Hírek AMIKOR ŐSZÖDÖZÖL ÉS GYURCSÁNYOZOL, OLVASD EL EZT - ÉS GONDOLKOZZ!

Ma 14 éve hangzott el az őszödi beszéd. Íme néhány utólagos tanulság.

1. Hallgasd vagy olvasd végig, ha eddig nem tetted!
2. Amikor azzal jössz, hogy Gyurcsány megosztó, eszedbe jut, hogy Dávid Ibolya és Szili Katalin is vezette a népszerűségi listát? És hol vannak ma már? Aki nem ennyire megosztó, és állítólag népszerű, miért nem tud ebből a pártjának szavazatokat szerezni?
3. Emlékszel? Gyurcsány Ferenc ma az egyetlen aktív politikus, aki legyőzte Orbánt.
4. Hol vannak ma azok, akik őt elárulták, megtagadták, hátra léptetni akarták?
4. Amikor Gyurcsány lemondott 2009-ben, az MSZP-nek másfél millió szavazója volt. Ha Bajnai és Mesterházy ennek nem veszti el harmadát egy év alatt, nem lett volna kétharmad.
5. Miért tagadta és tagadja meg az MSZP a mai napig a 2002 és 2010 közötti nyolc évet? A nyolc év három miniszterelnöke közül Medgyessy és Bajnai külsős volt. Nem voltak a párt tagjai. Gyurcsány két évig bírta elnökként - Őszöd után sajátjai által támadva.
6. Ha Gyurcsány a hibás, mi akadályozta az SZDSZ-t a 2010-es bejutásban? Ő csinálta a Fodor-Kóka háborút, majd hozta Retkes Attilát? Miért van az, hogy a liberális eszméket azóta is a DK (és pár éve) a Momentum képviseli?
7. Gyurcsány tehet arról, hogy 2009-es lemondása óta az MSZP-nek 5 elnöke volt, és minden választáson egyre kevesebb szavazatot kaptak?
8. Gyurcsány tehet arról, hogy Orbán azóta jelentkezett kihívői közül (Mesterházy, Botka, Karácsony, Szél, Vona, Bajnai) egyik sem tudta a Fidesz örökös vezetőjét megszorítani? És voltak, akik a választásig sem jutottak el...
9. Te érted, hogy az MSZP miért nem állt bele és harcolt a 2010-es kampányban?
9. Eszedbe sem jut, hogy ha Gyurcsány 2010-ig maradhat és rendesen kampányolhat, akkor is vereség lehet - válság közepén vagyunk -, de a 8 évet védve nincs kétharmad?
10. Ma is képes vagy azt hajtogatni, hogy Gyurcsánnyal nem lehet nyerni, miközben nincs olyan, az ellenzék által megnyert önkormányzati pozíció, amelyhez ne lett volna szükség a DK-ra, tehát Gyurcsányra is?
11. Mi lehet az oka, hogy ma annak a beszédnek az elmondója a legerősebb ellenzéki párt elnöke?
12. Tudsz annál jobb stratégiát, amit ő mond 2022-re, hogy egy közös miniszterelnök-jelölt, egy közös lista és 106 közös egyéni jelölt induljon a Fidesszel szemben? Mert mindenkire szükség lesz!
13. Biztos, hogy még mindig gyurcsányozni kell, amikor a párt önálló választási indulásain minden voksoláson egyre több szavazatot kapott? EP-2014: 226.086, OGY-2018: 307.401, EP-2019: 557.081. Az utolsó Závecz szerint kb. 800 ezer DK szavazó van.
14. Szerinted mire gondolhat Orbán, amikor látja, hogy a Fidesz legyőzői helyben Gyurcsánynak is köszönhetik a győzelmet?
15. Meddig akarsz szemellenzőt viselni? 2006-ban felgyújtották a várost Orbán két egymás utáni veresége után, most pedig dudálásért több százezres a bírság?
16. Tudtad, hogy a sikeres válságkezelés első két programját Gyurcsány Ferenc fogadtatta el?
17. Nem lehet, hogy az okozta a 2002 és 2010 között kormányzó két párt hanyatlását, hogy a választók arra gondolnak: miért szavazzunk olyanokra, akik szégyellik saját teljesítményüket? Ilyet a jobboldal sosem tenne... Nem Orbánnal, Antallal sem...
18.. Gyurcsány lenne a hibás azért, mert Orbánék ellopják az uniós pénzeket, mert felszámolták a demokratikus intézményrendszert, a sajtószabadságot, mert pártkatonákat ültettek mindenhova, mert elszigetelte Magyarországot? Hornnak is volt kétharmada, mégsem tette... Te lopnál, ha lehetőséged lenne rá, mert nem működik a kamera a közértben?
19. Nem lehet, hogy a gyurcsányozással - akaratodon kívül - magad is Orbánt segíted? Ha ő össze tud fogni mindenkivel, aki csépelte az elmúlt tíz évben, akkor mi akadályozhat bárki mást vele kapcsolatban? Tudod: ő nyert választást, és volt miniszterelnök. Rajta kívül ezt a mai mezőnyben nem mondhatja el senki... Mi akadályozza a többi pártot abban, hogy jobbak, sikeresebbek legyenek? Hajrá ellenzék!
20. A tavalyi EP-választás (4 mandátum) az őszödi beszéd évfordulójára esett. Nem lehet ebben a rehabilitáció mozzanata?
21. Fogadd el a valóságot! Gyurcsány Ferenc van, és lesz is. Ő, és pártja aktív és fontos részese lesz Orbán bukásának. Mert hogy megbukik, az biztos. Minden véget ér. Ez a rémálom is.
— with
Gréczy Zsolt

.
 
Vidéken Gyurcsány sosem volt népszerű. A vidéki ember szemében ő csak egy ripacs.

Én nem régóta foglalkozom Magyar politikával,
- Örültem neki, hogy megjelent több párt a porondon és azt gondoltam majd csiszolják egymást a nézetek.
- Nem kell egy politikust szeretni de úgy gondolom, ha egy nagymama az unokáit arra használja, hogy
- egy politikus portréját gyalázza és azt már több mint egy évtizeden keresztül akkor ott elveszett ez erkölcsi kompasz.

- A politikai vezetés nyilván a fiatalok kezébe fog kerülni, Gyurcsány és Orbán nem tartoznak ide
- Én csodálkozom, és örülök milyen sok fiatal vállal magára felelőseget egy jobb jövő érdekében.
- Orbán egész biztos elfog tűnni a Bahama szigeteken ha egyszer megfossza öt a nép a hatalmától
- Azt sem tartom kizártnak, hogy Rákosihoz hasonlóan Oroszországba telepszik le és feleségül veszi Semjént :)
 
A felső kijelentésed egy terjesztett és majdnem szó szerint visszaadott.De gondolatilag mindenképp.
És ugyanazt vallom én is persze lehet én is befolyás alatt állok.
És igen állok.
Tudod ki műsorát láttam?
Puzsér Róbert tett rám komoly hatást.
A jellemzése kettő:
1. Túlmozgásos a Gyurcsány(értse mindenki ahogy akarja én most nem mondom el)
2. mint egy daru és a kar másik végén lévő ellensúly.Ezzel az Orbáni Fidesz és a Gyurcsány működését mondta el.
Ahhoz hogy a Daru mozogjon és ne boruljon fel kell a hatalmas ellensúly a végén.
A működés feltétele tehát a Gyurcsány
A Karácsony és Kálmán Olga esete nem olyan egyszerű mint írod
Az Ellenzék egységes maradt.Se nem erősítette se nem gyengítette.
Az a trükközés mi értelmetlen volt hogy saját jelöltet indított egy alkalmatlan Kálmán Olgát.
Itt favorizálták a többiek
Hogy végre nő és milyen okos.
Nem nem ez kevés a Karácsony jobb mint köz-szereplő is
És talán mint politikus is.
De nem ez a téma
A DK végül is ott van a polgármesterségben.
Azért mégis összejött csak másik Polgármesterrel.
A Gyurcsány trükkös követni érteni nem könnyű. Nem az Ő jelöltjével de ott van
Hogy eléri célját ez látszik.

Én is így látom ahogy írtad . Gy F úgyanolyan megosztó ember mint O V .
Amikor mimiszterelnok lett akkor sem ő indult a választáson mert tuti nem kapta volna meg a voksokat hanem előre toltak Meggyesyt aztán talán 1-2 év múlva jött a tudatos helycsere .... no comment
Amíg nem lesz egy igazán karakteres hiteles ember az ellenzéki oldalon addig nem lesz leváltva a kormány .
 
Ma 14 éve hangzott el az őszödi beszéd. Íme néhány utólagos tanulság.

1. Hallgasd vagy olvasd végig, ha eddig nem tetted!
2. Amikor azzal jössz, hogy Gyurcsány megosztó, eszedbe jut, hogy Dávid Ibolya és Szili Katalin is vezette a népszerűségi listát? És hol vannak ma már? Aki nem ennyire megosztó, és állítólag népszerű, miért nem tud ebből a pártjának szavazatokat szerezni?
3. Emlékszel? Gyurcsány Ferenc ma az egyetlen aktív politikus, aki legyőzte Orbánt.
4. Hol vannak ma azok, akik őt elárulták, megtagadták, hátra léptetni akarták?
4. Amikor Gyurcsány lemondott 2009-ben, az MSZP-nek másfél millió szavazója volt. Ha Bajnai és Mesterházy ennek nem veszti el harmadát egy év alatt, nem lett volna kétharmad.
5. Miért tagadta és tagadja meg az MSZP a mai napig a 2002 és 2010 közötti nyolc évet? A nyolc év három miniszterelnöke közül Medgyessy és Bajnai külsős volt. Nem voltak a párt tagjai. Gyurcsány két évig bírta elnökként - Őszöd után sajátjai által támadva.
6. Ha Gyurcsány a hibás, mi akadályozta az SZDSZ-t a 2010-es bejutásban? Ő csinálta a Fodor-Kóka háborút, majd hozta Retkes Attilát? Miért van az, hogy a liberális eszméket azóta is a DK (és pár éve) a Momentum képviseli?
7. Gyurcsány tehet arról, hogy 2009-es lemondása óta az MSZP-nek 5 elnöke volt, és minden választáson egyre kevesebb szavazatot kaptak?
8. Gyurcsány tehet arról, hogy Orbán azóta jelentkezett kihívői közül (Mesterházy, Botka, Karácsony, Szél, Vona, Bajnai) egyik sem tudta a Fidesz örökös vezetőjét megszorítani? És voltak, akik a választásig sem jutottak el...
9. Te érted, hogy az MSZP miért nem állt bele és harcolt a 2010-es kampányban?
9. Eszedbe sem jut, hogy ha Gyurcsány 2010-ig maradhat és rendesen kampányolhat, akkor is vereség lehet - válság közepén vagyunk -, de a 8 évet védve nincs kétharmad?
10. Ma is képes vagy azt hajtogatni, hogy Gyurcsánnyal nem lehet nyerni, miközben nincs olyan, az ellenzék által megnyert önkormányzati pozíció, amelyhez ne lett volna szükség a DK-ra, tehát Gyurcsányra is?
11. Mi lehet az oka, hogy ma annak a beszédnek az elmondója a legerősebb ellenzéki párt elnöke?
12. Tudsz annál jobb stratégiát, amit ő mond 2022-re, hogy egy közös miniszterelnök-jelölt, egy közös lista és 106 közös egyéni jelölt induljon a Fidesszel szemben? Mert mindenkire szükség lesz!
13. Biztos, hogy még mindig gyurcsányozni kell, amikor a párt önálló választási indulásain minden voksoláson egyre több szavazatot kapott? EP-2014: 226.086, OGY-2018: 307.401, EP-2019: 557.081. Az utolsó Závecz szerint kb. 800 ezer DK szavazó van.
14. Szerinted mire gondolhat Orbán, amikor látja, hogy a Fidesz legyőzői helyben Gyurcsánynak is köszönhetik a győzelmet?
15. Meddig akarsz szemellenzőt viselni? 2006-ban felgyújtották a várost Orbán két egymás utáni veresége után, most pedig dudálásért több százezres a bírság?
16. Tudtad, hogy a sikeres válságkezelés első két programját Gyurcsány Ferenc fogadtatta el?
17. Nem lehet, hogy az okozta a 2002 és 2010 között kormányzó két párt hanyatlását, hogy a választók arra gondolnak: miért szavazzunk olyanokra, akik szégyellik saját teljesítményüket? Ilyet a jobboldal sosem tenne... Nem Orbánnal, Antallal sem...
18.. Gyurcsány lenne a hibás azért, mert Orbánék ellopják az uniós pénzeket, mert felszámolták a demokratikus intézményrendszert, a sajtószabadságot, mert pártkatonákat ültettek mindenhova, mert elszigetelte Magyarországot? Hornnak is volt kétharmada, mégsem tette... Te lopnál, ha lehetőséged lenne rá, mert nem működik a kamera a közértben?
19. Nem lehet, hogy a gyurcsányozással - akaratodon kívül - magad is Orbánt segíted? Ha ő össze tud fogni mindenkivel, aki csépelte az elmúlt tíz évben, akkor mi akadályozhat bárki mást vele kapcsolatban? Tudod: ő nyert választást, és volt miniszterelnök. Rajta kívül ezt a mai mezőnyben nem mondhatja el senki... Mi akadályozza a többi pártot abban, hogy jobbak, sikeresebbek legyenek? Hajrá ellenzék!
20. A tavalyi EP-választás (4 mandátum) az őszödi beszéd évfordulójára esett. Nem lehet ebben a rehabilitáció mozzanata?
21. Fogadd el a valóságot! Gyurcsány Ferenc van, és lesz is. Ő, és pártja aktív és fontos részese lesz Orbán bukásának. Mert hogy megbukik, az biztos. Minden véget ér. Ez a rémálom is.
— with
Gréczy Zsolt
=AZU9W5n4czc0vWKYWWI_pqTotFDy0y9YNBmBxCza-7cESXTXib_D-3iykZx41dDYxAc5mpKps5w0Pbe2gk6Mepvweh2gPZ5KgXQkkGftksHJQr6CAMTVnYT_ZjRM5XQF_8t3LfbRhN2NFDf5dge-QCIsz5ZSnjgriiG1K3kEffcAkUXRBoHgNiGf5X8v1O_VodzRBnTKAasP9HrhkgGBnVH9&__tn__=-]K-R']

Ez a Gréczy Zsolt beteg!!! Éppen annyira, mint ez az alkoholista elmebeteg! Csak meg kell nézni egy-egy hozzáröffentését a Parlamentben. Pszichiátriai doktorátust lehetne írni belőle! Minek kell ezt itt reklámozni???
 
- A politikai vezetés nyilván a fiatalok kezébe fog kerülni
Ez az Ernő, amire még kell pár évtizedet várni. Amíg élnek, ezek önként nem fognak visszavonulni. Egyiket sem érdekli mi az ország érdeke, csak a sajátja. Marakodnak a húsosfazékon, de ha egy fiatal a közelébe kerülne, akkor mint a puszipajtások, közös összefogással lehetetlenítenék el.
 
Én is így látom ahogy írtad . Gy F úgyanolyan megosztó ember mint O V .
Amikor mimiszterelnok lett akkor sem ő indult a választáson mert tuti nem kapta volna meg a voksokat hanem előre toltak Meggyesyt aztán talán 1-2 év múlva jött a tudatos helycsere .... no comment
Amíg nem lesz egy igazán karakteres hiteles ember az ellenzéki oldalon addig nem lesz leváltva a kormány .

Jó ellenzék nem hullik az égből és ezt tudja Orbán, mindent megtesz azért, hogy a politikai képzést megakadályozza.
-
A demokráciában fontos, hogy a polgároknak legyen lehetőségük különböző megoldásokat kifejleszteni, előterjeszteni.
Ez tudatosan nincs biztosítva Magyarországon.
Láttam a kormány oldalán, Orbán azzal fenyeget jön az uj "Nemzeti Konzultáció"
Fogadok most sem lesznek alternatívák csak beikszelés, ami nem konzultáció.
-
Szabad sajtó nélkül nem lesz itt semmi.
-
Néztem a "Mi hazánk Mozgalom" tüntetését, cigánygyűlöletet, antiszemitizmust és a halálbüntetés bevezetését követelték.
Ez a megmozdulás egészen biztos nem lesz témája Orbánnak, ahogy a februári náci-mars sem volt.
-
Orbánnak úgy kell az ellenségkép mint egy falat kenyér.
- 2010-ben azzal vigasztaltam magam, hogy Orbán a kisebb katasztrófa mint a jobbik.
- Ma látom, hogy ha a jobbik nyert volna akkor hamarabb jutottunk volna el oda ahova Orbán bennünket vezet. Europán kívülre.
- Vona megpróbálta volna visszacsatolni az "elrabolt területeket", jött volna a NATO és kezdhettük volna újra 1945-töl :)
 
Amíg feri a politikai pályán puposkodik addig borítékolható a fidesz sikere....

Meg az ellenzékre is rossz hatással van pl karácsony mögül kimegy Kálmán Olga mögé beáll aztán mégsem mert karácsony lett a befutó akkor most mögé .... így nem egy egységes ellenzéket összerakni .
Mi ez? egy semmisseg, Karacsonyi tamogatva lett az ellenzek altal.Egy befuto van. Az ellenzek kozul a Dk vezet. Te szurkoljal a skrizo beteg ember kepzelgseit, az fizesd a csaladja gyarapodasat ne hogy Tiborckanak a kovetkezo 10 milliard megszerzese fejfejast okozon.
 
Ez az Ernő, amire még kell pár évtizedet várni. Amíg élnek, ezek önként nem fognak visszavonulni. Egyiket sem érdekli mi az ország érdeke, csak a sajátja. Marakodnak a húsosfazékon, de ha egy fiatal a közelébe kerülne, akkor mint a puszipajtások, közös összefogással lehetetlenítenék el.

Én optimista vagyok. Bízom benne, hogy megfogjuk élni. :)
 
Jó ellenzék nem hullik az égből és ezt tudja Orbán, mindent megtesz azért, hogy a politikai képzést megakadályozza.
-
A demokráciában fontos, hogy a polgároknak legyen lehetőségük különböző megoldásokat kifejleszteni, előterjeszteni.
Ez tudatosan nincs biztosítva Magyarországon.
Láttam a kormány oldalán, Orbán azzal fenyeget jön az uj "Nemzeti Konzultáció"
Fogadok most sem lesznek alternatívák csak beikszelés, ami nem konzultáció.
-
Szabad sajtó nélkül nem lesz itt semmi.
-
Néztem a "Mi hazánk Mozgalom" tüntetését, cigánygyűlöletet, antiszemitizmust és a halálbüntetés bevezetését követelték.
Ez a megmozdulás egészen biztos nem lesz témája Orbánnak, ahogy a februári náci-mars sem volt.
-
Orbánnak úgy kell az ellenségkép mint egy falat kenyér.
- 2010-ben azzal vigasztaltam magam, hogy Orbán a kisebb katasztrófa mint a jobbik.
- Ma látom, hogy ha a jobbik nyert volna akkor hamarabb jutottunk volna el oda ahova Orbán bennünket vezet. Europán kívülre.
- Vona megpróbálta volna visszacsatolni az "elrabolt területeket", jött volna a NATO és kezdhettük volna újra 1945-töl :)
Hol nincs biztosítva, micsoda??? Hol nincs sajtószabadság? Könyörgöm, magyarázd meg, hogy neked mit jelent a szabad sajtó!?
 
Szerintem a legfontosabb, hogy az egypártrendszer megtörjön mert így nincs ellenőrzés.
Per pillanat semmi értelme a parlamentnek, az ellenzéknek a szavának nincs ereje.
-
Ez nem a választók hibája, hanem egy antidemokratikus választási törvény.
- A választók több mint a fele nem a Fideszre szavazott mégsem lehet egyetlen törvényjavaslatot megtorpedózni.
 
Hol nincs biztosítva, micsoda??? Hol nincs sajtószabadság? Könyörgöm, magyarázd meg, hogy neked mit jelent a szabad sajtó!?

- A Fidesz megnyerte a parlamenti választást, ö adja a kormányt - ez rendben van.
- Nincs viszont rendben, hogy a Fidesz kisajátította a közmédiákat, úgy tesz mintha a saját tulajdonába ment volna át.
- Ez jogtalanság, ez lopás. A kormánypárt nem folytathat egész idö alatt választási kampányt.
- A kormány a mindenki pénzén kitapétázza az országot pártcélok érdekében...

- A kormánynak párton felülinek kéne lenni de nem, a kormány csak Fidesz érdekeket képvisel.
- Ez nem mese, ezt ezerszer nyíltan ki is mondták kormánytagok

- Mi lenne ha von der Leyen a pozícióját az Európái nacionális, Német célokra használná.
- Ahogy Orbán a közmédiát privát célja használja úgy bánik nyilván minden hatalmával.
 
- A kormánynak párton felülinek kéne lenni de nem, a kormány csak Fidesz érdekeket képvisel.
- Ez nem mese, ezt ezerszer nyíltan ki is mondták kormánytagok

ne tettetsd már magad Ernoe ... hol láttál még olyasmit, hogy az ellenzék nem szidja a kormányt? A világ minden részén a kormány a válaszói érdekeit képviseli. Vagy talán felétek Merkel, az AfD politikáját hajtja végre, azaz a AfD választóinak az akaratát?
 
Gyurcsány politikus, nem több.
Komplett hiszti, ez a megosztóság. Ez cirkusz. Ez orbán-duma.

Egy politikusnak vannak jó és rossz intézkedései.
Nem kell az ágyába feküdni, nem kell feleségül venni - az intézkedéseit kell vizsgálni.

Ripacs? Kit érdekel?!

Ezzel kellene végre szakítani, ezzel a tetszik - nem tetszik érzelmi alapú politizálással!
Nem kell beleszerelmesedni!!!
Mit tett - táblázat, két oszlop. Jó, rossz.
Ezt soroljátok, ne a szimpátiát.

S a fiatalok, akiket annyira reménykedve említettetek, okai annak, hogy Orbánnak ma megint kétharmada van a Parlamentben.
A Momentum, az EGYÜTT és a Kétfarkúak 315 000 szavazattal járultak hozzá a kompenzációs listához, mert nem voltak hajlandóak Orbán ellen összefogni a még el nem tűnt "öregekkel" (idézet Tőletek).
(Jelzem Karácsony 1975-ös, Tóth Bertalan 1975-ös, Szabó Tímea 1976-os, Jávor Benedek 1973-as, Kunhalmi Ágnes 1982-es, Kocsis-Cake Olívio 1980-as, Újhelyi István 1975-ös, igaz Korózs Lajos 1958-as, aki 1988-ban 30 éves volt!! - ők voltak azok akikkel a Momentum nem közösködött!!!!)

Orbánéknak EGY képviselővel van meg a kétharmaduk (ami alapból szemétség, de ez alapján számoltak nekik 49%-os szavazati arányra 2/3-os parlamenti többséget!!).
Ez a három "fiatal" párt hozzásegítette a dilettantizmusával Orbánt ahhoz, hogy Polt Péterből újabb 9 évre főügyészt csináljon, ahhoz, hogy ellehetetlenítse az ellenzéki önkormányzatokat ... soroljam, milyen parlamenti rendeleteket hozott?
Ott van pár hozzászólással feljebb!
Ezt mind kétharmaddal tette, lenyomva a számszerűen több szavazót képviselő ellenzékieket.

Gyurcsány ripacs?
Ez a fontos? Még mindig itt tartotok?
Tálcán kínáljátok fel az országot Orbánnak.
Nem Gyurcsány!
Ez a nézet, amit józan ésszel már rég ki kellett volna dobni, de nem!

Ezért győzhet Orbán - mert magunk osztjuk az ellenzéket, miközben összefogást kiálltunk.
 
Utoljára módosítva:
Hol nincs biztosítva, micsoda??? Hol nincs sajtószabadság? Könyörgöm, magyarázd meg, hogy neked mit jelent a szabad sajtó!?
Bizonyítsd, hogy van!
Kezdjük a közmédiával!
Statisztikát mutass: percre, órára - hány fideszes, hány ellenzéki nyilatkozat?
Arányos-e a tájékoztatás?
Felhasználja-e a kormány pártpropagandára a 70-80 milliárdos közpénzből fenntartott közmédiát?
 
ne tettetsd már magad Ernoe ... hol láttál még olyasmit, hogy az ellenzék nem szidja a kormányt?

A parlamenti választás győztese kapja meg a feladatot a kormányzáshoz szükséges hivatalok betöltősére, az ellenzéki partok feladata pedig a kormány ellenőrzése.
-
A közmédiák tulajdonba vétele nem állt diszpozícióba.
-
Szidás és kritizálás között van egy különbség.
-
A világ minden részén a kormány a válaszói érdekeit képviseli. Vagy talán felétek Merkel, az AfD politikáját hajtja végre, azaz a AfD választóinak az akaratát?
-
Valahogy nem akarod érteni.
Ha az apádat egy demokratikus országban megválasszák polgármesternek, attól a családod nem lesz "omipotent."
-
Márpedig Magyarországon úgy néz ki, hogy a kormánynak maga felé hajlik a keze.
Amit itt te éltetsz az nem más mint korrupció.
 
Utoljára módosítva:
Ezt a témát egyáltalán nem találom tréfásnak, mivel volt egy ismerősöm- nem a hallottam x-től kategória- akinek kilőtték a szemét a kedves dolgos nemtudomkik, mivel az sem derült ki a mai napig, kik vezették a rendőröket mindenféle azonosítójel nélkül. Miután fél szemére megvakult, elveszítette az állását. Ezek után elhagyta a párja is,végül tragikus módon ÖNGYILKOS lett, nem akart így, nyomorékul tovább élni. Nem kérek kommenteket, ne sértsük meg az emlékét! Tisztelet az áldozatoknak! ( És a főbűnös még mindig ott vigyorog a tévében, itt meg megy a mosdatása.)
A békéssen kővel dobálodzó tüntetőket mindenhol elverik.
 
Utoljára módosítva:
Bizonyítsd, hogy van!
Kezdjük a közmédiával!
Statisztikát mutass: percre, órára - hány fideszes, hány ellenzéki nyilatkozat?
Arányos-e a tájékoztatás?
Felhasználja-e a kormány pártpropagandára a 70-80 milliárdos közpénzből fenntartott közmédiát?
Bizonyítsd, hogy nincs! Hányszor nem ment el pl Karácsony a megbeszélt időpontban a választás előtt? Nem mennek az ellenzékiek, mert bőven megvan a saját médiacsatornájuk, sokkal több, mint a kormányoldalnak. A sajtószabadság nem ebből áll. Olvass utána, hogy az mit jelent! És Magyarországon bizony az van! Meglepődtem, hogy mennyire elvakult, egyoldalúan tájékozottak fröcsögnek itt nagy vehemenciával, sajnos későn olvastam végig a hozzászólásokat. Gondoltam ez egy normális fórum, de hát itt is mindenki csak osztja az észt tudatlanul. Úgyhogy itt befejeztem. Szép napot mindenkinek!
 
Csak az igzat irjad mert torlesre kerul beirasod a hamis allitasaid..
 
Bizonyítsd, hogy van!
Kezdjük a közmédiával!
Statisztikát mutass: percre, órára - hány fideszes, hány ellenzéki nyilatkozat?
Arányos-e a tájékoztatás?
Felhasználja-e a kormány pártpropagandára a 70-80 milliárdos közpénzből fenntartott közmédiát?
Nincs híradó ellenzéki sivalkodás nélkül a köztelevíziókban.
Evidens, hogy egy 5% -os parlamenti képviselettel rendelkező párttól kevesebb nyilatkozatot látsz a köztévében mint egy 50% -os támogatottsággal rendelkező párttól.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,569
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére