Rengeteg rossz tulajdonságom mellett szeretem a sci-fit. Így persze mindenféléket összeolvasok....

Rengeteg rossz tulajdonságom mellett szeretem a sci-fit. Így persze mindenféléket összeolvasok, és vélhetően ezért is élek még itt, Mordorföldön, meg foglalkozom valamelyest a politikával is.

Na, nem azért mert ez olyan fantasztikus világ, hanem mert sokszor hihetetlen az, ami itt és velünk történik.
Mindennek persze ellentmond, hogy a horrort viszont kifejezetten utálom, és ez a dágvány, amit a Kedves Vezető teremtett nekünk, e Kárpátok ölelte, valaha egész normális kis országban, az maga Freddy Krueger, meg a Nyolcadik utas a halál horrorfilmek remake-je. Talán annyi különbséggel, hogy itt főszereplő, minden igyekezete ellenére is inkább szánalmas, mint félelmetes.

Közbevetőleg, egy, csak egy kicsit is normális, szakmájához értő rendező úgy rúgta volna ki, már rég a filmjéből főszereplőnket, hogy azóta legfeljebb, ha hot-dogot árulhatna a körúton, már, ha azt is el nem lopta volna, nem pedig a Várban hizlalná a nemzeti (új kormányzati besorolása: hetero keresztény, hogy a pofám szakad le!) gáz- és mangalicaszerelőnél ideiglenesen állomásozó bankszámláját.

Na, mindegy. Úgy tűnik a mi, magyarok inkább nézhetetlen horrorra gerjedünk, mint a romantikus hepiendes sztorikra. A fene a gusztusunkat. Annyi jó film van, nekünk miért ez kell?

Mindezt csupán azért írom, mert ami a napokban megesett, és mindenki mérget vehet rá, hogy ez még a kezdet, egy új fejezet a hányinger közös filmünkben, aminek a főszereplője 10 – valójában 30 – éve ugyanaz a ripacs, szóval ami most történt, az legalább annyira tűnik valami pokoli posztapokaliptikus Mad Max víziónak, mint röhejes horrornak.

Mikor Arthur J. Finkelnstein meghalt – meggyőződésem, hogy valami extranagy üstben főzik a pokolbéli tesók azóta is. Meg is érdemli. – pokolra szállt vele az állampárt agya is. Akinek nem ugrana be, ő volt az a csóka, akit szemérmesen „csak” a gyűlölet mágusának neveztek világszerte, akinek a Fidesz is köszönheti hatalmát, míg a világ – többek között – a barom, gyűlöletkeltő kampányokat, például a Soros-kampányt is.

A láthatóan agy nélkül maradt – ezt hogy mondják különben? Elagyatlanodott? – állampárt, ötlet híján kezdi elővenni a régi, ócska halálkarcos lemezeit. Mert Habony, bármennyire is tehetséges vitrinőr, tőle ennyi telik. Így most ismét forog az Őszöd2, hátha néhányan még jegyet vesznek, az eredetileg is gány mozira.
Gondolom sűrűfésűvel vizsgálja a közszereplők nyilatkozatait riadt, agyonhajszolt kormányzati szolgák hada, hátha kijönne belőle legalább két olyan szó, amivel lángba lehetne borítani megint az országot.
A csodafegyvert, a kisöbű Bayert újra betöltik a csőbe, kereszteket ácsolnak, nyugdíjas hívőket uszítanak, majd nekiengedik őket a nagymagyar éjszakának. Menjetek isten hírével!

Szegények meg mennek. Pff. A gyűlölet ellen.
Miközben a jobb napokat is látott, 5. számú párttagkönyv tokja, a színpadon reménytelenül saját mondandójába, méginkább egójába tekeredik, mint macska a házicérnába, a derék állampárt-hívők kereszteket lóbálnak, meg agyba-főbe verik a szerintük nem hívőket, addig elhangzik a mondat, a Zsé-kategóriás Őszöd-2 mozi valódi crédója, a rendszer, a Kedves Vezető szánalmas önleleplezése:

„Mi heterók vagyunk, ti meg buzik”

Mit lehet erre mondani? EZ FANTASZTIKUS!

VARGA ZOLTÁN:

83522295_2682662195350981_6058765568234749952_n.jpg
 
ez a dágvány, amit a Kedves Vezető teremtett nekünk, e Kárpátok ölelte, valaha egész normális kis országban

Hiretelenjében nem is tudom ki ez a Varga Zoltán, egy látnok?
karpatok.jpg

U. I. Közben meglett hogy ki ez a Varga Zoltán ... a bukott debreceni polgármesterjelölt, ő kapta meg a szexbotránya miatt képviselőségről lemondó Gréczy Zsolt parlamenti mandátumát.... szóval ő a legújabb DK -s képviselő.
 
Utoljára módosítva:

nem jó a karikatúra, kicsit színezni kellene .... Niedermüller Péter szerint rémisztő képződménynek a fehérek ha keresztények és még ráadásul heteroszexuálisok is.

Csak azt nem értem Nidermüller Péter kirekesztő, rasszista, gyűlöletkeltő, megbélyegző kijelentésére, miért nem reagálnak a híres jogvédő NGO -k? Már Brüsszelben kellene legyen a jelentés, micsoda polgármesterek vannak a magyaroknál.
 
nem jó a karikatúra, kicsit színezni kellene .... Niedermüller Péter szerint rémisztő képződménynek a fehérek ha keresztények és még ráadásul heteroszexuálisok is.
-
Nagy problémáid lehetnek a szövegértelmezéssel ha ezt olvasod Niedermüller hozzászólásából.
De az is lehet, hogy csak tudatosan próbálsz gyűlölködni.

Niedermüller szerint a kormány egy ideológia képződményt hozott létre amiben
a "Mi = nacionalista, heteroszexuális, keresztény fehér embereket" jelent
-
Lehet, hogy Bayerre időközben nem illik egyes más, átment homoszexuálisba, utálja a pápát, és amióta villog az SS nagybátyjával, azóta a német származása dominál a magyarral szemben. Minden esetre nem tudom mi volt az csütörtökön.
-
Egy Fidesz egy tablót tett fel a Facebook-ra amivel azt próbálja igazolni, hogy a Fidesz női képviselői "szebbek" mint az ellenzékiek. Az embernek rögtön feltűnik, hogy milyen kevés nö van a Fidesz kormányban.
-
Te pedig itt a tárgyilagoság helyett Varga Zoltánt lejáratással próbálkozol. Mond észnél vagy te?
-
Próbáld megőrizni a kognitiv gondolkodás erényeit
-
 
nem jó a karikatúra, kicsit színezni kellene .... Niedermüller Péter szerint rémisztő képződménynek a fehérek ha keresztények és még ráadásul heteroszexuálisok is.

Csak azt nem értem Nidermüller Péter kirekesztő, rasszista, gyűlöletkeltő, megbélyegző kijelentésére, miért nem reagálnak a híres jogvédő NGO -k? Már Brüsszelben kellene legyen a jelentés, micsoda polgármesterek vannak a magyaroknál.

Mond már meg barátom, kit rekesztett ki Niedermüller és honnan rekesztette ki öket?
-
Természetesen vannak színes-börü, nem keresztény, homoszexuális emberek is a nacionalisták között
de kétlem, hogy ezek érdekében vonultak volna fel Bayer mögött szentképpel, csütörtökön.
 
Nagy problémáid lehetnek a szövegértelmezéssel ha ezt olvasod Niedermüller hozzászólásából.

esetleg nézzük meg a felvételen, hogy konkrétan mit is mondott:

Niedermüller szerint a kormány egy ideológia képződményt hozott létre amiben
a "Mi = nacionalista, heteroszexuális, keresztény fehér embereket" jelent

azt, hogy Te hogyn próbálod tisztára mosni a rasszista polgármestert az egy dolog ... viszont
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjait megdöbbentette, hogy 2020-ban Magyarországon keresztény embereket bélyegeznek meg a hitük miatt – olvasható a testület állandó tanácsának szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében.

Te pedig itt a tárgyilagoság helyett Varga Zoltánt lejáratással próbálkozol. Mond észnél vagy te?
már ne haragudj mi nem tárgyilagos a cikk írójával kapcsolatban?
1. Varga Zoltán egy vesztes debreceni polgármesterjelölt, vagy 20% -ot kaptt, a nyertes meg vagy 60% -ot
2. Varga Zoltán kapta meg a szexbotránya miatt képviselőségről lemondó Gréczy Zsolt parlamenti mandátumát, szóval ő a legújabb DK -s képviselő.

Nekem azt tanították nem csak azt kell meghallgatni mit mondanak, az is fontos, hogy ki mondja.
 
Utoljára módosítva:
Mond már meg barátom, kit rekesztett ki Niedermüller és honnan rekesztette ki öket?

el sem tudom képzelni hogyan mer audienciára menni egy ilyen polgármesterhez egy fehér keresztény többgyermekes apa....mikor tudja milyen előítéletei vannak vele szemben a polgármesternek.
 
esetleg nézzük meg a felvételen, hogy konkrétan mit is mondott:

-
Szép, hogy beteszel egy videót de kérlek ird ide amivel nem értesz egyet, látjuk, hogy a szvegértelmezésben nem vagy jó.
-
Akkor még-egyszer, szerinted mit Mond Niedermüller?

azt, hogy Te hogyn próbálod tisztára mosni a rasszista polgármestert az egy dolog ... viszont
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjait megdöbbentette, hogy 2020-ban Magyarországon keresztény embereket bélyegeznek meg a hitük miatt – olvasható a testület állandó tanácsának szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében.
-
Ismétlem, mivel lettek megbélyegezve?
Igen vannak keresztények akik nem nacionalisták, nem heteroszexuálisok és a börük-szine sem fehér.
Ha ezek "kirekesztése" ellen tüntetett Bayer akkor igazat adok neki. :)

már ne haragudj mi nem tárgyilagos?
1. Varga Zoltán egy vesztes debreceni polgármesterjelölt, vagy 20% -ot kaptt, a nyertes meg vagy 60% -ot
2. Varga Zoltán kapta meg a szexbotránya miatt képviselőségről lemondó Gréczy Zsolt parlamenti mandátumát, szóval ő a legújabb DK -s képviselő.
-
Nem vagy tárgyilagos mert nem azt kritizálód amit az írásával mondott hanem személyeskedsz.
Mi köze az írásának azzal, hogy valaki ellopta a pucér képeit és nyilvánosságra hozta öket.
 
Utoljára módosítva:
-
Szép, hogy beteszel egy videót de kérlek ird ide amivel nem értesz egyet, látjuk, hogy a szvegértelmezésben nem vagy jó.
-
Akkor még-egyszer, szerinted mit Mond Niedermüller?

OK, ha a hallott beszédet nem tudod értelmezni, leírom, Niedermüller Péter az ATV január 23-i műsorában azt mondta:
„Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket (ugye, fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a ”nemtudoménmik„), akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen, ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak - meg azért nők is vannak közöttük. (...) Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből, mondom csöndesen nektek.”

Ismétlem, mivel lettek megbélyegezve?

Próbáld meg a Nidermüller Péter kirekesztő, rasszista, gyűlöletkeltő, megbélyegző kijelentését a gyöngyöspataki polgármester szájába adni, ahol ugyanezt mondaná a cigányokról ... hogy ugranának az NGO -k

Nem vagy tárgyilagos mert nem azt kritizálód amit az írásával mondott hanem személyeskedsz.
problémás, ha megöregedtél és még nem jöttél rá, hogy nem csak az a fontos, hogy mit mondanak, hanem az is hogy ki mondja
 
Utoljára módosítva:
-
Nagy problémáid lehetnek a szövegértelmezéssel ha ezt olvasod Niedermüller hozzászólásából.
De az is lehet, hogy csak tudatosan próbálsz gyűlölködni.
-

Ernő, ők tudatosan értelmezik illetve értelmeztetik így a beszéd e részét. Úgy jött nekik mint a falat kenyér.
Teljesen felelőtlennek tartom a tüntetés rendezőit és felszólalóit.
A mellékvágányokon tovább megy a félremagyarázás mellett az uszítás. A hajam az égnek állt amikor egyik vidéki rokonom ez rakta fel a facebookra:

https://www.vadhajtasok.hu/2020/02/...FSRekgWgZ6LhgmN1uVMXwQY4BFSTkNBUUaZU3S5Av3UZU
 
Ernő, ők tudatosan értelmezik illetve értelmeztetik így a beszéd e részét.
És ráadásul most már a keresztyén egyházak is reklamálnak ... micsoda szemtelenség. ugye?
És minő véletlen, hogy kijelentésétől eddig, sem a kereskedelmi TV csatorna, sem pártja, sem a hasonló esetekben többször fellépő érdekvédelmi szervezetek nem határolódtak el.
 
Utoljára módosítva:
OK, ha a hallott beszédet nem tudod értelmezni, leírom, Niedermüller Péter az ATV január 23-i műsorában azt mondta:
„Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket (ugye, fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a ”nemtudoménmik„), akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen, ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak - meg azért nők is vannak közöttük. (...) Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből, mondom csöndesen nektek.”
-
Számomra teljesen világos, hogy Niedermüller egy mesterségesen kreált képződményről beszél amit Bayer és Orbán mint "Mi" néven emleget a "büdös romlott világgal ellentétben". Bayer a műsoraiban arra uszít, hogy tenni kell valamit ellenük.
-
Bayer tudja, hogy a műsoraiban annyi terhelő, dokumentált gyülöletszitás van, hogy egy egész terrorista bandát börtönbe lehet vinni ezzel egy demokráciában. Bayer tudja, hogy a cigány-gyilkosságok, az NSU-gyilkosságok bár melyik pillanatban ujra megismétlődnék és ezzel a demonstrációval próbál az iróasztal-tettes szerepéről elterelni a közvélemény figyelmét.
-
Próbáld meg a Nidermüller Péter kirekesztő, rasszista, gyűlöletkeltő, megbélyegző kijelentését a gyöngyöspataki polgármester szájába adni, ahol ugyanezt mondaná a cigányokról ... hogy ugranának az NGO -k
-
Kiket rekesztett ki Niedermüller amikor a kormány által képzett blokk, mi nacionalisták, fehérek, keresztények, heteroszexuálisakról beszél?
-
Értem én, Afrikában is van nacionalizmus, nem csak heteroszexuális, keresztények nacionalisták.
Ezek érdekébe volt a tüntetés?
-
problémás, ha megöregedtél és még nem jöttél rá, hogy nem csak az a fontos, hogy mit mondanak, hanem az is hogy ki mondja
-
Pontosan így van, ha a magyar államfő propagálja a fajtisztaság megkörzését az egészen más mind amikor tölled halok ilyet
-
 
Bayer és Orbán mint "Mi" néven emleget a "büdös romlott világgal ellentétben"...

sőt példákat is felhoznak, hogy hova jutottak mások és megkérdezik ezt akarjátok? Ezt énekeltetik a német gyerekekkel:

Der WDR Kinderchor singt „Meine Oma ist ’ne alte Umweltsau“
 
Ernő, ők tudatosan értelmezik illetve értelmeztetik így a beszéd e részét. Úgy jött nekik mint a falat kenyér.
Teljesen felelőtlennek tartom a tüntetés rendezőit és felszólalóit.
A mellékvágányokon tovább megy a félremagyarázás mellett az uszítás. A hajam az égnek állt amikor egyik vidéki rokonom ez rakta fel a facebookra:

https://www.vadhajtasok.hu/2020/02/...FSRekgWgZ6LhgmN1uVMXwQY4BFSTkNBUUaZU3S5Av3UZU

Az én ismerőseimből is voltak idős emberek a tüntetésen, a Polgári Kör keretén belül.
A tüntetés után aztán meglettek hívva egy vacsorára, úgy, hogy megérte nekik.
-
Annyira áradoztak a bőkezű "mecénás" nagyvonalúságán, hogy el-elszólták magukat,
"olyan előkelő volt a vendéglő mintha nyugaton lettünk volna"
-
Utána jött az aggódás
- "vigyázzatok magatokra, a "migránsok" miatt"
- "Milyen migránsok? Engem nem fognak bántani én is migráns vagyok..."
-
- Ekkor jön mindig a vigasztalás, hogy mi magyarok felsőbbrendű lények vagyunk
 
sőt példákat is felhoznak, hogy hova jutottak mások és megkérdezik ezt akarjátok? Ezt énekeltetik a német gyerekekkel:

Der WDR Kinderchor singt „Meine Oma ist ’ne alte Umweltsau“

Igen ez egy szatíra volt, nevetnek is a gyerekek a mókán.
-
Egykébbként ugy tudtam, hogy a keresztények nem tartják tisztátalan állatnak a disznót, hányszor mondják "ne malackodj".
Söt a cukorbetegek a disznók nélkül nagy bajban lennének, mert ök szolgáltatják az inzulint.
-
Nyugodtan oda tehetnél egy kérdőjelet a mondat végére, mert ügye a műsor célja az volt, hogy a gyerekek beszélgessenek a környezetvédelemről és ne vessék meg a nagymamát ha "motorozik a tyukolban"
-
 
Utoljára módosítva:
Igen ez egy satira volt, nevetnek is a gyerekek a mokán.

érdekes ... a WDR intendánsa, aki kilencvenkét éves édesapja betegágya mellől telefonált egyenesen be az adásba, hogy mindenféle kifogás és mentség keresése nélkül bocsánatot kérjen az összes idős embertől. »Az édesapám egész életében keményen dolgozott. Sosem károsította a környezetét. Az ő generációja sosem dobott ki ételt, az elromlott háztartási gépeket megjavította, a ruháit maga varrta, és gyalogosan, cekkerrel a kezében járt vásárolni. Ez a szerencsétlen dal nagy hiba volt a részünkről, vállaljuk a felelősséget« – mondta.

tehát szerencsére még nincs tejesen elveszve az országotok ... igaz Orbán még kell mondjon nállatok is egy-két lelkesítő beszédet, mint holnap az olaszoknál.
 
Erröl nem halottam, de eltudom képzelni, hogy egy 92 éves beteg édesapa ágya és a televízió között az ember figyelme megosztott és az ember nem tud követni egy szatíra műsort.
-
Nyugodtan kidobhatsz romlott ételt, sót repülővel is utazhatsz,
ugyanis "es kommt auf den ganzen Paket an" tehát az "egész csomagról van szó" az életben és erre akart a műsor rámutatni.
-
Nem tudom mi miatt, IQ hiány vagy gyűlölet szitási szándék de nálad semmi sem jön be.
-
Orbán töketlenül szaladgál külföldön szélsőjobboldali támogatókat keresni az EVP-ben maradás érdekében. Erröl van szó.
-
Apropos: Olaszországban éppen most kötött ki egy mentőhajó 363 megmentett menekülttel a fedélzete,
-
Hát Orbán az aki egy fajgyűlölő politikát folytat és gyűlölködést szít.
Gondolom az Orbán kritikus szervezetek is ott lesznek a beszédét meghallgatni.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,657
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére