A szülőket büntetné, ha nem tanul tovább 18 éves koráig vagy szerez szakmát a gyerekük

Módosító javaslatot nyújtott be a szakképzési törvényhez a KDNP-s Hollik István, az Orbán-kormány szóvivője, amely szerint a jövőben a szülő vagy kiskorú tanuló törvényes képviselőjének kötelezettsége lenne

„a tankötelezettség teljesítését követő továbbtaníttatás a tanuló tizennyolc éves koráig, de legalább egy részszakrna megszerzéséig”

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki ezt nem teljesíti, a törvénymódosítás értelméében valamennyi, a gyerek után járó jogosultságot elveszíti, legalábbis addig, amíg a gyerek nem szerez valamilyen részszakmai képzettséget. Az iskolarendszerből kihullott gyerek esetleges munkáltatója pedig megszüntetheti a munkavállalói jogviszonyát, ha az akadályozná a gyerek továbbtanulását.

Azóta, hogy 2012-ben az Orbán-kormány 18-ról 16 éves korra csökkentette a tankötelezettség felső korhatárát, drasztikusan megnőtt az iskolából szakképzettség nélkül kihulló gyerekek száma. Az Oktatási Hivatal 2018-as adatai szerint csaknem 70 ezer gyereket, a gyerekek 9 százalékát fenyegette a lemorzsolódás veszélye.

Az nem világos, hogy Hollik István miért a szülőket büntetné ahelyett, hogy javaslatot tenne, az Orbán-kormány pedig újra 18 éves korra emelné a a tankötelezettség felső korhatárát.

168 ora

images
 
Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki ezt nem teljesíti, a törvénymódosítás értelméében valamennyi, a gyerek után járó jogosultságot elveszíti, legalábbis addig, amíg a gyerek nem szerez valamilyen részszakmai képzettséget.
Már a fogalom is torz részszak.
Szükségtelenül szétágaztatja a képzettségek területét
Ezt a szakosított képzés pontosította régebben.
De van egy rokon ki nem végezte el a szakmai iskolát.
Mert lusta dög.
Rájött nem neki való.Most otthon van.Addig is dolgozni bejárni bárhova nem akar
Ezek szerint Ő és a szülő nem részesül a továbbiakban.
És igen szar lusta kölyök ki még álomvilágban is él Az alábbi igaz de itt akiről beszélek ezt nem a kormány rontotta el hanem a szülei
Nézetem szerint (bár mindig volt pár iskolakerülő, amióta iskola létezik), az oktatásban és a nagy tömegek szociális nyomorában kell keresni a hiba forrását....tehát a kormánynak előbb a saját háza táján kellene sepregetnie, nem ellopni a pénzt, hanem arra fordítani, amire való, amire kapta, ami a dolga lenne.
 
Utoljára módosítva:
Csupán annyi, hogy törvényileg köteles az aktív dolgozó (de tkp minden érintett felnőtt) a szülője eltartása mellett a gyerekét is eltartani+taníttatni nagykorúságáig...
de tudtommal ez eddig is így volt:
a 18. életévét még be nem töltött személy korlátozottan cselekvőképes kiskorúnak minősül
a 16. életévét betöltött személy is csupán törvényes képviselője hozzájárulása birtokában köthet érvényesen munkaszerződést

csak azt nem értem kit is rugnak ki a munkahelyéről
 
hogy a szülő egyszerűen tehetetlen, ha a kölyök pl. rossz társaságba keveredik, nincsenek eszközei vele szemben. Ha lekever neki két frászt, a kölyök feljelentéssel fenyegetőzik és juszt is csavarog. Berakhatja nevelő intézetbe, az pedig tudjuk milyen.
A fent említett példámban messzebb mennék.
Azon a gyereken már látszott a szülők rontják el!!
Látható volt mi lesz a vége.
Azt mondom kár volt megszületnie annak a szülőpárnak a gyerekének.
Munkára és kötelezettségre nevelés teljesen kimaradt.
Már akkor láttam sötét jövőjét,mikor éjszaka tévézni engedték a gyereket.Másnap pedig délig henyélni.Engedték turkálni az ételt.
Pedig jó szorgos tanulóként kezdte az általános iskolát.
Az elkényeztetés egy fajtája amit leírtam.
 
Utoljára módosítva:
Kérdezd meg a szülőket, hogy az mire elég és mibe kerül egy kamasz. Szerintem nem kártyázzák el.
*
A többség valóban a gyermeke(i)re költi, a normálisabbja. De van egy masszív réteg, ahol a felnőttek is abból a pénzből élnek. Miért? Mert képzetlenek, ezért nem tudnak elhelyezkedni. Ha ott helyben a faluban nincs munka, nem tudnak utazást sem bevállalni, mert az is drága. Ha nem tudnak utazni, munka sincs. Ha képzetlenek, akkor sincs munka. Söprögetésből nem kap annyi pénzt, hogy még az utazásra is teljék. Ez egy kemény ördögi kör, amiből nehéz kitörni. Vannak olyan családok, ahol szinte már "fél térden" várják a családi pótlékot, hogy fussanak a boltba a kenyérért. Pontosan tudom, mert régen is volt nagy szegénység, s ott is dívott a cukros kenyér. A kenyér szeleteket gyengéden megvizezték és cukorral hintették be. Miért? Mert lekvárra már nem telt. Most is vannak ilyen családok. De olyanok is, ahol vízben főzött grízt adnak a gyereknek, igaz, megízesítik egy-egy kis kanálka lekvárral. Mitől lesznek ezeknek a gyerekeknek erős a csontozata? Mitől lesz erős az immunrendszere? No meg a krumpli, krumpli "hátán"-tól? Tojásra is csak hébe+hóba telik. De sokan így élnek, ilyen körülmények között. Azt most ne boncolgassuk, miért, de ezeket a gyerekeket sajnálom. S, milyen felnőttekké válnak? Úgy értem, fizikailag milyen, mennyire erőssé? Végig sem akarom gondolni.
 
de tudtommal ez eddig is így volt:
a 18. életévét még be nem töltött személy korlátozottan cselekvőképes kiskorúnak minősül
Akkor vajon miért is kellett a fentit benyújtani?
a 16. életévét betöltött személy is csupán törvényes képviselője hozzájárulása birtokában köthet érvényesen munkaszerződést

csak azt nem értem kit is rugnak ki a munkahelyéről
Szerintem nem rúgnak ki senkit, hanem kötelesek elengedmi a gyereket, ha felvették valamilyen oktatási intézménybe és a munkahely gátolná a tanítást.
 
Nálam nyitott kapukat döngetsz, bár mi még szerencsések voltunk, a kenyérhez néha jutott hagyma és olaj és só is. Mai napig ez a kedvenc eledelem.
Viszont a cukorhoz nem mindig volt kenyér, ilyenkor nagykanállal ettük, vagy nemes egyszerűséggel zacskóból öntöttük a szánkba ami belefért...
Ez az intézkedés szerintem azokat kényszeríti térdre, akik amúgy is padlón vannak már.
*
Semmiféle kapukat nincs szándékomban döngetni. A kemény valóságot írtam meg.
 
Mit is? Szavakban próbáld meg.
Nagyon szívesen, ha nem értetted meg, megpróbálom elmagyarázni.
A magyar kormány egy felmérést végzett a polgárai közt, hogy tudja a polgárok milyen irányt szánnak a politikának és a polgárok által meghatározott politikát hajtja végre (a kérdöívet és a feldolgozott válaszokat megtalálod a fentebbi hozzászólásomban).

A családokat érintő szociális juttatásokkal kapcsolatban például volt egy olyan kérdés (2. pont) hogy azokat támgassák -e akik a gyerekek utáni támogatásból akarják eltartani magukat, vagy azoknak adjanak jelentős adókedvezményt akik dolgoznak és nevelik a gyermekeiket.
Minden ponthoz külön-külön kérsz magyarázó szöveget?
 
Utoljára módosítva:
ez olyan mint mikor az elso orban kormany folhigitotta az egyetemek foiskolak bejutasi felteteleit
olyan uberidiota is bekerult akik azelott meg a lepcsoig sem juthattak volna
+ lerejottek az inci-fici egyetemek ,foiskolak amik semmi masra nem voltak jok mint idohuzasra
a kolkok csak a gatyajukat fenyeztek a padban
innnet lett a magyar diploma sajtpapir azota sem tartjak sehol semmire
mindezt tette azert hogy 4-5 evre befogta az allaskereso fiatalok szajat
a helyzet itt ugyan az vissza az iskolaba mig ott van nem lep fol a munkaigennyel
majd ennek is megjon a most meg nemlathato eredmenye
Ennek egy részét nem látom károsnak sőt előny is ha másképp tekintesz rá.
Ha az időhúzást mint időnyerés arra kitisztázódjon mi akar lenni.
Az a gatyafényezési idő időnyerés és jobb mintha semmit se csinálna.
Vagy máris felszippantaná az utca és a bűnözés.
kb ilyesmi időnyerés volt a tankötelezettség korhatára Amit mikor levittek azonnal utcára löktek egy csomó kamaszt
Amit írsz inci finciről
Káros volt abból a szempontból hogy a magyar egyetemek értékét levitte
Példa:
Rokonságban. elkezdte szociális munkásként, elment két év.Majd tanárképzőn végzett.
Kell az az idő mire kialakul mit akar csinálni.
Elment két év de nem haszontalanul.
 
termeszetesen biztosra vehettem hogy az idiotasagodat ki nem hagynad
kimelj meg a kapitalis okorsegeidtol
ha az ertelmes nem megy ne erolkodj
megvagyunk a postjaid nelkul is

Azért ne légy durva, itt nem szokás, szerintem. Van aki jót lát benne, van, aki a rosszat. De meg kell várni, hogy mi lesz a végleges döntés és a törvény, melyben bele foglaltatik.
Más ember más szemmel lát, más az értékítélete, de ezért nem kell Őt lehurrogni. Én is így vagyok, hogy más a véleményem, de azért vagyunk emberek, hogy más a véleményünk, más emberek vagyunk és szabad más véleményt nyilvánítanunk. Gondolj bele, ha minden ember egy gondolkozásmódon élne, akkor lett volna fejlődés ebben az életben?
Mindig a vita vitte előre az emberiséget az életben, Szerintem legalábbis.
 
olyan uberidiota is bekerult akik azelott meg a lepcsoig sem juthattak volna
Megfeledkezel róla az emberek igen sokfélék.(gondolom nagy bánatodra).Hisz minden más véleményen lévőt lehülyézel.
Közben nem vetted észre lényegében tartalmilag ugyanaz mint amit te írtál.
Következésképpen saját magadat hülyézted le: amikor átfogalmazva a dolgok más oldalát is megmutatták.De ugyanaz.
Ugye ellenvéleményt nem tűrsz csak a betűről betűre ugyanazt?
Az iskolai korhatár levétele káros volt.
Ezt egyértelműen sokan megírtuk.
Addig is időt nyert a gyermek.
Mert a gyermek elkallódik utcára téved, ha nem tanul már.
A tévedésből vagy nem jól megválasztott további iskola padban maradás időnyerésként simán felfogható tehát nem káros.
Ez egy eléggé közismert tény.
Ha te ezt nem érted vagy nem osztod.
Az az életet nem ismerésed miatt van.
És mindenkit képes vagy bármilyen indokkal lehülyézni,vagy"uberidiota" jellemzéssel illetni, eltaposni.
Amit igen sokan megírtak már neked, hogy csak indulatból és sértegetni tudsz.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Nahát már lehet gyerekeket is dolgoztatni? 18 éves korig ki is felel a gyerekért, mi itt az újdonság?

Gondolod ha az állam megbünteti a szülőt, akkor a szülő rátudja venni a gyereket, hogy elmenjen az iskolába időt tölteni?
Mert ügye iskola-látogatási kötelesség van, arra senkit se lehet kötelezni, hogy leérettségizzen
 
Gondolod ha az állam megbünteti a szülőt, akkor a szülő rátudja venni a gyereket, hogy elmenjen az iskolába időt tölteni?
Mert ügye iskola-látogatási kötelesség van, arra senkit se lehet kötelezni, hogy leérettségizzen
leglább szocializálódik, a felzártkóztatás a lényeg ezt követelitek ... nem elég, hogy fizetnek, ingyenes az iskola, esetleg taxit is küdjenek, hogy legyenek már szívesek beülni melegedni az osztályterembe, amelyiknek az IQ -a megengedi az még marad is valami tudással ... a szülő a felelős, hogy hol a gyereke, még azért is hogy mit csinál.
 
A szülőket büntetné, ha nem tanul tovább 18 éves koráig vagy szerez szakmát a gyerekük

Hát én még részben egyet is értek ezzel dolgoztam 3 éve olyan 19 éves fiatalemberrel akinek csak 6 általánosa volt. Beszéltük is egymás közt a munkatársakkal hogy vajon a szülei mit csinálhattak ennek a szerencsétlen srácnak. Sajnos sokáig nem dolgozott velünk mert nem szeretett dolgozni még a legkönnyebb feladat is kihívást jelentett neki. Sajnos nem tudom mi lehet vele de elképzelni sem tudom milyen jő vője lesz így szerencsétlennek. És igen is és ennek a srácnak részben a szüleit hibáztatom de persze 19 évesen neki is már lehetett volna annyi sütnivalója hogy valamit kezdeni kéne az életével valamit tanulni. Mit tudom én bármit csak valahol induljon meg aztán majd csak kialakulna az élete.

Azóta, hogy 2012-ben az Orbán-kormány 18-ról 16 éves korra csökkentette a tankötelezettség felső korhatárát, drasztikusan megnőtt az iskolából szakképzettség nélkül kihulló gyerekek száma. Az Oktatási Hivatal 2018-as adatai szerint csaknem 70 ezer gyereket, a gyerekek 9 százalékát fenyegette a lemorzsolódás veszélye.

Ez pedig önmagáért beszél és a szülők védelmébe
 
leglább szocializálódik, a felzártkóztatás a lényeg ezt követelitek ... nem elég, hogy fizetnek, ingyenes az iskola, esetleg taxit is küdjenek, hogy legyenek már szívesek beülni melegedni az osztályterembe, amelyiknek az IQ -a megengedi az még marad is valami tudással ... a szülő a felelős, hogy hol a gyereke, még azért is hogy mit csinál.

- Számos felmérés, kutatási eredmény igazolja, hogy az iskolai végzettség a családok anyagi helyzetétől függ.
- Ritkán történik, hogy valaki szegény körülmények közül kiemelkedik
- Ahol a szülök nem tudtak tanulni ott a gyerekek is nagy valószínűség szerint nem fognak tudni tanulni
- Emlékszem, hány okos gyerek a gyerekeim osztályából nem tanult tovább anyagi okok miatt

- Szegény családoktól elvenni a pénzt mert a gyereknek "nincs kedve" tanulni egy negativ visszacsatolás

- Teheted a szülőt felelősé de a gyerek nem tehet arról milyen családba születik
-
 
Nagyon érdekes mindez annak a fényében, hogy , mint a prezis cikkben olvashattuk, a központi előírástól eltérően próbálkozok nem kaphatnak akkreditációt.
Hogy is szól a Pink Foyd kettős tagadó téglás dala?
(We don't need no education...)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére