Takaró Mihály szerint Esterházy Péter kultúraromboló, így nem kellene tanítani

“Esterházy Péter kultúraromboló, tehát nem kell tanítani” – jelentette ki Takaró Mihály irodalomtörténész a 28. Jókai Mór Nyári Egyetemen Komáromban.

Néhány napja a hvg.hu írta meg, hogy a 2020-ban bevezetendő Nemzeti alaptanterv „hazafiasítását” arra a Takaró Mihályra bízták, akinek köszönhető a Nemzeti alaptanterv 2013-as korrekciója, amelynek következtében Wass Albert, Nyirő József, Szabó Dezső stb. az alaptanterv része lett, és akinek a botrányos és provokatív kijelentései – a Nyugat egy „kis zsidó lapocska”, az embernek nehezen nevezhető Spiró György stb. – rendre borzolják a szakmai szervezetek és az olvasók kedélyeit.

Takaró szerint a magyar nem arctalan tömeg, hanem mindenki önálló identitás, mivel magyarul úgy mondjuk, egy ember, két ember, száz ember stb.: egyes számot használunk, míg más nyelvek ebben az esetben többes számot. Már-már irracionális, hogy ilyen kis lélekszámú nép fönnmaradt, már rég el kellett volna tűnnie – ezzel a fölvezetéssel alapozta meg az előadó azt a kérdést, mitől unikális a magyar. A megmaradás titka pedig az, hogy a magyarság számára a kultúra volt a legfontosabb kérdés.

A tételmondat tehát úgy hangzik, a kultúra a magyarság megmaradásának legfontosabb zálóga

– mondta Takaró. Az irodalomtörténész szerint a magyarság sorsvállalás és tudatos kultúravállalás. Nem genetikai kérdés, mert ez a Kárpát-medencében lehetetlen vállalkozássá tenné a „ki a magyar?” meghatározását. Akinek szlovák, román, zsidó, német stb. felmenői vannak (Petőfi Sándor, József Attila, Radnóti Miklós stb.), azért akar a magyar kultúrához tartozni, mert „a magyar kultúra olyat tud, amilyet semelyik más” – nyilatkoztatta ki Takaró.

A szellemi lét nagyjainak magasztalásától a hallgatósághoz fordult az előadó, és a mindennapi cselekvés, az apró lépések fontosságát hangsúlyozta, írja az Új Szó. Arra buzdított, hogy mindenki tegye fel a kérdést magának, ő mit tett a magyarság megmaradásáért, hány gyereket szült, kivándoroltak-e a gyerekei, mert ha igen, akkor valamit elrontott a kedves szülő. Egészen érthetetlen, hogy a hallgatóságból, még ekkor sem tiltakozott senki.

Az előadás végén megtudtuk, hogy a Kárpát-medencei magyarok közül a felvidéki magyarok vannak a legrosszabb állapotban, mivel legkönnyebben adják fel magyarságukat.

Végezetül Takaró pedagógiai hitvallását is megosztotta a közönséggel. Az irodalomoktatást – saját bevallás szerint – szándékosan egyszerűsítette: csak azt hajlandó tanítani, ami építi a diákjait, ami rombolja, azt nem. Példát is hozott arra, mit ért romboláson. Esterházy Péter Így gondozd a magyarodat című szövegéből idézett. Ebből a játékos írásból önkényesen tépett ki olyan szöveghelyeket Takaró, amelyekre szüksége volt az ideológia aládúcolásához és a következtetéshez (még az Örkény-mottót is Esterházynak tulajdonította): Esterházy kultúraromboló, tehát nem kell tanítani.

Aggasztó, ha irodalomtörténészként a szövegértelmezésről így gondolkodik, és nem látja az Esterházy-szöveg sokféle olvasási lehetőségét. A szövegek ideológiai alapú szelektálása, és a centrumban képzett, rögzített jelentés, értelmezés forgalmazása a szándékkal ellentétben nem erősíti, hanem gyengíti a kultúrát. “Ezek a záró gondolatok azt is előrevetítették, mivel jár majd a Nemzeti alaptanterv hazafiasítása”, írja az Új Szó.

Esterházy Péter július 14-én hunyt el, három éve.



images
 
Ja, hogy Wass Albertet kell tanítani?
Akkor egy idézet tőle: A magántulajdon bűnös önzés, tulajdonképpen nem egyéb, mint lopás, mert valójában Isten a világot minden ember számára egyformán teremtette, s ezáltal az egész emberiség együttesen bírja a világot, minden közös, és senkinek sincsen joga, hogy magának tulajdonítson el bármit is, egyedül.
Nos ezt nem Wass Albert írta le először.
Még keményebben kimondva:
"A magántulajdon lopás"
Hanem Proudhon,Rousseau és Marx
Aztán voltak még:
Hirdetem: a magántulajdon lopás.
A gonoszság következmény. Nem
látja ezt be senki, csak ki vissza
szeretne az édenkertbe jutni. Dinók Zoltán kortárs

És nem igazán mondta itt senki hogy Wass Albertet kéne tanítani ez hangzott el:
"Bezzeg Wass Albert" #16
 
Utoljára módosítva:
Nem háborús bűnösök?.........?
Nem nácik persze hogy nem hisz hollandok.
Wass Albert A román hatóságok többször is kérték kiadatását, 1979-ben az USA Igazságügyi Minisztériuma többszöri átvizsgálás után, nem kellő megalapozottságára hivatkozva elutasította a kérelmet.
Szerintem rossz volt a hasonlatod.Se a hollandok nem háborús bűnösök se a Wass és ez az én álláspontom.
A Hollandok elkövettek valamit a bűnös felelőtlenséget de a háborús bűnt a szerbek követték el miközben nem avatkozott be az UN a Békefenntartó kéksisakosok.Nem is voltak úgy felfegyverezve (de hagyjuk ezt) Felelősség mindenképp van.De hagyd ezt a hasonlatot nem jó hasonlat.
Mi bajod volt azzal a válasszal?: #19

Külön mondom: Igen és a "sok magasztos baromságait" elolvasom én is.
Nem dobom máglyára.
Most akkor ki az elfogult aki egy könyvet baromságnak minősít?
Vagy aki elolvas egy irodalmat és nem dobja el mert valaki valamikor tiltó listára tette?
Ha nem tetszik nem olvassuk.
Akkor miként vélekednének Villon-ról? Ha már akasztást emleget itt valaki.
 
Utoljára módosítva:
Akkor egy idézet tőle: A magántulajdon bűnös önzés, tulajdonképpen nem egyéb, mint lopás, mert valójában Isten a világot minden ember számára egyformán teremtette, s ezáltal az egész emberiség együttesen bírja a világot, minden közös, és senkinek sincsen joga, hogy magának tulajdonítson el bármit is, egyedül.
http://www.csongradihirek.hu/portal/index.php/szubjektiv/1227-a-magantulajdon-lopas

Több gondolat felmerül miért tetted be Wass Albert idézetet
G
gondolkodása valóban tartalmazott "szocialista" (szociális) avagy emberséges elemeket.Ez több könyvéből felismerhető.
Ha azért tetted be: Miként egyeztethető össze az Orbáni kommunista és szocialista ellenességgel Wass Akkor beletrafáltál De kereszténységet sose tagadta Wass
Érdekes felvetésed volt az idézet.
De nem volt szocialista sőt kommunisták gyakorlata ellenes volt.
Viszont szocialista, (szociális) elemeket tartalmazott gondolkodása miközben mélyen vallásos.
Be tudom bizonyítani regényeivel Azt meg véleményként mondom de semmiképpen nem volt soviniszta nacionalista. se fasiszta.
Jó, nacionalista jelek vannak rajta de nem soviniszta.Miért fontos ezt kiemelnem?
Mert ez a vád is érte mégpedig a magyar szocializmus időszakában mikor tiltó listára tették
A témái, igaz erdélyiek a Trianonnal kapcsolatosak.
és ez nem volt kívánatos erre mindennel megvádolták
Majd jött Orbán aki meg hőssé avatva túlértékelte.
Szóval jó lenne művein keresztül beszélni róla.Magasztosnak magasztosak bizonyos könyvei és..?
Mit szólna Lázár János a következőhöz?
Minden ember egyforma, s annyit ér, amennyit a közösség érdekében dolgozik.

Az európai keresztény kultúrkör a magántulajdon feltétlen tiszteletére épül – persze a kollektív tulajdonformák elismerése mellett -, feltéve, ha az egyéni javak gyarapodása nem sérti a közösség érdekeit, konkrétabban fogalmazva: ha az egyéni érdek gyarapodása nem eredményezi más ember(ek) abszolút veszteségét, vagyis nem mások kárán jön létre. A tizenkilencedik századi ipari forradalom után kialakuló kapitalizmus – a társadalmi különbségek növekedése mellett – a tőketulajdonos struktúrák oldalán óriási tőkekoncentrációt hozott létre. Az első világháború előtt lehetőség nyílott a pénzügyi globalizációra. Táptalaja alakult ki azoknak a szocialista eszmekörhöz tartozó elképzeléseknek, miszerint a modern társadalmak minden gondja a tőke természetében keresendő, mely – megzabolázatlan jószágként – felülkerekedik emberi birtokosain, és romlásba dönti a társadalmat.
http://www.csongradihirek.hu/portal/index.php/szubjektiv/1227-a-magantulajdon-lopas
 
Utoljára módosítva:
@ladysla most kerestem ki melyik könyvéből van az idézet
Wasss Albert: Az Antikrisztus és a pásztorok
Ezt épp nem olvastam
De ne essünk abba a hibába hogy kiragadjuk a könyvből.
Megkerestem azt tudod ki mondja:Samu, a boltos fia Emanuel(Manóka) egy "úrfi" ki az oroszokat várja és nekik agitál.
Az Antikrisztus, gondolom az oroszok, a kommunizmus
Tehát az az idézet nem Wass gondolata hanem a kommunista agitátor szavai.
 
Utoljára módosítva:
Lehet, hogy rosszul gondolom de ideje lenne elvonatkoztatni az alkotóktól, hisz a zsenialitás és a jellemhibák, a gyalázatos tettek nem egymást kizáróak...
A politikai kurzusok által nagy művésszé(íróvá, költővé, etc.) kikiáltottak minimum a középszer felett helyezkednek el tehetség dolgában... Ráadásul a tetszik nem tetszik szféra közízlést befolyásoló szerepe a társadalom mentális és fizikai állapotának függvénye. Az iskolai oktatás meg leginkább az elriasztás melegágya....
Ott van például Pavlo Hviezdoslav, aki Országh Pálként született, s a máig legnépszerűbb szlovák költőnek tartott írástudó akkor ébredt rá"szlovákságára" miután Liptóból Pestre küldött verseit a szerkesztő urak azzal küldték vissza, hogy Liptóból inkább sajtot, túrót küldjön legközelebb....Wass Albert bizonyítottan háborús bűnös volt, ahogy Nyírő is.... Ez nem jelenti azt,hogy irodalmi munkásságuk értéktelen, de kultuszt csinálni a személyükből több mint hiba, bűn... Ahogy a kommunista éra titánjai is kihullottak a rostán, vagy elfoglalták valódi helyüket a mezőnyben, úgy ez fog történni a maiakkal is, s ezt nem Takaró Mihályok döntik el, hanem az olvasók, nézők, hallgatók...Minden érának meg vannak, voltak és meg lesznek a takarómihályai.... Esterházy Péter évtizedek óta állásfoglalásra kényszeríti olvasóit, halgatóit, kritikusait... S tessék mondani: Nem ez a dolga a művészetnek?
Mert mint mondá" egy bizonyos szint felett az ember nem megy egy bizonyos szint alá..."
 
Igen, de ezzel is csak azt igazolod, hogy az adott, mindenkori kormányok a saját ideológiájukhoz igazodó szerzőket nyomnak el vagy támogatnak. Esterházy ennek a csapatnak nem jön be... Bezzeg Wass.
 
Igen, de ezzel is csak azt igazolod, hogy az adott, mindenkori kormányok a saját ideológiájukhoz igazodó szerzőket nyomnak el vagy támogatnak. Esterházy ennek a csapatnak nem jön be... Bezzeg Wass.
Nos egy újabb elfeledett írófejedelem.
Herczeg együtt bukott meg a politikai rendszerrel, amihez olyan szorosan kötődött, 1954-es haláláról csak egy-egy mondatban emlékeztek meg a lapok. Utolsó interjúját 1945-ben adta, élete hátra lévő éveiben sosem lépett ki az akkor jó realitásérzékkel választott önkéntes hallgatásból.

Annyit dicsértek érdemen felül, hogy nem illik tragikusan vennem a támadásokat. Én, kérem, sem úgynevezett úr, sem nép nem vagyok, hanem egyszerűen író. Azt a világot írtam meg, amely körülöttem élt és nyüzsgött. [...] Én már megharcoltam minden harcomat, elvégeztem minden munkámat. Hogy jól-e vagy rosszul? Arra majd az idő fogja megadni a választ. Ezentúl én már csak csendes és jóindulatú szemlélője akarok lenni annak, amit önök csinálnak”
Hallgatott, amikor a háború utáni hivatalos kultúrpolitika „revizionista uszítónak” vagy „írónagyiparosnak” nevezte, de hallgatott akkor is, amikor Füst Milán és Márai kiálltak mellette. Szinte dicséretnek számított, amikor 1948-ban ezt írták róla: „Egyedül Herczeg Ferenc példáját ajánlhatjuk. E tisztes aggastyán tudomásul vette, hogy az ő világa elmúlt s három esztendeje teljes elvonultságban él.”
 
büszke azért ne légy rá !
Ot inkább ! főként ha tudod ki
Tőle nem fogsz idióta baromságot olvasni
Kinek mi tetszik, sőt évkoronként is más
Hemingway-t, 20 éves koromban olvastam főleg a polgárháborús könyveit.
Már olyan könyvekre vágyom mint a Black Hammock.
És Fekete Istvánon át a szintén természet szerető Wass Albert
Öreg halászt vagy sose olvastam el. vagy hisz kötelező volt ezért csak az elemzést.
De a téma ezzel ki is elégített, hamar felismertem ááá ez közismert téma nekem a semmit nem tanulok belőle.A kitartást megkaptam Molnár Gábortól is szintén 20 évesen.
Úgy hogy kinek mi
Hogy a Harry Potter féle dolgokat semminek tartom.
De más meg olvassa
Még akkor is, ha netán Himmler írta volna De nem az írta
 
Igen, de ezzel is csak azt igazolod, hogy az adott, mindenkori kormányok a saját ideológiájukhoz igazodó szerzőket nyomnak el vagy támogatnak. Esterházy ennek a csapatnak nem jön be... Bezzeg Wass.
Tökéletesen egyet beszélünk
a "...bezzeg Wass is értelmet kapott"
Világos hogy miért Wass nekik
Le tudom írni történeti okait
Ott kezdődik nem ők fedezték fel hanem kéz közön elkezdett terjedni közbeszéd útján.Pont annak köszönhetően,hogy a szocban. nem volt kiadva és a könyvtárakban egyet se találtál.A tiltott gyümölcs
Vagyis szóbeszéd útján terjedőben lett a neve közismertség felé menő.
Erre fel ott volt még Magyarország mélyén akiknél a sose múlt Trianoni dolog.És mostanában olvasgatom létezett csírája a Hungarizmusnak is.
És a Hungaristák körében Ő egy szent.Hisz Wass is Hungarista volt írásában és tetteiben is.
Ez lökte életét erre arra.De ez teljesen külön témát igényelne, hogy mi róható fel és mi nem.
Hisz egy kisebbségbe szorult nép fia egy idegen országban.Amit nem Ő akart.
Az Erdély imádat és újra felfedezés mind sznobizmusból mind eltakartságból, egyre nagyobb divatot kapott 1989 táján. Úgy járt mint a rózsaszín zakó elterjedt, berobbant a sok barna után, majd mára már lecsengett.
A Wass Albert pont arról ír legtöbbet Erdélyi magyarság sorsáról.
És még ez nem magyarázná miért kellett a mostani kormánynak
De ugyanakkor nagyon kommunista ellenes is Wass.
Na itt lépett be Orbánék kultúrpolitikája.A vad kommunista ellenességük ami a propagandájuk 90%-t képezte 2000 táján
Wass a nemzeti érzéseket is segíti Ez pont jól jött Orbánéknak
A Konzervativizmust is és az Isten hitet.
Nos hát természetes hogy pont megvan miért lett kiemelkedően magasztalt.
Igen a kultúra és a politika így lett ismét valakik felemelője
Eggyel feljebb mutatta valaki Hemingway-t.
Őt épp úgy a politika tette kívánatossá idehaza a szoc alatt de ugyanígy John Ernst Steinbeck is kívánatos volt.
De ekkora túlünnepeltséget nem hinném hogy a szoc valaha is tett volna mint Wassnál.
Lehet csak most tűnik így hogy jobban szaporodik az utcanév és szoboravatás mint eső után gomba
De ne hazudjunk
Móricz szobor és utca is kismillió lett
A József A is
No meg ne feledjük az orosz irodalom nagyjait.
Nem bírálom az Oroszt, de a politika akkor is beavatkozott, igen.
 
Utoljára módosítva:
Eléggé túlzó szavakkal kezdődik ez már író hangzatos harsányságát is mutatja (bulvár jelleg) akárki írta.A jávorról se írják hogy színészfejedelem.
Az első magyar filmsztárként emlegetik már
Nos egy újabb elfeledett írósztár,aki a maga korában legolvasottabb volt
És mivel elkötelezett revizionista volt a revizionizmus divatjával engedettségével el is tűnt.
Hogy visszavonult vagy nem hívták sehová?
Mosat ez a cikk az indexen olvasható
De ott azt is megemlítik már fontolgatják előhozását

Akkor most megint revizionizmus lesz divatban?
A Horthy kultusz beindítása után?
És utána mi jön?Hadat üzennek valakinek?
Tudjuk, nem lehet megállni ezen az úton.
Előre menekülés taktikája.
Olvas el a műveit .
 
Olvas el a műveit .
Én nem a műveiről beszéltem hanem a politika akkori és mostani szándékáról.
Az hogy Ő maga revizionista volt-e azt vállalt pozíciója alapján lehet mondani: Magyar Revíziós Liga elnöke
Azt nem tudom valójában az e hisz nem volt nyomtatott irodalma
A politika akkori és mostani szándékára mondj valamit én arról beszéltem.
Hisz ez a cikk a kultúrpolitikát érinti
Ha olvasok azt választom: Északi fény
És róla te meg ezt olvasd el

Nem ellenzéki hely.Nem is Takaró Mihály írta:
http://mandarchiv.hu/cikk/2140/Herczeg_Ferenc__Ujrafelfedezett_konyvek_es_filmek_iroja
 
Utoljára módosítva:
Én nem a műveiről beszéltem hanem a politika akkori és mostani szándékáról.
Az hogy Ő maga revizionista volt-e azt vállalt pozíciója alapján lehet mondani: Magyar Revíziós Liga elnöke
Azt nem tudom valójában az e hisz nem volt nyomtatott irodalma
A politika akkori és mostani szándékára mondj valamit én arról beszéltem.
Hisz ez a cikk a kultúrpolitikát érinti
És róla te meg ezt olvasd el
Nem ellenzéki hely.Nem is Takaró Mihály írta:
http://mandarchiv.hu/cikk/2140/Herczeg_Ferenc__Ujrafelfedezett_konyvek_es_filmek_iroja
Mi a problémád a revizíós ligával?
Egyik kedvenc íróm.
Talán árt ha visszahozzák a köztudatba a nevét és műveit.
Jókainál olvashatóbb pörgös cselekmények jellemzik.
 
Mi a problémád a revizíós ligával?
A revíziós törekvések fő politikai felvállalásától félek.
Nem látok rá békés megoldást, ellenségeskedés pedig nem kell.Azonnal támadnák a románok a romániai magyarságot az ukrán nacionalistáknak se kéne több mint elültetni a gondolatot.
Már így is a ma történései is erre mutatnak.
Félek féltem a külhoni magyarságot
Magamat pedig egy ostoba kormánytól aki belevinne valami nem békés dologba
Nincs időszerűsége, nagyhatalmak döntötték el. akkor is
Most pedig Orbánnak épp nem tennének szívességet.
 
Utoljára módosítva:
Az hogy Ő maga revizionista volt-e azt vállalt pozíciója alapján lehet mondani: Magyar Revíziós Liga elnöke
Herczeg azonban tudta, milyen kétes ajándék a bécsi döntés. „A magyar közvélemény örömmámorban úszott, de a Magyar Revíziós Liga vezetői közt pánik tört ki, mert világosan látták, hogy amióta Hitler tigriskarmai közé kapta a revíziót, az lecsúszott magas erkölcsi talapzatáról, megszűnt az igazság kérdése lenni, hatalmi kérdéssé züllött.
 
Talán árt ha visszahozzák a köztudatba a nevét és műveit.
Jókainál olvashatóbb pörgös cselekmények jellemzik.
Sosem érdekelte őket a kultúra más szándék nélkül.Ki se azért tesznek valakit mert rosszul olvashatatlanul írt
Ha népszerűségi vagyis eladott példány alapján néznék azt hülyén fogalmazott írófejedelem dolgot
Akkor tudod ki kapná meg Rejtő után?
Moldova György aki sose tartotta magát szépírónak
de Ő az aki töretlenül két rendszeren Át rendszerkritika szatírákat vagy riport könyveket írt És olvasottsága már épp ezért a szoc alatt is nagy volt.
A rendszerváltás utáni tényfeltáró könyvei is nagy eladott példányszámú volt
Na szóval nincs olyan hogy írófejedelem mint ahogy színészkirály is erőltetett fogalmazás.
Moldova sem pályázott címre.Már nem is fog mostani rendszerkritika könyvei már nem olyan olvasottak.
 
Sosem érdekelte őket a kultúra más szándék nélkül.Ki se azért tesznek valakit mert rosszul olvashatatlanul írt
Ha népszerűségi vagyis eladott példány alapján néznék azt hülyén fogalmazott írófejedelem dolgot
Akkor tudod ki kapná meg Rejtő után?
Moldova György aki sose tartotta magát szépírónak
de Ő az aki töretlenül két rendszeren Át rendszerkritika szatírákat vagy riport könyveket írt És olvasottsága már épp ezért a szoc alatt is nagy volt.
A rendszerváltás utáni tényfeltáró könyvei is nagy eladott példányszámú volt
Na szóval nincs olyan hogy írófejedelem mint ahogy színészkirály is erőltetett fogalmazás.
Moldova sem pályázott címre.Már nem is fog mostani rendszerkritika könyvei már nem olyan olvasottak.
Írófejedelem....számomra nem idegen a szó hisz már a 1980-as és előtte is olvastam róla.
Akkor gúnyorosnak szánták de, nekem tetszett.
Rejtő után Moldova?? Inkább Berkesi vagy Nemere...
De, Moldova klasszisokkal jobb bármelyiknél.
Pl: Lopni tudni kell.....ami nem tetszett a regényeinél az hogy borzasztóan pesszimista történetek szinte már keresem a szeget a gerendán....novellái azok szuperek.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,654
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére