Ön mihez fogna, ha kötelező lenne és jól fizetne a semmittevés?

A svédországi Göteborgban állást hirdetnek. Havi 2.046 euró bruttó, fizetett szabadság, nyugdíj-jogosultság. A feltétel: az állás betöltője azt csinálhat, amit akar – akár az égvilágon semmit.

Nem tréfáról, sajátos kisérletről van szó, amelyhez a Goldin+Senneby művészpáros nyerte el pályázaton a kormányzattól a szükséges anyagi forrásokat. A kisérlet célja megállapítani, miként viselkedik az ember korunkban, amikor az automatizálás és a mesterséges intelligencia sokak munkáját valóban feleslegessé teheti.

A jelentkezéssel nagyon sietni még nem kell. A pályázat (külföldiek is pályázhatnak) 2025-től nyújtható be és a különleges állást 2026-tól lehet betölteni. A munkahely a városi metró egy új állomása, amelyet jelenleg építenek. A nyertesnek nem lesz semmiféle kötelezettsége, felelőssége, maga dönti el, mit kezd idejével.

Az egyetlen feltétel: naponta blokkoló órával kell rögzítenie, mikor kezdte meg, illetve fejezte be a semmittevést…

A kezdeményezők (hasonlóan azokhoz, akik a feltétel nélküli alapjövedelem hívei) azt szeretnék megállapítani: mihez kezd magával az ember, ha van pénze, s azért nem kell megdolgoznia? Hozzálát valami hasznoshoz, például embertársainak segíteni – vagy dologtalanul ténfereg egész nap?

Felhasználja idejét arra, hogy sportoljon, védje egészségét, vagy leül a képernyő elé és teleeszi–issza magát? Lehetséges, hogy halálra unja majd magát – de elképzelhető az is, hogy az eséllyel élve kreatívan alkotni kezd valamit. A sajátos projektre 580.000 euró áll rendelkezésre. Azt alapítvány kezeli és úgy fekteti be, hogy a „potya” állást 120 éven át tudják fizetni…

(Forrás: Die Welt)piacesprofit

woman-1829502_640.jpg
 
Ez egy elég szép elképzelés. Csakhogy "a különleges állást 2026-tól lehet betölteni. A munkahely a városi metró egy új állomása, amelyet jelenleg építenek."
Ez pedig azt jelenti, hogy arról az egy állomásról a munkaideje alatt a pályázatot elnyert személy ki sem teheti a lábát.

A munkaidő nem kötött "Az egyetlen feltétel: naponta blokkoló órával kell rögzítenie, mikor kezdte meg, illetve fejezte be a semmittevést" tehát akár egy perc is lehet.
 
Utoljára módosítva:
Hogy itt (Svédo.) mi mindenre van pénz, az már egyenesen fantasztikus.

Pár példa: Egy politikus Luleå-ból Umeå-ba utazott repülövel. Vonattal 3,5 óra.
Repülövel valószinü több volt, mert elöbb Luleå-ból le kellett repülni Stockholmba (2,5 óra), aztán onnan vissza északra Umeå-ba, ugyanis nincs direktrepülö a két város között.

Egy másik: a göteborgi tevecentrum-projekt, hogy a bevándorlóknak legyen mit csinálni. Több, mint 100 ezer eurot kaptak erre, de még tevéket sem vettek. Azóta a pénz is eltünt.

Még egy másik: 100 euroért valami müvészi projekt madaraknak, lódarázsoknak, kukacoknak és bogaraknak. Márminthogy ök lesznek a közönség. És ez nem vicc.

Még egy: Stockholmba havazást igért nem régen a metemókus, igy kiküldték a hókotró gépeket. Hó nem jött, de a hókotrók ennek ellenére kotorták...a semmit. Megelözés jelleggel. https://www.svt.se/nyheter/lokalt/stockholm/har-plogar

Van még több: A világ leghosszabb sì-alagútja Gällö-ben. 05473542-0d50-402b-a1f2-22a4f18fbbae.jpg 7 milló euróért. Amit senki a világon nem használ.

Még egy gyöngyszem: Malmöben kitalálták, hogy középkori hajókat épittetnek, szám szerint kettö darabot, munkanélküli épitö munkásokkal. Aztán mikor készek, akkor eladják a hajókat. Na most pont olyan idöket élünk, hogy a középkori hajók marha kapósak. A kettö darabot el tudták adni összesen 10 euro-ért. Az egész projekt 13 millió euro-ba került.

Itt mindenre van pénz, kivéve az egészségügy, fogászat, idösek, nyugdij stb, stb.
 
A svédországi Göteborgban állást hirdetnek. Havi 2.046 euró bruttó, fizetett szabadság, nyugdíj-jogosultság. A feltétel: az állás betöltője azt csinálhat, amit akar – akár az égvilágon semmit.

Nem tréfáról, sajátos kisérletről van szó, amelyhez a Goldin+Senneby művészpáros nyerte el pályázaton a kormányzattól a szükséges anyagi forrásokat. A kisérlet célja megállapítani, miként viselkedik az ember korunkban, amikor az automatizálás és a mesterséges intelligencia sokak munkáját valóban feleslegessé teheti.

A jelentkezéssel nagyon sietni még nem kell. A pályázat (külföldiek is pályázhatnak) 2025-től nyújtható be és a különleges állást 2026-tól lehet betölteni. A munkahely a városi metró egy új állomása, amelyet jelenleg építenek. A nyertesnek nem lesz semmiféle kötelezettsége, felelőssége, maga dönti el, mit kezd idejével.

Az egyetlen feltétel: naponta blokkoló órával kell rögzítenie, mikor kezdte meg, illetve fejezte be a semmittevést…

A kezdeményezők (hasonlóan azokhoz, akik a feltétel nélküli alapjövedelem hívei) azt szeretnék megállapítani: mihez kezd magával az ember, ha van pénze, s azért nem kell megdolgoznia? Hozzálát valami hasznoshoz, például embertársainak segíteni – vagy dologtalanul ténfereg egész nap?

Felhasználja idejét arra, hogy sportoljon, védje egészségét, vagy leül a képernyő elé és teleeszi–issza magát? Lehetséges, hogy halálra unja majd magát – de elképzelhető az is, hogy az eséllyel élve kreatívan alkotni kezd valamit. A sajátos projektre 580.000 euró áll rendelkezésre. Azt alapítvány kezeli és úgy fekteti be, hogy a „potya” állást 120 éven át tudják fizetni…

(Forrás: Die Welt)piacesprofit

woman-1829502_640.jpg
*
Alapból nem vagyok írigy ember. De azért megnézném magamnak azokat, akik ilyeneket találnak ki? S, kik azok, akik az ilyen tárgyú pályázatokat meg akarják nyerni? Jómagam képtelen lennék a semmittevésre, bele is őrülnék. No ezért nem is jelentkezem, nem tudnám betartani a pályázat feltételeit. De nem írigykedem azokra, akik ezt megnyerik. Sajnálom őket, mert agyilag eltompulnak, fizikailag leépülnek.
 
Bojana ,
ne sajnáld öket ! Mert ök már eltompultak , elpusnyásodtak !;)

De gyorsan kimondjátok az ítéletet. Elnyerheti azt a pályázatot egy kezdő író, aki végre azzal töltheti az idejét amivel szeretné; írhatna, és nem kellene pl. egy áruházban terméket pakolni napi 10-12 órában.
Vagy egy frissen diplomázott akinek már csak a szakdolgozatát kellene elkészíteni, végre foglalkozhatna annak a megírásával. . .
Nem vagyok biztos abban, hogy mindenki lusta és a potya miatt pályázna.
 
Elnyerheti azt a pályázatot egy kezdő író, aki végre azzal töltheti az idejét amivel szeretné; írhatna, és nem kellene pl. egy áruházban terméket pakolni napi 10-12 órában.
Meg egy csomó kezdő gondolkodó Egy kezdő művész.Egy életművész akinek jobb lenne úgy
Az ilyen festi magát (mondja a mondás)
 
A munkaidő nem kötött "Az egyetlen feltétel: naponta blokkoló órával kell rögzítenie, mikor kezdte meg, illetve fejezte be a semmittevést" tehát akár egy perc is lehet.
Az eredeti álláshirdetésben "teljes munkaidő" van megjelölve. Svédországban a teljes munkaidős foglalkoztatás napi 7-8 óra között van és attól függ, hogy benne van-e az ebédidő.
Ennek ismeretében az egyperces blokkolás nem jöhet számításba. Vagyis a "semmittevést" ebben a meghatározott időintervallumban, de a nap bármely szakában kell a munkavállalónak megvalósítania.
Munkaidejének letelte után, akár munkát is vállalhat máshol. cicus mosoly.jpg
 
J
Általánosságban írtam a válaszomat, arra gondolva, hogy mi lenne, ha kapnám a jövedelmet minden kötelezettség nélkül. De tulajdonképpen az az állás sem lenne rossz, hiszen a mainál jóval több lenne a fizetésem, ráadásul csak a helyszín lenne meghatározva, azt csinálnék, amit akarnék, akár aludhatnék is. Az olvasás és filmnézés is mehet munkaidőben. Az elköltözés is összejönne, mivel nem a lakóhelyemen van az új állás. A szerelem pedig valóban jöhet akár metrón is, gondolom manapság reálisabb elképzelés, mint a fehér lovon való közlekedés.
Jó hírem van. Így tn_se-goteborg_refurbished_M31_tram_2.jpg néz ki a Metro Göteborgban. Tehát van benne jócskán fehér szín is. Van esélyed arra, hogy a szerelem fehér metrón érkezzen. :)
 
De gyorsan kimondjátok az ítéletet. Elnyerheti azt a pályázatot egy kezdő író, aki végre azzal töltheti az idejét amivel szeretné; írhatna, és nem kellene pl. egy áruházban terméket pakolni napi 10-12 órában.
Vagy egy frissen diplomázott akinek már csak a szakdolgozatát kellene elkészíteni, végre foglalkozhatna annak a megírásával. . .
Nem vagyok biztos abban, hogy mindenki lusta és a potya miatt pályázna.
*
Kedves Udvarfy!
Válaszodra azt írnám, ha bárki a szakdolgozatán, vagy a könyve megírásán DOLGOZNA, akkor ugye "szerződést szeg"? Mivel ugye az volt a kitétel, hogy ne dolgozzék. Ha arra ítéltetett, hogy ne dolgozzék, akkor valóban nem szabadna neki dolgoznia. Ha pedig ez nincs lefektetve feketén/fehéren, akkor már gond van, pontosítok, gond lehet a szerződésben vállaltakkal. Csak úgy beletunyulni a világba, nekem tutttira nem menne. Ha már hangos könyvet hallgatnék, akkor is csinálok valamit, mert az eszemet használom, no meg a füleimet. Talán jegyzetelnék is, mert ami megtetszik, a hallott dolgokból, azt gyorsírással lejegyzetelném, s akkor már ugye dolgoztam?! Kérdés, hogy ez még beleférne a szerződésbe? Avagy már ez is munka, mert gyakorlatilag annak számítana.
 
Na, én eddig úgy tudtam, hogy Göteborgban nincs metro.
A csatolt képet megnézted?
Nekem villamosnak tűnik 79 M31 villamos
Ő elírt valamit Te belekötöttél
De a csatoló szándéka nem a közlekedési tájékoztatás volt
https://www.metro-report.com/news/s...ec-complete-goeteborg-tram-refurbishment.html
Olvastad nem?
Egy viccet így elrontottál
fehér lovon asszociációt
A királyfi fehér lovon
Tehát van benne jócskán fehér szín is. Van esélyed arra, hogy a szerelem fehér metrón érkezzen. :)
 
Utoljára módosítva:
Na, most aztán kepeszthetek piszkosul mert mindenkinek igaza van. Göteborg urban railja valóban nem a klasszikus földalatti vasút, mint ahogyan a New-York-i mertró sem mindig a felszín alatt közlekedik, mégis Metrónak hívjuk.
Tény, hogy a felszín alatti közlekedést a sziklás talaj miatt Nobel találmánya, illetve annak tovább fejlesztett változatainak alkalmazása teszi jórészben lehetővé. Így aztán ez a "szegény" villamos sok esetben a felszín alá kényszerülve Göteborg metro.jpg de teszi a dolgát és ha 2026.-ra megépül a megálmodott Korsvägen Eternal_Employmen_Jakob_Goldin_Simon_Senneby.2-1024x518.jpg állomás, akkor reménykedjünk abban, hogy Ridita olvtárs szerelme - ha addig még nem teljesült be :) - is megérkezik a részben fehér Metro*, Városi villamos*,Västlänken*, Subway*, stb*. segítségével.
(*=kéretik a megfelelőt oda gondolni) cicus mosoly.jpg
 
Csatolások

  • Göteborg metro1.jpg
    Göteborg metro1.jpg
    248.3 KB · Olvasás: 131
Utoljára módosítva:
A csatolt képet megnézted?
Nekem villamosnak tűnik 79 M31 villamos
Ő elírt valamit Te belekötöttél
De a csatoló szándéka nem a közlekedési tájékoztatás volt
https://www.metro-report.com/news/s...ec-complete-goeteborg-tram-refurbishment.html
Olvastad nem?
Egy viccet így elrontottál
fehér lovon asszociációt
A királyfi fehér lovon

Te mondd már minek átváltani ezeket az árakat. Úgysem tudod összefüggésében, hogy mi mennyi itt, mi mennyit ér.

Egyébként ez a 2000 Euro brutto amit ajánlanak a semmittevés-projekthez, elég lesz az éhenhaláshoz, föleg Stockholmban. Ennyi kb egy harmadkézröl bérelt kis kuckó ára ott, havonta. (Másodkézröl csak álmodozni lehet, elsökézre pedig várhat 25 évet. Vehet is, ha van legalább 2-300 ezer Eurója)
Bár a müvészlelkek úgyis csak levegön élnek. ;)

A metro-report cikkben is villamosról van szó. Svédországban egyedül Stockholmban van metro.

Amúgy meg kötözködj mással.
 
  • Tetszik
Reagált: 139

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére