Orbán megfúrta a klímaegyezményt, Áder beszédesen hallgat

Magyarországnak nincs köztársasági elnöke, tegnap ugyanis kirúgtam Áder Jánost. Azt követően küldtem el, hogy Orbán Viktor, Magyarország képviseletében - a csehekkel és a lengyelekkel együtt – megvétózta az Európai Unió által előkészített klímaegyezményt.

Szokás szerint a magyar emberekre hivatkozott Orbán, és a környezet iránt állítólag nagyon elkötelezett Áder nem szólt ehhez egy szót sem. Nem jelent meg a televízióban, hogy rendkívüli bejelentést tegyen, még csak nem is vonta össze haragosan a szemöldökét. Pedig, elmondhatta volna, hogy számára a környezet fontosabb, mint a pártkötődés, és Orbán Viktor menjen a francba.

Berendeltem a hivatalomba Ádert. Kicsit várattam a folyosón, aztán közöltem vele, hogy nincs tovább. Történetünk véget ért, nem tartok igényt a szolgálataira.

Úgy tett, mint aki nem érti. Hogy ő egész életében a nemzet egységének megteremtésén dolgozott. És, hogy a törvényesség számára szent. Meg még hasonló hülyeségek.



Mondtam neki, hogy betelt a pohár. Sok van a rovásán. Eddig sem az én elnököm volt, hanem a miniszterelnöké, de mostantól már akkor sem lenne az államfőm, ha eddig az lett volna.

Mi a baj? - kérdezte Áder.

Az neked már édesmindegy Jánosom. De azért elmondom. Nem szólaltál meg soha, amikor kellett volna. Például, amikor azt a Gruevszki nevű bűnelkövetőt a te kormányod Magyarországra szöktette, bújtatta és menedékjogot adott neki. Nem szóltál János akkor sem, amikor teleplakátolták az országot egy közel kilencvenéves magyar származású amerikai milliárdos fényképével. Egy olyan embert zsidóztattatok le ily módon az emberekkel, aki majdnem annyi jót tett Magyarországgal, mint amennyi rosszat a te miniszterelnököd. Nem szóltál akkor, amikor Kósa Lajos. Hallgattál arról is, hogy Semjén Zsolt. Csöndben maradtál, amikor Orbán veje.

Soha nem mondtál semmit, amikor valamit mondanod kellett volna.

Ő csak a törvények szellemében, kezdte megint a mantrát. Meg hát, értsem meg, őt a miénkénél nagyobb horizontok vonzzák. Legutóbb is a Föld megmentésén dolgozott.

A Városligetnél csöndben voltál, mondtam neki. Vagy amikor kiirtották a fákat a Kossuth téren.

Ő a globális problémákkal foglalkozik, válaszolta. A vizek és a levegő tisztaságával.

Nem érdekel, válaszoltam. Van egy hazád, úgy hívják, hogy Magyarország. Az itteni emberek problémáival kellene foglalkoznod. A szegénységgel, a nyomorúsággal. A leharcolt egészségüggyel, a lebutított oktatással. Azzal, hogy a kormány mások ellen uszítja a magyarokat.

Kezdte felfogni, hogy nincs tovább.

Közös megegyezéssel? Próbálkozott, de nem voltam rá vevő.

Alkalmatlanság miatt, válaszoltam. Horgásznak jó vagy, államfőnek nulla.

Legkésőbb hétfőn délben feladok egy hirdetést. Mindössze két szó lesz benne: államfő kerestetik.

Ha nem lesz alkalmas jelölt, kicsit hosszabban is megismétlem, ezzel a szöveggel: Hozott szalonnával egérirtást vállal doktor Varsányiné.

Föld S. Péter

safe_image.php
 
Aktuális okból!
-
65858689_2295408910547228_2058575660309282816_n.png

-
1935 és 1945 között "érvényes jog" volt,
embereket bezárni, akik megpróbálták a zsidó szomszédaikat megvédeni az
államerőszaktól. Emberéletet menteni soha sem lehet jogtalanság.

Soha!
-
 
Egy pár éve Áder egy fesztiválon léggömböket eresztett a magasba sok tízezer emberrel....nem szólt egy szót sem, hogy figyi már emberek: ennyi erővel tescós neylon zacsit is felfújhattuk volna héliummal az is ennyire lenne környezetszennyező... de nem szólt, inkább elengedte a lufit. Ki tudja hány élőlény pusztult el emiatt.
 
Kis háttér infó...
https://444.hu/2019/07/04/a-lengyel-szen-erdekeben-vetozhatta-meg-orban-az-unios-karbonsemlegesseget
A Válasz Online most cikket szentelt annak kiderítésére, hogy mi vezethetett a magyar vétóhoz. Arra jutottak, hogy a négy vétózó EU-tag közül Lengyelországnak volt a legnagyobb oka a vétóra, mégpedig azért, mert a lengyel gazdaság abnormálisan függ a széntől. A rendszerváltás idején még csaknem 100 százalék volt a széntüzelés aránya a lengyel energiatermelésben, de most is 80 százalék körül áll.
Míg németországban....
Az év első felében a Németországban előállított energia 44 százalékát megújuló energiaforrásokból nyerték, és január elejétől június végéig 15 százalékkal csökkent az ország szén-dioxid-kibocsátása az előző év azonos időszakához képest – közölte a BDEW energiaipari szövetség.
 
A klímaváltozás viszont további, és egyre növekvő mértékű népvándorlást eredményez.
Ezt akarják a magyar családok?
Nem éppen arról van szó, hogy mindegy mibe kerül, de migránsokat semmiképpen nem akarnak?
Jönnnek!!!!!
A Frontex videóra vette, ahogy a migránsokat kiviszik a nyílt tengerre és ott egy kis csónakban magukra hagyják. Mentőmellény sem jut mindenkinek.
A Frontex figyelmeztette az olasz és máltai hatóságokat, valamint az EUNAVFOR Med.-et (Az Európai Unió a földközi-tengeri embercsempészet ellen indított katonai műveletének végrehajtóit).

Az olasz határvédelmi hatóságok együttműködésének köszönhetően a bevándorlókat szállító kisebb hajót az olasz vizeken elfogták, lefoglalták az „anyahajót”, és hét embert embercsempészet gyanújával letartóztattak. Jelenleg vizsgálják az ügyet
 
Jönnnek!!!!!
A Frontex videóra vette, ahogy a migránsokat kiviszik a nyílt tengerre és ott egy kis csónakban magukra hagyják. Mentőmellény sem jut mindenkinek.
A Frontex figyelmeztette az olasz és máltai hatóságokat, valamint az EUNAVFOR Med.-et (Az Európai Unió a földközi-tengeri embercsempészet ellen indított katonai műveletének végrehajtóit).

Az olasz határvédelmi hatóságok együttműködésének köszönhetően a bevándorlókat szállító kisebb hajót az olasz vizeken elfogták, lefoglalták az „anyahajót”, és hét embert embercsempészet gyanújával letartóztattak. Jelenleg vizsgálják az ügyet
-
Nincs kizárva, hogy történik ilyen és ez embertelenség amit mindenki (föleg a menekültek oldalán állók) elítélnek.
De még-nagyobb embertelenség,
hogy valakinek tudomása van erről és nem segit a magukra hagyott menekülteknek.
-
Orbán és Salvini feláldozza a menekülteket csak azért, hogy rontsa az embercsempészek üzletét.
-
Azt irod "Jönnek!!!!" amire a megfélemlített magyarok fele leköltözik a légópincébe.
-

Ez felelőtlenség a részedröl
- Miért nem mondod meg hány emberről és mekkora kontinensről van szó.
-Miért nem mondod el, hogy éppen ma bombázott le valamilyen marha egy Lybiai menekülttábort, 44 halott
-
Sea-Watch.jpeg

- Ezen a képen megnézheted a Sea Watch két hetes "zick zack bolyongását" mert Salvini nem hagyta partra vinni a menekülteket.
- Ha egy autóvezető tök részegen az árokba landol, és nem segítesz neki, mondván alkoholozott, bűncselekményt követsz el
- Tisztázzuk le, hogy tök mindegy milyen okból kifolyólag kerül valaki életveszélybe annak segíteni kell.
- Jézus is megérdemelte Pilátust mert randalírozott a templomba, felborította a pénzváltók asztalát, anyagi kárt okozott
- ennek ellenére a keresztre feszítést túlzásnak találjuk
- 2018-ban, naponta átlag 6 menekült fulladt a Földközi tengerbe
- 2018-ban összesen minimum 2.275-en haltak meg
- Lybia és Europa között minden 15. menekült vízbe fulladt.
- Az Europába jött menekültek száma a Földközi tengeren erősen csökken (diagram)

upload_2019-7-4_15-58-39.png
 
Azt irod "Jönnek!!!!" amire a megfélemlített magyarok fele leköltözik a légópincébe.
-

Ez felelőtlenség a részedröl
- Miért nem mondod meg hány emberről és mekkora kontinensről van szó.
-Miért nem mondod el, hogy éppen ma bombázott le valamilyen marha egy Lybiai menekülttábort, 44 halott
Szóval hagyjam őket tudatlanul és ha találkoznak egy más bőrszínűvel akkor szívrohamot kapjonak?
Inkább szólok hogy felkészüljönek....
Menekülttábort bombáztak, valahonnan csak van fegyverre pénzük. Mert nem hiszem hogy fegyvergyárakat üzemeltetnének....tripoli repterét is drónokkal támadták...valaki csak elérte hogy megszűnjön a központi kormányzat.
Mindig csak a halottak. Szomorú ez.
Tisztázzuk le, hogy tök mindegy milyen okból kifolyólag kerül valaki életveszélybe annak segíteni kell.
Az nem így van. (példa: valaki megtámad fejbeverem és utána elsősegélybe részesítem nehogy elvérezzen....)
Jézus is megérdemelte Pilátust mert randalírozott a templomba, felborította a pénzváltók asztalát, anyagi kárt okozott
- ennek ellenére a keresztre feszítést túlzásnak találjuk
Nem is azért ítélték el.
- Az Europába jött menekültek száma a Földközi tengeren erősen csökken
Akkor olaszországban fellélegeznek.
 
Orbán és Salvini feláldozza a menekülteket csak azért, hogy rontsa az embercsempészek üzletét.
Egy hírportál megírta hogy egy repülőgép kerekein akart angliába menni egy ember, londonban lezuhant mivel átfagyott 1000 méter magasból...nos amiért írom ezt a hozzászólások...ha azokat olvasnád szerintem megundorodnál még az emberi fajtól is.
 
Szóval hagyjam őket tudatlanul és ha találkoznak egy más bőrszínűvel akkor szívrohamot kapjonak?
Inkább szólok hogy felkészüljönek....
Menekülttábort bombáztak, valahonnan csak van fegyverre pénzük. Mert nem hiszem hogy fegyvergyárakat üzemeltetnének....tripoli repterét is drónokkal támadták...valaki csak elérte hogy megszűnjön a központi kormányzat.
Mindig csak a halottak. Szomorú ez.
-
Nem akartam válaszolni de muszáj.
Miért dobsz te is mindent egy kalapba, menekült, fekete, terrorista, késsel támado... ?
-
Ez ugyan olyan helytelen mint ha téged a fehér-gyarmatosítok, a nacik vagy tudom is én milyen banda utódának néznének és úgy kezelnének. Hagyjuk abba a fajgyűlöletet, a fajokban való gondolkodást.
-
Akár hogy gondolkodsz a menekültekről, az a 120.000 aki tavaj átszelte a tengert,
számszerűleg nem több mind ahánytól Magyarországon évente elbucsuzunk és eltemetünk.
-
Kérlek vessed össze ezt a számot azzal a pár százzal (hangsúlyozom: pár százzal)
akiket önkéntes tengeri mentőszolgalat megmentett és partra vitt!
-
Egy nagy pofátlanság és hamis információterjesztés ugy tenni mintha a "Sea Watch"
és a többi mentőhajó hozta volna át a több-száz-ezer menekültet Afrikából Europába!!!!!
-
Az nem így van. (példa: valaki megtámad fejbeverem és utána elsősegélybe részesítem nehogy elvérezzen....)
-
Pontosan igy kell cselekedjél mert különben bűncselekményt követsz el.
Ha a te életed nincs veszélybe a másikét kell mentened. Nemzetközi jog.
-
Nem is azért ítélték el.
-
Na ja, az evangelisták erről nem beszélnek pedig mind egy fegyver-gattung védőszentje.
Miből gondolod, hogy a templomban való randalirozást elnézték neki?
Az istenkáromlás miatt várhattak volna a katonák reggelig, hogy elfogják, miért mentek öt keresni az éj leple alatt?
-
Akkor olaszországban fellélegeznek.
Én sem szeretem ha ott fulladnak vízbe emberek ahova én nyaralni járok.
 
Miért dobsz te is mindent egy kalapba, menekült, fekete, terrorista, késsel támado... ?
-
Ez ugyan olyan helytelen mint ha téged a fehér-gyarmatosítok, a nacik vagy tudom is én milyen banda utódának néznének és úgy kezelnének. Hagyjuk abba a fajgyűlöletet, a fajokban való gondolkodást.
Természetes ha afrikába megyek akkor annak néznek.
Ez alapvető önfentartási reflex.
Nem találkoztál még mambával de ha valami siklik feléd ösztönösen menekülsz .
Vagyis először általánosítunk majd egyéniesítünk.
Miért gyülölnék fajokat??
Betartom azt hogy kérj ne követelj.
Hidd el ha nem úgy jönnek hogy nekünk jogaink vannak...ezzel már tele a padlás
 
Természetes ha afrikába megyek akkor annak néznek.
Ez alapvető önfentartási reflex.
Nem találkoztál még mambával de ha valami siklik feléd ösztönösen menekülsz .
Vagyis először általánosítunk majd egyéniesítünk.
Miért gyülölnék fajokat??
Betartom azt hogy kérj ne követelj.
Hidd el ha nem úgy jönnek hogy nekünk jogaink vannak...ezzel már tele a padlás

Az álltalános emberi jogok mindenkit megilletnek és ezt mindenki megkövetelheti magának szerénykedés nélkül.
 
Váratlan helyen dőlt meg a meleg rekord:
Történelmi rekord dőlt meg az egyesült államokbeli Alaszka legnagyobb városában, Anchorage-ben: a hőmérséklet meghaladta a 32 Celsius-fokot - közölték a meteorológiai szolgálatok.
A tudósok szerint Alaszkában kétszer olyan gyors a felmelegedés, mint a világátlag. "1901-től 2016-ig az egyesült államokbeli átlag hőmérsékletek 1 Celsius-fokkal emelkedtek, míg Alaszkában az emelkedés 2,6 Celsius-fokos volt"
 
Nem buncselekmeny, hanem szuklatokoru gondolkodas.
Kicsit tovabb kene gondolni, hogy hogyan kerultek ezek a megmentendok a vizbe+!
Végig lett már ez gondolva mikor még vízben se voltak 2015-ben hogy mi mozgatja a migrációt
Ott kapcsolódik: hogy amíg van lehetetlenül nekiinduló addig lesz életveszélybe kerülő.Most hogy vízi úton vagy farkasokkal teli vidéken az ugyanaz.
A mit kell tenni azért hogy ne legyen tömeges migráció, vagy menekülés az a szerintem fontosabb kérdés, amaz csak tűzoltás
 
Hidd el ha nem úgy jönnek hogy nekünk jogaink vannak
Gondolkodtál már azon hányféle esetben halottad ezt?
Ha kell sorolok vagy 6-8 teljesen különböző réteget és témát érintő képletet.A közös bennük az a mondat.
Ám ettől még tényleg jogaik vannak.De azzal való visszaélés gyanúja mutatkozik meg.
És a képletek nem mindegyik tagja teszi.
Megint egy általános egyformának ítéltetés.
Az alábbi választ kaptad:
Az általános emberi jogok mindenkit megilletnek és ezt mindenki megkövetelheti magának szerénykedés nélkül.
Szép szép de a fentit tartom
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,792
Tagok
615,334
Legújabb tagunk
Rencsi1018
Oldal tetejére