Mi volt a mai menü?

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Hajnali négy óta dolgoztam, öt óra negyven percet álltam szinte mozdulatlanul, fáradt vagyok, mint egy kóbor kutya több napos kódorgás után, úgyhogy ma nincs főzőcske. Annyi erőm sincs, hogy berakjak valamit a mikróba a fagyasztóból.
Vajas kenyér kakaóval, és legalább egy óra alvás jön.
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma pizzát eszünk.
Nem rendelem, én készítem. A spárban veszek tésztát, azt háromféle feltéttel készítem. Az egyik része sonkás, lilahagymás, a másik része gombás, vagy hawaii, a harmadik az csak sajtos. Igy többféle van, és lehet válogatni.
Holnapra is megvan már, hogy mit főzzek, kisunokám kérésére halrudacska lesz sült krumplival és majonézzel.
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnap még készítettem egy adag paradicsommártást húsgombóccal is. A húst fel kellett már használnom, és nem sok értelmét láttam, hogy egy napra a fagyasztóba tegyem.
Így aztán lányom gyorsan le is csapott rá és azt evett tegnap.
Kisebbik fiam krumplis tésztázott, de még később evett rántott húst rizzsel, zöldséggel.
Nagyobbik fiam és mi felnőttek a töltött gombát választottuk, ami el is fogyott az utolsó morzsáig.
Az avokádós csirkesalátát elvitték ma tízóraira, úgyhogy az is elfogyott.
Ma paradicsommártás lesz húsgombóccal, amihez csak krumplit kell főznöm.
Felnőtteknek kelkáposzta főzeléket készítek - már régen volt.
Valószínű készítek egy adag kefíres sütit is, ami lekváros tölteléket kap.
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyobbik fiam tegnap zöldséges keemát kért és bulgurt készítettem hozzá köretnek.
Csináltam még rakott zöldséget is padlizsánból, cukkiniből, paradicsomból.
Mindkettőből maradt még mára egy-egy adag.
Ma készítek egy kis tócsnit tejföllel.
A sütiből még mindig van, úgyhogy az jó lesz desszertnek.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére