Öregedést lassító gyógyszert hoztak létre

A tudósok további vizsgálatokat végeznek majd például egereken, mielőtt klinikai kutatásba kezdenének.

Az ecetmuslicák életét csaknem 50 százalékkal meghosszabbító gyógyszer-kombinációt hoztak létre kutatók, akik szerint eredményeik segíthetnek az emberek öregedési folyamatának egészségesebbé tételében.

Nem akarjuk kicselezni a halált, csak segíteni az embereket, hogy egészségesek és betegségektől mentesek maradjanak utolsó éveikben is - mondta Linda Partridge, a Max Planck Intézet és a University College London egészséges öregedést kutató intézetének munkatársa, a kutatás egyik vezetője.

A három szer - a hangulatjavító lítium, a rákkezeléseknél alkalmazott trametinib és egy immunszabályozó szer, a rapamycin - különböző sejtfolyamatokat befolyásol. Kombinációjuk pedig jelentős hatással volt az ecetmuslicák élethosszára. A három gyógyszerből külön-külön és kombinálva is adtak nekik,

Minden egyes szer önállóan átlagosan 11 százalékkal növelte meg az állatok élettartamát, két szer párosítása pedig 30 százalékkal. Ha viszont mind a három szert kombinálták, a muslicák 48 százalékkal tovább éltek, mint azok, melyek nem kaptak kezelést.

Mivel mindhárom gyógyszert alkalmazzák már orvosi kezelések során, tudják róluk, hogy biztonságosak. Kombinációjuk pedig segíthet lelassítani az öregedés folyamatát - mondta Jorge Castillo-Quan, a kutatás másik vezetője.

Partridge kiemelte: felfedezésük újabb bizonyítéka annak, hogy az úgynevezett polipilula - többfajta alacsony dózisú szer kombinációja - a jövőben segíthet megelőzni a korhoz köthető betegségeket.

A kutatásról készített tanulmány az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) jelent meg. A tudósok további vizsgálatokat végeznek majd például egereken, mielőtt klinikai kutatásba kezdenének.

mti

upload_2019-11-21_20-38-23.jpeg
 
L
Brit tudósok.
A muslicák életét csaknem 50 százalékkal lerövidítő szert próbáltam ki, ami lassítja az öregedésemet. Legalábbis mindig mondja az élettársam, hogy nem öregszem.
A szer: víz, ecet, mosogatószer. Több tálkában várja a vállalkozó kedvű muslicákat, akik szorgalmasan és tettre készen részt vesznek a tanulmányban.
A víz a médium, az ecet bevonzza a muslicákat, a csepp mosogatószer pedig a víz felszíni feszültségét befolyásolja oly módon, hogy a legyecskék problémamentesen elmerülhessenek.
Teljesen önszántukból, ellentétben a hírben említettekkel.

Nem értem, a meghosszabbított élet egyenlő lenne az öregedés lassulásával?
Tovább élsz (ha betegen is), tovább leszel öreg.
Mire jó ez?
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Csatolás megtekintése 1703328
*
Ez egy hatalmas felfedezés! Remélem és bízom talán már nekünk is jut belőle. Nem is kívánok mást, csak ne legyenek fájdalmaim, ne kerüljek kiszolgáltatott helyzetbe. Bízom, hogy sikerül. No abban is biztos vagyok, hogy előbb a nagyon gazdagok tudják majd megvásárolni. Egyben reménykedhetni azért lehet, hogy még a mi életünkben is elérhető áron tudunk hozzájutni ehhez az "élet-elixírhez".
 
Éppen azt jelentené, hogy ha tovább is élsz, de fájdalom mentesen, fitten. Nekem örömömre szolgálna. Édesanyámat 6,5 éven keresztül ápoltam, az ágy rabságában volt. Az ellenségemnek sem kívánom sem azt, hogy akár az ő, akár az én helyembe kerüljön. Rettenetes dolog, ha nem tudunk menni akkor és ahová akarnánk és főleg, ahogyan. De az is, hogy a napi 24 órai szolgálta felőrli az ápolót, bármennyire is elhallgatja. Még a kórházban is cserélődnek az emberek, de ezt egy otthoni ápolásnál képtelenség megoldani. Ott az ápoló is tönkre megy, de rendesen. Az ápolt pedig, bármennyire is tisztességes ellátásban részesül, a szabadságát veszti el, s ez a legnagyobb büntetés a fájdalom mellett. Csak az ne legyen! Reménykedem, a jó hírben. Nekem örömet okozott.
 
bármennyire is elhallgatja.
Tökéletesen írtad le, mindkét oldalt
Ő meg az én gondolatomat:
Tovább élsz (ha betegen is), tovább leszel öreg.
Mire jó ez?
Nem kívánság műsor meddig éljünk és a tudományra hivatkozás se csalhatatlan.
Nem megy mindég a jó felé a kutatás.Persze kell.
És nem kell hogy úgy legyen mint ki tudja mikor: 40 év átlagéletkor.
Nálam okosabbak biztos tudják az Ókori Egyiptomban mi betegségek miatt és mennyire rövid volt az életkor(munkások élettartama általában rövid – 30-36 év)

A kutatók 16 múmiában találtak szívszövetet, s ereket, a vizsgálatok közülük kilencnél mutatta ki teljes bizonyossággal vagy feltételesen az érelmeszesedést (arterioszklerózist). Az egyik múmiánál lezajlott szívinfarktusra utaló jeleket találtak a kardiológusok, ám a szakemberek azt nem tudták megállapítani, hogy halálos kimenetelű volt-e a szívroham. A kutatók azt sem tudták meghatározni, hogy túlsúlyosak voltak-e az érintett óegyiptomiak, ugyanis a mumifikálás során kivonják a vizet a szövetekből (dehidratáció).

Érelmeszesedés azóta se változott muslicák ide vagy oda.

"Sokkolt minket a felismerés, hogy mennyire hasonló képet mutat az arterioszklerózis az ókori múmiák és jelenkori pácienseink esetében. Vélhetően az érelmeszesedés kialakulása része emberi mivoltunknak"
 
Utoljára módosítva:
Minden egyes szer önállóan átlagosan 11 százalékkal növelte meg az állatok élettartamát, két szer párosítása pedig 30 százalékkal. Ha viszont mind a három szert kombinálták, a muslicák 48 százalékkal tovább éltek, mint azok, melyek nem kaptak kezelést.
Igen igen persze!!
Adogassuk a százalékot össze.
Épp mint amikor bejött a schick nevű teflon bevonat gépkocsikba a 3 pólusú gyertya a mágnesgyűrű a benzincsőre.És még vagy 6 dolog!!!!!!!!!!!
Egyik 30% másik 22% satöbbi
a végén kijöhetett 110 % megtakarítás.
Tettük az üres kannát a benzintankhoz a féligről megtelt tank ha kicsordul legye hová folyni és eladjuk a benzinkútnak vissza.:rohog:
 
L
Mindenesetre eddig csak a 27-esek klubjának sikerült leállítani az öregedést.
Vagy látja őket valaki öregen?
 
Már látom a jövőt, amikor a kormány 48%-al fogja megemelni a nyugdíj korhatárt, vagy jobb esetben magyar cocom listára teszi az új szert.Csatolás megtekintése 1703360
*
Ne, ne, má' :mad:
Nem a teljesítménnyel lenne baj, igen, igen, azzal is, mert nem érjük el, mert nem tudunk létrázni, emelni, hajolni. De az oda- és vissza utazással. Ha túl meleg van, akkor azé', ha jeges az út, akkor meg azé' nem tudnánk megjelenni a munkahelyen. No meg, ha fáj ez, meg az, mert nem tudjuk megemelni a lábunkat, mert lépni nem tudunk a fájdalomtól, mert a gerincünk úgy érezzük szétrobban, a szívünkről, a keringésünkről nem is szólva. Tehát nem azért nem jelennénk meg a munkahelyen, mert táppénz csalók, v. lusták vagyunk, hanem korunknál fogva, elkoptunk. Igaz, vannak kivételek, akik vagy genetikailag, v. tudták megvédeni az egészségüket, ők még mindig jól néznek ki, sőt gyalogolni is tudnak, ők a kivételek. De a többség, a magyar többség, teljesen elhasználódott - fizikailag.
Éppen tegnap beszéltem egy pilisi szerencsétlen asszonnyal. Borzalmas, mennyi baja van, s mégis csak 72 %-ra vették fel. S, egyetlen fillért nem kap. Mivel csak 20 éves munkaviszonya van. Persze, mert miután a gyerekei már óvodás korba léptek, ő visszament dolgozni, de aztán lebetegedett a saját édesanyja, majd az anyósát, apósát ápolta, majd ismét elment dolgozni, de nem sokáig, mert akkor pedig az édesapját kellett ápolnia. Mindegyik beteg, ápolásra szorult, mégpedig 24 órai figyelemre. S, most ő nem kap pénzt, ez annyira felháborított, szavakat nem találok.
A férjével él, a férje kap 102 ezer forint nyugdíjat, ebből fizetik a rezsit, amit tudunk nem kicsi összeg. Akár fával, akár gázzal fűtenek, s a megélhetés + a gyógyszerek. S, az önkormányzat sem segít, mert mondván, ennyi pénzük van, őket megkötik a jogszabályok, nem tudnak segíteni.
No, de mi is a baja a szerencsétlen asszonynak? A gerincét megoperálták, fémet raktak be, a bokájában volt egy rosszindulatú daganat, azt megoperálták, kemó stb. Többször volt tüdőgyulladása, így a tüdeje is gyenge. Köszvénye is van. S, mivel rosszul is mozog, tehát mozgássérült is, mindezek ellenére a nyáron ismét elutasították az orvosi felülvizsgálaton. Legalább felvennék 100 %-ra, de állítólag akkor sem kapna még pénzt, mert nyugdíjra kora miatt még nem jogosult, különben is csak 20 év szolgálati ideje van, de valamilyen rokkantsági ellátásra pedig igen. No azt is húzzák, halasztják, lényeg, nem fizetnek neki semmit. Tartsa el a férje, ezt mondták neki. Félelmetes.:mad::o
 
Gondolod, hogy mindez érdekli a kormányt (értsd, a jelenlegi 2/3-os törvényhozókat) amikor a statisztika azt mutatja, hogy minden családnak van kb. 13.000.000. HUF tartaléka? És jobban élünk, mint, és dübörgünk, és stb?
 
*
Ez egy hatalmas felfedezés! Remélem és bízom talán már nekünk is jut belőle. Nem is kívánok mást, csak ne legyenek fájdalmaim, ne kerüljek kiszolgáltatott helyzetbe. Bízom, hogy sikerül. No abban is biztos vagyok, hogy előbb a nagyon gazdagok tudják majd megvásárolni. Egyben reménykedhetni azért lehet, hogy még a mi életünkben is elérhető áron tudunk hozzájutni ehhez az "élet-elixírhez".

A szitu az, hogy ez a "hatalmas felfedezés" egy szakállas hir. Felmelegitve.
 
Mióta ember él a Földön, mindig reménykedik abban, hogy hosszabb lesz az élete. Azt mondják, a Remény hal meg utoljára, biztosan így is van. De már többször megtapasztaltam életem folyamán, hogy soha nem az élet hosszúsága a legfontosabb (persze, jó dolog élni), hanem a hogyan-ja, a miképp-je...
Nagyon sok évvel ezelőtt beszéltem egy 98 éves asszonnyal. Ő már nagyon készülődött, akkor nekem azt mondta, hogy elege van az életből. Mindenki kihalt körülötte, még a gyerekei, a rokonai is. Pedig fent járt, nem is volt beteg. Azt mondta, elfáradt. Olvasni már nem tud, hiába a szemüveg, elfárad a szeme pár oldal után. A hallókészülékkel nincs jóban, kellemetlen. Minden megváltozott körülötte. Nem értettem, hiszen valóban egészséges volt, még ebben a korában is, s mégis készülődött. A legnagyobb betegségben küzdők pedig ragaszkod(ná)nak az életükhöz. Nem értettem, pedig csak bele kellett volna gondolnom, hogy mit is érezhetett, hogy teljesen magára maradt.
 
Gondolod, hogy mindez érdekli a kormányt (értsd, a jelenlegi 2/3-os törvényhozókat) amikor a statisztika azt mutatja, hogy minden családnak van kb. 13.000.000. HUF tartaléka? És jobban élünk, mint, és dübörgünk, és stb?
*
No persze, ezeket harsogják a kormány rádió- és tévé csatornái. Sajnos az igazsággal nap, mint nap szembesülni vagyok kénytelen. Ez annyira igaz, mintha én azt hirdetném magamról, hogy 69 évesen darázs a derekam, kicsattanok az egészségtől, hja és még szűz is vagyok :rohog: (két gyerek után). No persze, mindennek megvolt a maga ideje, de, hogy egyik sem igaz mára, az tuttti :dr_9:
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,731
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére