Az Európai Bizottság alelnöke találkozni akar Nagy Blankával

Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, az Európai Szocialisták választási csúcsjelöltje részt vesz az MSZP szombati kongresszusán. Külön kérte, hogy Nagy Blanka is legyen ott az eseményen, mert feltétlenül szeretne vele találkozni – tudta meg a Népszava.

46397.jpg


A lap szerint a találkozót Frans Timmermans kezdeményezte. Arról még nincs információ, hogy miről fognak beszélni. Annyit lehet tudni, hogy a diáklány igent mondott a találkozóra.

Nagy Blanka egy decemberi kecskeméti tüntetésen szólalt fel, ahol elküldte a fenébe Áder Jánost és a Fideszt. Ezután Bayer Zsolt az Echo TV Sajtóklub című műsorában prolinak, kretén, barom állatnak nevezte a 18 éves gimnazistát, majd a kormányközeli sajtó a lány tanulmányi eredményeiről kezdett cikkezni, illetve arról, hogy több tárgyból bukásra áll, és sokat hiányzik az iskolából. A lány ezt cáfolta.



Frans Timmermans Orbán Viktor egyik legnagyobb kritikusa. A Sargentini-jelentés szeptemberi európai parlamenti vitáján is beszólt Orbán Viktornak, decemberben pedig az elítélt Nikola Gruevszki macedón exkormányfő Magyarországra menekítése kapcsán mondta azt, hogy elég meglepő látni, hogy egy miniszterelnök diplomáciai taxi szolgáltatást tart fenn elítélt bűnözőknek.

Via: Népszava
 
Érdekes hogy egy kiforratlan , lelkes személyiséget folyamatosan támadsz míg egy meglett állítólag kultúrált emberre meg semmit sem mondassz pedig az sokkal súlyosabb szavakat használ.

Már hogy merném én támadni a magyar Jeanne d’Arc -ot... én csak a tolmács iránti együttérzésemet fejeztem ki, elképzelni sem tudom hogyan fogja diplomatikus módon fordítani a kis hölgy stílusos szavait.
Elvégre, ha nincs trágárság, nincs sztárság sem (bajszos hímvessző/ penis met snor), semmi értelme.
 
Utoljára módosítva:
Én viszont téged irigyellek! Milyen jó neked, hogy ilyen szép rózsaszín cukormázzal látod a világot! Csak azt nem értem, ha neked orbánisztán ilyen idilli, akkor miért lebzselsz itt az orbánt nem éppen dicsőítők között éjjel-nappal?
nem kell húzzam az igát Németországban, ráadásul nem félek, hogy csirkefarháton kell tengődjek....ahogy jósolgatod
 
Egyáltalán nem, ha bőrszínről van szó. Ha vastagságról, az már inkább.
Pedig az elfogadás nem a bőrszínnél (vastagságnál) kezdődik. Szerintem. :)
A sokszínűség számomra a más vélemények, értékrendek figyelembe vételét, megértését és akceptálását is jelenti.

Na ugyan marhára nem sok köze az eredeti témához, de elmesélem a bőrszín miatt. Amikor a kislányom kb. 2,5-3 éves volt, egy nem kicsit barna, hanem nagyon fekete (afrikai származású) fiatalember lakott a szomszéd lakásban. A lánykám egy alkalommal (ismétlem, max. 3 évesen) döbbenten kérdezte: "annak a bácsinak, miért nincs haja?" (Tényleg kopasz volt) A bőrszín mint olyan, kérdésként föl sem merült benne.
 
Utoljára módosítva:
nem kell húzzam az igát Németországban, ráadásul nem félek, hogy csirkefarháton kell tengődjek....ahogy jósolgatod
Emlékszem amikor még Magyarországon laktam, a csirkefarhát IS a legtöbbször elérhetetlen luxus volt a számomra. Ez nem gúny, ez az igazság. Ezek után elvárnád tőlem (meg a hasonló tapasztalatokat átéltektől) hogy jó véleménnyel legyünk arról a rendszerről?!
 
Pedig az elfogadás nem a bőrszínnél (vastagságnál) kezdődik. Szerintem. :)
A sokszínűség számomra a más vélemények, értékrendek figyelembe vételét, megértését és akceptálását is jelenti.

Na ugyan marhára nem sok köze az eredeti témához, de elmesélem a bőrszín miatt. Amikor a kislányom kb. 2,5-3 éves volt, egy nem kicsit barna, hanem nagyon fekete (afrikai származású) fiatalember lakott a szomszéd lakásban. A lánykám egy alkalommal (ismétlem, max. 3 évesen) döbbenten kérdezte: "annak a bácsinak, miért nincs haja?" (Tényleg kopasz volt) A bőrszín mint olyan, kérdésként föl sem merült benne.
Ismertem egy német tanárnőt, aki Malájziában a Goethe-Institutban tanított.
Ő is mondta, hogy a kisgyerekeknél sokág tart mire észreveszik a különbséget.
Ott, élnek a malájok mellett kínaiak és nagyon sötét bőrű indiaiak.
Kérdezte kislányát hogy nem látja a különbséget? Nem látta.

A rasszizmus meg nevelés kérdése. A gyerekek azt sem ismerik.
Unokaöcsém valami miatt kiakadt a romákra. 11 éves kislánya felvolt háborodva. A legjobb barátnője a suliban roma volt.
 
Utoljára módosítva:
Én viszont téged irigyellek! Milyen jó neked, hogy ilyen szép rózsaszín cukormázzal látod a világot! Csak azt nem értem, ha neked orbánisztán ilyen idilli, akkor miért lebzselsz itt az orbánt nem éppen dicsőítők között éjjel-nappal?
Azért mert remélem, hogy propaganda oldal helyett sokféle nézetű emberrel beszélhetek, adott esetben tanulhatok tőlük, sőt akár komolyabb virtuális kapcsolatokra is szert tehetek. Anno ilyen volt ez az oldal. Most mást se hallani, csak többnyire Orbán kritikán aluli anyázását. Pedig tényleg lehet mit kritizálni. De az O1G nem érv! Hülyíti azt is, aki hallja, és azt is, aki mondja.
 
Utoljára módosítva:
Nem irigylen a tolmácsot, aki majd Trágárkát fordítja
Nem kissé vagy elvakult
Az a lány tud társalgási és választékos stílusban is beszélni.
Az a helyszíntől is függ.Tömegrendezvénykor az elmegy
Nem tudom miért támadod?
Az oka politikai nálad.
Persze a meghívás is politikai.
De ebben nincs titok
Hidd el nem a magyar szókincsét akarja bővíteni Frans Timmermans
sokkal inkább a diákok rétegének egy képviselőjét vagy tagját
akar meghallgatni: mi van itt Magyarországon
Az iskolák táján
Szíjártó hazugságait felesleges hallgatnia
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,996
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére