Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Auditor Szakértők. A véleményeteket kérem az értékelési szempontokhoz. Szakos szakértő pedagógusminősítési munkájának az utólagos ellenőrzése a feladatom. Már mélyen benne vagyok az értékelésben , de egyre tragikusabbnak látom az értékelési eredményt. A szakértő több helyen vét az eljárásrend ellen , de a dokumentumértékelést találom a legsúlyosabbnak. Kevés dokumentumot használt fel az értékelés során, így egy -egy indikátort legtöbbször egy-egy dokumentumban jelölt meg és értékelt. Van olyan indikátor , amit egy helyen sem jelölt meg, csak a végleges értékelésnél adott rá 3 pontot.
Van olyan dokumentum, amiben nem keresett semmilyen indikátort sem. A kérdései között olyan is van, amit egyébként az előzetes értékelés során rögtön egy dokumentum alapján 3 ponttal értékelt, ugyanakkor nem kérdezett rá az előzőben leírt felkiáltójeles indikátorokra. Igaz, hogy az egyiket bizottsági szinten megkérdezték , így valami választ kaphatott róla a pedagógustól.
Van olyan indikátor is, amit a végleges értékelésnél 3 pontról 2 pontra lerontott , látszólag indokolatlanul. Az óralátogatás értékelésénél szinte mindenre 3 pontot adott. Ezek alapján hogyan értelmezzem azt a kérdést, hogy"X kompetenciaterület indikátorainak értékelése összességében megalapozott"? Látszólag igen, ha ezekbe a mélységekben nem vizsgálódok, de ha részletesen elemzem , akkor talán csak egy kompetencia területre tudok igennel válaszolni, a többiben mindenütt van valami az előzőekben leírtakból.
Mi erről a véleményetek ? Minden segítséget megköszönök, mert ez az első auditom és még nincs előző viszonyítási alapom. Remélem van olyan köztetek, akinek nagyobb gyakorlata van az ellenőrzésben és el tudja oszlatni a kételyeimet.
A pf átnézése után már van elképzelésed, hogy melyik kompetencia milyen átlagpontszámot ér nálad, illetve összességében az adott indikátor pontja.
Nem mindig jelölöm én sem az összes dokumentumban az összes indikátort, de figyelem, hogy valahol pontozzam szinte mindet. Amit nem, arra meg kérdezek...
Minden dokumentumban keresek indikátort... Valami akad, de ha nem akkor is jelölök de 0 ponttal.
Ha az általad adott pontszám nem térne el attól amit ő adott, akkor reálisan értékelt, de beírod alá, hogy kevés dokumentum alapján tette illetve a felület kerekítése miatt a pontszám okés...
Nem tudod megállapítani abból amit a felületen látsz, hogy ahol nincs indikátor a dokumentumhoz rendelve, ott azt olvasta-e, vagy meg sem nyitotta....
85%-ot kell elérni az auditnál. Ha nagyon alatta van, akkor annyi, ha nem, akkor gondolkozz el, mit lehetne tornázni rajta.... ( és nem elfogult vagyok, de nekem is lehetnek zűrös időszakaim, kirendelések zsinórban...)
 
Utoljára módosítva:

#zsuzsi#

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Szeretném a véleményeteket kikérni a második osztályos gyerekek értékeléséről.
Eddig úgy értelmeztük a törvényt, hogy második évfolyamon (általános iskola) félévig szövegesen kell értékelni a gyermekeket és a félévi értesítőben is ezt alkalmazzuk. Egyre több felől hallottuk azonban, hogy már az első félévben is érdemjegyeket kapnak a gyerekek. Utána olvasgattam és egyre inkább arra hajlok, hogy lehet mi nem értelmeztük jól a törvényt... (bár a pedagógiai programunkban az általunk alkalmazott szöveges értékelés van jelen). Bemásolom Szakál Ferenc Pál magyarázatát.
Szeretnék Tőletek is megerősítést kérni, hogy első osztályban tanév közben sem osztályozunk csak szövegesen értékelünk, másodikban pedig ezek szerint végig osztályozunk, csak a félévi értesítőben jelenik meg a szöveges értékelés. Kérdezném még, ha ettől eltérünk és az a pedagógiai programban megjelenik, akkor törvényesen járunk e el?
Köszönöm szépen válaszotok!
Zsuzsi

upload_2019-10-16_21-15-8.png
 
Csatolások

  • upload_2019-10-16_21-12-57.png
    upload_2019-10-16_21-12-57.png
    415 KB · Olvasás: 12

lányos

Állandó Tag
Állandó Tag
A pf átnézése után már van elképzelésed, hogy melyik kompetencia milyen átlagpontszámot ér nálad, illetve összességében az adott indikátor pontja.
Nem mindig jelölöm én sem az összes dokumentumban az összes indikátort, de figyelem, hogy valahol pontozzam szinte mindet. Amit nem, arra meg kérdezek...
Minden dokumentumban keresek indikátort... Valami akad, de ha nem akkor is jelölök de 0 ponttal.
Ha az általad adott pontszám nem térne el attól amit ő adott, akkor reálisan értékelt, de beírod alá, hogy kevés dokumentum alapján tette illetve a felület kerekítése miatt a pontszám okés...
Nem tudod megállapítani abból amit a felületen látsz, hogy ahol nincs indikátor a dokumentumhoz rendelve, ott azt olvasta-e, vagy meg sem nyitotta....
85%-ot kell elérni az auditnál. Ha nagyon alatta van, akkor annyi, ha nem, akkor gondolkozz el, mit lehetne tornázni rajta.... ( és nem elfogult vagyok, de nekem is lehetnek zűrös időszakaim, kirendelések zsinórban...)
Csak annyi kiegészítést írnék, hogy akadnak speciális pf-k, ahol, ha nem "szakos" az auditor, akkor kissé hasra ütés-szerű lehet az ellenőrzés. Én kérek elnézést
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Gagamail!

Sokan örülnénk, ha így lenne, ahogy írod. A jogászok és az OH értelmezése viszont nem ez.
"neveléssel-oktatással lekötött munkaideje a kerekítés általános szabályai alkalmazásával nem lehet kevesebb, mint a munkaköre szerint rá irányadó neveléssel-oktatással lekötött munkaidő alsó határának hetvenöt százaléka"
"munkaköre szerint rá irányadó neveléssel-oktatással lekötött munkaidő alsó határa" Mivel tanár, tanító a munkakör és nem szakértő, szaktanácsadó, ott az oktatással lekötött munkaidő alsó határa 22 óra. Ennek 75%-a 16,5, kerekítve 17 óra. Tehát 17 óránál nem lehet kevesebb. Emiatt a szakértők, szaktanácsadók max. egy órát vehetnek igénybe a kedvezményből.
Sokkal szerencsésebb lett volna, ha a rendelet konkrét számokat jelöl meg,
Az egyértelmű fogalmazás bizony sok helyen nagyon hiányzik. Tényleg jobb lett volna.

Közben még egyszer végiggondoltam, vajon nálunk miért más az elszámolás, és valóban elfelejtettem valamit: a mi óraszámunk (gyp.intézmény) 20 óra, ez a munkakör szerinti, s ennek 15 óra a 75 %-a. Ez lehet az oka, hogy minden "kedvezményt" kiadnak, illetve kifizetnek, ha másoknak ennyire nem.

Ennek ellenére szerintem BAJ főnökének van igaza, s a 17 órára 1 óra túlóra jár 18 órás óraszámnál. Tehát, ha nem számolhat kevesebb órát, akkor hozzá kell adni, s a plusz munkát így megfizetni.

+ Ha nem számol munkaidő-kedvezményt annak, aki osztályfőnök, akkor a szabályozás másik pontjait sérti:
2011. CXC. 62.§"(6) * A teljes munkaidő ötvenöt-hatvanöt százalékában (a továbbiakban: neveléssel-oktatással lekötött munkaidő) tanórai és egyéb foglalkozások megtartása rendelhető el, amelybe bele kell számítani heti két-két óra időtartamban a pedagógus által ellátott osztályfőnöki, kollégiumi, tanulócsoport-vezetői, vagy munkaközösség vezetéssel összefüggő feladatok, továbbá heti egy óra időtartamban a tanulók nevelési-oktatási intézményen belüli önszerveződésének segítésével összefüggő feladatok időtartamát. "

326/2013. 17. § (1) * Nevelési-oktatási intézményben a pedagógus számára a kötött munkaidőnek neveléssel-oktatással le nem kötött részében
12. * az osztályfőnöki, kollégiumi tanulócsoport-vezetői munkával összefüggő tevékenység heti két órát meghaladó része,
... rendelhető el.
(1a) * Az (1) bekezdés 4., 12. és 15. pontjában meghatározott tevékenység összesen heti négy óra erejéig számít be a kötött munkaidő neveléssel-oktatással lekötött részébe."

Ha valaki erre azt emeli ki, hogy 55-60%, akkor egyetlen Mesterpedagógus sem lehet osztályfőnök v. munkaközösség-vezető az országban.

A jogszabály azt is kimondja, hogy a nev-okt.sal lekötött munkaidőnk nem lehet több heti 18 óránál.
Nekem 19 van, másik kollégámnak 20.

Ezzel a problémával is érdemes lenne szembesíteni az OH-t, a terület felelőseit. A mi szakterületünkön már kifejezetten előnytelen döntés szakértőnek állni.
 
Utoljára módosítva:

spiky

Állandó Tag
Állandó Tag
A pf átnézése után már van elképzelésed, hogy melyik kompetencia milyen átlagpontszámot ér nálad, illetve összességében az adott indikátor pontja.
Nem mindig jelölöm én sem az összes dokumentumban az összes indikátort, de figyelem, hogy valahol pontozzam szinte mindet. Amit nem, arra meg kérdezek...
Minden dokumentumban keresek indikátort... Valami akad, de ha nem akkor is jelölök de 0 ponttal.
Ha az általad adott pontszám nem térne el attól amit ő adott, akkor reálisan értékelt, de beírod alá, hogy kevés dokumentum alapján tette illetve a felület kerekítése miatt a pontszám okés...
Nem tudod megállapítani abból amit a felületen látsz, hogy ahol nincs indikátor a dokumentumhoz rendelve, ott azt olvasta-e, vagy meg sem nyitotta....
85%-ot kell elérni az auditnál. Ha nagyon alatta van, akkor annyi, ha nem, akkor gondolkozz el, mit lehetne tornázni rajta.... ( és nem elfogult vagyok, de nekem is lehetnek zűrös időszakaim, kirendelések zsinórban...)

Vannak dokumentumok, amiben nehéz indikátort találni. Nem is szoktam nagyon pontozni pl. a hospitálási naplóban. A reflexió az már más. Nem tudjuk mi hangzott el a portfólióvédésen, így az utólagos audit elég esetleges. Van csapnivaló portfólió és le a kalappal óra. Nem mindenki a szavak mestere, ezért előfordulhat, hogy a portfólió gyenge az óralátogatáson pedig minden 3-as. Tudom igényes pedagógus...... , na de nem vagyunk egyformák és sokan felesleges papírmunkának tekintik a portfóliót. Inkább a tanításba és a napi munkába fektetik energiáikat.
Én személy szerint nagyon óvatosan bánnék az az utólagos audit során levont következtetésekkel. A helyszíni audit az egészen más tészta.
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Mindenkinek köszönöm a véleményét, illetve annak leírását, ahogy náluk van. Most várom, mi fog történni. Szerintem visszadobják, ahogyan már két évvel ezelőtt is visszadobták egyszer, ugyanis az iskolavezetés már akkor bepróbálkozott az enyémmel a tankernél. Nekem az tetszett a legjobban a tanker reagálásában, hogy ne legyen osztályfőnök és/vagy munkaközösség-vezető mesterpedagógus. :(
 
Ismerős a hozzáállás!
 
bejuma

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Szeretném a véleményeteket kikérni a második osztályos gyerekek értékeléséről.
Eddig úgy értelmeztük a törvényt, hogy második évfolyamon (általános iskola) félévig szövegesen kell értékelni a gyermekeket és a félévi értesítőben is ezt alkalmazzuk. Egyre több felől hallottuk azonban, hogy már az első félévben is érdemjegyeket kapnak a gyerekek. Utána olvasgattam és egyre inkább arra hajlok, hogy lehet mi nem értelmeztük jól a törvényt... (bár a pedagógiai programunkban az általunk alkalmazott szöveges értékelés van jelen). Bemásolom Szakál Ferenc Pál magyarázatát.
Szeretnék Tőletek is megerősítést kérni, hogy első osztályban tanév közben sem osztályozunk csak szövegesen értékelünk, másodikban pedig ezek szerint végig osztályozunk, csak a félévi értesítőben jelenik meg a szöveges értékelés. Kérdezném még, ha ettől eltérünk és az a pedagógiai programban megjelenik, akkor törvényesen járunk e el?
Köszönöm szépen válaszotok!
Zsuzsi

Csatolás megtekintése 1694750
Teljesen egyértelmű Szakál Ferenc magyarázata, értelmezése. Én végig adtam érdemjegyeket, elsőben és másodikban is (bár nem értek vele egyet), de szövegesen étékeltem a megadott időpontokban. Sokan különféle szimbólumokat, betűjelzéseket, százalékokat jelölnek év közben. Mivel ezek jelentése nem egyértelmű mindenki számára, mellőzném ezeket.
 
Lila Orgona

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Van hivatalos nyoma annak, hogy az osztatlan képzésben végzettek, akik most kezdtek 2019. szeptemberében tanítani, azok az 1 év gyakornoki idejük végén, májusban minősülnek és ráérnek január közepéig/végéig portfóliót feltölteni?
Köszi aki tud valamit, ...
Még mindig nincsen semmi hír erről?
Nálunk két gyakornok is van! Szegények naponta érdeklődnek, mi legyen.
Persze én azt mondom, készítsék a portfóliót, aztán majd egyszer csak feltölthetik. De azért most már kezdek elbizonytalanodni. Azért ez már mégsincsen rendjén! Igenis kellene reagálni hivatalosan valamit. (Már írtam az OH-nak, de csak annyi válasz jött - joghatás nélkül! - hogy majd értesítik az igazgatót.)
 
Verőce

Állandó Tag
Állandó Tag
Bizottság

Tájékoztatjuk Önt, hogy 2019. október 31-én, csütörtökön 22 órától 2019. november 4-én, hétfőn reggel 10 óráig hálózati átalakítás és karbantartás miatt az intézményi önértékeléssel, országos pedagógiai-szakmai ellenőrzéssel és pedagógusminősítéssel kapcsolatos informatikai felületek – karbantartás miatt - nem lesznek elérhetők. Kérjük, hogy aktuális értékelési feladataikat ennek megfelelően tervezzék!
Közreműködésüket és megértésüket köszönjük!
Tehát az OH is úgy gondolja, hogy ebben az időszakban ne dolgozzunk.
 
Verőce

Állandó Tag
Állandó Tag
Még mindig nincsen semmi hír erről?
Nálunk két gyakornok is van! Szegények naponta érdeklődnek, mi legyen.
Persze én azt mondom, készítsék a portfóliót, aztán majd egyszer csak feltölthetik. De azért most már kezdek elbizonytalanodni. Azért ez már mégsincsen rendjén! Igenis kellene reagálni hivatalosan valamit. (Már írtam az OH-nak, de csak annyi válasz jött - joghatás nélkül! - hogy majd értesítik az igazgatót.)
Eltöprengtem, miről kéne írnia októberben egy 6 hete tanító gyakornoknak. Biztos, hogy rengeteg új impulzus érte már élete első munkehelyén, de leginkább azt tudná leírni, hogy az elvárásaihoz képest mit tapasztalt eddig, illetve milyen jövőképe van.
 
anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Vannak dokumentumok, amiben nehéz indikátort találni. Nem is szoktam nagyon pontozni pl. a hospitálási naplóban. A reflexió az már más. Nem tudjuk mi hangzott el a portfólióvédésen, így az utólagos audit elég esetleges. Van csapnivaló portfólió és le a kalappal óra. Nem mindenki a szavak mestere, ezért előfordulhat, hogy a portfólió gyenge az óralátogatáson pedig minden 3-as. Tudom igényes pedagógus...... , na de nem vagyunk egyformák és sokan felesleges papírmunkának tekintik a portfóliót. Inkább a tanításba és a napi munkába fektetik energiáikat.
Én személy szerint nagyon óvatosan bánnék az az utólagos audit során levont következtetésekkel. A helyszíni audit az egészen más tészta.

7.3, 8.1 és 8.2 nálam a hospitálási napló indikátorai....
Mi a véleményetek erről?
 
anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Bizottság

Tájékoztatjuk Önt, hogy 2019. október 31-én, csütörtökön 22 órától 2019. november 4-én, hétfőn reggel 10 óráig hálózati átalakítás és karbantartás miatt az intézményi önértékeléssel, országos pedagógiai-szakmai ellenőrzéssel és pedagógusminősítéssel kapcsolatos informatikai felületek – karbantartás miatt - nem lesznek elérhetők. Kérjük, hogy aktuális értékelési feladataikat ennek megfelelően tervezzék!
Közreműködésüket és megértésüket köszönjük!
Én novemberben 28-án is minősítek....
Gondolkodom hogy írjak - e az Oktatási Hivatalnak...??? Mert az bizony az első 5 napban van....
 
spiky

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

SOS kellene nekem egy intézményi önértékeléshez való jegyzőkönyv word dokban!
Előre is köszi! Általános iskola 2019-es! Lezárt a felület, nem tudunk hozzáférni!
 
Ezt hogy csináltátok? A felület csak akkor zár le, ha a fejlesztési terv feltöltési határideje eljön. Addig viszont van két hónap az indítástól. Nem is tanítunk két hónapja. Magát az intézményt értékelitek? Küldök egy üreset, bár nem értem a helyzetet. :o
 
Csatolások

  • Jegyzőköny-intézményi.doc
    141 KB · Olvasás: 39

spiky

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezt hogy csináltátok? A felület csak akkor zár le, ha a fejlesztési terv feltöltési határideje eljön. Addig viszont van két hónap az indítástól. Nem is tanítunk két hónapja. Magát az intézményt értékelitek? Küldök egy üreset, bár nem értem a helyzetet. :o
Én sem értem, de próbálok segíteni! Szerintem véletlenül elindították még tavasszal és most már nem enged újat indítani, a régi meg lezárt.
Köszönöm!
 
Gondolom, már nem engedi törölni sem. Ugyanis van olyan lehetőség is, egy próbát megér. Amúgy véletlenül elindítani nem olyan egyszerű, sok lépés kell hozzá. Ha a törlés sem megy, akkor hívjátok fel az illetékes POK-ot, kérjétek azt a személyt, akihez az önértékelés tartozik. Talán ő tud segíteni. Több tippen most nincs. :) Viszont hiába csinálják meg e jegyzőkönyvet, nem lesz hova feltölteni, ha lezárt a felület. Egy kollégám tavaly nem készítette el időre a fejlesztési tervét, az ő felülete is lezárt. Nem is akarta engedni a rendszer a feltöltést. Két napig szórakoztam vele, majd hirtelen elfogadta. Azóta sem tudom, mitől tért jobb belátásra a felület, talán elunta, hogy naponta többször zargatom, és inkább megadta magát. :D
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves ... Szakértők. A véleményeteket kérem az értékelési szempontokhoz.
Teljesen megértem a problémádat, hiszen azt a szintet, amit láttál, egy képzetlen, elsőszűzportfóliós intézményi delegált is hozta volna.
Szerintem elvárható, hogy a portfólió dokumentumait értékelő szakértő
- megnézzen, pontozzon minden dokumentumot
- keressen meg minden indikátort
- amely(ek)re nem talált adatot, vagy csak alig, azokra írjon kérdést
- minden indikátorra legyen dokumentum-adata
Ezek nélkül mindenki azt mond ír és gondol később, amit akar: így nem ért rá, úgy a hangulat, meg másikban és együtt megvolt, ez mind a halandzsa.
A védés után természetesen az eredeti pontok módosíthatók (véleményem szerint akkor sem szükségszerűen 3-ra) de ezt valamilyen módon, éppen a későbbi auditornak, célszerű jelezni.
Annak idején úgy csináltam, hogy a Szakmai életút dokumentumot nyitottam meg, kijelöltem rajta egy üres területet, ezt pontoztam, s a megjegyzésbe odaírtam: A pf. védése alapján. Így egyértelmű nemcsak nekem, hanem a későbbi áttekintőnek is, mi és hogyan változhatott.
 
Somi62

Kedves Szakértők, Köszönöm Mindenkinek az audittal kapcsolatos tanácsokat és észrevételeket. Igyekeztem a tanácsokra odafigyelni és alkalmazni, mivel egyetértettem velük és sokmindenben megerősítettek. Sokat tanulmányoztam az alapfelületet és minden észrevételt többoldalúan megindokolni. A Tőletek kapott tanácsok többet értek minden szakérői értekezleteen hallottaktól. A következő auditnál is emlékezni fogok rá. Üdvözlettel. Somi
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére