Az Európai Bizottság alelnöke találkozni akar Nagy Blankával

Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, az Európai Szocialisták választási csúcsjelöltje részt vesz az MSZP szombati kongresszusán. Külön kérte, hogy Nagy Blanka is legyen ott az eseményen, mert feltétlenül szeretne vele találkozni – tudta meg a Népszava.

46397.jpg


A lap szerint a találkozót Frans Timmermans kezdeményezte. Arról még nincs információ, hogy miről fognak beszélni. Annyit lehet tudni, hogy a diáklány igent mondott a találkozóra.

Nagy Blanka egy decemberi kecskeméti tüntetésen szólalt fel, ahol elküldte a fenébe Áder Jánost és a Fideszt. Ezután Bayer Zsolt az Echo TV Sajtóklub című műsorában prolinak, kretén, barom állatnak nevezte a 18 éves gimnazistát, majd a kormányközeli sajtó a lány tanulmányi eredményeiről kezdett cikkezni, illetve arról, hogy több tárgyból bukásra áll, és sokat hiányzik az iskolából. A lány ezt cáfolta.



Frans Timmermans Orbán Viktor egyik legnagyobb kritikusa. A Sargentini-jelentés szeptemberi európai parlamenti vitáján is beszólt Orbán Viktornak, decemberben pedig az elítélt Nikola Gruevszki macedón exkormányfő Magyarországra menekítése kapcsán mondta azt, hogy elég meglepő látni, hogy egy miniszterelnök diplomáciai taxi szolgáltatást tart fenn elítélt bűnözőknek.

Via: Népszava
 
Azoknak biztos, akik erre a politikai irányra szavaznak. (A legrosszabb esetben az is eredmény lehet, hogy a másik még ennél is rosszabb lehet. :) Bár szerintem a családi adókedvezményt nem politikai preferencia alapján választják vagy utasítják el az emberek. Meg aztán a világuk látványos és gyors felfordítását sem akarják. Azt meg különösen érzékenyen veszik, ha ezt az akaratuk ellenére akarják lenyomni a torkukon.
Azért fogadjak el egy dolgot mert LEHET hogy a másik az rosszabb lehet????
Értelek.
Ez is egy nézőpont , köszönöm a válaszodat.
 
Azért fogadjak el egy dolgot mert LEHET hogy a másik az rosszabb lehet????
Értelek.
Ez is egy nézőpont , köszönöm a válaszodat.
Miért, nem hallottál ilyesmiről? Én 2010-ben egyszerű protest szavazó voltam. Ez a beállítódás végigkísérte a rendszerváltás utáni politikai élet tekintélyes részét. "Xy olyan rosszul csinálta, hogy talán Yz jobb lesz."
 
Utoljára módosítva:
egészen biztosan nem zavarná, elvégre a bajszos f@szok érdeklik...csak a kis hölgyet idézem.
Ez nem tudom hogy jön ahhoz amit beidéztél tőlem. Ráadásul még csak az se igaz amit te írtál, mert őt NEM érdeklik a „bajszos faszok”, legalábbis ha az érdeklődést úgy érted mint „vonzódást”. Ő ELÍTÉLI azt a bajszos faszt (szerintem sem érdemel szebb titulust, bár az effélékre én inkább a „rohadék” jelzőt szoktam aggatni), és nemcsak ő ítéli el az ipsét de én is. Ez nem azonos az „érdeklődéssel”, sajnos azonban érdeklődés ide vagy oda de muszáj foglalkoznunk az ilyen GAZEMBEREKKEL is, minthohgy közpénzt sikkasztanak el meg más módokon is tönkreteszik az országot.

Tehát NE TERELJ!

Különben meg miért épp Blanka stílusán vagy így kiakadva?! Az nem zavart téged korábban hogy Bayer úr olyanokat mondott hogy „menjenek a picsába”, meg hogy „ha a taknyukon és vérükön kell is kirángatni őket” (lehet hogy az idézetem nem betű szerint pontos de nagyjából igen, mindenesetre itt e topikban is elhangzik valamelyik belinkelt videón, utána lehet nézni). És még rengeteg más csúnya szót is használt.

HA NEKI SZABAD, AKKOR BLANKÁNAK MIÉRT NE SZABADNA?!

Szóval fejezd már be kérlek, unom, és undorító is amit művelsz. Amit csinálsz, az ugyanis nem más mint felesleges és értelmetlen SZARPOFOZÁS. A lényeggel kéne inkább törődnöd. Vagy neked nem számít, téged nem zavar ha szétlopják az országot a fejed fölül?!

Mert engem zavar, igen. Sok más embert is. Szerintem csak azt nem zavarja aki SEGGHÜLYE, és/vagy MAGA IS TOLVAJ.

Tessék, lehet megsértődni, LESZAROM. Ez a véleményem és punktum.
 
Most, az MTV1-es "propagandatévében" hallgatom Kunhalmi Ágnest: "a második világháború utáni Európa és Magyarország legnacionalistább, legfasisztább kormánya az Orbán-kormány". :rohog: És még azt is hozzátette: akkor is így van, ha Netanjahu kéthavonta jár Magyarországra.
 
Utoljára módosítva:
Szerintem csak azt nem zavarja aki SEGGHÜLYE, és/vagy MAGA IS TOLVAJ.

Tessék, lehet megsértődni, LESZAROM. Ez a véleményem és punktum.

Szó sincs sértődésről, de ha azt mondom, állj a tükör elé és kövesd Blanka szakszerü útmutatását, akkor megsértődsz?
 
Utoljára módosítva:
Orbán szégyene ennek az országnak, Mészárostul, Tiborczostul, Matolcsystul, Simicskástul, Garancsistul.
Orbán meglopja az országot, önmagának "menti" át a közvagyont - mint Farkas Flóri, csak nagyobb tételben játszik.
Látom, nem tetszik, de azért leírom: O1G.

Annyi értelmes ember van "jobb oldalon" - tényleg egy tolvajt kell isteníteni?
Vagy féltek, hogy egy "értelmesebb" nem akarja majd leigázni az ország másik felét? Esetleg megegyezéseket köt majd? Netántán?
S akkor mi lesz?
Nem mondhatjátok otthon esti ima helyett, hogy: Győztünk!?
Hűha!
S hogy az országnak jobb lenne?
Nem szempont?
 
Orbán szégyene ennek az országnak, Mészárostul, Tiborczostul, Matolcsystul, Simicskástul, Garancsistul.
Orbán meglopja az országot, önmagának "menti" át a közvagyont - mint Farkas Flóri, csak nagyobb tételben játszik.
Látom, nem tetszik, de azért leírom: O1G.

Annyi értelmes ember van "jobb oldalon" - tényleg egy tolvajt kell isteníteni?
Vagy féltek, hogy egy "értelmesebb" nem akarja majd leigázni az ország másik felét? Esetleg megegyezéseket köt majd? Netántán?
S akkor mi lesz?
Nem mondhatjátok otthon esti ima helyett, hogy: Győztünk!?
Hűha!
S hogy az országnak jobb lenne?
Nem szempont?
Tőlem bárki kormányozhat, aki azt a politikát viszi, mint a jobboldal. De az MSZP kongresszuson felszólaló szocialista csúcsjelölt is bevándorlási nyitást sürgetett. Miért szavazzak a baloldalra, ha olyan politikát képvisel, amelyet én nem támogatok?!
 
  • Tetszik
Reagált: 139
Tőlem bárki kormányozhat, aki azt a politikát viszi, mint a jobboldal. De az MSZP kongresszuson felszólaló szocialista csúcsjelölt is bevándorlási nyitást sürgetett. Miért szavazzak a baloldalra, ha olyan politikát képvisel, amelyet én nem támogatok?!
Ki írta, hogy szavazzon bárki a baloldalra?
Gyerek érti, amit írok, a felnőtt miért nem?

Fizetnek azért, hogy hányszor mondjátok egy oldalon, hogy "migráns", "soros" ?
Mennyi egy? 10.000?
Megéri?

Orbán egy tolvaj gazember, és ti egy tolvaj gazembert pártoltok - ez alól nincs kibúvó, ha százszor migránsoztok itt, akkor sem.
 
Ki írta, hogy szavazzon bárki a baloldalra?
Gyerek érti, amit írok, a felnőtt miért nem?

Fizetnek azért, hogy hányszor mondjátok egy oldalon, hogy "migráns", "soros" ?
Mennyi egy? 10.000?
Megéri?

Orbán egy tolvaj gazember, és ti egy tolvaj gazembert pártoltok - ez alól nincs kibúvó, ha százszor migránsoztok itt, akkor sem.
Ezért mondom: ha jön egy olyan politikai erő, amely hasonló politikai irányt képvisel, mint a mostani jobboldal, és nem "velejéig korrupt", mint ahogy azt te - szerintem tévesen - feltételezed, s ez ki is derül, akkor oda adom le a szavazatomat.
 
Utoljára módosítva:
Nem sértődök meg, sőt, előre számítottam rá hogy valami hasonlóval jössz majd. Tudniillik mert bármit mondtál volna is ehelyett, a lényeg ugyanaz lett volna: a válaszod nem ÉRDEMI válasz, mert egyáltalán semmi ellenérvet se tartalmaz!

Na és épp ez a viselkedés, ez amit most is tapasztalok tőled, ez az ami (nagyban) olyannyira jellemző az egész Orbán-kormányra: ez, hogy vitatkozik velük az ember (az „utca” embere, az „ellenzék”, stb), legalábbis megpróbálnánk vitatkozni, tárgyalni, egyezségre jutni, de hiába érvelünk: úgy tesznek (tesztek...) mintha meg se hallanák. Eltereli(te)k a témát, jelentéktelen részletkérdéseket fújtok fel, személyeskedni kezdtek, lejáratókampányokat indíttok, stb. És persze mindenkinek van egy tűrési határa, s aztán akkor kibukik az emberből a kurvanagy káromkodás, mert hát ki az istenből ne jönne ki egy idő után... mindenkiből ki lehet hozni, de pláne ha már megpróbált mindent, s mégsincs semminek semmi foganatja!

És akkor ti, ROHADÉKOK, ti, ALJAS GAZEMBEREK, ti, AZ ORSZÁG SZÉGYENEI, ti elégedetten kezditek dörzsölni a tenyereteket, vigyorogni kezdtek, s ujjal mutatok arra akiből kihoztátok a csúnya szavakat a végső kétségbeesésbe kergetéssel, hogy:
—Íme, TI vagytok a műveletlenek, és mocskos beszédűek, és stb.!

Holott NEM. Mert például, volnál olyan végtelenül kedves ÉRDEMI választ adni arra a korábbi kérdésemre, MI A JÓ BÜDÖS FRANCÉRT csak a Blanka csúnya beszéde izgat téged, és a Bayer (nem)úré meg NEM?!

Miért ÉPP Blanka szavain háborodol fel?!

Na tessék, erre válaszolj azistenit, te Kettős Mérce Bajnoka!

Tőlem aztán elnevezhetsz ENGEM a szvaimért akármilyen mocskosszájúnak, meg mondhatsz rám más csúnya szavakat is, leszarom, nem érdekel, meg se sértődök. EZEN NEM. De azon IGEN, ha nem vagy hajlandó KORREKT vitapartner lenni, ami Nem azt jelenti, ismétlem hogy kerüld a csúnya szavakat, de azt nagyonis, hogy VÁLASZOLSZ a kérdéseimre ÉRDEMBEN.

Oké?!

Tehát most lécci te légy az aki egy lépést hátra... izé... hátrahúzza a fejét, csak hogy jobban lássa a monitort, olvasd el megint mit kérdeztem, és arra válaszolj!

Érdemben. Tényekkel. Oké?!

Ha ugyanis valaki TEREL, ha nem ÉRVEKET használ a vitában, akkor amit ír nem más mint információs környezetszennyezés, memetikai öklendezés, szófosás tartalom nélkül, s eképp ő maga se ér többet mint a szar a seggemben.

Remélem te ennél azért többre becsülöd magadat, tehát ha volnál olyan végtelenül kedves ÉRDEMBEN válaszolni az előző kérdésemre...

Ha pedig nem, akkor elhúzhatsz a...
Engem speciel irritál Bayer stílusa, az meg még jobban, hogy állami kitüntetést kapott. Ez egész egyszerűen csak hergeli a másik oldalt, és erodálja a politikai kultúrát. (De ahogyan te anyázol, ha már végképp elfogy a türelmed, úgy ő is azt teszi, mármint Bayer. Ezt értem (bár ő közszereplő és újságíró, és azért az súlyosabb dolog). Szóval: ha nem is szimpatizálok vele, ha ebből sportot űz valaki, de legalább értem, mert emberi. Azonban egy fiatal csitri mögött kevésbé van olyan érettség és élettapasztalat, hogy teljesen komolyan lehessen venni. Persze ezt is meg lehet érteni. Ah, én milyen éretlen kölyök voltam! Természetesen tévedhetek, nem ismerem a lányt! Azt inkább szomorúan követem, ahogyan felhasználja és kirakatba teszi a politika. De ez már egy másik történet. Bayerhez visszatérve: mivel ő megengedi magának, a fiatalok is feljogosítva érzik, hogy normát csináljanak ebből, hiszen ezt látják, hallják. Ez pedig siralmas és szánalmas is. Az O1G Bayer pepitában. S ez lassan általános mentalitás. Akár itt is - ne szépítsük!
 
Utoljára módosítva:
Miért volt jogtalan a törvényátírás? Tudomásom szerint egy demokratikusan választott parlamentnek joga van törvényeket alkotni; kellő szerzett támogatás birtokában még kétharmados törvényeket is.
Igen sokszor le lett írva nem kapott alkotmánymódosításere felhatalmazást
Nem mellesleg mondom egy jogász a jog szavaival is képes csalni
A becstelenség az nem ügyesság.Az egy szar ember.
Mert a tisztesség mindent felülír.
Na ez nincs az Orbánnak ahhoz hogy jó vezető legyen
Jó vezető az az államférfi.
Volt egy lebecsmérelt de Orbánnál tisztességesebb vezető a Horn Gyula
Bármily múltja is volt a tisztesség a demokráciával szemben
Nagyobb volt benne mint Orbánban.
A múltjából nem gondolnád
Horn-kormány (1994–1998)
Ám a demokrácia beköszöntével igazán vigyázott: Ne éljen vissza se az MSZP se más
Az intézményrendszerrel

Megvolt a többségük önállóan is.
A koalíciót se használta (mint ígérte) a 2/3 törvények átírására saját arculatára faragva
Ezt nevezem demokrácia és törvénytiszteletnek.
Az alkotmány és annak megalkotása iránti tisztelet
Mármint hogy a legnagyobb társadalmi támogatottsággal tegyék meg.
Ez az elv az ország szempontjából valami.
És hogy senki ne éljen vissza az alkotmány írással
A Horn Gyuláék a 2/3 -l sem kezdtek alkotmány írásba
Volt egy 6 párti egyeztetés. de még azzal se erőltették
Viszont az alkotmány írást 4/5-höz kötötték
Ez talán biztosítja a társadalom teljesebb képviseletét.
Nos ez után jött egy becstelen jogi zsonglőr
Akit akkor sem érdekelt a társadalom minél szélesebb körű egyetértése.
Első dolga volt az új írási tilalmat kivenni az alkotmányból.
Nos ez a becstelen velejéig romlott Orbán
A joga van törvényt írni (becstelenül is).
Mert ezt mondod
A becsület és országnak jót akarás szempontjából nem volt felhatalmazása
Ezért mondom lókupec csalásnak a joggal való trükközést
A jog betűjével többet lehet ártani mint egyszerű morális érzéket aki használ
Ő ott akkor a demokráciát kezdte el megszüntetni.
Még képes vagy azt mondani nem diktátor.
Alkotmány kérdésében is Horn Gyula demokratább volt mint Orbán

Az egyik országgyűlésen ezt egy Jobbikos képviselő fejére olvasta Orbánnak
Kénytelen ezt mondani: De mint államvezető becsületesebb volt mint az Orbán
Ezt a jegyzőkönyvet egyszer már elolvastam. Novák Előd volt kénytelen mondani
Horn Gyuláék komolyabban vették a nemzeti együttműködést, mint önök, akik aztán sokkal többször hangoztatják ezt.
2011. február 17-én, csütörtökön készült jegyzőkönyvből
Már pedig ha egy jobboldali kénytelen azt mondani a volt kommunistákra az nagy szó.
http://www.parlament.hu/orszaggyulesi-naplo-elozo-ciklusbeli-adatai?p_auth=GqU6KEmr&p_p_id=pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&p_p_mode=view&p_p_col_id=column-1&p_p_col_count=1&_pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8_pairAction=/internet/cplsql/ogy_naplo.naplo_fadat_aktus?p_ckl=39&p_uln=67&p_felsz=1&p_felszig=133&p_aktus=2
Az Orbán és a Fidesz alkotmánya nem az országé semmi társadalmi támogatottsága nincs és nem is volt
Még egy fontos pont az alkotmányhoz:
Az is tény, hogy az alaptörvényt az ellenzéki pártok nem fogadták el, annak előkészítésében (a radikális jobboldali formációt kivéve, mely nemmel szavazott az elfogadásakor) nem kívántak részt venni.
Az alaptörvény elfogadását nem követte népszavazás, de a miniszterelnök egy Nemzeti Konzultációs Testület felállításáról döntött 2011 januárjában.
Aminek eredményessége örökké homály
Hisz ez se volt közmegegyezéses ellenőrzésű se nem hiteles
Pont ekkor is csaltak
Népszavazás helyett kérdőív
 
Utoljára módosítva:
Engem speciel irritál Bayer stílusa, az meg még jobban, hogy állami kitüntetést kapott. Ez egész egyszerűen csak hergeli a másik oldalt, és erodálja a politikai kultúrát. (De ahogyan te anyázol, ha már végképp elfogy a türelmed, úgy ő is azt teszi, mármint Bayer. Ezt értem (bár ő közszereplő és újságíró, és azért az súlyosabb dolog). Szóval: ha nem is szimpatizálok vele, ha ebből sportot űz valaki, de legalább értem, mert emberi. Azonban egy fiatal csitri mögött kevésbé van olyan érettség és élettapasztalat, hogy teljesen komolyan lehessen venni. Persze ezt is meg lehet érteni. Ah, én milyen éretlen kölyök voltam! Természetesen tévedhetek, nem ismerem a lányt! Azt inkább szomorúan követem, ahogyan felhasználja és kirakatba teszi a politika. De ez már egy másik történet. Bayerhez visszatérve: mivel ő megengedi magának, a fiatalok is feljogosítva érzik, hogy normát csináljanak ebből, hiszen ezt látják, hallják. Ez pedig siralmas és szánalmas is. Az O1G Bayer pepitában. S ez lassan általános mentalitás. Akár itt is - ne szépítsük!)

Igen, ez lassan általános mentalitás, elismerem. Azt is elismerem hogy itt is azzá kezd válni. És azt is hogy én magam is művelem. Elismerem. Igen.

EZ AZONBAN NEM MENTI FEL BAYERT, oké?! Sőt: Amikor Blanka beszél csúnyán, meg amikor én beszélek csúnyán, még AZ IS éppen pontosan Bayer bűne s nem az enyém és nem Blankáé, mert Bayer kezdte!

Tetszik érteni?!

Ő. Tehát ő kezdte, no meg persze azok a kormányban akik ezt hagyták neki, s még ki is tüntették érte (vagy legalábbis ennek ellenére). Mert tudod van egy olyan közmondás, hogy „nem kell pápistábbnak lenni a pápánál”!

Nincs igazad abban hogy Blankát más mércével kéne mérni csak mert még csitri, stb: legfeljebb olyan értelemben hogy igenis többet el lehet nézni neki. Olyan szempontból azonban nem mérhető más mércével hogy kevésbé lenne hiteles vagy hasonlók. Már miért?1 Nekem Bayer soha a büdös életben nem volt hiteles!

Nézd, ismétlem, ezt a stílust Bayer kezdte. És ugye amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten, ez is egy közmondás! Nincs igazad abban hogy ez nem menti fel Blankát. (vagy akár engem). DE, NAGYONIS! Mert ez olyan, hogy a verekedés nem szép dolog, de ha valaki váratlanul beleöklöz az orromba miközben sétálok, s még abba se hagyja hanem tovább ütlegel, akkor bizony én is elkezdek verekedni vele, akarommondani nem „elkezdem” hanem folytatom, és nem fogok békésen tűrni csak mert „verekedni nem szép dolog”!

Bayer kezdte a bunkó stílust, ezzel HOZZÁSZOKTATTA az embereket ahhoz hogy ezt szabad, hogy ez megengedett a politikában, nyilván mert a bunkó baromállatja úgy vélte ha csúnya szavakat használ akkor „menő” lesz sokak szemében, ezzel valamiféle erőt és hatalmat mutat, mert ugye ez tök trendi és macsó és stb!

Na most egyszerűen visszakapta. A szar amit eldobott, visszaszállt a saját fejére. Ugyanis ő maga lett nevetséges, hiszen kiderült, cseppet se tesz naggyá valakit a csúnya szavak tömkelege, hiszen egy hozzá képest fiatal, jelentéktelen tizenéves, egy LEÁNY is képes efféléket kimondani, még cifrábbakat is!

Ennek a mocskos rohadék toplvajbandának el kell tűnnie az országból, abból az országból amit a politika pöcegödrévé változtattak, el kell tűnniük mielőbb, BÁRMI ÁRON, és ha az emberek eszméléshez trágár szavak kellenek, hát áldásomat adom rá. A világon mindennek ára van, tudjuk, s ez csekély ár a megújhodásért. ha pedig megújhodás nem is lesz, akkor már oly mindegy úgyis minden, veszett fejsze nyele, akkor pár trágár szófordulat már nem oszt-nem szoroz.
 
Engem speciel irritál Bayer stílusa, az meg még jobban, hogy állami kitüntetést kapott. Ez egész egyszerűen csak hergeli a másik oldalt, és erodálja a politikai kultúrát. (De ahogyan te anyázol, ha már végképp elfogy a türelmed, úgy ő is azt teszi, mármint Bayer. Ezt értem (bár ő közszereplő és újságíró, és azért az súlyosabb dolog). Szóval: ha nem is szimpatizálok vele, ha ebből sportot űz valaki, de legalább értem, mert emberi. Azonban egy fiatal csitri mögött kevésbé van olyan érettség és élettapasztalat, hogy teljesen komolyan lehessen venni. Persze ezt is meg lehet érteni. Ah, én milyen éretlen kölyök voltam! Természetesen tévedhetek, nem ismerem a lányt! Azt inkább szomorúan követem, ahogyan felhasználja és kirakatba teszi a politika. De ez már egy másik történet. Bayerhez visszatérve: mivel ő megengedi magának, a fiatalok is feljogosítva érzik, hogy normát csináljanak ebből, hiszen ezt látják, hallják. Ez pedig siralmas és szánalmas is. Az O1G Bayer pepitában. S ez lassan általános mentalitás. Akár itt is - ne szépítsük!)
Nem te vagy az első aki a közbeszéd lázzülléséről beszél
A Bayer bádog szerepét ne becsüld le
Alapító 5. könyves Fidesz tag
Neki ezt kiosztották a komcsizás idején
És szívvel lélekkel vállalta mert jól is esik neki.
Pártfeladatot teljesített.
Rajta keresztül lehetett a cigányokat semmirekellőknek nevezni a szocialistákat meg komcsizni.
Minden Fidesz számára célpontként megjelölt csoportot alázni gyalázni.
Nos ezt jól teljesítette
A lovagkereszt jár érte.
Még ha névleg a gulág c. írásért kapta
mint elismert Gulag-kutató
Nos ez a beszéd-lezüllesztő
Olyan élen jár benne hogy senki nem tud úgy becsmérelni se a diáklány
Se senki aki O1G-t annak nevezi.
Én sem dicsérem de nem becsmérlem mikor becstelen és erkölcstelennek mondom.
Akkor amikor Önző akarnok jelleméből fakadó diktátornak mondom.
Ez párosul egy gátlástalansággal.
Mitől lehetne egy ilyen önző ember országvezetőnek jó?
Csak egy szimpla hatalom technikus ügyeskedő
Bármikor bármit mondott hazugság.
Az is amikor Gyufával vetekedve azt monda:
Én soha nem hazudok (majd szépített: politikában)
Mi szavát tartott meg?
A polgári demokratikus országot épünk azt?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,631
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére