Hírek AMIKOR ŐSZÖDÖZÖL ÉS GYURCSÁNYOZOL, OLVASD EL EZT - ÉS GONDOLKOZZ!

Ma 14 éve hangzott el az őszödi beszéd. Íme néhány utólagos tanulság.

1. Hallgasd vagy olvasd végig, ha eddig nem tetted!
2. Amikor azzal jössz, hogy Gyurcsány megosztó, eszedbe jut, hogy Dávid Ibolya és Szili Katalin is vezette a népszerűségi listát? És hol vannak ma már? Aki nem ennyire megosztó, és állítólag népszerű, miért nem tud ebből a pártjának szavazatokat szerezni?
3. Emlékszel? Gyurcsány Ferenc ma az egyetlen aktív politikus, aki legyőzte Orbánt.
4. Hol vannak ma azok, akik őt elárulták, megtagadták, hátra léptetni akarták?
4. Amikor Gyurcsány lemondott 2009-ben, az MSZP-nek másfél millió szavazója volt. Ha Bajnai és Mesterházy ennek nem veszti el harmadát egy év alatt, nem lett volna kétharmad.
5. Miért tagadta és tagadja meg az MSZP a mai napig a 2002 és 2010 közötti nyolc évet? A nyolc év három miniszterelnöke közül Medgyessy és Bajnai külsős volt. Nem voltak a párt tagjai. Gyurcsány két évig bírta elnökként - Őszöd után sajátjai által támadva.
6. Ha Gyurcsány a hibás, mi akadályozta az SZDSZ-t a 2010-es bejutásban? Ő csinálta a Fodor-Kóka háborút, majd hozta Retkes Attilát? Miért van az, hogy a liberális eszméket azóta is a DK (és pár éve) a Momentum képviseli?
7. Gyurcsány tehet arról, hogy 2009-es lemondása óta az MSZP-nek 5 elnöke volt, és minden választáson egyre kevesebb szavazatot kaptak?
8. Gyurcsány tehet arról, hogy Orbán azóta jelentkezett kihívői közül (Mesterházy, Botka, Karácsony, Szél, Vona, Bajnai) egyik sem tudta a Fidesz örökös vezetőjét megszorítani? És voltak, akik a választásig sem jutottak el...
9. Te érted, hogy az MSZP miért nem állt bele és harcolt a 2010-es kampányban?
9. Eszedbe sem jut, hogy ha Gyurcsány 2010-ig maradhat és rendesen kampányolhat, akkor is vereség lehet - válság közepén vagyunk -, de a 8 évet védve nincs kétharmad?
10. Ma is képes vagy azt hajtogatni, hogy Gyurcsánnyal nem lehet nyerni, miközben nincs olyan, az ellenzék által megnyert önkormányzati pozíció, amelyhez ne lett volna szükség a DK-ra, tehát Gyurcsányra is?
11. Mi lehet az oka, hogy ma annak a beszédnek az elmondója a legerősebb ellenzéki párt elnöke?
12. Tudsz annál jobb stratégiát, amit ő mond 2022-re, hogy egy közös miniszterelnök-jelölt, egy közös lista és 106 közös egyéni jelölt induljon a Fidesszel szemben? Mert mindenkire szükség lesz!
13. Biztos, hogy még mindig gyurcsányozni kell, amikor a párt önálló választási indulásain minden voksoláson egyre több szavazatot kapott? EP-2014: 226.086, OGY-2018: 307.401, EP-2019: 557.081. Az utolsó Závecz szerint kb. 800 ezer DK szavazó van.
14. Szerinted mire gondolhat Orbán, amikor látja, hogy a Fidesz legyőzői helyben Gyurcsánynak is köszönhetik a győzelmet?
15. Meddig akarsz szemellenzőt viselni? 2006-ban felgyújtották a várost Orbán két egymás utáni veresége után, most pedig dudálásért több százezres a bírság?
16. Tudtad, hogy a sikeres válságkezelés első két programját Gyurcsány Ferenc fogadtatta el?
17. Nem lehet, hogy az okozta a 2002 és 2010 között kormányzó két párt hanyatlását, hogy a választók arra gondolnak: miért szavazzunk olyanokra, akik szégyellik saját teljesítményüket? Ilyet a jobboldal sosem tenne... Nem Orbánnal, Antallal sem...
18.. Gyurcsány lenne a hibás azért, mert Orbánék ellopják az uniós pénzeket, mert felszámolták a demokratikus intézményrendszert, a sajtószabadságot, mert pártkatonákat ültettek mindenhova, mert elszigetelte Magyarországot? Hornnak is volt kétharmada, mégsem tette... Te lopnál, ha lehetőséged lenne rá, mert nem működik a kamera a közértben?
19. Nem lehet, hogy a gyurcsányozással - akaratodon kívül - magad is Orbánt segíted? Ha ő össze tud fogni mindenkivel, aki csépelte az elmúlt tíz évben, akkor mi akadályozhat bárki mást vele kapcsolatban? Tudod: ő nyert választást, és volt miniszterelnök. Rajta kívül ezt a mai mezőnyben nem mondhatja el senki... Mi akadályozza a többi pártot abban, hogy jobbak, sikeresebbek legyenek? Hajrá ellenzék!
20. A tavalyi EP-választás (4 mandátum) az őszödi beszéd évfordulójára esett. Nem lehet ebben a rehabilitáció mozzanata?
21. Fogadd el a valóságot! Gyurcsány Ferenc van, és lesz is. Ő, és pártja aktív és fontos részese lesz Orbán bukásának. Mert hogy megbukik, az biztos. Minden véget ér. Ez a rémálom is.
— with
Gréczy Zsolt

.
 
Az okos nem megy arra.
Kivéve, ha éppen ott lakik, azon a területen, ahol a tüntetés (vagy zavargás?) folyik. Mégis, hány napig, hétig ne menjen haza?
Az egyik hölgy bűne, aki maradandó károsodást szenvedett el (mindkét szemére megvakult!), éppen csak ennyi volt, hogy hazafelé tartott. De ott, akkor, ez semmit nem számított. Szabad volt a vásár, mivel a "rend fenntartói" tudták, hogy nem beazonosíthatók, gyakorlatilag azt tehettek meg büntetlenül, amit csak akartak.
 
Oké srácok ! Na ne már azon a bizonyos esten az utcán amikor rarontattak a tömegre a rendfenntartók és válogatás nélkül csepeltek mindenkit kard lap stb az azért volt mert orban.....
ilyet a Fradi meccseken éltem át utoljára....
Legyél pártatlanabb.
És meg kell látni:A randalírozás törés-zúzás szempontjából pontosan egy Fradi meccs utáni állapot.
Sőt éppen a Fradi 2 szektor részt vételével is történt IS
Kubatov Gábor segítségével.
6813595_07d17c3cf45cc27e5dfb59f9bde61e54_wm.jpg

Épp úgy mint a Fidesz székház megdobálásakor a nem is biztonsági őrök se nem rendőrök ott léte.Egyszerűen telefonra odamentek a székházat védeni és billentyűzettel a házat megdobálók ellen.
Valamint kiszorítani fizikai erővel a behatolókat.
Erről a személye azonosításával több tucat fénykép készült.
Ez az epizód bizonyítja a Fidesz és a Fradi kemény mag közötti kapcsolatot.
És mindennek felkérője szervezője Kubatov Gábor ki egy időben alvilági figura is volt
https://index.hu/belfold/2014/09/24/kubatov_portre/
Az alábbi focihuligánok is részt vettek a legbékésebb kődobálók között.
Na: miattuk vadult el a tüntetés.

A meccsen A videó végén elhangzik:
"Hogy ki dobált azt lehetetlen kideríteni.
A rendrök pedig ütik akit érnek."
 
Utoljára módosítva:
Szerintem van aki visszasírja a Gyurcsány korszakot, és rá fog szavazni. Akkor a família fogja vezetni az országot
Hogy jön ide a familia kft?
Már vagy 20 éve nincs műsoron.
Gyurcsánynét már most Elenaként emlegetik ...
Azt hittem, hogy a Jelena a Helén megfelelője és nem a Kataliné.
Ráadásul szegény Gyurcsány Ferenc anyukája (mivel ő Gyurcsányné).
van is némi hasonlóság Ceausescu feleségével
Nos, nem is tudom.
A baloldali képen ugyanis nem Gyurcsányné van, de kétségtelen a hasonlóság: bár nem látható, de mintha mindkettejük feje a fülük között lenne, sőt, továbbmenve a következtetésekkel valószínűleg az is hasonlóság, hogy mindkettőjüknek földig ér a lába.
 
Hogy jön ide a familia kft?
Már vagy 20 éve nincs műsoron.
Pedig szerintem lehet családi vállalkozásnak tekinteni. Van aki úgy tudja, hogy a párt elnevezése DK a Dobrev Klárából ered (persze a hivalaos körítés, a demokratikus koalíció). A lényeg, hogy mennyire família kft. ... hát a férjura csinálta a pártot, ezen a jogon a nejét tette a pártja választási listájának első helyére. Mindenesetre, gyorsan darálják be az ellenzéket, tüntetik el a konkurenciát, választókat a többi ellenzéki párt kárára szereznek ... a 2018 -as parlamenti választásokon valami 5% körüli támogatottságuk volt, most már lehet, hogy 10% is megvan.
 
Utoljára módosítva:
Logikai feladat
Ha DK és GYF kettesben a politikában 5%-on is családi vállalkozás, sikeresen bedarálnak és eltüntetnek, de a jelenlegi országvezetés rendben van, akkor mekkora a 2/3 IQ-ja?
 
Logikai feladat
Ha DK és GYF kettesben a politikában 5%-on is családi vállalkozás, sikeresen bedarálnak és eltüntetnek, de a jelenlegi országvezetés rendben van, akkor mekkora a 2/3 IQ-ja?
Mi lehet az összefüggés Gyurcsány Ferenc és Gyurcsány (házassági névforma, a nő férjezettségét mutatja) politikai sikere (választókat a többi ellenzéki párt kárára szereznek) és az IQ közt? Vagy a válaszókat IQ szerint is lehet csoportoasítani? Eddig ilyen felméréseket még nem láttam, az IQ -k vonzásáról sem hallottam.
 
Utoljára módosítva:
Mi lehet az összefüggés Gyurcsány Ferenc és Gyurcsány (házassági névforma, a nő férjezettségét mutatja) politikai sikere és az IQ közt? Vagy a válaszókat IQ szerint is lehet csoportoasítani? Eddig ilyen felméréseket még nem láttam.

Ilyen felméréseket vsz. azért nem lehet látni mert erre senki nem dobja ki a pénzét. Meg vékony a jég.
A választókat lehet IQ szerint csoportositani,de zürös s azonnal rasszistákos leszel, meg náci, meg elöitéletes.
 
A villamoson üvegeket dobál egy valaki célzottan (hallhatóan piás) és azt kiabálja: te nem vagy magyar
nem értem ezt a hozzászólást ... most akkor aki azt ordibálja Olaszliszkán, hogy "öld meg a magyart" és az utasításra kirángatták az autóból az illetőt és addig verték amíg meg nem halt, azok kinek a szavazóbázisa ... mert az inteligenciaszinjük valószínüleg nem különösebben magas.
 
Utoljára módosítva:
Mi lehet az összefüggés Gyurcsány Ferenc és Gyurcsány (házassági névforma, a nő férjezettségét mutatja)
Úgy tűnik, hogy nálatok Romániában kissé másak az anyakönyvi szabályok. Magyarországon nem kötelező a férj vezetéknevét felvenni...
politikai sikere (választókat a többi ellenzéki párt kárára szereznek)
Egyrészt a megszűnt mdf/szdsz/kisgazdák/... támogató tábora miért is kellene, hogy a fideszbe tagozódjon?
Másrészt az mszp/lmp/...-ben csalódott támogató tábor miért is kellene, hogy a fideszbe tagozódjon?
és az IQ közt? Vagy a válaszókat IQ szerint is lehet csoportoasítani? Eddig ilyen felméréseket még nem láttam, az IQ -k vonzásáról sem hallottam.
Pedig létezik az IQ vonzás! A saját tapasztalatom igazolja. Intelligensnek tartom magam és mindig is az intelligens nőkhöz vonzódtam...
 
Magyarországon nem kötelező a férj vezetéknevét felvenni...
ki mondta, hogy kötelező lenne csak felhívtam a figyelmed, hogy ez egy házassági névforma, a nő férjezettségét mutatja ... Erőt egészséget!

Másrészt az mszp/lmp/...-ben csalódott támogató tábor miért is kellene, hogy a fideszbe tagozódjon?
csupán megemlítettem hogy új szavazókat nem szerez az ellenzéknek.
Pedig létezik az IQ vonzás! A saját tapasztalatom igazolja. Intelligensnek tartom magam és mindig is az intelligens nőkhöz vonzódtam...
:cool:
 
Támogatom.
Szerintem nincs ellenzék.
Ha megnézzük mi lenne az ellenzék feladata, nagyon csekêly az átfedés. Azonban jól megéllnek belőle.. ezt mar anno Torgyán dr kifkifejlesztette.
 
Kivéve, ha éppen ott lakik, azon a területen, ahol a tüntetés (vagy zavargás?) folyik. Mégis, hány napig, hétig ne menjen haza?
Az egyik hölgy bűne, aki maradandó károsodást szenvedett el (mindkét szemére megvakult!), éppen csak ennyi volt, hogy hazafelé tartott. De ott, akkor, ez semmit nem számított. Szabad volt a vásár, mivel a "rend fenntartói" tudták, hogy nem beazonosíthatók, gyakorlatilag azt tehettek meg büntetlenül, amit csak akartak.
Ezt borzasztó volt elolvasni. Hány ember élete szárad a lelkén! Ez Gyurcsány döntése volt. Azt hitte a szokásos kommunista eszközökkel célt ér a 21. században is. Néhány embert kivégezni, a többiek meg rettegjenek otthon.
 
ki mondta, hogy kötelező lenne csak felhívtam a figyelmed, hogy ez egy házassági névforma, a nő férjezettségét mutatja ...
Tudod ez azért álságos, mert pl.Varga Juditot sem titulálja senki Magyarnének...
Erőt egészséget!
Nocsak! Csak nem katona vagy/voltál te is?
csupán megemlítettem hogy új szavazókat nem szerez az ellenzéknek.

:cool:
Viszont egyberendezi őket.
Őszintén nekem nem a szívem csücske Gy. F., de rajta kívül nem látok egyetlen karizmatikus személyt sem, aki a regnáló hatalom ellen össze tudná fogni az elégedetleneket. Ebből kiindulva, aki le szeretné váltani a fideszt nem nagyon tud mást támogatni...
 
Ezt borzasztó volt elolvasni. Hány ember élete szárad a lelkén! Ez Gyurcsány döntése volt. Azt hitte a szokásos kommunista eszközökkel célt ér a 21. században is. Néhány embert kivégezni, a többiek meg rettegjenek otthon.
Kommunista eszközök:)))
Remélem már megköszöntötted a főnököt?
Hisz születésnap, 10 éves hatalmi győzelem, jön a trianoni emlékezés, hősök napja...annyi mindent lehet köszönni NEKI.
Ilyenkor lehet ütni az ellenzéket.....(habár elég lenne elolvasni a történelem könyveket a 1940-50-es évek történelméről...ott is volt születésnap hatalmi ünneplés , hídember (aki nem széchenyi volt)...
Mi is a baj az ellenzékkel?
Maximum annyi hogy hatalomra akar kerülni.
 
Hát....,igen.
Magyarország. ......( Új Magyarország )
Gondoljon bele az ember....
-anno a honfoglalás idején mi magyarok is bevándoroltunk a Kárpát-medencébe. Nyilak,új ismeretlen haditechnika.... stb.
-kíváncsi lennék,mi lett azokkal az emberekkel,akik annak idején itt éltek,laktak.....
-kalandozások (na,ja betört a barbár magyar a "nyugati" területekre,kiirtott pár falut,utána meg az egyesített nyugat levert minket,mint vak a poharat...... :D
- I. István (szent király),nem is volt magyar,csak a vereség után bábként ide ültették és felvette a barbár magyar a keresztény vallást.
-Árpád-ház.... : na,igen ....... nem magyar Istvánnal az élén..... :)
-a magyar történelem meglehetősen sok helyen vitatott..... (pl szent korona eredete)
-sajnos soha nem voltunk európai nagyhatalom,mindig valamilyen segghez közel nyaltak a vezéreink....
-Trianon se véletlenül jött létre: fel kellett osztani az Osztrák Magyar Monarchiát,és a II.Világháború után "ütközőzónát" kellett létrehozni a Szovjetunió miatt (hidegháború)......
-a rendszerváltás vér nélkül végbement......,milyen érdekes...... (Kádár János volt Európa egyik legnagyobb népirtója) .Kíváncsi lennék rá ki nyomja el a csikket a koponyáján.....ugyebár a sírból állítólag a felsőteste eltűnt a felesége arany urnájával együtt.
-a "szabad" választások idején a magyar hamar rájön,hogy nem is olyan szabad mint hinné....
-Gyurcsány......,milyen érdekes,hogy "elveszett a diplomamunkája",ami valószínűleg soha nem volt....
-a TV székház elleni "forradalom": érdekes...... ivritül beszélő jelzés nélküli rohamosztagosok verték,ütötték vágták a népet,akik valószínűleg még mindig itt állomásoznak és bárhol bármikor bevethetőek.
-Orbán Viktor: -hát......kíváncsi lennék hogy a nagy vasfüggöny alatt hogy bújt át és végzett nyugati egyetemet.... :D
-Persze Soros György segédletével,aki azóta a mumus lett. :)
-CSAKAFIDESZ ......,FŐLEG AZOKNAK,AKIK ORBÁNTÓL KAPTAK MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT,DE KÜLFÖLDÖN SZÜLETTEK ÉS ÉLETVITELSZERŰEN OTT ÉLNEK....
-sajnos,ha belegondol az ember,már nagyon régóta nem magyarok irányítanak Magyarországon.
 
Micsoda????
A pozsonyi csatáról egy szót sem szólsz??
Milyen magyar vagy????
Remélem a trianoni emlékkönyvet megvetted már csak 5000 ft!!!
Nagyon felhúztál!
Készülj csütörtökön egy perces néma megállás lesz!
Még hogy nem magyarok......huh....
 
Nem tartom és érzem magam magyarnak.
Sajnos,ahol külföldön kiderül,hogy magyar vagyok,rögtön úgy néznek rám mintha mágnesként vonzanám a magára hagyott őrizetlen értékeket.
Ez van.
.... Ugye,amikor anno ma Media Markt-ban Németországban és Ausztriában kiírták magyarul,hogy .... "Magyar ne lopj!"
-SZÉGYEN!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,996
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére