Beteg ember a hegyen

Azt mondta Orbán Viktor a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének XII. kongresszusán, hogy Magyarország a hegyre épült város, és nekünk, magyaroknak az a küldetésünk, hogy megmutassuk a világnak, milyen egy magasabb rendű, a keresztény szabadság eszményére épített élet. Józsi bácsi azt mondaná erre a dunarettentői kocsmában, hogy ennek elmentek otthonról.

A magyaroknak, más népekhez hasonlóan, nincs küldetésük. Ha volna, akkor is csak annyi, hogy normálisan kell élni. Tisztességesen, szabadon, egyszóval: boldogan.

Nem most kezdődött, láthattunk már jeleket korábban is. Merthogy, volt ő már minden: szabadságharcos és puskaporszagot szimatoló harci paripa, disznóólat ganézó kondás. Futballista és forradalmár, papokat csuhásozó, trianoni emléknapról kivonuló botrányhős. Polgári körös vitéz, és pápánál vizitelő ájtatos manó.

Egyedül énekes halott nem volt még sosem.

Az a kedvenc kényszerképzete, hogy ő Magyarország, az őt ért kritikákról azt gondolja, hogy a magyar embereket támadják. De mindemellett leginkább királynak hiszi magát. Mint a régi szép időkben, amikor a hatalomhoz hű nagyurak földeket és birtokokat kaptak az uralkodótól. Nemesi címeket, sarzsikat. Jogokat és előjogokat. Magyarország mostani királya koncessziót ad annak, aki megérdemli. Dohányboltot és közbeszerzést adományoz a hozzá hű híveknek, stadiont épít annak, akinek ez a vágya.

Megtehet mindent, mert a legnagyobb hatalom, a tájékoztatás is az ő monopóliuma. Igaz, a világhálót máig nem tudta megzabolázni, és maradt még néhány szabad sziget a médiában, de a sajtómunkások nagy részét már maga alá gyűrte.

Mindenki a kezéből eszik, kisemberek és nagyurak. Középszerűek és tehetségesek. Fordított Robin Hood a huszonegyedik században: amit elvesz a szegényektől, odaadja a gazdagoknak.

Aki jól törleszkedik, az többet merhet a fazékból, aki jobban, az még nagyobb harapásra nyithatja a száját. Mindenkinek jut valamennyi, kinek több, kinek kevesebb, van, akinek majdnem semmi. Akinek semmije sincs, az annyit is ér.

Ő mondja meg, ki a magyar, ki a polgár, ki az, aki szereti a hazát. Ki képvisel idegen érdeket, és ki az, aki filozófus, bankár, civil, röviden: hazaáruló. Nemzetnek hiszi magát, mert idehaza nincs ötszáz welszi bárd, akik a szemébe mondanák, hogy nem ő a nemzet.

Démonokkal harcol, fantomok ellen küzd, Európával és a világgal vív szabadságharcot. A pusztulásba vezeti hadait. Költséges és fölösleges háborúba, mert a legfontosabbat elfelejtette megtanulni: hogy a béke mindig olcsóbb, mint a háború, és együttműködni kevésbé fárasztó, mint csatázni rendületlenül.

Nyereg alatt puhított hős.

Annyiszor mondta, hogy már el is hiszi: ő az ország. Nélküle nem lenne itt semmi, ha ő nem volna, már rég nem beszélne senki magyarul. Először csak poénnak hitte, mára már elhiszi. Pedig, nem lehetett könnyű: kezdetben tükör előtt gyakorolta, hogy el ne röhögje magát, de ma már megy magától is, mint a hanyatt esés.

Lehet, hogy felségsértés, de ki kell mondanunk: ez az ember beteg. Aki nem hiszi, kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

Földes Péter

upload_2019-9-15_4-12-36.jpeg
 
Miért is kéne ismernem?
Komolyan minden szekta babonás hülyeségét számon kéne tartanom a XXI. században?
Csak azért is mert a kormány nyomja mint a csasztuskákat.
Néphangoló keresztény szabadság
Se szabadság se keresztény
A becstelenség magas fokon.
Ilyen fullasztó levegőjű ország még nem volt se szabadság csak rád diktált nézetek.
 
azt skandálták "mi vagyunk a többség!" szóval úgy értelmezték, megnyerték a választást.
Ismét itt vagy te nem értő szándékosan másról beszélő z MTA épületében történteknél is az ajtó ügyet írogattad.
Holott a valódi ügy a nem szabad közmédia.
Amit a tüntetésről írsz azt is kiforgatod
Dehogy értelmezték úgy hogy megnyerték a választást.
A csalásra hívták fel a figyelmet.Mi vagyunk a többség akik nem szavaztunk a Fideszre.
És ez így igaz.

Persze a vályúba betelepedett disznót ezzel kitessékelni nem lehet.A hatalom eszközeit már visszavenni nem lehet 2010 óta amióta bitorol.
 
Ismét itt vagy te nem értő szándékosan másról beszélő z MTA épületében történteknél is az ajtó ügyet írogattad.
az a színészkedés, randalírozás valóban emlékezetes



... felháborító, hogy nem szakíthatja meg a műsoridőt és nem olvashatja be a mondandóját egy politikus bármikor.
 
Utoljára módosítva:
az a színészkedés, randalírozás valóban emlékezetes



... felháborító, hogy nem szakíthatja meg a műsoridőt és nem olvashatja be a mondandóját egy politikus bármikor.

Inkább EZ a felháborító:
Nem kertelt a Fidesz-frakció szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján, kijelentette:

"a közelgő polgármester-választásoknak azért is különösen nagy a tétje, mert az ellenzéki polgármesterek betelepítenék a bevándorlókat."
 
... felháborító, hogy nem szakíthatja meg a műsoridőt és nem olvashatja be a mondandóját egy politikus bármikor.
A kizárólag kormány médián nevelkedett válasza ez.
Aki valójában nem is tudja miről van szó.
Egy Fidesznyik szócső megint vissza jött.a prímszámos feleség
Már ugyan miért ne lehetne beengedni az ellenzéket is a köztévébe.
Műsoridő nekik is kell
A petíciók pedig soron kívüliek
Sőt a rendkívüli hírek is.
Így kezdődik: Megszakítjuk műsorunkat ezért és ezért a hírért.
Ez mindenütt előfordul.Nem gyakran de fejlett országokban és indokolt esetben igen.
És végezetül: te is meg vagy sértve ha nem fejezhetted ki mondandódat a képviselők se akartak mást mint elmondani jogos kétszeresen mert képviselők és állampolgári szempontot képviseltek.Egyenlően mért műsoridőt, kevesebb hírhamisítást:
Sajnos "151" nem tud válaszolni neked, nem megengedett, hogy kifejezze véleményét.
Ő se saját mondandóját írta hanem ugyanúgy mint te: propagandából idézettet.
Ez a mit képzelnek majd tán beolvastatják szöveg.
 
Utoljára módosítva:
A kizárólag kormány médián nevelkedett válasza ez.
Aki valójában nem is tudja miről van szó.
Egy Fidesznyik szócső megint vissza jött.a prímszámos feleség
Már ugyan miért ne lehetne beengedni az ellenzéket is a köztévébe.
Műsoridő nekik is kell
A petíciók pedig soron kívüliek
Sőt a rendkívüli hírek is.
Így kezdődik: Megszakítjuk műsorunkat ezért és ezért a hírért.
Ez mindenütt előfordul.Nem gyakran de fejlett országokban és indokolt esetben igen.
És végezetül: te is meg vagy sértve ha nem fejezhetted ki mondandódat a képviselők se akartak mást mint elmondani jogos kétszeresen mert képviselők és állampolgári szempontot képviseltek.Egyenlően mért műsoridőt, kevesebb hírhamisítást:

Ő se saját mondandóját írta hanem ugyanúgy mint te: propagandából idézettet.
Ez a mit képzelnek majd tán beolvastatják szöveg.
Nos szerintem nem egyetérteni kell a másképp gondolkodókkal hanem megérteni őket.
De, ez az oldal nem az enyém így elfogadom az itt hozott döntéseket.
Olyan mint amikor a facebookn panaszkodnak egyesek hogy ki lettem tíltva 1 hónapra...milyen aljasok ezek.
DE, nem lép ki és hagyja ott az egészet ...letelik a hónap már alig várja hogy írhasson.
Igen elkell fogadni a szabályokat ha itt vagy ott létezni akarunk.
(volt iwiw is de, oly gyorsan kiürült amikor megjelent a facebook....)
 
Igen elkell fogadni a szabályokat ha itt vagy ott létezni akarunk.

Bevallom van a szabályzatnak pontja amit nem értek, például:
"A fórumon tiltott minden olyan téma, ami politikával vagy etnikai kérdésekkel foglalkozik."

Van ami egyértelmü:
"A fórum üzemeltetői fenntartják a jogot, hogy bármilyen témát és beírást eltávolítsanak, módosítsanak, mozgassanak vagy lezárjanak mindenfajta indoklás nélkül, és a fórumról bárkit bármikor kitiltsanak vagy töröljenek."
 
Utoljára módosítva:
Már ugyan miért ne lehetne beengedni az ellenzéket is a köztévébe.
természetesen beengedni be lehet, sőt majd ha a szabályzat nem tiltja, hogy bármikor egyenes adásban reklámozhassák magukat, bemondót vagy breaking newst játszhassanak, valószínüleg nagy lesz a sorbanállás.

Ő se saját mondandóját írta hanem ugyanúgy mint te: propagandából idézettet.

erdeti gondolatot azért tőled sem hallani .... csupán a ballibb média visszhangját.
 
Utoljára módosítva:
erdeti gondolatot azért tőled sem hallani .... csupán a ballibb média visszhangját.
7MED8yFGZ3yWpcYKs.jpeg

Fidesz: Az ellenzéki polgármesterek betelepítenék a bevándorlókat!
A Választási Bizottság szerint nem gond, hogy Gulyás Gergely azt mondta, ha Karácsony lesz a főpolgármester, Budapest nem kap fejlesztési pénzt
7MAkqNK0BjKoUyHQs.jpeg

Levélben kérte a fideszes politikus, hogy a Bomba energiaital perelje be az ellenzéki Bomba Gábort
Valódi vészhelyzetté változott egy szimulált vészhelyzet a katasztrófavédelem váci bemutatóján kedden. Az ESTV beszámolója szerint az Európai Mobilitási Hét alkalmából rendezett bemutatón a szimulált vészhelyzetben egy égő autó oltására érkeztek a tűzoltók, de fecskendős járművük kanyarodás közben felborult.
...............
Pikó András, a 8. kerület ellenzéki polgármesterjelöltje következett volna a Mátyás téren tartott kampányrendezvényen, amikor váratlanul valaki lekapcsolta a színpadi hangosítást az áramról, számolt be a Mérce.

Ezek az általad említett ballib média hírei? Vagy a valóság?

Lehetne oldalakon keresztül sorolni ezeket azért említem neked hogy lásd van más is az állami híreken kívül is.
Ezek nagy része gusztustalan és a tűzoltó autó meg a hozzá nem értés.

 
ugyugy mikeppen eljossz a hazamba vendegeskedni (itt regisztralsz a forumra )
oszt elfelejtesz viselkedni (itt osszeirkalsz olyat ami nem tetszik a tulajdonosnak)
teszek rola hogy soha tobbe be ne tedd a labad hozzam (itt kivagnak mint azt a bizonyos macskat )
Ez amit sosem értettem ha ellátogatok egy oldalra és onnan kitiltanak akkor miért az oldal a hibás?
Készítszek magamnak egy oldalt és mutassam meg mit tudok.
 
A kérdés első felére egyikőtöktől sem érkezett reagálás:
"A fórumon tiltott minden olyan téma, ami politikával vagy etnikai kérdésekkel foglalkozik."
 
azeeeee meeeeee ez itt egy valasz !!
valojaban a tulajdonos uri kedve hatarozza meg oszt slussz
mikor fizeti a servert-domain nevet-kezelot es karbantartot hadd hatarozza meg ,hogy mit es kit lat szivesen
DE egyebirant a soksooook evi politikai tilalom feloldasra kerult
miert?? mert az hozott oldalporgest !!
az etnikai kerdesre IS TUDOM a valaszt de azt NEM osztom meg meg veled sem
igy kerem mar nincs megvalaszolatlan kerdes
Köszönöm a választ ! (IS ?)
 
Politikaval csak par eve foglalkozunk azzal is csak hir ertek menten.
A Canadahun a 17.szulites napjat unnepli, ez az ido alatt sok minden tortent .
Vatozasok, hisz felnottunk maholnap nagykoruva valunk.
HA nem is az uri kedvem de az a helyzet ami otthon a ellenzek mediaival tortent , adva vagyon hogy mi lehetoseget adjunk az ellenzeknek a megszolalasra a publikalasra.
Kedves Gum, ha nem nyerte el tetszesedet az oldal akkor mi az ami megis hozzank vonz?
A temahoz varnank a velemnyedet es nem a Candahun kritizalasat , van ra mod privibe emailbe eszrevetelezni a kifogasaidat de nyilvanosan tartozkodjal tole mert toroljuk regisztraciodat. NEm csak mert offolod a temat hanem mert itt mindenki szivet lelket idejet tudasat adja onkent hogy egy kulturalt forum legyen, es hiszem hogy az is ha a latogatottsagot nezve. Koszonet jar nem csak a moderatoroknak hanem a tagjainknak akik latogatukkal velemenyukkel megtisztelnek bennunket es nem utolso sorban azoknak akik tamogatasukkal segitenek eletben tartani az oldalt.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,930
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére