Nem mehet közösen boltba egy házaspár 58 és 70 éves tagja

Pénteken kijárási korlátozást rendelt el a kormány, a rendelet pedig több kérdést is felvetett, ezért Szentkirályi Alexandra megpróbált több, a leggyakrabban felmerülő problémás értelmezésre választ adni a Kormányinfó Plusz névre keresztelt Facebook-videójában.

A kormányszóvivő által érintett legtöbb kérdésre, illetve több más problémára pénteken az Index is megpróbált választ találni.


Szentkirályi Alexandra megerősítette, hogy

  • lehetőleg mindenki csak a legfontosabb esetben hagyja el az otthonát, különös tekintettel a 65 év fölöttiekre,
  • a munkába járáshoz nem kell külön igazolás,
  • nem probléma, ha valaki nem a lakcímkártyáján szereplő címen lakik,
  • a boltlátogatásokat, vásárlásokat is csak a legfontosabb esetben tegye meg mindenki, külön figyelmet szentelve arra, hogy 9 és 12 óra között csak a 65 év fölöttiek használhatják a boltokat – ez az üzemeltető felelőssége,
  • a mostani kormányrendelet szerint egy házaspár mondjuk 58 és 70 éves tagjai nem mehetnek közösen boltba a rendelet érvényességének lejártáig, ami jelenleg április 11-et jelent,
  • nem tilos a telekre lemenni pihenni, de a kormányszóvivő mindenkit arra kér, hogy ne most menjen a telekre, maradjon inkább otthon,
  • sportolni csak akkor menjenek közösen az állampolgárok, ha egyébként is együtt laknak, barátokkal, ismerősökkel most ne menjenek közösen,
  • a szülői jogokat és kötelezettségeket nem érinti a rendelet, de arra kérik az adott esetben elvált szülőket, hogy a lehető legkevesebb mozgással oldják meg a felügyeletet,
  • gyógytornára és fizioterápiára is el lehet járni, ezek alapos okok, de amennyiben ezek a kezelések halaszthatók,
  • se a házasságkötések, se a temetések nincsenek tiltva, de csak szűk családi körben lehet ezeket megtartani, a kisebb családi összejöveteleket, mint évfordulók vagy születésnapok ünneplése, pedig halasszák el a kormány kérése szerint,
  • a ruhavásárlás nem tekinthető alapos indoknak,
  • és étterembe sem lehet járni április 11-ig.
A Szentkirályi Alexandra által megválaszolt összes kérdés részletesen az alábbi videóban hallható.



upload_2020-3-28_7-0-15.jpeg
 
Egyébként a 65 év felettiek 9-12 óra közti boltban tartózkodását hülyeségnek tartom.
Mint írták,mondták,a vírus életben van napokig.Gondolom a bolti dolgozók nem fertőtlenítenek minden árut amit esetleg valaki gyanús összefogdosott.
ebben a formaban esztlenseg es csak anarhiat fog generalni
latszik minden orbani hatarozaton hogy valamelyik orszagbol importalta sajat gondolat hijjjan
ezt a idosebb tarsadalomnak kizarolagossagot Amerikaban kezdtek DE OTT legalabb esszeruen es logikusan
az orban ezt kicsavarta es ugy hatarozta meg , hogy abbol az tarsadalmi feszultseg es generacios ellentet generalodjon
ha mar masolja legalabb tenne ugy ahogy az ott hiba nelkul mukodik
amerikaban es a vilag tobbi reszen logikusan eloszor nyitast koveto ket oraban kizarolag az idoskoruak vasarolhatnak
miert --- hat mert a fertotlenitett boltba (zaras utan mindent fertotlenitenek) ok menjenek eloszor
a termekeket amiket mindenki osszefogdos azt pedig mikor a hazaviszik fertotlenitik eloszor utana pakolaszik
amit nem tudnak azt elteszik 3-4 napra mig activ a virus
sajnos mikor a vilag masik felen a reggeli melle azt hallod ,hogy a magyar tarsadalom az anarchia szelen
haaat keseruen kezdodik a napod
 
A karanténok, zárlatok véleményem szerint max 2-3 hónapig tarthatók fent. Az igazi krízis viszont ezzel korántsem szűnik meg, azzal meg kell tanulnunk hosszú távon együtt élni. Én utóbbitól sokkal inkább tartok, hogy fájdalmas, és sokak számára végzetes hatással lesz.
Igen,főleg azokra lesz rendkívül súlyos,akik napról-napra élnek és elvesztették munkájukat,anyagi tartalékuk nulla....
Hiába rendelkezés,hogy felfüggesztették a hiteleket,kilakoltatást, .... enni,rezsit fizetni ugyanúgy kell!
 
Igen,főleg azokra lesz rendkívül súlyos,akik napról-napra élnek és elvesztették munkájukat,anyagi tartalékuk nulla....
Hiába rendelkezés,hogy felfüggesztették a hiteleket,kilakoltatást, .... enni,rezsit fizetni ugyanúgy kell!
Nem beszélve arról, hogy a bevállalt gyerek létszámot teljesíteni kell, azt ugye hiába függesztik fel, 10 év múlva már lehet hogy túl lesz azon a koron, hogy teljesíteni tudja...
Emberek, lehet felébredni, a csipkerózsika-álom véget ért!
 
A karanténok, zárlatok véleményem szerint max 2-3 hónapig tarthatók fent. Az igazi krízis viszont ezzel korántsem szűnik meg, azzal meg kell tanulnunk hosszú távon együtt élni. Én utóbbitól sokkal inkább tartok, hogy fájdalmas, és sokak számára végzetes hatással lesz.
Hát erre van a gazdasági mentőcsomag.
Ami okosabb országokban a munkabér 80%-t az államkassza fizeti.
Csak hogy üzemkész állapotban tartsa a vállalkozást.
A butább és smucigabb országban a bértehert engedi el.
Ez a rosszabb mert a nettóbért sem tud fizetni egy álló 0 bevételes cég.
Itt szétmegy a cég és a működtető apparátus.
Ezért áll nehezebben majd talpra Magyarország.
A munkanélkülieknek pedig ismét segélyt kell adni hogy ne legyen tömeghalál vagy éhséglázadás.
A gazdasági mentőcsomagja egyet eredményez még: megritkulnak a cégek és így csak az éli túl kit ismét állami megrendeléssel életre keltenek.
Ezt pedig már ismerjük még nagyobb társadalmi egyenlőtlenségekhez vezet.
És ismét a nem rátermettek az infúziós cégek lesznek.
Ami Magyarország teljesítőképességet, versenyképes termékeit csökkenti.
Csak mert Senkit nem hagynak az út szélén.
Nem segély kell hanem támogatás, a megmaradáshoz a cégeknek.Azzal támogatta a lakosságot is.Mégsem szociális segély.
Viszont mindezek helyett kap egy hosszú hangzatos propagandát a gigászi mentőcsomagról:
https://www.portfolio.hu/gazdasag/2...omagjaban-megerkeztek-az-uj-javaslatok-423024

Nézzünk egy konkrétat:
Az állam lakossági beruházások elősegítésével is tudna keresletet generálni. Erre konkrét példa lehetne az „Otthon melege program”. Ha ezt újra indítanák, esetlegesen módosított tartalommal, kizárólagosan magyar termékek vonatkozásában az augusztusra, szeptemberre már tudna előre tervezhető keresletet élénkíteni.
Már megint nyílászáró csere?És napelem
A terület már 90%-ban kielégített.
Arról nem is beszélve ehhez megint önerő is kell.Pont a válság mélyéből felfelé jövet
Lesz-e? az állami támogatásion felül önerő.
Következő szakasz pedig a New Deal-ra hasonlít ami mint tudjuk sikeres volt több országban is:
Egy új típusú közmunka-program bevezetésére is javaslatot teszünk. Pl: ahol állami beruházásokon dolgoznak. Ösztönözni szükséges, hogy a közjavak és egyéb a modernizációval kapcsolatos területeken keressenek munkát azok, akik elvesztik munkájukat. Ez egy másodlagos kihívás, amit a digitalizáció és a fejlődő technológiák igényelnek, szinte minden munkaterületre vonatkozóan, melynek megvalósítása együttesen fog jelentkezni.
 
Utoljára módosítva:
A délutáni műszakos problémát csak felvetettem, mert egy ismerősöm járt így. Nálam rosszabb a helyzet. Mi márc. 16-án a férjemmel mindketten elvesztettük a munkánk. Nekünk lesz időnk bármikor vásárolni. Kérdés, hogy hónapok múlva lesz-e miből?
 
A délutáni műszakos problémát csak felvetettem, mert egy ismerősöm járt így. Nálam rosszabb a helyzet. Mi márc. 16-án a férjemmel mindketten elvesztettük a munkánk. Nekünk lesz időnk bármikor vásárolni. Kérdés, hogy hónapok múlva lesz-e miből?
Megjött Orbán vagy a propagandistái egy hangzatos névvel:"a gigászi gazdasági mentőcsomag"
A munka elvesztését akadályozná meg éppen amit fentebb írtam.
De azt az ellenzék javasolta.
Aztán megint késve de mint saját javaslat bevezetik.
Van ismerősöm ki bolond és szerencsétlen fejjel éppen most vettek fel hitelt.
Amit majd nem tudnak fizetni ha ők is elvesztenék munkájukat.
Lóg a levegőben nagyon.
 

"Margaret Cirko, a 35 éves pensylvaniai nő, leköhögött és leköpködött egy rakás élelmiszert, miközben azt üvöltözte, hogy mindenkit meg fog fertőzni a koronavírussal."

"A tinédzserek szándékosan leköhögik a termékeket a boltokban"Egy csapat tinédzser videózta le magát, miközben azzal szórakóztak, hogy különféle termékeket köhögtek le egy virginiai üzletben. "

Ki fertőz Kit?????
 
"Margaret Cirko, a 35 éves pensylvaniai nő, leköhögött és leköpködött egy rakás élelmiszert, miközben azt üvöltözte, hogy mindenkit meg fog fertőzni a koronavírussal."

"A tinédzserek szándékosan leköhögik a termékeket a boltokban"Egy csapat tinédzser videózta le magát, miközben azzal szórakóztak, hogy különféle termékeket köhögtek le egy virginiai üzletben. "

Ki fertőz Kit?????


upload_2020-4-1_20-37-48.png


én ennyit írtam az egész témához...nem tudom ez az értesítés hogy jött össze?
miértide.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,999
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére