15 milliárd forintos segélyhitelt adunk Kenyának

Magyarország 50 millió dolláros kötöttsegélyhitel-program elindításában állapodott meg Kenyával - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten csütörtökön, sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott Monica Juma kenyai külügyminiszterrel.

Közölte: 35 millió dollárért két kórházat fognak építeni magyar vállalatok Kenyában, 10 millióért élelmiszeripari fejlesztéseket hajtanak végre, 5 millió euróért pedig öntözési rendszert modernizáló beruházásokat végeznek majd magyar cégek.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy az Európai Unió előtt álló kihívásoknak erőteljes biztonsági aspektusuk van. Délen és délkeleten egyre nő a migrációs nyomás, ami miatt folyamatosan növekvő terrorfenyegetettséggel kell számolni - tette hozzá.

Ebben a helyzetben felértékelődik a szubkontinentális együttműködések jelentősége, kulcsfontosságú kooperálni azokkal az afrikai országokkal, amelyek partnerek a migráció kiváltó okainak kezelésében - hangoztatta a magyar miniszter.

Monica Juma közölte: Áder János januárban Kenyába látogat, ezt a találkozót készítették most elő. A magyar köztársasági elnököt nagyon várják - mondta.

MTI

kenya.jpg
 
A több mint 9 év egypárt-rendszerböl elég volt, az emberek szeretnének végre bevonva lenni a döntésekbe.
nem erről van szó ... van egy réteg amelyiknek nem jó semmi... nem kell az olimpia, nem jó az úszóvilágbajnokság, nem kell az atlétikai viágbajnokság, nem kell a kórház sem ... békén kell hagyni ezeket, míg saját maguk nem jönnek rá mit veszítenek.
Ott kell a százmilliárdokat beruházni ahol örülnek neki, ahol egyből kapcsolanak, hogy ha a környék jóval frekventáltabbá válik, akkor még a fő beruházáson kívül számos szolgáltató, kereskedelmi egység és egyéb intézmény létesül a közelében.
 
Hányan is laknak ott a környéken? Ja, hogy a bozótosban senki.

Talán azzal kellene kezdeni, hogy Budapest egy egész országnak a fővárosa, a Dél-budai Centrumkórház nem csupán a budapestieket szolgálná ki. Nem tartom tragédiának ha kiépítik a korházkomplexumhoz vezető utakat, autópálya-lehajtókat, megszervezik a tömegközlekedést.
Még próbálkoznak, szerintem feleslegesen, pár napja egy petíciót is indítottak a dél-budai szuperkórház megépítéséért.
Olyan kerületben kell felépíteni ahol szívesen fogadják, Karácsony Gergely meg csak veszesse be a dugódíjat meg a dízelautó tiltást.
 
Utoljára módosítva:
nem erről van szó ... van egy réteg amelyiknek nem jó semmi... nem kell az olimpia, nem jó az úszóvilágbajnokság, nem kell az atlétikai viágbajnokság, nem kell a kórház sem ... békén kell hagyni ezeket, míg saját maguk nem jönnek rá mit veszítenek.
Ott kell a százmilliárdokat beruházni ahol örülnek neki, ahol egyből kapcsolanak, hogy ha a környék jóval frekventáltabbá válik, akkor még a fő beruházáson kívül számos szolgáltató, kereskedelmi egység és egyéb intézmény létesül a közelében.


- Lehet, hogy másokat meg tudsz győzni az alternatíva nélküli felsorolással engem nem.
- Te is mindig nemet mondasz, ha ló-citromot, tehén-lepényt, vagy canis merga-t kínálnak neked.

- Minél több cikket olvasok a témába annál világosabb, hogy az eddigi tervben panamázás és nem az orvoslás állt előtérben.
 
-

- A szuper-kórház leírását tanulmányozva az a benyomásom, hogy itt egy 5 csillagos szállodáról van szó.
- Fontos, hogy legyenek jól felszerelt kórházak, már csak a turisták, a sportolok és a sziámi ikrek szétválasztása miatt is.
- Mutter Teresának 500 kórháza volt de amikor ö lett ágyhoz kötött inkább Amerikában kezeltette magát, biztos ami biztos
- Europa legnagyobb kórháza a 19. sz.-ban Bécsben volt, ott ahol a magyar Semmelweis Ignácz a nagy felfedezést tette
- Ezt a felfedezést csak azért tudta tenni mert nagy kórházban lehet csak statisztikát csinálni, sok páciens, sok halott.
- ez minden statisztikai vizsgálat alapfeltétele.
- Europa legnagyobb kórháza Németországban Aachen-ben van, az RWTH Egyetemi Klinika
-
id_279_uniaachen_009.JPG

- Nem tévesztettem el, ez nem egy olajfinomító, az épület-komplexus többi része is így néz ki, akkor az volt a divat
- Szóval nagy kórházban, nagy felfedezéseket lehet tenni. Itt például rezisztens baktériumok ütötték fel a fejüket
- Szívesen betennék egy linket azoknak akiket érdekel milyen komplex munka zajlik egy nagy kórház pincéiben
- Az nemcsak mosoda, kifőzde, egy börtönhöz hasonló biztonsági terület... és a betegekről még egy szó sem esett
- Akit érdekel, a You Tube beütni: "Das größte Krankenhaus in Europa: " Nem kell mindent érteni, a képek beszélnek
-
- A magyar szuper-kórházról is kiszivárgott egy titkos video. Enjoy :)
-
 
Most hallottam az egyik csatornán,hogy 64 milliárddal tartoznak a kórházak a beszállítóknak.Talán ezt kellene rendezni és csak azután" házon" kívülre menni.
 
Elsőben a pályázati rendszert kéne rendbe tenni, hogy működő képes legyen és ne csak mészáros & mészáros nyerhessen.
Pontosan a pályázati rendszer a kulcs hogy ne NER embereknek adják oda mind. mert így csak ország államkassza privatizálás, állami megrendeléseken keresztül!!
De olvasgattam a hozzászólásaid sorát.Úgy tűnik valakire válaszol de nincs se idézve se megnevezve a hozzászóló.Így nem tudom a többit kinek írtad.
Ezt itt csak egy semleges és megszólítás nélküli megállapítás a kormány felé ezért idéztem ezt.
 
Most hallottam az egyik csatornán,hogy 64 milliárddal tartoznak a kórházak a beszállítóknak
Ebben azon felül ami hirtelen látsz az az érdekes olyan visszatérő ügyről van szó ami sok sok előző kormány idején is fennállt.Az Orbán kormány ellenzékben pont ezzel támadta elődeit.
És én már leírtam egy történetet egy éve az építkezési mániáikról.
Elkészült az új sebészi tömb Gyulán.Ott az érsebészet is.Főorvos panaszkodik. Van 4 műtőnk de nem műtünk egyfelől volumen korlát.Másfelől a beszállító megint nem hozta azt az műeret amit kértünk.
A beszállító addig nem hoz semmit amíg a tartozást ki nem fizetik.Ezeket látom abban amit írtál
Építkezési mánia most és messzire évekkel ezelőttig visszamutató finanszírozási hiányosság.
 
- Minél több cikket olvasok a témába annál világosabb, hogy az eddigi tervben panamázás és nem az orvoslás állt előtérben.
Természetesen mint mondottam építkezni szeret ez a kormány üzemeltetni nem mert az nyűg.Még kórházat szemétszállítást se tud üzemeltetni.Se iskolákat.Iskola helyett épít (ismét épít...épít és épít) közpénzből magán iskolát.Vagyis iskolát se üzemeltet.
Mert azok a magániskolás tanárok ugyanolyan jó környezetben akkora fizetésért jó állami iskolát is csinálnának.
Építeni mindig, de üzemeltetni fenn tartani semmit.Mert az nyűg és kicsi lopás(se)
 
Utoljára módosítva:
78238997_3198257743534027_7302180577774403584_n.jpg

Tegnap délig a NER egyik tartóoszlopa volt! Goodbye Éger!
Győzött az orvosforradalom – leváltották Éger Istvánt



Szombaton délelőtt leváltották Éger Istvánt, aki 16 évig volt a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Utódja Kincses Gyula lett, aki korábban Gyurcsány Ferenc kormányában egészségügyi államtitkár volt, illetve 1990 és 1994 között MDF-es képviselő, majd 2001-2002-ben az első Orbán-kormány egészségügyi tárcájának miniszteri biztosa volt.

Kincses Gyula a kamarán belül szerveződött Újratervezés orvoscsoport tagja és képviselője.
 
Utoljára módosítva:
Visszatér a Hazai politikába Navrasics Tibor
Brüsszeli megbízatása előtt Navracsics Tibor 8 éven át a Fidesz parlamenti képviselője (2006-2014), ebből 4 éven keresztül frakcióvezetője volt (2006-2010).

2010 és 2014 között miniszterelnök-helyettes, valamint közigazgatási és igazságügyi miniszter volt.
Kiküldetése is egyfajta háttérbe tolás volt
Ő volt az aki azt mondta:
A Fidesz egykori minisztere, Navracsics Tibor azt szeretné, hogy CEU Budapesten maradjon

Visszahívása meglátjuk háttérbe tolás lesz-e.Most mikor eléggé rohad a NER

Nem e Ő lesz itt is egy felcsillanó lehetőség?
Hisz vannak olyan voltak Mint Pokorni.

Lehet még esélye a Normafa fáinak: Pokorni egyeztetésre hívta Karácsonyt és Szabó Tímeát

Kik épp úgy megalkothatják az újratervezés csoportot mint Az Orvosok
navracsics-tibor-1024x682.jpg
 
Rohad-e belülről a Fidesz?
Volt e hatása az Önkormányzati választásoknak?
Valamennyi igen ,a lázadás mindenütt felüti a fejét.
A fentiek is hatásai a rohadásnak és a változás igényének
A lázadásnak és önkormányzati választás hatásnak pedig ez IS:

Fizetés nélkül hagyta a soroksári polgármestert az ellenzéki bojkott

Sérelmezték, hogy az illetményről nem hogy nem szavazhattak együtt a távozó vezetők végkielégítésével, de erről még csak nem is egyeztetett velük a Fidesz támogatta Bese Ferenc.
Bizonytalan időre tiszteletdíj nélkül maradt Bese Ferenc, Soroksár frissen megválasztott fideszes támogatottságú polgármestere, miután a képviselő-testület ellenzéki tagjai a múlt heti alakuló ülésen nem szavazták meg a javadalmazását - írja a hvg.hu. Bár a polgármester illetményéről és költségtérítéséről szóló napirendi pont előtt az aljegyző arra figyelmeztette a résztvevőket, hogy jogsértésnek minősül, ha a polgármester illetményét nem állapítják meg, az öt ellenzéki képviselőt ez nem hatotta meg:
az ellenzékiek mindannyian tartózkodtak a szavazáskor. Mivel érintettsége miatt a polgármester sem szavazott, a napirendi pontot nem sikerült elfogadni.
 
Ha már Kenya...
Hatvan évvel az események után mindennek a megítélése nagyot fordul: vallomások és korábban titkos iratok igazolják, hogy a britek szisztematikusan kínoztak, öltek és zártak koncentrációs táborokba egy egész népet. Ez a Brit birodalom idáig ismeretlen gulágja, mely után az egész gyarmati történet újraírandó.
A gyanúsítottakat Abu Ghraibra emlékeztető, és annál is jóval durvább kínzásokkal próbálták beismerésre kényszeríteni. Leginkább azt akarták hallani tőlük, hogy hűséget esküdtek a Mau Maunak. Hogy a fogvatartottakat teljesen megfélemlítsék, néhány foglyot felakasztottak és megöltek, mások arcába folyamatosan vizet locsoltak, hogy ne kapjanak levegőt, fejjel lefelé lógatták őket, szappanhabot, burnótot, sót, DDT-t és földet szórtak a szemükbe. A brit katonák felforrósított üveggel erőszakolták meg a nőket, a férfiaknak fémfogókkal tépték a heréjét és a fülcimpáját.
60 év után derül fény a brit koncentrációs táborok rémségére
 
Ybl tervezo lehet de hogy ez nem super korhaz az mar biztos.
Nalunk kb 10 eve epult egy eleg nagy korhaz. Ket agyas szobak vannak a gyerek
"korterembe" +fotelagy es 2-3 fotelok vannak mint tobbi korterembe is.
MInden korteremhez jo nagy meretu fordoszoba van , mindennel ellatva shampo szappan fertotlenitol body wash Wc papir keztorlo papir ami fotcellas oda teszed a kezed es egy adag papir raesik.
Egy egy osztalynal kozepen hatalmas nover station van ahol legalabb 10-20 orvos nover teszi a dolgat az esemenyeket computerbe teszik ill,vizsgaltokat rendelnek meg a kortermekbe eleve olyan alvanyon tolhato mindenfunkcios computer hasznalnak ahol minden beteg minden percre kesz inforamciojat latja es ujabb esemenyeket azonnal beiraja.
Pl tudo rontgen, mutet utan a rontgen jon a korterembe es ott csinaljak meg a betegagyba. Ha jobban van a beteg jon valaki egy aggyal amire rasegit es elvissz a rontgenre, varakozas nincs szinte 5-percnel tobb mert a nover stationnal idot kernek mikora vigyek a beteget.
MInden agyhoz van computer azaz felfuggesztett elrintos kepernyoju minden iranyba forgathato , ezen kell megrendelni ill kivalasztani a 3-4 menubol a betegnek mit akar enni reggelire ebedre uzsonara es vacsorara. Az internet is 2 perc alatt bekotodott kartyarol a neten fizethettel, na ma mar ez ingyenes. A tv t is es radiot ezen hallgathatod.
HA nem tudod a karod tartani akor akar a takaritono akar a nover segit vagy jon a konyharol valaki aki megrendeli neked a kajat.
Ez a kozkorhaz , ha kulonbiztositasod van ami egyeb extrakat fizet ott nem beepitett szekreny van hanem formatervezett butor, akar felszobanyi tv stb es a kozkorhazak is tudjak a legnagyobb luxust kielegiteni ha van aki kifizeti.
A korhazakba valoban betegek vannak , pl egy szivbillentyu csere a mutet koveto masnap haza lehet menni es tovabb otthon gyogyulgatni.
Elotte kethettel minden tesztet a korhazba megcsinalnak, minden lyukadbol mintat vesznek nem-e van valami bakterium szervezetedbe , kapsz egy felkonyvnyi prospektus a mutet elokesziteserol amit neked kell otthon megcsinalni es a mutet lefolyasat elolvashatod es a felepuleshez a protokol. pl ha masnap hazaengednek 1 hetet kell a csaladnak biztositani a 24 oras felugyeletet a betegre , atkotni a sebet , zuhanyozni segiteni es ha rosszul lett vagy valami komolyabb baj van, telefonalni kell nekik es telefonon adnak segitseget. HA nagy baj van a mentot hivhatod $50.- es ha az is ugy latja tenyleg problema van akkor bevissz a korhazba.

Ahoz hogy + napot bent tartsanak pl ilyen mutetnel kell komoly problema legyen felugrik a vernyomas nagyon, vagy a 4 orankent vertesztek valami elvaltozast mutatnak , vagy ha nem mukodik rendesen minden szerved pl a vesed stb. Itt nagyon sporolnak, igaz vastagon fog a ceruzajuk es felesleges napokat nem fizet a korhanak a biztosito csak ha van indok.
Egy kortermet legalabb 3 szor takaritanak felmosnak lemosnak mindent a fordoszobaba, agyat huznak. a nover a fotelbe kiultet es a takarito lemossa az agyat es lecsereli az agynemut. MIndent lemos amihez a beteg nyulhat computert asztalt stb. MInden wc a folyosokon is olyan meretu hogy tolokocsival be lehet menni es megfordulni kenyelmesen. Minden 5 meternel kez fertotlenito van es hasznaljak is az emberek legalabb 3 szor meg a latogatok is. Se behozni se elvinni nem karnak semmilyen bacit.
Minden beteg kap egy haloinget amibe elolrol bebebujjsz es hatul nyitott. A a mutetesek vagy aki akarja kivehet a szekrenybol masikat amit viszont hatolrol vesz fel mint a kabatot ha gyalogolni akar ne latszodjon ki a hatsoja.
Mutott betegnek tobbszor cserelik ha akarja ha nem.

A korhazba van foodcourt ahol rengeteg ceg uzlete kinalja az etelet, McDonald Kft KAvezok stb. MEretibe nagyobb mint a mallokba. Sok beteg is lemegy a latogatokkal kozos etkezesre ingyen tolokocsi mindenki rendelkezesere all, mert komoly tavolsag egy beteg reszere a gyalogturak.
Ajandek uzlet lottozo patika es mindenfele szolgatatasok a cegek varjak a klienseiket.
A parkolo sok helyen egesznap $40-50 , kevesebb idore $20.

Kivancsian varom milyes szolgaltatast ad majd a super korhaz.

Pepe az informaciot latja el mit hol talalsz melyik lifttel menj a jobbszarnyba melyikkel a westi reszbe stb.

images

Drága Melitta.... minden a költségröl szól. Nem vetted észre?
Kiadják a szivbeteget, szivoperáltat a lehetö leghamarabb, mert az otthonban ápolása olcsóbb.
Ne dumálj, én tudom, benne vagyok a svéd megfelelöjében.

Gastroskopiára pl. hónapokat kell várni itt... de ugyanakkor pl. tegnap este egy meglött és meghalt kriminell bevándorló miatt az egész sürgösségit le kellett zárni. És ez van majdnem minden nap itt.
Na erre varrj gombot.
 
Most hallottam az egyik csatornán,hogy 64 milliárddal tartoznak a kórházak a beszállítóknak.Talán ezt kellene rendezni és csak azután" házon" kívülre menni.

Drágám, nálunk több hirneves kórház kénytelen volt felfüggeszteni a mütétjeit pár hete, mert az újonnan leszerzödtetett szállitó nem tudta teljesiteni a megrendendelésit.
Többek között hiányzó kötszer miatt voltak kénytelenek bezárni a butikot.

Ez a szállító azóta csödbe ment. De a szerzödés megkötésekor lényeges volt az alacsony ár.
Na ezt kapták. Életmentö mütéteket nem tudtak csinálni.
 
L
Drágám, nálunk több hirneves kórház kénytelen volt felfüggeszteni a mütétjeit pár hete, mert az újonnan leszerzödtetett szállitó nem tudta teljesiteni a megrendendelésit.
Többek között hiányzó kötszer miatt voltak kénytelenek bezárni a butikot.

Ez a szállító azóta csödbe ment. De a szerzödés megkötésekor lényeges volt az alacsony ár.
Na ezt kapták. Életmentö mütéteket nem tudtak csinálni.
Tehát ha a svéd egészségügy nem működik, ne működjön a magyar se.
Logikus.
De ha a magyar kormányképviselőket és a csicskamédiát hallgatod, minden rendben.
Mondd erre, hogy a svédeknél a csapból is orbán folyik...
 
L
Drága Melitta.... minden a költségröl szól. Nem vetted észre?
Kiadják a szivbeteget, szivoperáltat a lehetö leghamarabb, mert az otthonban ápolása olcsóbb.
Ne dumálj, én tudom, benne vagyok a svéd megfelelöjében.

Gastroskopiára pl. hónapokat kell várni itt... de ugyanakkor pl. tegnap este egy meglött és meghalt kriminell bevándorló miatt az egész sürgösségit le kellett zárni. És ez van majdnem minden nap itt.
Na erre varrj gombot.
Gondolom nem azért halt meg, mert bevándorló volt.
 
Drágám, nálunk több hirneves kórház kénytelen volt felfüggeszteni a mütétjeit pár hete, mert az újonnan leszerzödtetett szállitó nem tudta teljesiteni a megrendendelésit.
Többek között hiányzó kötszer miatt voltak kénytelenek bezárni a butikot.

Ez a szállító azóta csödbe ment. De a szerzödés megkötésekor lényeges volt az alacsony ár.
Na ezt kapták. Életmentö mütéteket nem tudtak csinálni.

Üdv Sussi07!
Ismerős ez a kép és a rajta lévő szám ?! Ez a cél ,csak és kizárólag egészséges egyedek kellenek,ezért kisérleteznek a DNS megváltoztatásával.Nem kellenek az idősek,a betegek,nem az életmentés a cél. amerikai Stonhenenge.jpg
 
Gondolom nem azért halt meg, mert bevándorló volt.
szerintem zavaros de nem azt mondja miért halt meg:
Gastroskopiára pl. hónapokat kell várni itt... de ugyanakkor pl. tegnap este egy meglött és meghalt kriminell bevándorló miatt az egész sürgösségit le kellett zárni. És ez van majdnem minden nap itt.
Na erre varrj gombot.
A mi mivel összefüggés nem világos ugrik a gondolata.
A tény kettő a Gastroskopiára. hónapokat kell várni
Ekkor ugrik a másik tényre: A sürgősségit le kellett zárni
De hogy mért azt kihagyja.
Illetve sejteti a bevándorló elsőbbséget élvezett.
De ugyanakkor az egész sürgősségit más miatt is lezárhatják.
pl a nagyszámú aggódó de lázongó tömeg miatt.
ilyet sokat látni mikor jönnek az együvé tartozók.
És a gastroscopia ügynek köze sincs hozzá mennyit kell várni az másutt máskor is történheet
Nagyon durcás és zavaros hozzászólás volt.
Ha nem hozza be ezt a sürgősségi lezárást.
Simán érthető lenne ha annyit mondana elsőbbséget élveznek a bevándorlók, szerinte vagy az általa nézett tévék szerint.
De így sima média másolásnak tűnik.
Belekeverve már saját indulataival.
 
Utoljára módosítva:
Tehát ha a svéd egészségügy nem működik, ne működjön a magyar se.
Logikus. (...)
De. Tök jó lenne, ha a magyar mindenek dacára működne.
Azzal is 100%-osan tudok azonosulni, hogy mindenki (mi is) a saját portáján söprögessen, és nekünk (bőven) lenne mit.
Mégis sokat levon nálam az itt megjelenő világmegváltó szándékok hitelességéből az roppant egyszerű észrevétel, hogy a CH-n semmi más nem számít, mint hogy mi mindent tesznek rosszul a világ háta megett hagyott szerencsétlen (anti-a-bezzeggyerek) honfitársaink.
 
L
De. Tök jó lenne, ha a magyar mindenek dacára működne.
Azzal is 100%-osan tudok azonosulni, hogy mindenki (mi is) a saját portáján söprögessen, és nekünk (bőven) lenne mit.
Mégis sokat levon nálam az itt megjelenő világmegváltó szándékok hitelességéből az roppant egyszerű észrevétel, hogy a CH-n semmi más nem számít, mint hogy mi mindent tesznek rosszul a világ háta megett hagyott szerencsétlen honfitársaink.
Szerintem az utolsó mondatod kissé magyarázatra szorul.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,677
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére