Nem kapott állami akkreditációt a Prezi-alapító iskolája

Az alapító szerint nem sikerült megértetni a minisztériummal, hogy ugyanazt tanítják a gyerekeknek, csak máshogy, és ezért nem kapott akkreditációt a Budapest School.

Nem szerezte meg az akkreditációt a Budapest School erre a tanévre - írja a 24.hu.

A Halácsy Péter, a Prezi társalapítója által létrehozott alternatív iskolahálózat négy éve indult, és bár májusban az Emberi Erőforrások Minisztériuma elfogadta az intézmény kerettantervét, egy nyári törvénymódosítás új követelményeket határozott meg.

A lap azt írja, a Budapest School még a nyári törvénymódosításoknak is igyekezett megfelelni, de nem sikerült dűlőre jutniuk a minisztériummal és a kormányhivatallal, így nem sikerült államilag elismert iskolává válniuk.

Halácsy Péter a lapnak azt mondta, azért szorgalmazzák az akkreditációt, hogy saját bizonyítványt adhassanak ki, és hogy a diákoknak ne kelljen különböző iskolák vizsgakövetelményeinek megfelelniük, jelenleg ugyanis a Budapest Schoolban tanuló gyerekeknek félévente el kell mennie felmérőt írni egy államilag elismert iskolába. Halácsy elmondása szerint a diákok eddig sikeresen vizsgáztak, de az iskolahálózat növekedésével ez egyre macerásabb lett, a tanulás helyett pedig egyre inkább a vizsgamegfelelés került középpontba.

Az alternatív kerettanterv tantárgyainak ez év nyarától 70 százalékban meg kell egyezniük az állami kerettantervével, Halácsy elmondása szerint pedig a Budapest School nyáron frissített tanterve teljesen megegyezik az államival, csak kisebb darabokra, tanulási eredményekre bontva, a végeredmény azonban ugyanaz. Szerinte a gyerekek ugyanazt megtanulják, mint más gyerekek más iskolákban, csak más úton jutnak el a tudásig, viszont ezt nem sikerült megértetniük a minisztériummal.

Akkreditációs kérelmüket a következő tanévre is beadják, az elbírálásig pedig óvodás és egyéni munkarendes gyerekek tanulóközösségeként folytatják.

image.aspx
 
én nem vagyok egy szikrányit sem ellenséges senkivel sem ...
a gúnyos fogalmazás és a kockásingesek együtt emlegetése volt ellenséges
Különben pedig nevezd tanároknak őket a kockásingesek egy bizonyos tiltakozó csoportot jelez.
így vált politikai támadássá a kockás inges megkülönböztetésed.
 
De nem biztos, hogy azt hívom aki a gyereket az iskolában tanítja, mert valóban van akinek hivatás a tanítás és ért is hozzá.
Semmi se biztos de az inkább hogy az oktatás mindenestől rossz
És nem biztos hogy a tanárban kell keresned a hibát Inkább a rendszerben és csak az után a tanárban.
Ezt meg én gondolom így.
Az oktatási rendszer rossz.
Már ott elrontották hogy az önkormányzatoktól elvették a z irányítást és vele a pénzt
Központosították a tananyagot.
Hibás könyveket adtak ki.
A tankönyv ellátó is központosítottá vált azonnal megjelent a hiba nem volt időben könyv
 
Gondolom van egy minden intézmény számára érvényes részletes követelményrendszer. Például biztosítani a rendszeres képzés folytatásához, szükséges személyi és tárgyi feltételeket.
Azért kérdeztem, hogy a feltétekek közül vajon melyiket nem tudták teljesíteni, mert erről nem találtam semmi információt.
Akkor legyünk nyíltak és egyenesek!:
Ezek az iskolák nem tartoznak sem a klik, sem az egyház fennhatósága alá, tehát nincs eszköz a kormány kezében, hogy bármilyen téren is korlátokat szabjon a működésének.
És ez egyenesen megrettenti a regnáló hatalmat, mivel ez az alapelveivel merőben szembemegy.
Akkreditáció...
Mintha a CEU is évekig gond nélkül működhetett volna (még néhány fideszes celebritás is ott végzett), de amint a vezetés esetleges konkurenciát (ellenzéket) kinevelőt látott benne, kitessékelte az országból.
Azért csak kell egy mérce egy standard.
No és ki is állítja fel ezt a mércét?
Máskülönben akárki berendezhet egy egyetemet mondjuk a konyhájában...tulajdonképpen nem is tiltja senki, csak nem írhatja rá a papírjára, hogy államilag akkreditált, de azért annyi csicsás diplomát nyomtathat amennyi csak jólesik.
Látod ebben olyannyira igazad van, hogy a Szabolcs utcai orvostovábbképző (béke poraira, mert már nem létezik), sem volt akkreditálva, de azért képez(het)te az orvosokat.
Persze azon azért rágódom, hogy egy általános iskolán mi a fenét kell akkreditálni? No meg, hogy ki is akkreditál, mert, hogy nem MAB hatásköre, az tuti.
(Bármily fura, a MAB a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság rövidítése.)
 
De nem biztos, hogy azt hívom aki a gyereket az iskolában tanítja, mert valóban van akinek hivatás a tanítás és ért is hozzá.
Mindezek közben teljesen elfelejtitek
A tanítás társadalmi elismertsége mint szakma nagyon lent van.
És ennek egyik oka a fizetés másik a körülmény Gagamail többször leírta
A festő példa teljesen rossz hiány szakma és ott se válogathatsz nagyon
Örülj hogy jön, de kurva sokat kér.
Mellékesen épp a festő az aki minden rendszerben a legtöbbet keresett
 
Mindezek közben teljesen elfelejtitek
A tanítás társadalmi elismertsége mint szakma nagyon lent van.
pontosan ezt mondom én is

És ennek egyik oka a fizetés másik a körülmény
szerintem a fő oka az elvégzett munka silány minősége, a szülők is látják, érzik az eredménytelenséget ... rá vannak kényszerülve, hogy magántanárt fogadjanak, ha eredményt akarnak

A festő példa teljesen rossz

jó az példa, iskolák sőt ovodák is vannak ahova nehéz bekerülni, mert garantált a jó munka és mindenki akarja.
 
a lényeg, hogy engedéllyel épült -e vagy nem ... érdekes módon az iskolák ezreinek nem kell semmiféle fennmaradási engedély, jó nekik az akkreditáció.
megnyugodhatsz, engedéllyel épült. biztosra veszem, hogy kb. két kattintással már meg is győződtél róla, de valamiért jólesik a lelkednek tovább sulykolni a hülyeséget
 
Akkor legyünk nyíltak és egyenesek!:
Ezek az iskolák nem tartoznak sem a klik, sem az egyház fennhatósága alá, tehát nincs eszköz a kormány kezében, hogy bármilyen téren is korlátokat szabjon a működésének.
És ez egyenesen megrettenti a regnáló hatalmat, mivel ez az alapelveivel merőben szembemegy.

De miért akarna korlátokat szabni? Van rengeteg magán, alapítványi iskola ... egyszerüen amelyik nem éri el a megkövetelt kritériumokat a kiadott diplomára nem írhatja rá hogy államilag elismert diploma. Annyit taníthat, annyit kérhet az átadott tudásért amennyit csak akar, ki szab határokat?
Mintha a CEU is évekig gond nélkül működhetett volna (még néhány fideszes celebritás is ott végzett), de amint a vezetés esetleges konkurenciát (ellenzéket) kinevelőt látott benne, kitessékelte az országból.
a Közép-európai Egyetem, angolul Central European University (CEU), szóval ez a Soros György által finanszírozott egyetem tudtommal vígan működik Budapesten.

No és ki is állítja fel ezt a mércét?
tudtommal minden országnak a saját, valamilyen akkreditációs bizottsága.
 
De miért akarna korlátokat szabni?
Miért is akarja előírni az önkormányzatoknak az iparűzési adó felhasználását?
Na ugyanazért.
Van rengeteg magán, alapítványi iskola ... egyszerüen amelyik nem éri el a megkövetelt kritériumokat a kiadott diplomára nem írhatja rá hogy államilag elismert diploma.
?????
Melyik általános iskola ad diplomát?
Annyit taníthat, annyit kérhet az átadott tudásért amennyit csak akar, ki szab határokat?
A magánszférában a piac.
De pont az a lényeg, hogy a regnáló hatalom semmit sem akar piaci alapon kezelni. (Pont ezért igyekszik mindent központosítani.)
a Közép-európai Egyetem, angolul Central European University (CEU), szóval ez a Soros György által finanszírozott egyetem tudtommal vígan működik Budapesten.
Szóval akkor nem is költözött Bécsbe és nem is kapott ezért Soros kitüntetést?
tudtommal minden országnak a saját, valamilyen akkreditációs bizottsága.
Én ugyan nem ezt kérdeztem, hanem azt hogy ki állítja össze. Ők inkább csak ellenőrzik a követelmények teljesítését.
(Az érettségi vizsga kérdéseit sem a vizsgáztatók állítják össze...)
 
szerintem a fő oka az elvégzett munka silány minősége, a szülők is látják, érzik az eredménytelenséget ... rá vannak kényszerülve, hogy magántanárt fogadjanak, ha eredményt akarnak
Mivel most a tanulási eredményekről beszélünk.
Ami tudvalévőleg több dologtól függ mivel párna alá tett könyvből nem megy át álomban a fejbe.
A könyvek jól felépítettségétől jó tankönyvektől függ.
Függ a tanulni akaró és képes gyerektől.
Függ a tanár képességétől lehetőségétől kimerítettségi fokától.
Az itt csak 3 tényező amit felsoroltam
De te úgy csinálsz mint a rossz elfogult szülő.
Mindenki hibás csak a csemetém nem.
Vagy mint a rossz tanuló: A tanár volt a hülye.
Hiszen mindég egyre lukadsz vissza nem hibás a gyerek csak a tanár és az iskola.
Ez csak egy lehetőség.
A magán tanár az nem csak egy másik tanár.
Az az egy gyerekre fordítható idő növekedés is .
Azt se felejtsd egyszemélyes osztályként is felfogható.
Ami tudod mit jelent még?
A személyre szabott tanítás.
Mindezek egyszerű józan érvét előre koncepciózott merev látásmódod miatt nem vetted figyelembe.
 
Az 1995 után született Z generáció tagjai „nemcsak nem tudják, hol van Szentes vagy Gyula, de Tokajt Eger, Pannonhalmát pedig Balatonfüred helyére jelölik be egy vaktérképen”, mondja Tózsa, akinek tapasztalatai szerint száz hallgató közül egy sem ismeri fel a Rákóczi- vagy Klapka-induló dallamát.
..................
Érted hungarikumok és nemzeti örökségtervezés”
Gondolom ironizálsz:
Lesújtóan nyilatkozott a hallgatók tudásszintjéről és magyarságtudatáról a Demokrata hetilapnak Tózsa István professzor, a Corvinus Egyetem „hungarikumok és nemzeti örökségtervezés” című tárgyának tanára.

Hisz mindehhez nem kell örökségtervezés se semmiféle hungarikum
Ezek alapvető oktatási dolgok 1995 előtt is megtanították.Sőt 1950 után is.
Rákóczi induló úgy tudom a Kossuth rádió kezdő szignálja volt.Agyonig hallottuk és tudtuk.
A Klapka indulót pedig minden rezesbanda játszotta.
Azok köztéren minden ünnepen ott voltak.
Konkrétan: bátyám Bányász zenekarban játszott míg élt
Én néha ott voltam nála.
Kullogtam utána mit öccs .Tehát tudom a Rezesbandák mint a bányász-zenekarok játszották.
Azonkívül harsogott minden utcai tölcsérből.Még előttem azok divatja 1960 előtt volt
Szóval nemzeti örökségért tettek sokkal többet régebben is.
Az oktatás pedig szervezettebb jobban működő volt.
Ezért irónia a „hungarikumok és nemzeti örökségtervezés” című tárgy.
 
Ha nem "kockásingest" hanem tanárt akarok akkor annak is 3000-5000 forintos órabért fizetek, magánórákért.
Miét csúfolod a tanítanék mozgalmat?
Mert nem tetszik a kormánynak?


A Tanítanék Mozgalom 2016 legelején jött létre, amikor a miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt leveléhez 35 000 magánszemély és 900 további tantestület, illetve szakmai és civil szervezet csatlakozott

A Tanítanék Mozgalom elérte, hogy az ellenzéki pártok a Jobbik kivételével megegyezzenek abban, hogyan kellene valóban megreformálni a magyar közoktatást.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
a szobafestőt a társadalom minden egyes tagja így fizeti ezért mondom, hogy mindenkinek ez a véleménye.
Ha nem "kockásingest" hanem tanárt akarok akkor annak is 3000-5000 forintos órabért fizetek, magánórákért.
De nem biztos, hogy azt hívom aki a gyereket az iskolában tanítja, mert valóban van akinek hivatás a tanítás és ért is hozzá.
Így vagyok a festővel is nem azt hívom aki az iskolát festette.....
 
vajon az mikor kerül be az oktatásba (csak úgy általánosságban), hogy a tanulókban a pozitívumokat erősítsék és ne arra helyezzék a hangsúlyt, hogy "ezt sem tudod, azt sem érted, ez is hibás, azt is elrontottad"?
mikor várhatja egy magyar iskolában tanuló, hogy megláthassa benne a pedagógus azt, amihez affinitása van és ne azt kelljen állandóan bírálnia, amiben gyenge vagy semmilyen?
(oké, felébredtem...)
 
mit vársz, ha még az írással-olvasással is gondok vannak

2019.jpg
-
- Nevetséges, hogy egy pillanatnyilag aktuális ortográfiai hiba miatt megkerülöd az akcióról való beszélgetést.
- Arany János műveit mind kiröhöghetnéd mert tele van helyesírási hibával a mai értelemben.

- Miért van az, hogy az egyházi iskolákban tényként taníthatnak a tudomány álláspontjának ellentmondó dolgokat?
 
Hosszasan gondolkodtam, hogy reagáljak-e erre, aztán úgy gondoltam mégis megteszem:
a szobafestőt a társadalom minden egyes tagja így fizeti ezért mondom, hogy mindenkinek ez a véleménye.
Elég rossz példa szerintem egy tanár munkáját egy szobafestőéhez hasonlítani (nem leértékelve a kisipart).
Míg egy festő munkájának eredménye egy hét alatt jelentkezik (legalábbis szerinted), egy tanáré évek múltán. Szóval nem is a körtét hasonlítod az almával, hanem a zsíros kenyeret a szufléval.
Ha nem "kockásingest" hanem tanárt akarok akkor annak is 3000-5000 forintos órabért fizetek, magánórákért.
És ez a nem "kockásinges" hol tanít?
A szomszéd iskolában? Egyetemen? MTA?
Mert, ha a szomszéd iskolában, akkor mivel "másabb" (tanárabb)? Ha meg egyetemi oktató, akkor lehet, a színvonal különbség miatt kell ennyit fizetni, akkor hol a bibi?
De nem biztos, hogy azt hívom aki a gyereket az iskolában tanítja, mert valóban van akinek hivatás a tanítás és ért is hozzá.
Tulajdonképp ezért a mondatért reagálok a bejegyzésedre.
Abban igazad van, hogy színvonalas oktatást szeretnél, de:
ha a gyereknek tudást szeretnél, akkor még rendben is van, ha másik tanárt keresel, bár nincs garancia arra, hogy a gyerek "berezonál" a másik tanárra.
Igaz ehhez referenciát kell gyűjteni az adott pedagógusról (akárcsak a szobafestőről). Viszont, míg a szomszéd/ismerős/... falait meg tudod nézni és el tudod dönteni, hogy a kívánt minőségben dolgozik-e az utóbbi, ezt a tanárnál hogyan tudod megtenni? Csak mert a harmadik szomszéd ezt mondta?
Vagy mert reklámozza magát?
Ráadásul nem is neked, hanem a gyereknek kell(ene), hogy megfeleljen...
És akkor még nem is jött szóba az, hogy a "kockásinges"-nél fog felelni, akinek vélhetően (akár az "alacsonyabb színvonala" miatt mások az elvárásai).
Hogy mindezt mire alapozom?
Mint itt is megírtam (csak másik alfórumban, hisz nem hír), egy évig együtt tanultam 1o-15 gyerekkel (12 és 18 évesek). Az egyszerűbb érthetőségért korrepetáltam őket matek, fizika, angol tárgyakból.
(Valójában nem korrepetáltam, hanem ők korrepetáltak engem, azaz magyarázták nekem az anyagot, amíg meg nem akadtak, mert akkor megpróbáltam "döccenteni" az elakadt szekéren, de ez most lényegtelen.)
Számomra az volt az élmény, hogy ha megértették az adott anyagot, de bizony sokszor belefutottam abba, hogy "ők nem így tanulták". Pedig a matek és a fizika eléggé reál tantárgy. Ilyenkor én először próbáltam megértetni az adott megoldást, majd, ha maradt idő, akkor megpróbáltuk a "tanári utat" is.
Szóval hiába a tudás, ha nem azt kérik számon.
Hiába a másik tanár, ha nem tőle függ az osztályzat.
Bár kétségtelen, hogy egy jó tanár képes "másik" megközelítésben is oktatni, már, ha rá tud hangolódni egyszerre két tucat gyerekre.
 
Hosszasan gondolkodtam, hogy reagáljak-e erre, aztán úgy gondoltam mégis megteszem:

Elég rossz példa szerintem egy tanár munkáját egy szobafestőéhez hasonlítani (nem leértékelve a kisipart).
Míg egy festő munkájának eredménye egy hét alatt jelentkezik (legalábbis szerinted), egy tanáré évek múltán. Szóval nem is a körtét hasonlítod az almával, hanem a zsíros kenyeret a szufléval.

És ez a nem "kockásinges" hol tanít?
A szomszéd iskolában? Egyetemen? MTA?
Mert, ha a szomszéd iskolában, akkor mivel "másabb" (tanárabb)? Ha meg egyetemi oktató, akkor lehet, a színvonal különbség miatt kell ennyit fizetni, akkor hol a bibi?

Tulajdonképp ezért a mondatért reagálok a bejegyzésedre.
Abban igazad van, hogy színvonalas oktatást szeretnél, de:
ha a gyereknek tudást szeretnél, akkor még rendben is van, ha másik tanárt keresel, bár nincs garancia arra, hogy a gyerek "berezonál" a másik tanárra.
Igaz ehhez referenciát kell gyűjteni az adott pedagógusról (akárcsak a szobafestőről). Viszont, míg a szomszéd/ismerős/... falait meg tudod nézni és el tudod dönteni, hogy a kívánt minőségben dolgozik-e az utóbbi, ezt a tanárnál hogyan tudod megtenni? Csak mert a harmadik szomszéd ezt mondta?
Vagy mert reklámozza magát?
Ráadásul nem is neked, hanem a gyereknek kell(ene), hogy megfeleljen...
És akkor még nem is jött szóba az, hogy a "kockásinges"-nél fog felelni, akinek vélhetően (akár az "alacsonyabb színvonala" miatt mások az elvárásai).
Hogy mindezt mire alapozom?
Mint itt is megírtam (csak másik alfórumban, hisz nem hír), egy évig együtt tanultam 1o-15 gyerekkel (12 és 18 évesek). Az egyszerűbb érthetőségért korrepetáltam őket matek, fizika, angol tárgyakból.
(Valójában nem korrepetáltam, hanem ők korrepetáltak engem, azaz magyarázták nekem az anyagot, amíg meg nem akadtak, mert akkor megpróbáltam "döccenteni" az elakadt szekéren, de ez most lényegtelen.)
Számomra az volt az élmény, hogy ha megértették az adott anyagot, de bizony sokszor belefutottam abba, hogy "ők nem így tanulták". Pedig a matek és a fizika eléggé reál tantárgy. Ilyenkor én először próbáltam megérteni az adott megoldást, majd, ha maradt idő, akkor megpróbáltuk a "tanári utat" is.
Szóval hiába a tudás, ha nem azt kérik számon.
Hiába a másik tanár, ha nem tőle függ az osztályzat.
Bár kétségtelen, hogy egy jó tanár képes "másik" megközelítésben is oktatni, már, ha rá tud hangolódni egyszerre két tucat gyerekre.
Egyetértek veled.
Szomorú hogy valaki gondolkodás nélkül feladja az identitását és csak követni tud dolgokat.
Abban igaza van hogy kényelmesebb kész ételt fogyasztani .
 
Idéznék a cikkböl:

"Nekünk nem az az elvünk, hogy nem osztályzunk. Nem a kettes tesz terhet a gyerekre, hanem ha nem jól kommunikáljuk az értékelést. Azt kell neki mondani, hogy ez most kettes volt, de ha ezt és ezt teszed, akkor hármas lesz. Például az is lehetne, hogy annyiszor írja meg a gyerek a dolgozatot, ahányszor csak akarja."

Ezt nevezem életre nevelésnek. Ezt az intézményt nem támogatni kell, meg akkreditálni, hanem bezárni.
0-246.jpg


S a Suzukis ( + ) sem fog mégegyszer nekifutni a vasuti átjárónak.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére