370. Strasbourg: az ítélet jogerős

Absque pugna non est victoria, azaz küzdelem nélkül nincs győzelem. Tegnapelőtt megjött a Strasbourgi Bíróság ítélete, amelyben a Magyar Államot kártérítés megfizetésére köte- lezték, mert a velem szemben lefolytatott büntetőeljárás során megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

strasbourg_birosag.jpg

A Strasbourgi Bíróság tavaly novemberben peren kívüli egyezséget ajánlott fel az ügy- ben, amit én elfogadtam, a Magyar Kormány viszont nem és tovább arcoskodott. Ennek az lett az eredménye, hogy dupla annyi kártérítést kell fizetnie a Magyar Államnak, mint amit az egyezségben kellett volna. Az ítélet jogerős.

Az ítélet megállapította, hogy abban a büntetőeljárásban, aminek a végén felmentettek nem volt tisztességes az eljárás és nem volt hatékony jogorvoslatom arra, hogy ez ellen fellépjek.

Megjegyzem, a nemrégiben nagy dirrel-dúrral beharangozott perújítási eljárás ügyészi kívánságlistája ennek a most már jogerős strasbourgi ítélettel is tisztességtelennek mi- nősített büntetőeljárás felmentő ítéletének a megváltoztatásáról szól.

Magyarul, megint választási év van és jobb, ha a Hunvald nyugton van Erzsébetvárosban. Nos, nem maradok nyugton.

Hunvald György

Hunvald György
Valahonnan ismerős de már semmi emlék
Látom előzetese 2009-
ítélet 2010-2012
Azért az alábbit nem kéne erőltetni, ha igaz?
Nem lehet tudni de ráindult a Fidesz gépezet:
Hunvald György lesz az MSZP erzsébetvárosi polgármesterjelöltje az őszi önkormányzati választásokon,
 
Utoljára módosítva:

Hogy hogy semmi emlek?
Tegnapi hir hogy vegervenyesen pert nyert jogerosen, az igaz ilyen hireket nem igen lehet olvasni a magyar sajtoba.
 
Hogy hogy semmi emlek?
Tegnapi hir hogy vegervenyesen pert nyert jogerosen, az igaz ilyen hireket nem igen lehet olvasni a magyar sajtoba.
Nem úgy kell érteni hanem ahogy a dátumokat írtam
Látom előzetese 2009-
ítélet 2010-2012

Az a névből rémlett valami nagy port vert visszaélés de még arra se emlékeztem melyik pártból volt aki tette.Már tudom MSZP
De hát a dátumokból amit oda tettem 2009-ben volt az ügy kipattanás akkor került előzetesbe.
Te azt írod tegnapi hír Én arra ne emlékeztem mit csinált és ki perelte Őt. Nincs ambícióm utána nézni valójában a összes vád közül miben volt bűnös és miben nem.
Volt ott elég vaj.
Az volt az érdekesebb ki tartóztatta le.
De hát a dátumból látszik a Bajnai kormány alatt történt ebből arra következtettem nem koncepciós per volt akkor hanem tényleg bűnös.Az előzetest mindenképp indokolhatta.
Az hogy 2010 novemberében emeltek ellene vádat az még belefér egy nyomozásba És ekkorra már Orbán volt és jó nagy hírverést kaphatott.Valószínű onnan lett emlékezetes hogy ítélet 2012-ben született azt látom és a maradék a fel nem mentett vádpontokért 1 év 6 hónap börtönre ítélte.
Ennél többet ráfordítani keresni olvasni nem akartam.
Eddig csak az az érdekes 3 év után hoztak ítéletet tehát úgy tűnik addig börtönben esetleg előzetesben lehetett.
És így már többet volt brent mint amennyire ítélték
Az a tömör hír: Strasbourgi Bíróság kártérítésre kötelezte a magyar államot most éppen nem ráz meg, pont azért mert már nem tudom mi volt folyamatában
A bűnösöket nem védhetem én sem azt meg nem közli a hír hogy milyen emberi jogot sértett meg az állam.
A hosszú fogva tartást ítélet nélkül?

Ezt meg nem tudom hogyan volt:
Azt tudom Orbánék hoztak valami istentelen hülye törvényt a fogva tartásról egyik a 72 óráig való fogva tartás indoklás nélkül.(Őrizetbe vétel)
A másik a szökés fennállása esetén korlátlan ideig való fogva tartás az előzetesben.Bírósági ítélet nélkül.
Lehet nem pontosan írom.
De ez itt az Orbánék törvénye és igazságtalan a szememben az már rendőrállam.
És ez az emberi jog megsértése úgy általában
Az hogy Hunvaldnál kártérítést ítéltek meg az nem izgat.
A jogszabályt nem törli el.Amennyiben jól írtam
Az a disznóság az állampolgárok letartóztatása csak úgy hirtelen
És talán talán még olyan is van: az ügyvéd jelenlétén is módosítottak.Vagy csak akartak.2011
Úgy hogy itt nem Hunvald az érdekes hanem a jogalkotással visszaélés
Azon meg nem segített a Strasbourgi bíróság
Holnap megint megtörténik.
A Ceglédy Csaba ellen is elkövették 2019 van és most emeltek vádat most kezdődik a tárgyalás.És tavaly tették előzetesbe?
2016 óta vették gyanú alá 2018-ban került előzetesbe
És mosat 2019 ben még mindég huza-vona megy.
Ezek a koncepció gyanús politikai letartóztatások
A Strasbourgi bíróság döntésével nem érnek véget.
A jogszabály a baj.Amivel bárkit el lehet vinni bármikor egy gyanú alapján és évekig bent tartani.
 
Utoljára módosítva:
Tudod valamilyen birosagot foleg az olyant ami nem a kormany kezere es megrendelesere itelkezik el kell fogadni.
Teljesen mindegy az ugy milyen ha jogtalansag tortent es ez az itelet jogeros az allammal szemben.
Cegledy Csaba is sorozatban pert nyer, es fog is, ha nem itthon akkor az Eu birosaganal.
 
Még egy hír a Fidesz jogszabály alkotási gyakorlatából
Ez is kapcsolódhat a Hunvald féle vádhoz. Mert ott is: bűnszervezetben elkövetés volta vád.
Ám ez már vagy a jövőre vagy az aktuálisra Simomka György-re vonatkozik
A belopott törvénymódosítás a jövő évi költségvetésbe rejtették el
– fogadta el azt a Btk.-t érintő javaslatot, amelynek következtében szinte lehetetlen lesz bizonyítani, hogy egy bűncselekményt bűnszervezetben követtek el.

https://24.hu/kozelet/2019/07/18/torveny-btk-bunszervezet-buncselekmeny-simonka-borton-buntetes/
 
pert nyer, es fog is, ha nem itthon akkor az Eu birosaganal.
Én oda tettem a hangsúlyt a jogváltoztatás lett olyan bárkit elvihetnek és évekig bent lesz
Mire megy a jogorvoslattal ha évek múlva pert nyer?
Kinek van rá ereje és pénze egy ezek után a megfélemlített országban?
sorozatban pert nyer
Ne nevettess utólag mire megy a halandó emberfia
Ki véd meg a rendőröktől és Fidesz koncepciós pereitől?
csengőfrász, jönnek semmi alapján és visznek?
Mert lehetővé teszi az új jog.
 
Utoljára módosítva:
Absque pugna non est victoria, azaz küzdelem nélkül nincs győzelem. Tegnapelőtt megjött a Strasbourgi Bíróság ítélete, amelyben a Magyar Államot kártérítés megfizetésére köte- lezték, mert a velem szemben lefolytatott büntetőeljárás során megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

strasbourg_birosag.jpg

A Strasbourgi Bíróság tavaly novemberben peren kívüli egyezséget ajánlott fel az ügy- ben, amit én elfogadtam, a Magyar Kormány viszont nem és tovább arcoskodott. Ennek az lett az eredménye, hogy dupla annyi kártérítést kell fizetnie a Magyar Államnak, mint amit az egyezségben kellett volna. Az ítélet jogerős.

Az ítélet megállapította, hogy abban a büntetőeljárásban, aminek a végén felmentettek nem volt tisztességes az eljárás és nem volt hatékony jogorvoslatom arra, hogy ez ellen fellépjek.

Megjegyzem, a nemrégiben nagy dirrel-dúrral beharangozott perújítási eljárás ügyészi kívánságlistája ennek a most már jogerős strasbourgi ítélettel is tisztességtelennek mi- nősített büntetőeljárás felmentő ítéletének a megváltoztatásáról szól.

Magyarul, megint választási év van és jobb, ha a Hunvald nyugton van Erzsébetvárosban. Nos, nem maradok nyugton.

Hunvald György

*
A büntetést a fityeszeseknek saját vagyonukból kellene kifizetniök. Mindazoknak, akik elkövették a jogsértést! Nem ám a mi leadózott pénzecskéinkből. Többek között ezért jut majd kevesebb eü.-re, oktatásra, nyugdíjra, úthálózatra, kultúrára, mert a büntetést így röhögve fizetik ki, mert a saját érdekeik nem sérülnek.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,363
Tagok
615,648
Legújabb tagunk
Anyecsk
Oldal tetejére