs és ők nagyon rendes emberek ettől még és mindenki el kell fogadja őket. Akkor is ez lesz perceken át a téma ha tényleg marhára semmi köze a cselekménynek mert az mittudomén űrlények támadásáról szól vagy egy szupervulkán kitöréséről. De ezen fognak szenvelegni.

És mindez annak ellenére hogy ezek a nemi jellegű problémák a társadalom egy törpe kisebbsége számára tölti be csupán élete fő érdeklődési körét. Ennek ellenére lassan a vízcsapból is ez csöpög, az ember akarva-akaratlan állandóan ebbe botlik bele, fórumokon (mint itt is), médiákban, felvonulásokon, stb.

Nekem tényleg kezd olyan érzésem lenni hogy ez mind csak amiatt van hogy elterelje valami sokkal életbevágóbb dologról a „kisember” figyelmét. Milliónyi olyan problémája van az Emberiségnek ami ennél milliószor fontosabb, ennek ellenére a modern világ társadalmi energiáinak eszméletlen százalékát ez a szánalmas baromság pazarolja el.
 
......................

"Az eddig ismertnél jobban melegszenek az óceánok
2050-re akár 1 milliárd klímamenekült is lehet a világon.
az energiatakarékosság háztartásokra gyakorolt anyagi hasznát kéne reklámozni"

Bizony, azokat a társadalmi energiákat jobb lenne földünk megmentésére irányítani.
 
Na, ez elevenbe talált, mert én az egyházakat érzem "nyomulósnak", nyilván azért, mert nem vagyok vallásos.
Az egyház is nyomulós de az másképp
Nyomulós a tv-ben is
Nyomulós az Amiknál is.
Ott a 700-as klub ami jóval túl lép hatáskörén és álszentségén kicsinált történetein eteti az embert
Mint a Mónika show annyira megrendezett
Hatáskörén, erkölcs túllépve már kormányt akar dönteni időnként
Mindettől függetlenül okos dolog is elhangzik benne
 
Utoljára módosítva:
"Az eddig ismertnél jobban melegszenek az óceánok
2050-re akár 1 milliárd klímamenekült is lehet a világon.
az energiatakarékosság háztartásokra gyakorolt anyagi hasznát kéne reklámozni"

Bizony, azokat a társadalmi energiákat jobb lenne földünk megmentésére irányítani.
Félelmetes vízió.
Ekkora tömegeket ki és hogy tudna távol tartani?
Nagyon észnél kell lenni.
 
És mindez annak ellenére hogy ezek a nemi jellegű problémák a társadalom egy törpe kisebbsége számára tölti be csupán élete fő érdeklődési körét. Ennek ellenére lassan a vízcsapból is ez csöpög, az ember akarva-akaratlan állandóan ebbe botlik bele, fórumokon (mint itt is), médiákban, felvonulásokon, stb.
Nincs mit hozzátenni az egésszel holt, nem akarok kilógni jó fej vagyok kincstári álláspontja meg van válaszolva
Ettől független nem nevezném szánalmas baromségnek éppen csak túldimenzionált dolognak nevezném
Valakik érdeke napirenden tartani
 
"Az eddig ismertnél jobban melegszenek az óceánok
2050-re akár 1 milliárd klímamenekült is lehet a világon.
az energiatakarékosság háztartásokra gyakorolt anyagi hasznát kéne reklámozni"

Bizony, azokat a társadalmi energiákat jobb lenne földünk megmentésére irányítani.

Szent isten, már az ÓCEÁNOK IS kezdenek MELEGGÉ válni?! Már bolygónk vízháztartását is megfertőzte ez a hülye divat hogy illik melegnek lenni?!

Én igenis kirekesztő vagyok, vállalom! TILTAKOZOM azellen, hogy engedélyezzék a melegséget az óceánok számára! Tiltsák be a melegséget az óceánoknak!!!! Követelem hogy az óceánok ismét viselkedjenek rendesen, hűvösen, szolidan ahogy az illik, és hagyjanak fel minden modernkedő melegséggel!!!!
 
Nincs mit hozzátenni az egésszel holt, nem akarok kilógni jó fej vagyok kincstári álláspontja meg van válaszolva
Ettől független nem nevezném szánalmas baromségnek éppen csak túldimenzionált dolognak nevezném
Valakik érdeke napirenden tartani

Az a szánalmas hogy valakinek ekörül forog az élete, de annyira hogy még az utcára is kiviszi. És politikai szintre akarja emelni.

Nézd, szerintem a szex MAGÁNÜGY. Mindigis ezt mondtam már a szocializmus idejében is. Azt is, hogy épp emiatt nem kell büntetni a homoszexuálisokat, stb. Sokaknak nem tetszett a véleményem mert nem volt „fősodratú”, nem illeszkedett bele az akkori ezzel kapcsolatos ideológiába. Most is ugyanez van a véleményemmel: most se illeszkedik bele, csak most az ellenkező oldalról támadják, mert az lett a „fősodor”.

Holott a normalitás KÖZÉPEN van itt is: lehet valaki tőlem buzi, leszbikus, akárki, tőlem ásóbéka vagy tarka íriszlepke is, amíg ez a MAGÁNÜGYE és nem akar állandóan ezzel traktálni. Érdekes, én se traktálom a munkahelyemen a főnökömet vagy kollégáimat állandóan a szexuális életem részleteivel, holott megtehetném mert nekem is van olyanom hogy szexuális életem, épp csak magánügynek tartom!

A szememben az hogy valaki az azonos nem ivarszerveit kedveli vagy az ellenkező nemét, nagyjából azon a fontossági szinten mozog, mint az hogy egy heteró férfi a borotvált puncit szereti-e vagy azt ami csupa bozont. Ez a magánügye ugyebár. Ennek ellenére hogy magánügy, LEHET éppenséggel ez is egy beszélgetés témája két ember közt, akár egy egész csoporton belül is, ha azoknak ez a hobbyja vagy véletlen felmerül témaként. De álljon meg a menet: POLITIKÁT azért ebből már ne csináljunk, oké?! Nem annyira létfontosságú ügy! Én senkit nem akarok „kirekeszteni” amiatt mert ehhez vagy ahhoz a nemhez vonzódik, engem még az se érdekelne különösebben ha kiderülne valami kollégámról hogy mittudomén a pisiszexért rajong. Kicsit fura lenne, de ettől még lehetne köztünk jó munkakapcsolat, sőt a barátom is lehetne. Ne kívánja azonban azt, hogy én is elkezdjek lelkendezni az Ő HOBBYJA után! Ne vonulgasson fel az ablakom alatt azt skandálva hogy ez modern és haladó dolog, és ne kelljen minden filmben perceken át azt „élveznem”, hogy a szereplők ezt a témát járják körbe!

Arról nem is beszélve, korábban itt e fórumon maga Melitta is elismerte kényszerítés nélkül, hogy a Pride lényege már rég nem valamiféle jogok kiharcolása (hiszen a jogokat már bőven megszerezték) hanem szimplán és natúr a sima „polgárpukkasztás”. Mert az ugye olyan jó móka. Nos, az hogy polgárpukkasztás az nem más mint a polgárok BOSSZANTÁSA. Én pedig elhatárolódok mindentől ami embercsoportok közt BÉKÉTLENSÉGET SZÍT. Ráadásul annyi esze még e nemi nyomorékoknak is lehetne hogy tudják: akit bosszantanak nem szokta szeretni azt, aki bosszantja őt, azaz ez a viselkedés épp hogy nem a jobb elfogadásukat segíti elő, hanem pont ellenkezőleg! Erre bizonyíték az én esetem is: régen amikor még tényleg üldözve voltak, egyik legvehemensebb TÁMOGATÓJUK voltam, védtem őket ahol csak lehetett, most azonban már egyre inkább átcsúszom az ellenkező oldalra, egyszerűen amiatt mert túllihegik a témát, és nem elégedve meg azzal amit elértek már ők akarják ugyanazt az elnyomást bevezetni a másik oldallal szemben, amit korábban nekik kellett elszenvedniük!
 
Utoljára módosítva:
Szent isten, már az ÓCEÁNOK IS kezdenek MELEGGÉ válni?! Már bolygónk vízháztartását is megfertőzte ez a hülye divat hogy illik melegnek lenni?!

Én igenis kirekesztő vagyok, vállalom! TILTAKOZOM azellen, hogy engedélyezzék a melegséget az óceánok számára! Tiltsák be a melegséget az óceánoknak!!!! Követelem hogy az óceánok ismét viselkedjenek rendesen, hűvösen, szolidan ahogy az illik, és hagyjanak fel minden modernkedő melegséggel!!!!
Csak átkötésnek használtam a melegedést, hogy ne legyen annyira off.
Valójában abban reménykedem, hogy a fórumon, ahol annyi értelmes megszólalás van minden témában,
szóval ahol ennyi okos ember gyűlik össze, akkor talán a politikai gyűlölködések meg az egyébb gumicsont rágások helyett, esetleg előjöhetne egy ötlet, egy jó tanács, vagy egyáltalán valami gondolat arra tekintve - mit tehet az egyén annak érdekében, hogy bármennyire is kicsit, de hátráltassa földünk klímájának romlását.
 
az elkepzeles alomszeru es utopisztikus mert ,
- az anyak tovabbra is papirpelenkat hasznalnak --- nem mosnak
- a gyorsettermek muanyag alapu eldobhato eztazt hasznalnak -- nem mosogatnak
-a nepek tovabbra is autoval jarnak -- nem gyalogolnak -bicoznak
- habfurdot-sampont-condicionalot hasznalunk megy a szennyvizbe --mert miert is nem mosdunk lugalapu mososzappannal ??
-futunk gazzal-faval-szennel es gumival meg szemettel -kinek mi van -- mert megfagyni senki sem kivan .
 
Pride lényege már rég nem valamiféle jogok kiharcolása (hiszen a jogokat már bőven megszerezték) hanem szimplán és natúr a sima „polgárpukkasztás”.
Mert az ugye olyan jó móka
.
cimeres okorseget lehet irni no de minek ??
amit ide irtal sok -hosszu es rettentoen eltevedt !!
a jogokat addig nem szerzik meg mig akar
egyetlen ilyen ostoba lelek is leledzik a vilagban
 
Csak átkötésnek használtam a melegedést, hogy ne legyen annyira off.
Valójában abban reménykedem, hogy a fórumon, ahol annyi értelmes megszólalás van minden témában,
szóval ahol ennyi okos ember gyűlik össze, akkor talán a politikai gyűlölködések meg az egyébb gumicsont rágások helyett, esetleg előjöhetne egy ötlet, egy jó tanács, vagy egyáltalán valami gondolat arra tekintve - mit tehet az egyén annak érdekében, hogy bármennyire is kicsit, de hátráltassa földünk klímájának romlását.

Nézd én ezzel, bevallom, úgy vagyok már hogy „utánam az özönvíz”! Az én életemben még kitart a Föld, hogy azután hogy megdöglöttem mi lesz, nem nagyon érdekel. RÉGEN ÉRDEKELT. Ma már nem. Amiatt nem, mert amit én mint magánember tehetnék ezellen, az nemhogy egy csepp a tengerben de annál is kevesebb. Ezellen a POLITIKUSOK tehetnének, és TUDNÁNAK IS, sokat!

Én nem. Ők igen. Meg is mondom mit, ha érdekel téged:

—Például adhatnának rengeteg pénzt olyan kutatásokra, amik mesterséges fehérjét gyártanának afféle ipari létesítményekben. Ezellen a vegáknak se lehetne sok kifogásuk, hiszen ennek érdekében nem kéne leöldösni a szegény barikákat és egyéb állatokat. Sőt, még növényeket se! Amennyi energiát arra a baromságra fordítanak hogy kifejlesszék a további kényelemfokozás érdekében az önvezető autót (ami -ezt programozóként jósolom nektek - ötszáz év múlva se lesz tökéletes... ) azzal az erővel e téren máris jelentős haladást lehetett volna elérni! Márpedig gondoljatok csak bele: amint van mesterséges fehérje, máris megszűnne a bolygón az éhínség, ráadásul nem kéne a Természettől elhódítani hatalmas területeket ahol most állatokat legeltetünk, vagy épp szántóföldnek használjuk! (Igen, a növénytermesztést is meg lehetne oldani hatalmas, emeletes hidropónikákban, sokkal jobb lenne a minőség is és a helykihasználás is).

—Átmeneti megoldásként amíg a fenti álom megvalósul, lehetne úgy rendelkezni, hogy kizárólag olyan új házakat szabad építeni (emeletes házakat is) amik lapos tetejűek jó szigeteléssel, s e tetőkön földréteg van, ahol valami ehető akármit termesztenek. Máris a városok óriási területeinek bő 90 százaléka visszakerülne a Természet ölelésébe, az embernek hasznot hozó formában!

—Létezik már olyan napelem, amit be lehet építeni ÚTBURKOLATBA. Amint erre pénzt adnának, amint meglenne ennek alkalmazására a politikai szándék, az energia óriási mennyisége megtermelhető lenne mindössze az autóutak által! Biztos nem minden energia. Például enerdzsi kéne éjszaka is stb. De RENGETEGT segíthetne e megoldás, azaz a környezetszennyező erőművek legalább felét máris le lehetne állítani mert feleslegesek lennének! Azon lehetne vitázni mit állítsanak le előbb, az atomerőműveket vagy szénerőműveket, de tökmindegy amúgy: bármelyiket is, csakis hasznos lenne a bezárás mert VAN ALTERNATÍVA!

—A meglévő sátortetős házak tetejét is le lehetne cserélni napenergiacellásra. Máris megspórolható lenne a házak energiaigényének legkevesebb fele (mármint, annak fele amit most a hálózatból vesz fel). Ez is RÉG MEGOLDHATÓ, semmi új találmány nem kéne hozzá, kizárólag politikai akarat kérdése, mert a politikától függ, mennyi támogatást ad erre (vagy épp semmit, sőt, mesterségesen hátráltatja ennek elterjedését).

—Kampányt lehetne építeni az úgynevezett hobbit-házak érdekében. A földborítású „dombházak” ugyanis messze sokkal kevesebb fűtést és/vagy hűtést igényelnek, azaz ezzel is energiát spórolnánk meg, nem is keveset, ráadásul a ház maga se foglalna el helyet a Természettől, hiszen a tetején ott nőhet a fű vagy akármi, még akár házikert is létesíthető ott annak aki azt akarja.

—Vissza kéne térni az igazi üvegből készült palackokhoz a műanyagpalackok helyett. Az üvegpalackok sokkal többször használhatóak (betétdíjasokká kell tenni őket...), ráadásul ha mégis tönkremennek, semmi baj: az üveg nem károsítja a Természetet! Maximum az üvegcserép megvághatja valaki talpát, de ha pár év alatt betemetődik földdel ez se gond. Továbbá, az üveg sokkal könnyebben újrafeldolgozható mint a műanyag mert beolvasztható. Igen, a műanyag is de ott már gondok vannak mert rengeteg fajta műanyag van, míg az üveg esetében ez nem gond, maximum az eredmény már nem átlátszó üveg lesz.

Még lehetne sorolni, de minek...

Ezen módszereknek mind ÓRIÁSI eredménye lenne, igazi hatékony módszerek. De az hogy én most azon filózzam hogy jaj most eggyel több műanyagszatyrot használtam el, az jelentéktelen semmiség. Ha a politikusok nem izgulnak emiatt én ugyan nem fogok, fáradt vagyok már hozzá. Mellesleg a műanyagszatyrok is a politikusokon múlnak: betilthatják, s elrendelhetik hogy térjenek vissza a viasszal impregnált papírzacskókhoz...

Vagy ott a rengeteg elektronikai szemét. A politikusokon múlik hogy tegyenek valamit a beépített elavulás ellen. Meg hogy olyan készülékeket gyártsanak amik könnyen szétszedhetőek, javíthatóak, amiket nem kell kidobni ha az akku tönkrement mert cserélhető az akksija, stb.

Minden rajtuk múlik, nem a kisemberen.
 
cimeres okorseget lehet irni no de minek ??
amit ide irtal sok -hosszu es rettentoen eltevedt !!
a jogokat addig nem szerzik meg mig akar
egyetlen ilyen ostoba lelek is leledzik a vilagban

E hozzászólásodból legalább az biztos előttem, hogy te a saját személyedben is érintett lehetsz.

Miféle jogokat kéne még megszerezniük? Vedd észre hogy legvehemensebben épp ott vonulgatnak ahol már mindent elértek: házasodhatnak, örökölhetnek, örökbe fogadhatnak, és kiirtják az apa és anya szavakat az okmányokból! Mi a fenét akarnak még elérni e helyeken mint jogot?!

Ott bezzeg kussolnak ahol valóban nincs semmi joguk, például Szaúdarábiában, Kuwaitban meg efféle helyeken! Holott ha mittudomén az USA-ban felvonultok, az rohadtul nem fogja még segíteni a szaudi homokosok jogainak elismerését!
 
Utoljára módosítva:
Arról nem is beszélve, korábban itt e fórumon maga Melitta is elismerte kényszerítés nélkül, hogy a Pride lényege már rég nem valamiféle jogok kiharcolása (hiszen a jogokat már bőven megszerezték) hanem szimplán és natúr a sima „polgárpukkasztás”.
HA pontosan ideznel azt megkoszonem.
Elsosorban jogokrol szol mert te magad se vagy tisztaba vele milyen hatranyokkal kell a tarsadalomba szembe nezniuk ha esetleg kiderul rola olyan kozegbe mint amibe te elsz . Jogok sok orszagban sikerult elerniuk ,hogy hazasodhassanak, ill, elismerjek egyuttelesi kapcsolatot, de van olyan orszag meg nem egy ahol kinyirjak oket, megolik stb.
A fesztival az extrem jelmezek a feltunest es valahol a polgarpukkasztas is benen van, es jogosan mert nem art soha ha tukrot tartanak a tarsadalomnak legyen az akarmilyen atrocitast elszenvedett tarsadalmi retegrol legyen szo.
A Pride egy fesztival olyan mint a rioi ahol jol erzik magukat az emberek enm csak a felvonulok hanem az egesz nepseg akik ott vannak remek partyk, jazz koncertek musorok kialltiasokkal van egybe kotve az egy egyhetes fesztival.

Probalj mas szemuvegen is latni a vilagot ,talan akkor megerted milyen nehez meg ott is kulonbozonek elteronek lenni ahol demokracia van es aranylag elfogadobbak az emberek.

Ajanlom porbald ki magad .Na nem azt mondom buj agyba egy meleggel de feloltozhetsz ugy noi ruhaba , azert latszodjon rajtad a ferfi mivoltod. Majd meglatod milyen gyulolet fog korulvenni milyen kirekeszto megjegyzeseket fogsz kapni.

Meg nagyobb baj hogy nagyon sokan nem tudnak elvonatkoztatni attol , hogy a melegek kozott sincs tobb kurtizan mint a heteroknal akik leszolitanak akik ajanlkoznak egy legyotra ellenszolgaltatasert.
A tobbseguk normalis parkapcsolatba elnek, nem csereberelik a partnereiket, hanem egy csaladot alkotnak meg akar gyereket is nevelnek.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,797
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére