EP-választás: Fidesz 52,14%, DK 16,26%, Momentum 9,92%

A Fidesz 52,14%-ot kapott, a DK 16,26%-kal második, a Momentum 9,92%-kal harmadik lett.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az Európai Parlamenti választások magyarországi szavazatainak 99,9 százalékos feldolgozottsága alapján

a Fidesz-KDNP 52,14%-or kapott.

A DK a második helyen végzett, 16,26 százalékkal.

A harmadik helyen a Momentum szerezte meg 9,92 százalékkal.

A negyedik helyra az MSZP-Párbeszéd szövetség került 6,68 százalékkal.

A Jobbik az ötödik lett 6,44 százalékkal.

Így a Fidesznek 13, a DK-nak 4, a Momentumnak 2, a Jobbiknak és az MSZP-Párbeszédnek 1-1 EP-képviselője lehet.

tabla.jpg


Nem jutott képviselői helyhez a Kétfarkú Kutyapárt, az LMP, a Mi Hazánk és a Munkáspárt sem.
 
Kénytelen voltam befejés után újra küldeni:
Kivesszük belőled az oda nem tartozó smilie-t.
Amit írsz a beidézett részben képzeld el mint igen reális lehetőség.
És talán még felelősebben képviseli mint ma a szájhős.
Nem tudom mi lesz hogy lesz de a te fóbiád már beteges minden érvedet ismerünk
Na gyerünk mondj újat.
És Johann mint fatengelyes konzervatív Gyufa fóbiás
Itt fogja támadni minden lépését majdan.
A fatengelyes konzervatívot visszavonom ha építő jellegű leszel
És minden gazdaságilag jó döntést majdan elismersz.
Akkor csak sima konzervatív de nem változás ellenes.
Ha már a magyar alapból változás ellenes szerinted.
És imádja az ékírást.
Képzeld Gyufáék elfogadtatnák hivatalos írásmódnak a rovásírást, milyen öröm töltene
el téged!
Csongrad_city_limit_sign_rovas_script.jpg
Szentesen is van ilyen tábla...
 
Szentesen is van ilyen tábla...
Éljen!!
Hivatalos írásmóddá teheti az új magyar erő az Eu-ban.
Na ezt kérdeztem Johanntól: no fejlődés ellenes konzervatívok örülni fogtok neki?
a rovásírásos nyelvnek és írásnak?
Mellékesen nem neked írtam és nem a tábla volt a lényeg!
Hanem hogy gyufa fóbiás konzervatívok sikere öröme, ha elérik a konzervatív sikert.
Annyira félt hogy nem jól képviselik.
Hát legyen jó nagy visszalépés ha annyira visszafelé néznek és ha annyira változás ellenesek.
 
Éljen!!
Hivatalos írásmóddá teheti az új magyar erő az Eu-ban.
Na ezt kérdeztem Johanntól: no fejlődés ellenes konzervatívok örülni fogtok neki?
a rovásírásos nyelvnek és írásnak?
Nem mert azt nézik hogy KI mondja.
Hisz nem lehet bevallani és bevállalni hogy mások is tudnak ilyeneket létrehozni.
Látható ez volt akkor is mikor Botka adott pénzt a nyugdíjasoknak tanulóknak először a fidesz felháborodott hogy ezt a pénzt biztos nem fogadják el az érintettek...majd egy hét (taktikai megbeszélés) és már keveselték a pénzt....amikor pedig leszavazták a módosítást akkor már úgy jelent meg az újság hogy botka elvette a több pénzt az emberektől...
 
Nem mert azt nézik hogy KI mondja.
Hisz nem lehet bevallani és bevállalni hogy mások is tudnak ilyeneket létrehozni.
Látható ez volt akkor is mikor Botka adott pénzt a nyugdíjasoknak tanulóknak először a fidesz felháborodott hogy ezt a pénzt biztos nem fogadják el az érintettek...majd egy hét (taktikai megbeszélés) és már keveselték a pénzt....amikor pedig leszavazták a módosítást akkor már úgy jelent meg az újság hogy botka elvette a több pénzt az emberektől...
Mi van?
 
#152
írd le másképp vagy néven nevezve szókimondóan ne köntörfalazz
Szeretnélek téged hallani, olyan izgalmas.
A rovásírásnál is kikerülted a választ, annyi volt hogy láttál olyat.
A politológiát hogy kikerülted az még hagyján.
Bár ezt is kikerülted mellébeszéléssel:#151
Nem beszélek mellé.....írtad hogy miként reagálna Johann ha az ellenzék számára pozitív dolgot tenne...
Nos erre írtam hogy NEM reagálna mivel amit nem a kormány mond az NEM LÉTEZIK.
Erre hoztam a szegedi példát....először ellene voltak majd túl licitálták és mikor nem jött össze akkor az ellenzéket hibáztatták.
A lényeg az ellenzék egy senki meg sem szabad említeni mert azt érnék el hogy egy szintre emelnék őket amit a kormány nem tesz meg.
 
Nem mondhatok, mert cenzúráznak. A történelem ismétli önmagát! :) Mellesleg mire GyF újra a hatalom közelébe kerül, én már javában pokolban fogok "mulatni" - ha nem is feltétlenül a politikai nézeteim miatt. Bár ki tudja, tán tanácsadóként alkalmaznak majd!
Sajnos várható volt hogy ezt fogod írni.
Ezt nem lehet cáfolni és ez elég kellemetlen.
 
Mellékesen nem neked írtam és nem a tábla volt a lényeg!
Hanem hogy gyufa fóbiás konzervatívok sikere öröme, ha elérik a konzervatív sikert.
Annyira félt hogy nem jól képviselik.
Mindegy van véleményem róla ezért is írtam..
Nos a következőket figyeld meg:
Lehet törölni fogják mert ezt egy Mi hazánk mozgalom vezetője mondta....
Budaházy....
Most ugye az van, hogy a Fidesz megint szeretne egy olyan pártot, aki ezt a közeget azért mégiscsak összefogja, stb. És akivel szót tud érteni, és így erre adódik a Torooczkaiék által megalapított Mi Hazánk, amit azért lássuk be, hogy a Fidesz segít. Tehát ad neki médiát. Persze meg lehet mondani, hogy neki is jó, mert a Jobbikot...persze, a Jobbikot le kell rombolni. De azért mégiscsak ad neki, és ugye szabad is szidni a Fideszt, mert a jobbikos szavazók máshogy nem fognak ide átpártolni, ha a Fideszt csak dicsérjük. Azért a jobbikos szavazókat minél jobban át kell hozni, tehát ez egy kicsit a Fidesz forgatókönyve

„Azt gondolom, hogy ami hibát elkövet a Mi Hazánk, hogy kvázi a Fidesz forgatókönyve szerint működik és jött létre és funkcionál. Tehát a Fidesznek az az érdeke, hogy valaki ellenőrizze a nemzetieknek a radikálisabb részét.”

Szerinte egy időben erre a szerepre a Jobbik is jó lett volna annak idején, csak túlnyerte magát, vagyis túl nagyra nőtt, ennek következményeként pedig Vona Gábor azt hitte, hogy a határ a csillagos ég, és eltaktikázta magát a néppártosodással.
 
Na ezt kérdeztem Johanntól: no fejlődés ellenes konzervatívok örülni fogtok neki?
Fejlődésellenes? A háború utáni időszakban főként a konzervatív, a polgári vagy kereszténydemokrata pártok építették Európát. És persze a szociáldemokraták, akik mára ismét messianisztikus lázálmokat akarnak ráerőltetni az emberekre. Marx újratöltve. (Ja! És el nem tudom mondani, mennyire nem érdekel a rovásírás! És szittya felmenőim sincsenek.)
 
Én DK komoly előretörést jósolok indokaim leírtam.A momentumét meg se képes tippelni senki.
elnézve a tüntiket, meghallgatva a szónoklatokat én például a Momentumosoktól semmit nem várok, jó szórakozást kívánok nekik
ogla4g.jpg

A DK komoly előretörése .... hát ha az egész ellenzéket úgy cakk und pakk bekebelezné, talán akkor már ellenfél lenne a Fidesznek. Egyenlőre marad egy családi vállakozás.
 
Én nem erről beszéltem, ha figyelmesen olvastál, hanem az EU és az EU politikájának egészéről. Az, hogy a Fidesz így vagy úgy nem fog bennt maradni a szuverenizmussal homlokegyenest ellenkező politikát képviselő pártban vagy pártszövetségben, teljesen világos.
Gyakorlatilag megfordult a hazai helyzet. A fidesszel mint "kisebbségi"parlamenti párttal a kutya sem fog törődni (mármint, amikor érdekeket kell figyelembe venni). Mihez kezd akkor?
Ha nem lesz több eu forrás, akkor jön a bukta. Ha meg jön és kiderül, hogy nem kell hozzá a fidesz... (Persze az már nem biztos, hogy Mészárosnál landol.)
Mert ez az egész azért az eu-s pénzekről szól.
Nem erre kapta a felhatalmazását!
Kisvasút, stadion,.. építésre sem, meg pénzért jöhetnek a migránsokra sem.
Viszont ez egy pillanatra sem zavarta a fidesz vezetését. Most miért is zavarná ilyen apróság?
Tehát akkor ellenzékből kell az összehangolást véghez vinnie. Legalábbis, ami az EP-t illeti. Az ET-nek továbbra is döntéshozó tagja.
Igen, továbbra is változatlan mértékben (na jó, hamarosan 1/28 helyett 1/27 arányban).
(A DK nem volt hatalmon, Gyurcsány Ferenc viszont igen, ma pedig a DK vezetője - csak nem?
Lezsák mdf-es volt, most meg fideszes parlamenti alelnök, de ott van Boross Péter, Pozsgay, Szűrös, Szili ... Ők nem csak pártot, de elvet (elvet?) váltottak.
Nekem bevallom, nem szívem csücske Gyurcsány, de jelenleg őt látom egyetlen baloldali alternatívaként. Ha nem vetted volna észre, már nem az a "csináljuk meg!" lelkes amatőr.
Kapott egy nagy maflást (nem Orbántól, hanem a volt parttársaitól) és az helyretette a gondolkodásmódját, pontosabban felismert a korlátait az elképzeléseinek.
irgalom Atyja ne hagyj el! -, képzeld csak, Gyurcsány Ferenc. :) Ők lehet, hogy majd olyan pártcsaládban ülnek, ahol kormányzati tényezőként felelősen képviselhetik Mo. érdekeit. Bár ez lehet, hamis illúzió, hiszen akkor sem ezt csinálta, amikor itthon kellett volna kormányoznia.
Mint már megírtam itt is többször is, én is nagy hibájának tartom, hogy nem ismerte fel az szdsz kártékony hatását, illetve, ha fel is ismerte nem tett ellene kellő mértékben. Persze a közelgő világválság sem tett jót neki.
Előbb idéztem a HVG-t. Olvasd el! Nem vádolható a kormány iránti elfogultsággal! De most látom, ki is cenzúrázták. Akkor esetleg szamizdatban eljuttatom hozzád! Ez azért vicces! Az egyik legvéresszájúbb ellenzéki orgánumot törlik, amelyet ráadásul én, a konzervatív idézek be.)
Tudod a "térdre csuhások", "ruszkik haza",... hangoztatója is változott, de nem biztos, hogy előnyére (természetesen nem a külcsín, hanem belbecs terén).
De, Gyurcsány kompromisszumkészségre, illetve szavatartóságára szerintem jó példa a főpolgármesteri jelöltség kérdésében elfoglalt álláspontja is. Holott 5 éve ...
 
Hát bizony nem ezért nyert, s esetleg a jövőben is nyerni fog.....
Ugyan a Fidesznek nem volt kétséges, hogy a 12-14 szavazat meg lesz, de az nem volt tudható, mekkora is a tábor amit mozgósítani tud... S nagyon keményen dolgoztak azért, hogy hogy minden hívüket elvigyék az urnák elé....Ezzel szemben nem állt vállalható program, vállalható személy, mint az eredmények is mutatják.... Magyarországon zöld programmal nem lehet választást nyerni, Európában is csak ipari országban tudnak jelentősebb tábort felépíteni , mint az eredmények is mutatják, s mint fentebb már kifejtettem egy másik bejegyzésben...Mezőgazdasági ország , vegyszerek, műtrágya, génmódosítás nélkül nem létezik, s nincs is remény hogy ez változzon....Ugyanis nincs ember a kapáláshoz, a kertészti kultúrákhoz, a betakarításhoz, de az élelmiszeripar is, az állattenyésztés is ellentmond a "zöld" elveknek... Aztán az energia ipar s a múlt környezeti kárainak felszámolása....Tetszik, nem tetszik, támogatható program nélkül nem lehet követőket szerezni, na meg ha az sincs aki hitelesen képviselni tudja a programot...
Amíg büntetlenül rágalmazhat ráadásul közpénzből a média, s a pártok, politikusok azzal kampányolnak, hogy miért ne a másikat válasszák, ahelyett, hogy miért őrájuk kellene adni a voksukat a polgároknak....addig ez nem lesz másként...( a nagyobb kutya alapít családot..)
Kár beállni a sárdobálásba.. mert egyrészt hamis is, másrészt csak a megosztottságot konzerválja...
*
Véleményemet nem változtattam meg. Röpködtek az krumplis csomagok, no meg a pénzek, arról nem is szólva, hogy a vidéki falvakban csak az kapott a továbbiakban KÖZMUNKÁT, aki ott, a bizottság orra előtt húzta be a fityeszre az X-et. Becstelen módszer. Kitartok az előbbiekben leírt soraim mellett. Semmiféle sarat nem dobálok, ezt megteszik ők maguk, mert már nagyon sárosak. De oly nagyon, hogy ezt még a "körösztvíz" sem tudja lemosni róluk, hiába ordítják, hogy ők "keresztények"...
 
*
a vidéki falvakban csak az kapott a továbbiakban KÖZMUNKÁT, aki ott, a bizottság orra előtt húzta be a fityeszre az X-et.
szóval akkor mindenki asszisztált a törvénytelenségekhez a választókörzetekben? Azt a 12 ezer ellenzékit aki figyelte a választások tisztaságát addig elküldék biztosan kávézni.
 
Utoljára módosítva:
miféle ősszefogás győzött? Hány parlamenti helyet is vesztett az EVP ? Elfordulnak tőlük a választóik, mert már nem lehet tudni merre haladnak, a szocialisták dirigálnak vagy a zöldek utasítják az EVP -t?

Érződik az írásaidban, hogy te blokkokba gondolkozol.
Azt képzeled az emberek egész életükre elkötelezik magukat egy párttal szemben. Hát nem.
Politikai pártok jönnek, mennek, átformálódnak mind ahogy te sem vagy ugyan az mind aki rövid nadrágban járt.
-
Hogy a Fidesz fogja megkapni a legtöbb mandátumot azt lehetett tudni előre.
A Fidesz vagy tízszer annyi pénzt adott ki a választási kampányra mind a többi párt összesen.
Ehhez jön még amit a mindenki pénzéből fizetett közmédiáktól elvettek.
Az lett volna a csoda, ha ekkora anyagi és külföldi segítség ellenére veszített volna.
-
Mégis vigasztaló, hogy ezúttal kereken 1 millióval kevesebben szavaztak a Fideszre.
-
Frakciókkal még nem számolhatsz, Orbán sem tudja hol kap helyet a nacionalistákon kívül.
-
Az sincs kizárva, hogy egy liberális lesz a parlamenti elnök.
(Megjegyzem: Juncker megválasztása vagy 3 hónapig tartott és egykébbként is Juncker még oktoberig elnök)


z összes másik
 
fidesszel mint "kisebbségi"parlamenti párttal a kutya sem fog törődni
Ez szerintem leegyszerűsítés. Az EU-s forrásokat nem pártpreferenciák alapján osztják. Itt vannak és lesznek szerződések. S amennyiben a közép-európiai régió (V4) együtt is képes fellépni, a tárgyalási pozíciók azért nem olyan rosszak. Nézd meg! Weber is és Timmermans is füstbe látszik menni. Úgy tűnik, itt nem is látott olyan rosszul OVI. - Más! Riadtan figyelem, ami a Balkánon történik. Ezt is lehetett előre tudni! És az EU politikusainak jelentékeny része ostoba illúziókat próbál erőltetni, miközben a realitásokkal nem számol. És tessék, rohadt könnyen berobbanhat a térség ismét!
 
Utoljára módosítva:
szóval akkor mindenki asszisztált a törvénytelenségekhez a választókörzetekben? Azt a 12 ezer ellenzékit aki figyelte a választások tisztaságát addig elküldék biztosan kávézni.
*
Oda nem jutott figyelő... De elmondták, nyilvánosan beismerték a szavazók, hogy ezt tették velük.
Ez a videó a mostani: https://444.hu/2019/05/26/a-fideszre-szavaztam-nem-arra-kellett-volna
Ez pedig tavalyi, de még mindig állt ez is:

*
Idén sem volt másként...
 
De ne feledd, az idő mindkettőnek egyformán az ellensége.
Az idő a Momentumnak dolgozik.
Alapból igaz de csak hosszútávon.Nem 10-15 éven belül
A politikában a kor nem aduász
Hoztak is példákat mely USA politikusok mikor is nagyon aktívak és bölcsebbel és ügyesebbek.
Ha élettartamra gondolsz azt meg kiszámolni nem lehet.
Így a mondatod egy tipikus igazság de általános.
Mert most mit számolsz élettartamnak?
És mit aktív élet időnek.
Magad is tudod különbözőek az emberek.
Ha pedig a megszólított társadalmi réteget vennéd ki mire képes végképp csődöt mond a közhely
A Fidesz már ma kiöregedett használt technikában.
Ám alkalmazni lehet olyanokat akik megcsinálják.
A DK is ezt teszi.És a momentum is.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,147
Tagok
615,633
Legújabb tagunk
Mamma.mia
Oldal tetejére