Bécsben száműzik a mama- és papataxikat az iskolák környékéről

Schulstrasse – azaz iskola utca, így hívják az osztrák fővárosban azt a modellkísérletet, amelynek lényege: hogy az iskola utcáját tanítás kezdete előtt fél órával lezárják a forgalom elől.

Csak gyalog, kerékpárral és rollerrel megközelíthető az iskola. A szülők vihetik gyermeküket kocsival, de több száz méterre a sulitól ki kell szállni a tanulónak, s az utolsó etapot gyalog teszi meg.

weinzufuss.jpg

Állj! Iskolautca, köszönjük. Fotó: wienzufuss.at

Bécs második kerületében levő általános iskola volt az első, ahol a kísérlet elkezdődött. A Vereingasse reggel háromnegyed nyolc és negyed kilenc között gyalogos utcává, úgynevezett iskola utcává vált. Máshol fél nyolc és nyolc között van zárás, attól függően, mikor kezdődik a tanítás. Alig volt berzenkedő szülő, szinte mindenki üdvözölte a kísérletet. Pedagógusok, gyerekek, szülők méltatták a kísérletet.

Győzött a közlekedésbiztonság. A gyerekek élvezték, hogy tanítás kezdete előtt az utca az övék lett. Játszhattak, labdázhattak, szabadon sétálgathattak. Örültek, hogy nincs forgalom, övék az utca.

A két évvel ezelőtti kezdeményezés sikert aratott. Bécsben immár ötre emelkedett azoknak az iskoláknak a száma, amelyek csatlakoztak a kísérlethez.

Szinte alig van olyan kerület, ahonnan ne jelentkeztek iskolák, ők is szeretnének reggel forgalommentes iskola utcát.

mobiliteatagentur2.jpg

Iskolai napokon háromnegyed 8 és negyed kilenc között behajtani tilos. Fotó: mobilliteatagentur.at

A jó példa gyorsan ragadóssá vált. Egy csapásra megnőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik gyalog, kerékpárral vagy rollerrel indulnak reggelente iskolába. Ezzel párhuzamosan csökken azoknak a diákoknak a száma, akiket szüleik kocsival visznek iskolába. Mindez a számok nyelvén is tükröződik.

Az első kísérlet bevezetése után 47-ről 56 százalékra nőtt a gyalog iskolába induló diákok száma. 8-ról tízre a kerékpáros diákoké, a 10-ről 7 százalékra csökkent azoknak az iskolásoknak a száma, akiket szüleik továbbra is kocsival vittek. Igaz, az iskolától távolabb volt a végállomás, a Schulstarassét ugyanis lezárták.

Februárban újabb elemmel bővült a bécsi kísérlet. Immár olyan iskola is van, ahol a délutáni tanítás befejezésekor is lezár az iskola előtti utca. Ahogy reggel, úgy a tanítás után is teljes a zárlat.

mibiliteatagentor.at_.jpg

Eégedett gyerekek és pedagógus. Fotó: mobilliteatagentur.at

A bécsi kísérlet nemzetközi érdeklődést keltett. Lengyelországból, Németországból és Kanadából érkeznek szakértők tanulmányozni, hogyan működik Bécsben az iskola utca?

Knezsik Istvánnak, az Autós Nagykoalíció elnökének régóta szívügye a közlekedésbiztonság javítása. A bécsi kísérletet nagyon jónak tartja, magyarországi meghonosítását támogatná.

Sok szülő azt hiszi, azzal tesz jót a gyerekének, ha az iskolapadig autóval viszi – fogalmaz az elnök, aki szerint fontosabb lenne az életre nevelés, mint a csemete iskolakapuig fuvarozása.

knezsik.jpg

Knezsik István

Bécsben most az van, mint a mi gyermekkorunkban volt, a szülők dolgoztak, mi pedig mentünk iskolába gyalog vagy éppen biciklivel, igaz, akkor jóval kevesebb autó volt, mint most – mondta Knezsik István.

Az ötödik bécsi iskola utca megnyitása alkalmából Bécs főpolgármester-helyettese is megszólalt.

wiengruen.at_.jpg

Birgit Hebein, Bécs zöld főpolgármester helyettese.Fotó: wiengruen.at

Az iskolakezdés előtti harminc perces autóbehajtási tilalom sikeres a reggeli közlekedési káosz elkerülésére, nagyon sok dicséretet kapunk a szülőktől, pedagógusoktól és gyermekektől, így biztos vagyok abban, hogy az ötödik iskola utca nem utolsó lesz Bécsben – nyilatkozta az ORF-nek Birgit Hebein, Bécs zöld főpolgármester helyettese.

Koloszár Tamás
 
Nem rossz ötlet, nálunk még az osztályterem ajtajáig is bevinnék, nem laknék abban az utcában, amiben az iskola van. Másrészről viszont nem csodálkozom, hogy autóval viszik-hozzák, eszméletlen terhet kell cipelni a gyerekeknek. Párszor megmértem a csemetém iskola táskáját, nem ritkán 8 kg-os volt és azt cipelte reggel-este, annak ellenére, hogy a leckét tanulószobán megírta, megtanulta, ergo otthon már nem volt szinte semmi feladata. Az én koromban még voltak szekrények, oda betettük és nem kellett cipekedni.
 
A

Az én lánygyerekem iskolatáskája se volt könnyebb 20 évvel ezelőtt. Mégis én azt mondtam neki, hogy cipeld lányom. 300 m a metróig, majd onnan az iskola 500 m volt. Az elsőben, amikor már nem bírta, átvettem tőle. Mégis, már karácsonyra maga cipelte végig. Kibírta. 4.-től sportolt. Hajnali 5-kor indulás, hogy 6-kor csobbanjon. Vitte az iskolatáskát és a sportfelszerelését is. Együtt kb. 10 kg. Azt is kibírta.
Ne mondja már nekem senki, hogy a gyereknek nincs ereje a hátán bevinni 8-10 kg-t az iskoláig.
Különben is teher alatt nő a pálma.
 
""" Az ombudsman 2013-ban vizsgálta meg a gyermekek által naponta hordott iskolatáska súlyával összefüggő körülményeket, több helyről bekérve az információkat és a megtett lépéseket.

Ennek keretében nyilatkozott az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) főigazgatója, aki arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy a részletes élettani és biomechanikai vizsgálatok, valamint szakmai konszenzus alapján az iskolai hátitáskák súlya nem haladhatja meg a gyermek testsúlyának tíz–tizenöt százalékát, mert a nagyobb súly gerincferdüléshez vezethet, illetve a megtömött hátitáska gyakoribb balesetforrás is. A gerincdeformitások elkerülését a súly mellett a hátizsákok formája is befolyásolja. Az ergonomikus, jobban testre szabott hátitáskák elterjedésének gátat szab az áruk, valamint sokszor a forma vagy a szín fontosabb, mint a biztonság.""" Ezt egy 2018-as cikkből ollóztam... nem én találtam ki... ne mondd nekem, hogy egészséges, ha egy 25-30 kg-os gyerek 8 kg-ot cipel a hátán... a testsúlyának 25 %-át!
 
A problémával én is konfrontálva voltam valamikor, ismerem a helyzetet,
a sok autó miatt az iskola előtt jelentősen megnőtt a balesetveszély.
-
A probléma valóban nem olyan egyszerű, valaki fenn már megemlítette, a gyerekek iskolatáskája valóban nagyon nehéz.
-
Az egyik gyerekem 5 évesen ment az iskolába és én túlzásnak találtam, hogy a több mint 5 kg-os táskát (tornafelszerelés nélkül) több mint 1 km távolságra cipelje.
-
(Hogy ne legyek nagyképű, nem ö volt az egyetlen ilyen fiatal, később a gimnáziumba lett két osztály-társnője, egy kínai-iker-pár akik ugyancsak egy évvel korábban mentek iskolába és kitűnő tanulok voltak. Az enyém nem volt kitűnő, mert a ceruza helyett az egérre álltak au ujjai.)
-
Valószínű én is "propeller-szülö" voltam mert a gyerek nem akart autózni, különösen hazafelé mert útközbe sok csintalanságot lehetett elkövetni. A szomszédos házak lakói sokszor panaszkodtak, hogy a fiam becsenget hozzájuk aztán elszalad. Még ilyet.
-
Az egyik napról a másikra megtagadta, hogy elmenjek érte autóval az iskolába.
A probléma csak az volt, hogy ezen a napon úgy zuhogott az eső, hogy ö volt az egyetlen gyalogos az utcán.
Én meg mentem a járda szélén utána az autóval és a nyitott ablakon keresztül, könyörögtem, hogy kezdje holnaptól az uj életet.
Makacs kölök volt mert nem szállt be. A jelenet úgy nézett ki mintha egy cukros bácsi lennék.
Olyan ravasz volt a kölök, hogy bement az első behajtani tilos utcába és lerázott engem.
Mit volt mit tennie, hazamentem és esernyővel, törölközővel, száraz ruhával és meleg teával vártunk rá.
 
--
Nem indokolnám kizárólag azzal, hogy eszméletlen terhet kell vinniük a gyereknek, persze igaz.
De a maximális elkényelmesedés és időbeosztás hibája is sokat közrejátszik.
És ezzel szembesülünk az óvoda a bölcsőde és egyéb helyeken.És cipelni való csak az iskolában van a gyereknek.De óvodában is segge alá tolták az autót..
Ez egy rászokáshoz vezetett.
Az elmúlt 30 évben irtózatosan megugrott az előbb felsorolt intézmények előtti gépkocsi mennyiség és ugyanakkor ugyanitt a kerékpár lecsökkent.
Ez a szülök életritmusának átalakulása elkényelmesedését mutatja.
Ezt a megfigyelés az Osztrákok is megtették.
És nagyon nagyon üdvözlendő a sportosságra való visszatérés.
A gerinc és ortopédiai probléma pedig már hamarább is meg van sokat járok ortopédiára babák kik soha semmit nem cipeltek már gerinc problémával léteznek.A tizenéves korra sokaknál kialakult ortopédiai problémát ugyan ne fogják már az iskola táskára kizárólag.
Vannak sokkal nagyobb teherhez szokott szoktatott gyermekek kik nem küzdenek ezzel.
A terhet fokozatosan kell növelni.Erősödik a sporttal
Az otthonii mozgás szegény életmód izomgyengeség sok ülés ferde görbült tartás épp úgy hozzájárul a gyenge fizikumhoz és betegséghez.
Az iskolába csak el tud menni már biciklivel.a súlyt se ő viszi hanem a bicikli.
Még be se vezették már ombudsmanoznak.
A kötelező mozgást számítógép tiltást is be lehet vezetni.terepfutást helyette meg fára mászást.
Ombudsman.jaj már.
És ha az osztrákoknál üdvözlik a szülők az osztrák szülők normálisabbak.
 
Utoljára módosítva:
-
Néhány adat Bécs bicikli-útjaihoz, egy város ahol Lázár nem szeretne élni :)

- Az összes bicikliút hossza a városban 1.431 km
- Ebből egyirányú 312 km
- 49.100 bicikli-parkoló van
- A városi közlekedés 7%-a biciklivel zajlik le
- A kerékpárral közlekedés száma 2019-ota 2,5%-kal nőtt

A testvérváros Budapest adatai, nem lejáratás képen, nem is aktuális. Nem találom
- 1988-ban mindössze 12 km kijelölt kerékpáros útvonal volt a fővárosban.
- A rendszerváltás óta évente átlagosan 8-9 kilométerrel bővült a kijelölt útvonalak hossza
- ezen belül átlagosan 3 km épült kifejezetten a kerékpározás céljaira.

Uniós átlag alatti a hazai kerékpáros közlekedésbiztonság
image

- Ezzel ellentétben, Egyetlen gyalogos vagy kerékpáros sem halt meg közlekedési balesetben Oslo városában 2019-ben
 
Az én koromban még voltak szekrények, oda betettük és nem kellett cipekedni.
A gimnáziumban, ahová a lányom járt, is voltak szekrények a folyosón, kb. 3 tanulónak jutott egy szekrény. A cipekedés-problémát úgy oldottuk meg, hogy a tankönyveket duplán vettük meg, az iskolai használatra újat, otthonra pedig felsőbb évesektől használtat. Így csak a füzeteket, munkafüzeteket kellett naponta hozni-vinni.
 
--
Az iskolába csak el tud menni már biciklivel.a súlyt se ő viszi hanem a bicikli.
Még be se vezették már ombudsmanoznak.

Az ötlet nagyon jó, és a gyerekek többsége szívesen menne bringával suliba.
Az egyetlen dolog, ami hiányzik hozzá, a kerékpárút. A kamionforgalomtól dübörgő főutak nem igazán alkalmasak arra, hogy egy alsó tagozatos kisiskolást egyedül el merjen engedni iskolába a szülő.
 
--
Nem indokolnám kizárólag azzal, hogy eszméletlen terhet kell vinniük a gyereknek, persze igaz.
De a maximális elkényelmesedés és időbeosztás hibája is sokat közrejátszik.
És ezzel szembesülünk az óvoda a bölcsőde és egyéb helyeken.És cipelni való csak az iskolában van a gyereknek.De óvodában is segge alá tolták az autót..
Ez egy rászokáshoz vezetett.
Az elmúlt 30 évben irtózatosan megugrott az előbb felsorolt intézmények előtti gépkocsi mennyiség és ugyanakkor ugyanitt a kerékpár lecsökkent.
Ez a szülök életritmusának átalakulása elkényelmesedését mutatja.
Ezt a megfigyelés az Osztrákok is megtették.
És nagyon nagyon üdvözlendő a sportosságra való visszatérés.
A gerinc és ortopédiai probléma pedig már hamarább is meg van sokat járok ortopédiára babák kik soha semmit nem cipeltek már gerinc problémával léteznek.A tizenéves korra sokaknál kialakult ortopédiai problémát ugyan ne fogják már az iskola táskára kizárólag.
Vannak sokkal nagyobb teherhez szokott szoktatott gyermekek kik nem küzdenek ezzel.
A terhet fokozatosan kell növelni.Erősödik a sporttal
Az otthonii mozgás szegény életmód izomgyengeség sok ülés ferde görbült tartás épp úgy hozzájárul a gyenge fizikumhoz és betegséghez.
Az iskolába csak el tud menni már biciklivel.a súlyt se ő viszi hanem a bicikli.
Még be se vezették már ombudsmanoznak.
A kötelező mozgást számítógép tiltást is be lehet vezetni.terepfutást helyette meg fára mászást.
Ombudsman.jaj már.
És ha az osztrákoknál üdvözlik a szülők az osztrák szülők normálisabbak.

ombudsmann... jajj már persze, rúgjuk ki az összeset, minek is ilyen úri mulatság, hogy megvédje az érdekeinket a hatalommal szemben... egyébként ha észrevetted, nem én kértem meg rá, hogy készíttessen tanulmányt, valszeg másoknak is feltűnt, hogy ez nem normális, ennyi tankönyvet, mi egyebet cipelni... naponta 5-6 különböző óra, mindegyikhez vastag könyv, munkafüzet, atlasz és füzetek, tájékoztató füzet, leckefüzet, tolltartó, stb. Az én gyerekem is szívesen járna bringával, én meg járhatok a temetőbe, mert elgázolta egy száguldozó barom. Ahol lakom, egy méter bicikli út sincs... de még járda se, gyalogolhat az út szélén, télen a sötétben, mert ha gyertyával világítanék az is világosabb lenne, olyan a közvilágítás. Arról nem beszélve, hogy nincs megoldva rendesen a biciklitárolás sem, egyszer ment el vele, és lámpa nélkül jött haza, mert lelopták.... az egész biciklit csak azért nem, mert le volt láncolva.... Akkor inkább viszem autóval, bringázni meg elmegyünk a Margit szigetre. Ez nem elkényelmesedés, csak féltem, ennyi... Viszont soha nem tenném meg, ahogy sok bunkó megteszi, hogy egészen az ajtóig vinné, mert lusta 20 métert gyalogolni a parkolótól, megáll a zebrán, nem zavarja, hogy behajt a gyerekek közé, meg a forgalommal szemben, mert bizony ilyet is láttam. Normálisan is lehet autóval hordani a gyereket. Arról nem szólva, hogy amennyit nyerünk a gyalogos közlekedés helyett, annyival tovább aludhat. És igen, közrejátszik az időhiány is, rohanunk egyik helyről a másikra, énekkar, különangol, festészet. Az meg különösen megmosolyogtató, hogy dícséred, milyen faszák, sportosak az osztrákok, mondd már meg, mi abban a sportosság, hogy elviszi a sarokig autóval, és csak azt az utolsó 50 métert gyalogolja le? Ezt tökéletesen be lehetne pótolni mondjuk iskolabuszokkal, akkor a szülőnek még a sarokig sem kellene elvinnie.
 
Utoljára módosítva:
-
Néhány adat Bécs bicikli-útjaihoz, egy város ahol Lázár nem szeretne élni :)

- Az összes bicikliút hossza a városban 1.431 km
- Ebből egyirányú 312 km
- 49.100 bicikli-parkoló van
- A városi közlekedés 7%-a biciklivel zajlik le
- A kerékpárral közlekedés száma 2019-ota 2,5%-kal nőtt

A testvérváros Budapest adatai, nem lejáratás képen, nem is aktuális. Nem találom
- 1988-ban mindössze 12 km kijelölt kerékpáros útvonal volt a fővárosban.
- A rendszerváltás óta évente átlagosan 8-9 kilométerrel bővült a kijelölt útvonalak hossza
- ezen belül átlagosan 3 km épült kifejezetten a kerékpározás céljaira.

Uniós átlag alatti a hazai kerékpáros közlekedésbiztonság
image

- Ezzel ellentétben, Egyetlen gyalogos vagy kerékpáros sem halt meg közlekedési balesetben Oslo városában 2019-ben

""" A fővárosban 187 km kijelölt kerékpáros útvonal található, ebből 43 km kis forgalmú úttesten kijelölt útvonal, 8 km kerékpársáv, 64 km önálló kerékpárút, 49 km osztott gyalog- és kerékpárút, valamint 23 km osztatlan gyalog- és kerékpárút.[1]""" Wikipedia... utolsó frissítés 2019.április 13, gondolom azóta nem sokat változott... úgyhogy nem valami rózsás a helyzet...
 
Azért 187 km kerékpárút Budapesten és 1,431 km Bécsben az valóban egy különbség.
Majd Karácsonyra lesz több! :)
 
Ezt tökéletesen be lehetne pótolni mondjuk iskolabuszokkal, akkor a szülőnek még a sarokig sem kellene elvinnie.
De, el kell!
Münchenben kisbuszok hozzák-viszik a gyerekeket az iskolába. A mi utcánkban is kb. 5 helyen megáll a busz, a szülőnek (vagy a megbízott személynek) oda kell menni a gyerekért, csak akkor engedi a sofőr kiszállni. A munkaadóm 6 éves unokáját tőlünk kb. 10 háznyira minden esetben csak úgy vehetem át, ha az anyja betelefonál a suliba, hogy én megyek a kisfiúért.
 
Én meg nem értem ezt az egész könyvcipelést. Ott az állam, kössön egy nagy szeződést valamelyik e-book olvasó gyártóval és kész. Ha kijön egy új könyv percek alatt eljut a diákokig, nem kell fát vágni, papírt, tintát gyártani, kinyomtatni és kiszállítani. Nagytételben szerintem 10-20 e Ft kijönne egy olvasó, amire rákerül x tankönyv, aztán 2-3 évente csere, a szülő meg havi pár 100 forintban törleszti, ha eltörik, akkor kap újat a törlesztő meg nől. Három év után meg akkor kap újat, ha igényel, vagy a régi eltörik.
 
Azért 187 km kerékpárút Budapesten és 1,431 km Bécsben az valóban egy különbség.
Ernő, pötyögd be a gugliba, hogy Budapest kerékpárút térkép (én megtettem). Az a pár méternyi valódi kerékpárút (amit gyerekek is biztonsággal használhatnának) a peremkerületekben kétlem, hogy egyetlen iskolát is érintene.
Gyakorlatilag a semmiből indul és a semmibe vezet. Úgyhogy az a 187 is kb olyannyira hasznos, mint az ominózus körmendi kerékpárút.
 
:D :D én Budapest mellett egy kisvárosban élek, az M0 körgyűrű itt megy közvetlen mellettünk. Auchan, Decathlon, Bauhaus, stb. itt van a város szélén. Sok éve már, hogy a szomszédos kisközség és köztünk épült egy felüljáró, ami átvezet az M0 felett... de gyalogos járda, kerékpár út egy centi sem épült.... amikor megkérdeztük a város vezetését, hogy ez meg hogy maradhatott ki, hiszen a szomszédos kisközségből sokan átjönnének bringával bevásárolni, tőlünk is sokan átjárnak dolgozni a szomszéd kisközségbe , az volt a válasz, hogy nem volt rá igény :D :D érted? nem volt rá igény :D :D szóval ezt külön be kell nyújtani, mint valami kérvényt, hogy hahó főnök, szeretnénk egy járdát a felüljárón :D :D most is járkálnak rajta gyalogosan, életveszélyes... este sötétben jön velem szembe egy fekete árnyék, miközben a szembe jövő autó fénye elvakít, kész frászkarika, mire áthajtok a felüljárón... Magyarország, így szeretlek :D :D
 
Sok éve már, hogy a szomszédos kisközség és köztünk épült egy felüljáró, ami átvezet az M0 felett... de gyalogos járda, kerékpár út egy centi sem épült....
Tavaly volt 30 éve, hogy az utcánkban az utolsó ház is felépült. A garázsok bejárata a telkek hátsó részében van, az útra, hogy a garázsokat használni is tudjuk, kb. 5 évet vártunk, utána összefogtak a lakók, összedobtuk az út árát, így az el is készült.
Terv és ígéret volt az úttest mellett járdára is, de 30 év arra nem volt elég, hogy elkezdjék. Azt a járdát unokáink sem fogják látni. :)
 
Kedves Ernő! Ilyen statisztikát bárki képes kreálni, azzal semmit nem bizonyítasz. Talán félrevezető és szándékosan fals információ. Gyere ide, Magyarországra és meg fogod látni, hogy több kerékpárút épült itt nálunk, mint amit csak elgondolsz! Nem kell lenézni azért a hazánkat, ez nem tisztességes.
Viszont egy dolog fontos a balesetek miatt: Azért a kerékpáros szétnézhetne a zebrán történő áthajtása előtt, hogy valóban megadták-e neki az elsőbbséget! Már ha neki éppen ott elsőbbsége van! Ez a kerékpáros olyan, mint te gondolod, neki biztosan elsőbbsége van, a táblára nem figyel, egy autósnak a reakcióideje azért nem mikrosecundum. Jársz egyáltalán kerékpárral? Hol és mennyit naponta?
-
Néhány adat Bécs bicikli-útjaihoz, egy város ahol Lázár nem szeretne élni :)

- Az összes bicikliút hossza a városban 1.431 km
- Ebből egyirányú 312 km
- 49.100 bicikli-parkoló van
- A városi közlekedés 7%-a biciklivel zajlik le
- A kerékpárral közlekedés száma 2019-ota 2,5%-kal nőtt

A testvérváros Budapest adatai, nem lejáratás képen, nem is aktuális. Nem találom
- 1988-ban mindössze 12 km kijelölt kerékpáros útvonal volt a fővárosban.
- A rendszerváltás óta évente átlagosan 8-9 kilométerrel bővült a kijelölt útvonalak hossza
- ezen belül átlagosan 3 km épült kifejezetten a kerékpározás céljaira.

Uniós átlag alatti a hazai kerékpáros közlekedésbiztonság
image

- Ezzel ellentétben, Egyetlen gyalogos vagy kerékpáros sem halt meg közlekedési balesetben Oslo városában 2019-ben
 
De, el kell!
Münchenben kisbuszok hozzák-viszik a gyerekeket az iskolába. A mi utcánkban is kb. 5 helyen megáll a busz, a szülőnek (vagy a megbízott személynek) oda kell menni a gyerekért, csak akkor engedi a sofőr kiszállni. A munkaadóm 6 éves unokáját tőlünk kb. 10 háznyira minden esetben csak úgy vehetem át, ha az anyja betelefonál a suliba, hogy én megyek a kisfiúért.

Németországban, az iskolabuszok csak az "unterstufe" tehát gimnazisták számára a 8. osztályig volt ingyenes,
tehát legkésőbb a 14 évesek vagy biciklivel mennek, vagy fizetnek a buszon de legtöbb esetben bliccelnek.

Ezek a kihágások úgy tudom elévülnek. A fiam egyszer bevallotta pironkodva:
"Tudom egy világ fog összedőlni benned, de bevallom néha jegy nélkül utaztam."
"Tudom egy világ fog összedőlni benned" - válaszoltam - "De a te korodban velem is megtörtént" :rolleyes:
 
Gyere ide, Magyarországra és meg fogod látni, hogy több kerékpárút épült itt nálunk, mint amit csak elgondolsz!
Hol?
Mert a mi városunkban egyetlen km-nyi használható kerékpárút sincs. Építettek kerékpárutat a várost elkerülő út mellé, de azon semmi, de semmi nem megközelíthető! Egyetlen gyógyszertár, kórház, orvosi rendelő, iskola, óvoda, bölcsőde, posta, városháza, bank nem esik a kerékpár út mellé!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,421
Tagok
615,653
Legújabb tagunk
Nikig
Oldal tetejére