Ordogugyvedje

Messzebbre jutottunk, mint gondoltam volna!

De még hosszú út áll előttünk.

Már mindenki tudja, hogy templomban fotózkodnak, de jachton videóznak. Már mindenki tudja, hogy erkölcsről papolnak, de lopott pénzből kurvákat vesznek. Már mindenki tudja, hogy vizet prédikálnak, de kokaint szippantanak.

Azt gondolják, hogy Isten és ember felett állnak. Tizenegyedik parancsolatot próbálják betartani, de a tízből egy sincs, amelyen ne buknának el. Viszont az már biztos, számukra nem hét főbűn van, hanem legalább nyolc. Itt van még az árulás. Ők azok, akik elárultak egy egész országot, csak azért hogy meggazdagodjanak. És azt hiszik, hogy ezt el tudják titkolni.

Azonban tévednek, mert vagyunk páran, akik belelátnak. Pontosan tudom, mennyit és hogyan harácsoltak össze, és azt is, miként tették, és azt is, hol van a vagyon.

Most már Ti is kezditek látni. Ám eddig nagyon keveset láttatok.

Messzebbre jutottunk, mint gondoltam volna, azonban még hosszú út áll előttünk.

Azt ígértem, egyesével fogjuk kiszedni a téglákat a falból, és lám, pár tucatot egyből ki is szedtünk. A fal beleremegett, de még messze van attól, hogy ledőljön. Le fog. Értem a türelmetlenségeteket, de még így is hamarabb fogunk mindent borítani, mint amire ők valaha fel tudnának készülni.

Vadásznak rám, többször halálosan megfenyegettek, de engem már nem lehet megállítani. Nyilvánvalóvá tettem számukra, hogy nekem már nincsen vesztenivalóm.

Tudják, hogy nagyon sok anyag van nálam, és nem félek felhasználni. Én pedig tudom, hogy nálatok is sok minden van, és küldtetek is már olyat, amit használni fogok. Tudom, hogy féltek, de én meg foglak védeni Benneteket. Tőlem, senki nem fogja megtudni, ki és mit küldött.

file.jpg
e1bc63_6e38a2f648244070a06a2a0a28fe0853~mv2.webp

Pontosan tudom, milyen az, ha valakit megfélemlítenek. Azonban Ti bátrak vagytok, bátrabbak, mint azt gondolnák.

Folytatjuk!

cb4830_38a0706dd4174f5aa76a01bf873572e9~mv2.webp
 
johannsebastian írta:
A nem törvénysértő módon zajló szex magánügy.
Ez azert nem ket ember szerelemre lobbanasa.
A hivatasos lanyok lehet otthon nem torvenytelenul uzik az osi ipart ? Lehet az is a polgarmester ur adott nekik nem csak eus forrasokat hanem engedelyeket a szexorgiakra.
 
Honnan tudod hogy nem törvénysértő a szex?
Lehet sok variáns.
Pontosan. Ezért mondom, hogy a törvényt nem sértő módon zajló szex a magánügy. Részint feltétel a kölcsönös beleegyezés (önkéntesség), de ezzel még nem zártuk ki például a prostitúciót (már ahol ez tiltott) vagy például a kiskorúval létesített kapcsolatot stb.
 
Jaj ne már! Törvénytiszteletet várnak el! Ki kötelez arra, hogy keresztelkedj meg, hogy imádkozd a templomban a Hiszekegyet, hogy ne vetesd el a nem akart gyermeked, hogy ne válj el? Ne csúsztass már!
Ha én csúsztatok akkor az ezredes rendőrnő is pl.
Mintha őt is áthelyezték volna abban a pillanatban, amikor jelezte a zaklatást.
Mellesleg a keresztényi erkölcs nem a templombajárást/imádkozást jelenti (legalábbis nálam), hanem a társadalom által elvárt életmódot. legalábbis addig, amíg hivatalosan külön létezik az állami és az egyházi vezetés.
Van persze egy politikai közvetített életminta, de ilyen akkor is lenne, ha történetesen szociáldemokrata vagy liberális kormányzat állna fel. Ez azonban nem kötelez (jogilag).
Tehát, ha jogilag rendben van, akkor az erkölcs mehet a spájzba...
Mellesleg a keresztény tanok emberjogi formában öltenek testet az alkotmányban.
Hiszen, ha legalább alkotmányunk lenne...
Persze azt lehetne firtatni, hogy az egynejűség keresztény csökevény - de akkor legyen erről vita.
Hol?
A kormány csak a saját fixa ideáiról kérdez, ha viszont a nép népszavazást akar, el sem indítják, mert vagy a NVB elutasítja vagy rögtön visszavonják az adott dolgot (lásd nolimpia).
 
Csak nem állom meg és megkérdezem:
A te erkölcsi normáid szerint az ok, hogy rendszeresen megcsalom azt a nőt, akitől gyermekeim vannak?
De kíváncsinak tetszik lenni! ;) A válaszom röviden: nem zárom ki a poliamor kapcsolatok, felelős nem-monogám kapcsolatok lehetőségét. Más szóval: a megcsalás nem fér bele, az őszinteség viszont követelmény.
 
Utoljára módosítva:
A kormány csak a saját fixa ideáiról kérdez, ha viszont a nép népszavazást akar, el sem indítják, mert vagy a NVB elutasítja vagy rögtön visszavonják az adott dolgot (lásd nolimpia).
már ötödik napja fut egy klímavédelemről szóló „társadalmi konzultáció” a kormány honlapján, ami teljesen véletlenül derült, mivel a kormány, illetve az egyes minisztériumok egyáltalán nem kommunikáltak róla. Még egy egyszerű sajtóközleményt sem adtak ki a kérdőív publikálásáról, amit amúgy mindössze egy héten át, hétfőig lehet kitölteni.
A Palkovics László vezette minisztéium közleményében ezt írta:

„A klímavédelem kapcsán a kormány nem indított nemzeti konzultációt, a Brüsszel által előírt tájékoztatási formának tettünk eleget. Ezért arra kérjük az ellenzéki pártokat, forduljanak Brüsszelhez, mert a formát és a határidőket Brüsszel írta elő. Amennyiben a kormány klíma ügyben nemzeti konzultációt akar lefolytatni, akkor azt a szokásos módon fogja megtenni.”
 
Kiegészítés. Frisshír.
Arra a kérdésre, hogy mi az oka annak, hogy ezt a társadalmi konzultációt lényegében nem hirdették, és szinte eldugták a honlapon, a kormányszóvivő azt mondta, hogy„ennek nem az a célja, hogy az emberek átfogó véleményét megtudja a kormány, hanem egy Brüsszel által előírt kötelezettség, amelynek a kormány eleget tesz”.
 
No akkor én népszavazásra vagy társadalmi konzultációra bocsátanék egy kérdést. "Tekintettel az évszázad közepére beérő katasztrófahelyzetre, kívánja-e, hogy jövedelmének 85 százalékát elvonjuk Öntől, amely arra kényszeríti, hogy életformáját radikálisan megváltoztassa?" De viccet félre téve! Ez szerintem porhintés. A katasztrófa eljön. Már csak a mértéke a kérdés. Katasztrófahelyzetben viszont nincs demokrácia. --- De megjegyzem, nagyon messzire kerültünk Borkai pucér seggétől. :)
 
Ne legyünk már ennyire elnézőek. És itt szó sincs a katolikus erkölcsről.
Én nem is a katolikust emlegettem az nekik úgy tűnik nincs Én a puritánt a protestáns szerinti gondolatom írtam.Megjegyzem tudod ki az elnéző?
Sőt mosdatóan kimagyarázni akaró?
Akinek a színeiben indult.
És isteníti a konzervativizmust.
Mint a konzervatív újságírás lényege az alantabbiktól:

G. Fodor Gábor az alábbiakban foglalta össze a konzervatív újságírás lényegét: „Mindenkinek megadja, ami neki jár. A nagyságot értékeli. Az alávalót lenézi. A ribancot annak nevezi, ami. A tehetséget biztatja. Az államférfit tiszteli. A közösséghez pedig mindig úgy beszél, hogy »hajrá, magyarok!«”.
Az összefoglaló nem csak úgy, előzmények nélkül született, mintegy útmutatóként tudni vágyó és újságírónak készülő ifjak számára. Nem. Reakcióként született, egészen pontosan magyarázat gyanánt. Ugyanis G. Fodor Gábor hírportálja közzétett valamit, amit nem lett volna szabad közzétennie. Azt akarták megmagyarázni.
 
Ebben nincs vitánk, ha sáros, bukjon és üljön.
Sáros sőt hasznot húzó.
De miként bizonyítható?
Kizárólag ügyészség által elrendelt nyomozással
De késedelem nélkül!!!
Hisz szokásuk eltüntetni minden bizonyítékot.
Rákosfaly az összes mocsokság lebonyolítója és offshore céges haszonélvezője Borkaival közösen

csőtörés volt a Borkai társaságában szexpartizó Rákosfaly Zoltán ügyvédi irodájában, aminek következtében dokumentumok semmisültek meg

Írta meg, hogy dokumentumokat foglalt le a rendőrség a Borkai-ügyben, ezeket jelenleg elemzik, hűtlen kezelés miatt nyomoznak. A lap ugyanis arról értesült, hogy nem csak abban a zsarolási ügyben folyik eljárás, aminek az egyik gyanúsítottja Póczik József, a sértettje pedig Borkai Zsolt, hanem gazdasági ügyekben is. A rendőrség válaszából kiderül, hogy hűtlen kezelés miatt folynak nyomozások.
 
Egyszerűen megmosolyogtató, hogy nekem, jobboldalinak kell itt védelmembe vennem
Nem kell pártalapon védened.
Hiszen mind erkölcsi cselekménye, mind büntetőügybe keveredettsége és a nyomozás lebuktatja
Egyéb külső(közvetett) bizonyítékok vannak már.
Minek védelembe venned?
Hagyd bukni.Nem te követted el, nem rokonod, nem pártársad remélem.
Még csak nem is jártok össze ott se voltál érdekelt félként a hajón.
Hány országban bukott bele nagyobb ember mint Borkai.
Mit képvisel Borkai most már csak a bűnös és védendő figurát?
Tovább ássa magát az általa képviselt párt-mez.
Hány szex ügybe bukottat tudunk nyugaton?
Korrupció is lemossa a pozícióról.A politikából is ki kell lépnie.Miért tartod védendőnek?
Ha büszke akar lenni a párt tagjaira ki kell rúgni, de nem így ahogy most tették.
Lehetőséget adva a hivatalban mindent eltüntetni. A lemondása módja talán nem a párt utasítása volt?
 
Valaki lehallgatás törvényes vagy törvénytelen voltáról beszélt.
Még mindég a Borkai
Ott is van lehallgatás, hangfelvétel
Titkos hangfelvétel került elő arról, ahogyan állítólag Póczik József pénzt kér a Borkairól készült fotókért.
Fura hogy most azzal érvelnek az ördög ügyvédje ellen, mi a jogi engedélye a lehallgatásnak
 
Persze, folynak a nyomozások. Aztán még mindig.... és még mindig... aztán majd jól megszüntetik az évek óta tartó nyomozásokat. Bizonyíték hiányában. Vagy még jobb, ha bűncselekmény hiányában.
Teljesen laikus vagyok, de belegondoltam: egy ember a befolyó jövedelme után adózik. Nézzék már meg mennyi volt az éves jövedelme polgármesterségének ideje alatt. Aztán nézzék meg, hogy a lakótelepi fiú milyen ütemben gyarapodott. Nemcsak ő, hanem az egész családja. A rendőrség utánanézhet, bár sem a felesége, sem a gyerekei nem közszereplők, de a család gazdagodásához ez is hozzátartozik. Aztán akkor adjon számot arról, hogy aztán miből? Külföldön tartják a pénzt? Ott az Interpol. Összefonódások a különböző vállalkozások között? Gondolom vannak a rendőrségnek jó szakemberei, elemző-értékelő szakemberek.
Milyen bizonyíték kellene még emellett? Az adócsalás is bűncselekmény. (Al Capone is tudta ;))
A kábítószer fogyasztás is bűncselekmény. Pont ugyanilyen egyszerűen bizonyítható.
Vagy a feljelentőnek kellene bizonyítékokat csatolni a feljelentéséhez nyilvánvaló bűncselekményeknél mert különben rágalmaz?
 
Utoljára módosítva:
Ja, ezt meg majdnem elfelejtettem.
A mai technika mellett bármi rögzíthető. Az más dolog, hogy nem használható fel. És bizonyítékként nem értékelhető az ilyen felvétel.
Tehát a lejátszott felvétel nem bizonyítja a Póczik bűnösségét, mert törvénytelen volt a rögzítése.
És napok óta minden újság ezzel van tele, hogy zsarolta vagy nem zsarolta? Kért vagy nem kért, ha kért mennyit? És hogy felvétel van róla, hogy kért. És ezzel ugyanúgy elfedik a lényeget, mint ahogy a szexvideóval.
 
Nem kell pártalapon védened.
Hiszen mind erkölcsi cselekménye, mind büntetőügybe keveredettsége és a nyomozás lebuktatja
Egyéb külső(közvetett) bizonyítékok vannak már.
Minek védelembe venned?
Hagyd bukni.Nem te követted el, nem rokonod, nem pártársad remélem.
Még csak nem is jártok össze ott se voltál érdekelt félként a hajón.
Hány országban bukott bele nagyobb ember mint Borkai.
Mit képvisel Borkai most már csak a bűnös és védendő figurát?
Tovább ássa magát az általa képviselt párt-mez.
Hány szex ügybe bukottat tudunk nyugaton?
Korrupció is lemossa a pozícióról.A politikából is ki kell lépnie.Miért tartod védendőnek?
Ha büszke akar lenni a párt tagjaira ki kell rúgni, de nem így ahogy most tették.
Lehetőséget adva a hivatalban mindent eltüntetni. A lemondása módja talán nem a párt utasítása volt?
Jaj, én nem Borkait akartam védeni, ő azért annyira nem foglalkoztat (már csak azért sem, mert a tisztességes munkát végző jobboldali politikusoknak is igencsak jól befűtött) - hanem bárki magánélethez való jogát.
 
Utoljára módosítva:
Ugyanis G. Fodor Gábor hírportálja közzétett valamit, amit nem lett volna szabad közzétennie. Azt akarták megmagyarázni.
G Fodort személyesen ismerem. Okos elemző, de amit a hírportálja művel, az néha kritikán aluli. Tudnék mondani persze a másik oldalról is hasonlókat. De ugye sepregessek a saját portámon. :)
 
Ja, ezt meg majdnem elfelejtettem.
A mai technika mellett bármi rögzíthető. Az más dolog, hogy nem használható fel. És bizonyítékként nem értékelhető az ilyen felvétel.
Tehát a lejátszott felvétel nem bizonyítja a Póczik bűnösségét, mert törvénytelen volt a rögzítése.
És napok óta minden újság ezzel van tele, hogy zsarolta vagy nem zsarolta? Kért vagy nem kért, ha kért mennyit? És hogy felvétel van róla, hogy kért. És ezzel ugyanúgy elfedik a lényeget, mint ahogy a szexvideóval.

A P. vonal kicsit más.
Ott a Rákosfalvi ügyvéd vételi szerzödést kötött a file eladójával. Megspékelve - irásban - azzal, ha még 1 másolat elökerül, az eladó massziv összeget fizet. Na most ezzel P. és Glázer tökeit megszorongatják, onnan a dolog kellemetlen.
Mindamellett van ugye a zsarolás. Az 1-5 év alapesetben.
Itt ha minösitett lesz az eset, az még kellemetlenebb. Az lehet 2-8 év.

Mindamellett van egy lényeges sajátosság is:
zsarolás esetén a gyanúsított személyi szabadságát korlátozó kényszerintézkedés alkalmazására kerül sor az esetek döntő többségében. Az előzetes letartóztatást fegyház végrehajtási fokozatban foganatosítják: az meg nagyon kellemetlen.

Szóval, akkor a vizsgáló azt mondja....P. úr, Glázerné eftásnö....
a. énekel - s hazamehet
b. a. negativ, a kkor az érintett marad elébb vizsgálatiban - az 72 óra - majd megy elözetesbe.
Persze van egy alapos rabositási procedura is, aminek része a preciz testüregvizsgálat. Is. Meg, meg.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,739
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére