Máshol infláció, Kanadában defláció volt áprilisban

Kanadában 11 éven belül idén áprilisban először volt defláció.

21681_qhmb3HNF.jpg

A kanadai statisztikai hivatal szerdán azt közölte, hogy a fogyasztói árak 0,2 százalékkal csökkentek áprilisban éves összevetésben, miután márciusban még 0,9 százalékos növekedést regisztráltak.

Áprilisban havi összevetésben 0,7 százalékos fogyasztói árcsökkenés volt, miután márciusban az árak 0,6 százalékkal csökkentek februárral összevetve.

Éves összevetésben 2009 szeptembere óta először csökkentek a fogyasztói árak.

Az áprilisi deflációt elsősorban az energiaárak esése okozta. Energiaárak nélkül számítva 1,6 százalék volt az áprilisi éves infláció Kanadában.

A benzinár 39,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, ilyen jelentős csökkenésre még nem volt példa Kanadában.
 
Na, azt szeretném megérni hogy Magyarországon is egyszer már lefelé induljanak meg az árak.
Persze, nem ilyen üzemanyagos tili-toli, hanem élelmiszer meg ruházat stb tartós árcsökkentésére gondolok.
Mert azért fél évszázada hallgatom az infláció mértékét és már uncsi. :mad2:
 
Na, azt szeretném megérni hogy Magyarországon is egyszer már lefelé induljanak meg az árak.
Persze, nem ilyen üzemanyagos tili-toli, hanem élelmiszer meg ruházat stb tartós árcsökkentésére gondolok.
Mert azért fél évszázada hallgatom az infláció mértékét és már uncsi. :mad2:
*
A benzin ára valóban csökkent... De az eper "vásári" ára kilónként 2 ezer forint. S, még azt és úgy hirdetik a piacon, hogy Eper vásár... Borzalom. No, de lehet vásárolni olyan eper palántát, mely gyakorlatilag késő tavasztól - ősz elejéig folyamatosan fut és terem. No, az idén már nem, de jövőre beszerzek, s akkor "legelhetek" a tornácon futó eperből. Akinek balkonja van, az is ültethet cserépben, ládában. No meg koktél paradicsomot is. Azt is nagyon szeretem.
 
Mondtam már, hogy a benzin - emlékezetem szerint már évtizedek óta - nem volt ilyen alacsony?
- 1,18 euro/liter tankoltam ?
 
Mondtam már, hogy a benzin - emlékezetem szerint már évtizedek óta - nem volt ilyen alacsony?
- 1,18 euro/liter tankoltam ?
Akkor lesz árszínvonal csökkenés itthon is hisz ha üzemanyag ár emelés történik azonnal emelkednek az árak is ...(tudom vicces vagyok)...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,332
Tagok
615,598
Legújabb tagunk
Farkas Krisztina 88
Oldal tetejére