Történelemmel kapcsolatos könyvek I.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Martti Santavuori
A fejedelem útja
covers_23830.jpg

Martti Santavuori A fejedelem útja című regényének témáját a magyar történelemből vette. Santavuorit szoros barátság fűzte a magyar szellemi élethez. Jól ismerte hazánk történelmét, és többször járt Magyarországon. Regényének színtereit is bejárta, és mindenütt – különösen Erdélyben – tanulmányozta a levéltárak anyagát, megismerkedett a történelmi múlt élő emlékeivel.
Ezért nem csodálkozunk azon sem, hogy regényének hőséül Bethlen Gábort választotta. Santavuori világosan látta, hogy a messzi múltban a háborúk viharában az északi finn és az Európa közepén élő magyar nép példamutató, közös hőse éppen Bethlen Gábor lehetett, a bölcs államférfi, a békés egymás mellett élés, a vallásszabadság híve, aki a történelem tragikus korszakában messzebbre látott kortársainál.
Santavuori azonban nemcsak a nemzeti hőst, a győztes hadvezért mutatja meg regényében, hanem a gondolkodó, a kutató embert, a jóbarátot, a megértő társ után vágyó férfit és a szerelmes férjet is.
A távoli világokat egymással számos szereplő kapcsolja össze – némelyikük a regény egy-egy fejezetében a magyar földre is ellátogat –, ezek a különböző nemzetiségű és korú nemesi és polgárasszonyok, katonák, papok, tudósok és polgárok (sokuk csupán az író gazdag képzeletének szülötte) izgalmas csaták és cselszövések között, a szerelem és a halál örök nagy színjátékának szereplőiként vesznek részt a nagy idők hiteles történetében. És Santavuori írásművészetét legjobban éppen az mutatja, hogy elhisszük neki, hogy mindez meg is történhetett volna.
 

Csatolások

  • santavuori_martti__a_fejedelem_utja.rar
    873.8 KB · Olvasás: 179

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Stella Kuylenstierna-Andrássy
Ég a puszta
Gróf Andrássy Imréné memoárja
covers_359613.jpg

Amikor 1919-ben a tizenhét éves svéd gimnazista lány Stella Kuylenstierna beleszeretett a stockholmi magyar követség nyalka attaséjába Andrássy Imrébe és feleségül ment hozzá, nem sejtette – nem is sejthette –, milyen sors vár rá. Nem tudhatta, hogy az egyik leggazdagabb magyar arisztokrata feleségeként, várak, kastélyok, paloták úrnőjeként tündérmesébe illő, főúri életet él majd a két világháború közötti feudális Magyarországon, és nem tudhatta, milyen drámai módon vet majd véget a háború ennek az életformának, hogyan kell majd menekülnie, pokoli körülmények között a puszta életét mentenie 1945-ben a visszavonuló németek és az előrenyomuló oroszok között. A valódi élményeket és emlékeket megörökítő, páratlanul értékes és hiteles memoár és kordokumentum 1948-ban jelent meg Svédországban. Magyar fordításban most olvasható először.
 

Csatolások

  • kuylenstierna-andrassy_stella__eg_a_puszta.rar
    3.6 MB · Olvasás: 259

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Grandpierre K. Endre
Történelmünk központi titkai
Magyar ősvallás-őshaza: Kárpát-medence – Árpád nagykirály
covers_172721.jpg

smerjük-e a magyar történelmet? A köztudatban élő kép szerint igen, hiszen a hivatalos történetírás és az iskolában tanultak összhangban állnak. A közkeletű kép szerint a magyar történelem Szent Istvánnal kezdődött. Márpedig a valóságban történelmünk legmeghatározóbb, életfontosságú kérdései Szent István előtt dőltek el. Szent Istvánig Magyarország sok évezredes múltra visszatekinthető világhatalom volt; azóta Magyarország súlya lassan, de következetesen csökken, nemcsak terjedelmében, de magyarságában is. Ez a kulcsfontosságú könyv, amely 1996-ban tíz füzetben látott napvilágot, és amely most először kerül könyvalakban az olvasóközönség elé, alaposan kiegészítve és javítva, az első, amelyik átfogó képet ad a magyar történelem olyan központi kérdéseiről, amelyek felvetése is a közelmúltig tabunak számított. Ez a könyv minden magyar nyelven megjelent mű között a legfőbb szellemi erőforrás a magyarság teljes szellemi épségének visszaszerzéséhez.
 

Csatolások

  • Grandpierre-K-Endre-A-magyar-osvallas-tortenelmi-alapjai.pdf
    352.2 KB · Olvasás: 311

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Dümmerth Dezső
A két Hunyadi
covers_85783.jpg

Dümmerth Dezső új könyve tulajdonképpen folytatása eddigi két Panoráma kiadású kötetének. „Az Árpádok nyomában” és „Az Anjou-ház nyomában” után most a magyar történelemnek olyan korába lépünk, amely nagy mértékben különbözik az eddigiektől. A XV. században a magyar korona és egyben a magyar trón is nemzetközi igények és követelések tárgyává vált, éppen abban az időben, amikor kelet felől először jelentkezett az ország sorsát később másfél évszázadra teljességgel megbénító török veszedelem. A csak nemzetközi viszonylatban gondolkodó Zsigmond király és császár után azonban, akinek uralma végül is feudális anarchiához vezetett, az újonnan feltűnt Hunyadi család első neves tagja, Hunyadi János vette kézbe az ország vezetését, megfékezve a fenyegetően előretörő török hadak minden hódító kísérletét. Fia, Mátyás pedig, akit igazságosnak nevez mindmáig a néphagyomány, az egyetlen magyar reneszánsz király, uralkodásának néhány évtizede alatt olyan tekintélyre emelte megerősítette.
 

Csatolások

  • dummerth_dezso_a_ket_hunyadi.pdf
    4.8 MB · Olvasás: 301

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Dümmerth Dezső
Az Anjou-ház nyomában
covers_104084.jpg

Dümmerth Dezső új könyve bizonyos vonatkozásban folytatása Az Árpádok nyomában c. kötetnek. Az Árpád-ház kihalása után az Anjou-dinasztia egyik ága került Magyarország trónjára, s két nemzedéken át szilárdan kézben is tartotta, megerősítve a feudális pártharcokban kimerült országot. A szerző ebben a kötetben a francia eredetű dinasztia útját követi Szent Lajos király Párizsától, Anjou, Maine és Provence tartományokon át Szicília és Nápoly, tehát az akkori Két Szicília királyság trónjáig, majd a Magyarországra került ág sorsán keresztül Lengyelországig. Műve az esemény- és művelődéstörténet, és ezenkívül még több tudományág eredményeinek sikerült esszé-ötvözete, amelyet a téma érdekességén túl – mint minden esszét – a szerző önálló látásmódja tesz különösen izgalmassá és vonzóvá. Olvasás közben pedig rövidesen rájövünk arra, hogy a kötet nemcsak az Anjou-ház fordulatokban bővelkedő történetével ismertet meg, hanem a középkornak a gótikus stílus uralmát.
 

Csatolások

  • dmmerth_dezs_-_az_anjou-hz_nyomban.pdf
    2.2 MB · Olvasás: 232

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Horthy Miklós
Emlékirataim
covers_113392.jpg

Kenderes (Szolnok megye, Magyarország), 1868. június 18. az induló és Estoril (Portugália), 1957. február 9. a befejező pontja annak a hosszú, csaknem kilenc évtizedes életpályának, amelynek nyolc évtizedéről maga az számol be, aki megfutotta: vitéz nagybányai Horthy Miklós, volt tengerésztiszt, I. Ferenc József király és császár udvari szárnysegéde, flottaparancsnok altengernagy, a szegedi ellenkormány hadügyminisztere, a nemzeti hadsereg fővezére, Magyarországnak 1920. március 1-jétől 1944. október 16-ig kormányzója és „legfelsőbb hadura”, a németek, majd az amerikaiak foglya, végül pedig – haláláig – portugáliai magyar emigráns.
Életében – s halála után is sokáig, talán mind a mai napig – jó és rossz szándékú legendák övezték személyét: párthíveinek s ellenfeleinek gyakran indulat táplálta, célzatos ferdítései: túlzások és elhallgatások egy- és másfelől.
 

Csatolások

  • horthy_mikls-emlkirataim.pdf
    2.4 MB · Olvasás: 264

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Badiny Jós Ferenc
A sorsdöntő államalapítás
covers_337314.jpg

Az államalapításhoz szorosan kötődik a Szent Korona, amit más megközelítésben az államalapítás tárgyiasult emlékének is tekinthetünk. Az államalapítás óta eltelt évszázadokban pedig kialakult a magyar közjogi gondolkodásban a Szent Koronának egy sajátos közjogi funkciója is, melyet Szent Korona Tanként ismer az államtudomány. A Szent Korona Tan szerint a Szent Koronában testesül meg a történelmi alkotmányosság, az alkotmányos államhatalom.
Ez a könyv nem vád! Célja: a történelmi Igazság tanítása.
Ismét a vérünkkel testé lett Jézus Urunkra hivatkozom, mert Ő mondta: Az igazság tesz szabaddá benneteket!
De ennek a visszája is érvényes. Ezt bizonyítja ezeréves múltunk…, így mondva és élve: a hamisság tesz szolgává benneteket!
 

Csatolások

  • A_sorsdöntő_Államalapítás.pdf
    3.3 MB · Olvasás: 271

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Badiny Jós Ferenc
Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig
covers_238864.jpg


Az Argentínában élő, ott sumerológiát oktató, a magyar őstörténetről meglehetősen egyéni nézeteket valló szerző A sorsdöntő államalapítás című könyvében arról értekezik, hogy a 890-es években lezajlott honfoglalás a Keletről Nyugatra tartó magyar népmozgalomnak csak egyik hulláma volt, valójában a magyar nép több ezer éve lakosa a Kárpát-medencének. E kötet előzményének tekinthető az 1995-ben írt Igaz történelmünk…, amely a magyar őstörténelem sumer-hun-magyar kontinuitáson alapuló összefoglalása kíván lenni.
 

Csatolások

  • igaztortelenmunk.pdf
    4.8 MB · Olvasás: 300

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Remény és realitás
Kiss, Réka, Horváth, Zsolt
phpR1mSTT.jpg

Az 1944/45-ös évforduló meghatározó változásokat hozott Magyarország modernkori történelmében. A világháborús vereség következtében összeomlott az állam, s a romokon esély nyílt egy demokratikus, társadalmi reformokat megvalósító Magyarország megteremtésére. A remény azonban hamar szertefoszlott, hiszen a realitás, a német csapatokat kiűző Vörös Hadsereg jelenléte, amely közel fél évszázadig tartott, pecsétet tett az ország új – szovjet – érdekszférába kerülésére.
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az Országgyűlés Hivatala 2014. december 11-én rendezett tudományos konferenciájának szerkesztett előadásait tartalmazó kötetünk a remények kisiklásának körülményeit vizsgálja. A tanulmányok szerzői elemzik a második világháború győztes hatalmai által újrarendezett nemzetközi politikai erőteret, majd a hazai demokratikus alternatívák bemutatása mellett sorra veszik a Magyarország 1944–1945-ös szovjet megszállását követő kommunista térnyerés első állomásait, végül bemutatják a szomszédos országok magyar kisebbségeinek nem kevésbé tragikus, több esetben a kollektív bűnösség bélyegét viselni kényszerült sorsát.
 

Csatolások

  • horvath_zsolt__remeny_es_realitas.rar
    1.6 MB · Olvasás: 134

jeszenakjanos

Állandó Tag
Állandó Tag
BBC History - Magyarország a második világháborúban
496magyaro1.jpg

A BBC History ezen különszáma Magyarország második világháborús történetét dolgozza fel. Évenkénti kronológiákat tartalmaz, emellett a legfontosabb eseményeket neves történészek írásaiból ismerhetjük meg. Egyebek mellett olvashatunk a semlegességi törekvésekről, majd arról, hogy ezek sikertelenségét követően miként léptünk be a háborúba. A doni katasztrófa, Budapest ostroma, a hadifogság megpróbáltatásai mellett a civil lakosság szenvedései, a magyarországi zsidóság tragédiája is szerepel a lapokon pdf 85mb

[HIDE] https://data.hu/get/12475158/BBHISTOVILHPDF.rar[/HIDE]
 

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Romsics Ignác
A trianoni békeszerződés
covers_54710.jpg

Az I. világháborút lezáró 1920-as trianoni békeszerződés értelmében Magyarország elveszítette területének 67 és lakosságának 58 százalékát. Ha a Magyar Királyságon belül területi és politikai autonómiát élvező Horvátországot is beszámítjuk, akkor a területi veszteség 71 százalékra szökik, a népességé pedig 63 százalékra. Az elcsatolt területeken élő több mint 10 millió ember közül 3,2 millió volt magyar. Ezek mintegy fele közvetlenül az új határok túloldalán élt. A hatalmas veszteségek, a nemzetiségi elv tökéletlen alkalmazása és a kisebbségi sorba került magyarság helyzete miatt a trianoni békeszerződés a magyar történelmi tudat egyik legneuralgikusabb pontjává vált. A napjainkban is tapasztalható érzékenységek mellett erre utalnak a döntés okaival és körülményeivel foglalkozó, nagyszámban burjánzó tévhitek és legendák is. Az először 2001-ben megjelent kis könyvecske mostanáig két kiadást ért meg. A mostani, harmadik magyar kiadás tartalmilag annyiban különbözik a korábbiaktól, hogy egy dokumentumokat tartalmazó Függelékkel egészült ki.
 

Csatolások

  • romsics_ignac__a_trianoni_bekeszerzodes.rar
    2.2 MB · Olvasás: 299

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Klaniczay Gábor
Európa ezer éve: a középkor I-II.
covers_60263.jpg

A tankönyv a középkori Európa történetét nem az egyes országok történetének aggregátumaként kívánja bemutatni, hanem elsősorban azokra az átfogó meghatározottságokra és struktúrákra kíván rámutatni, amelyek Európa történetét egységbe fogták: a demográfia, a népvándorlás, a gazdaság, az egyházi szervezet, az egyházi és szerzetesi reformmozgalmak, a keresztes hadjáratok, az egyetemek, a reneszánsz és humanizmus megjelenése. Ezenkívül külön figyelemben részesíti a középkori Európa különböző történeti régióit s az azokban kialakuló sajátos fejlődési modelleket. A hiánypótló mű hét fejezetben tárgyalja a középkori Európa történetét, melyhez reprezentatív bibliográfiai tájékoztató, forráskiadvány- és szakirodalmi apparátus járul, továbbá egy körülbelül 200 tételből álló glosszárium, amely egy-egy bekezdésben, lexikon-szócikkszerű tömörséggel magyarázza a fontosabb történeti fogalmakat, szervezeteket, bemutatja a jelentős személyeket, forrásműveket. A könyvet táblázatok, térképek, uralkodólisták és genealógiák egészítik ki. A kötetet részletes történeti kronológia teszi teljessé.
 

Csatolások

  • klaniczay_gabor__europa__ezer_eve__a_kozepkor_i-ii_.rar
    4.8 MB · Olvasás: 434

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Poór János (szerk.)
A kora újkor története
covers_29577.jpg

A kötet tematikus részekbe csoportosított önálló tanulmányokban tárgyalja a 15. század vége és a 18. század vége közötti egyetemes történelmet. Az első rész a kora újkor nagy háborúit és polgárháborúit követi nyomon. A második a Német Birodalom, Franciaország, Anglia/Nagy-Britannia, Spanyolország és az osztrák örökös tartományok kormányzat- és intézménytörténetét taglalja. A harmadik a német és a francia vallásügy és vallásháborúk áttekintése mellett a trienti zsinattal és az inkvizíció történetével foglalkozik. A negyedik a portugál, a spanyol, a francia és az angol gyarmatbirodalmat mutatja be. A munka ugyan térben és időben nem fogja át a korszak egészét, de a választott témákat a kora újkor egészének áttekintését célul tűző összefoglaló művekben szokásosnál és lehetségesnél mélyebben és adatokban jóval gazdagabban tárgyalja. A könyv igen részletes név-, tárgy- és földrajzinév-mutatót tartalmaz, amely nemcsak navigálja az olvasót a kötetben, hanem – alapvető adatok közlésével és rendszerbe foglalásával – nagyban emeli a használati értékét.
 

Csatolások

  • poor_janos__a_kora_ujkor_tortenete.rar
    1.1 MB · Olvasás: 287

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Jacques Le Goff
Az értelmiség a középkorban
covers_182439.jpg

Jacques Le Goff a francia középkorkutatás kiemelkedő képviselője. Az 1929-ben Marc Bloch és Lucien Febvre irányításával indult Annales d'Histoire Économique et Sociale (ma: Annales Économies, Sociétés, Civilisations) folyóirat vonzóterében kialakult sokrétű kutatómunkáról az ismertetések mellett már M. Bloch, P. Chaunu, G. Duby és R. Mandrou magyarul megjelent könyveiből is információt szerezhetett a hazai olvasóközönség. Jacques Le Goff e könyvében a középkori műveltség legfontosabb társadalmi hordozójáról, továbbadójáról, a korabeli értelmiségről ad újszerű, átfogó képet.
 

Csatolások

  • goff_jacques_le__az_ertelmiseg_a_kozepkorban.rar
    296.6 KB · Olvasás: 230

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Jacques Le Goff
Európa születése a középkorban
covers_62707.jpg

Európa épül. E nagy kihívásnak – önmagának – csak úgy felelhet meg, ha számot vet történetével, mely nélkül elárvult és boldogtalan volna. Mert hár a ma a tegnap szülötte, a holnap pedig az elmúlt időé, nem kell a múIt fogságába esniük, ha a megtörténtek megértése az előrehaladás segítőjévé válik. A jövő arra az antikvitás óta – vagy talán már a „történelem előtti időktől" – az egységet és a sokféleséget ötvöző, roppant gazdag és kreatív kulturális örökségre épülhet, melyet ez az Atlanti-óceán, Ázsia es Afrika ölelésébe zárt, földrajza mintázta, történelme formálta, görögök elnevezte öreg kontinens őriz.Az Európa születése, mely öt különböző nyelvű és nemzetiségű kiadó – a müncheni C. H. Beck, az oxforcli Basil Blackwell, a barcelonai Critica, a római Laterza és a párizsi Séuil – kezdeményezésére jött létre, Európa kialakulását kívánja bemutatni – ennek esélyeit és nehézségeit. Csak a kontinens népeinek egységtörekvéseit kísérő belső viszályok, konfliktusok és ellentmondások megértése engedi megpillantanunk a jövőt.Sorozatunk címe ezért élő folyamatra utal, hiszen aligha érkezett el egy egyetemes Európa-történet megírásának ideje. Vezető kortárs történészek műveivel szeretnénk bejárni az európai történelem – gazdaság, politika, társadalom, vallás és kultúra – vidékeit. Szerzőink, kik nem feltétlenül európaiak, egyszerre támaszkodnak a régi, Hérodotosz megalapozta történetírási tradícióra, s azokra a történelemkoncepciókra, melyek az utóbbi évtizedekben alapjaiban újították meg századunk történettudományát. Tanulmányaink mindenki számára olvasható, világos stílusra törekednek. Arra a kulcskérdésre keressük a választ, mellyel mindenki szembesül, akit megérintett a születő Európa eszméje, vagy éppen részesének tudja magát: Kik is az európaiak? Honnan, s hová tartanak?
 

Csatolások

  • goff_jacques_le__europa_szuletese_a_kozepkorban.rar
    509 KB · Olvasás: 271

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Kubinyi András
Mátyás király
covers_117691.jpg

A magyar királyok közül Hunyadi Mátyásról szól a legtöbb népmese és monda. Az elnyomottak védelmezője, a gyengék gyámolítója, vidám cimbora, bölcs uralkodó – és legfőképpen szeretett király. Ilyennek látta őt évszázadok néphagyománya. Kubinyi András Mátyás-életrajza több évtizedes kutatásokon alapulva persze ennél árnyaltabb képet rajzol róla. Megismerkedhetünk apai és anyai felmenőivel, a véletlenek összejátszása során trónra kerülő gyermek félelmeivel, bizalmatlanságával, a fél életét táborban töltő, magát legjobban társai között érző katonával éppúgy, mint az európai politikai játszmák ravasz diplomatájával, vagy a pompázatos visegrádi palotában kora neves humanistáival társalgó reneszánsz uralkodóval. Aki, ha megakadályozni nem is tudta, de fél évszázaddal hátráltatta a középkori Magyarország összeomlását.
 

Csatolások

  • kubinyi_andras__matyas_kiraly.rar
    424.2 KB · Olvasás: 287

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Kurt Rieder
A Luftwaffe szupertitkos fejlesztései
covers_113204.jpg

Háborús időkben rohamosan felgyorsul a technológiai fejlesztések tempója: a hadban álló országok szakemberei tudásuk és képzelőerejük legjavát nyújtva törekszenek arra, hogy a korábbiaknál erősebb, hatékonyabb és megbízhatóbb harci eszközöket alkossanak.

A Harmadik Birodalom mérnökei soha nem látott repüléstechnikai forradalmat indítottak el: Ernst Heinkel, Alexander Lippsich, Anton Flettner, Werner von Braun és a hozzájuk hasonló férfiak nem pusztán lankadatlan munkakedvvel felvértezett tervezők voltak, hanem tőrőlmetszett géniuszok, akik képzelőerő és bátorság dolgában sem szorultak mások segítségére.

Mindössze tíz évre volt szükségük, és a légcsavart rakéta- és sugárhajtóművek, a vásznazott felületeket ellenálló alumínium lemezek, a nyitott kabint nagy magasságokban történő bevetésekre tervezett, túlnyomásos pilótafülke, a csekély rombolóerővel bíró géppuskákat pedig pusztító gépágyúk és modern légiharc rakéták váltották fel.

Ők voltak azok, akik mindenki mást megelőzve kiváló aerodinamikai tulajdonságokkal bíró csupaszárny repülőgépeket alkottak, és működőképes sugárhajtóműveket konstruáltak, megbízható helikoptereket terveztek, és lefektették a modern rakétatechnológia alapjait, behatoltak a sztratoszférába, és feltalálták a katapultülést, és még megannyi leleménnyel járultak hozzá a repüléstechnika fejlődéséhez.

Természetes, hogy áldozatos munkájuk során nem pusztán figyelemreméltó sikereket arattak, de esetenként fatális hibákat is vétettek; ám az is megesett, hogy a zseniális kudarcokból levonható tanulságok nagyobbat lendítettek a technikai fejlődés menetén, mint akár a szerényebb diadalok.
 

Csatolások

  • rieder_kurt__a_luftwaffe_szupertitkos_fejlesztesei.rar
    3.8 MB · Olvasás: 238

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
John Keegan
A csata arca
A közkatonák háborúja
covers_258778.jpg

A világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka, „A csata arca” 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténet-tanára volt, és „A csata arca” volt az első könyve, amellyel azonnal nagyjelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal -köztük a második világháborút csapattisztként megjárt, és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel- töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.

Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amelyik a visszatekintés bölcsességével – és az íróasztal biztonságos fedezékéből – az események eleve elrendelt, logikus láncának, valamiféle gigászi sakkjátszmának, „a politika folytatásának más eszközökkel” szereti láttatni a háborút. Emberi és materialista hadtörténet ez, utóbbi nem a szó szánalmas ideológiai értelmében, hanem úgy, hogy Keegan azt vizsgálja: az adott anyagi (topográfia, haditechnikai, élelmezési, egészségügyi stb.) feltételek mellett mit tehettek, és mit nem tehettek meg a katonák, valamint azt, hogy egy adott társadalom milyen hadsereget állít ki. Elemzi továbbá a csata mint fegyveres összecsapás és mint történelmi jelenség változásait az évszázadok során. Agincourt, Waterloo és a Somme-i offenzíva első napja döntő jelentőségű, sokszor megírt összecsapás, de ahogyan Keegan tekint rájuk, az olyasfajta változást indított el a hadtörténetírásban, amilyet Einstein és társai munkássága a fizikában.
 

Csatolások

  • keegan_john__a_csata_arca.rar
    1.1 MB · Olvasás: 299

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
John Keegan
Az amerikai polgárháború
covers_182645.jpg

Az amerikai polgárháború az egyik leghosszabb és legvéresebb az újabb kor háborúi közül. Ugyanakkor az egyik legrejtélyesebb is. Az Egyesült Államok számtalan háborúja közül ez az, amelyik valóban érdekli az amerikaiakat, ha másért nem, azért, mert máig ebben esett el a legtöbb amerikai. A Dél népe elképesztő lelkesedéssel vállalta a katonáskodást. Bár a küzdelem a rabszolgaság miatt tört ki, a két országrész szembefordulásának mélyén máig érzékelhető életformabeli különbségek húzódtak meg. Művészek sokaságát ihlette meg, a történészeket azonban még ma is zavarba ejti. Története csak a napóleoni vagy a világháborúkhoz mérhetően bonyolult és ellentmondásos.
Az első modern – vagyis vasúton szállított, távírón irányított, gyáripari termékekkel felszerelt tömeghadseregek által vívott – háború történetéről írott könyvében John Keegan, a kiváló brit hadtörténész megfejti e háború földrajzi és vezetési viszonyainak, valamint hadászatának logikáját, és eligazít bennünket a konfliktus csataterein. Keegan ezzel a közérthető nyelven megírt munkájával teszi fel a koronát életművére, amelybe a hadtörténet több klasszikus művének megalkotásán túl beletartozik a NATO leginkább történelemtudatos tisztikarának, a Brit Hadsereg tisztjeinek az oktatása és nevelése is. Magával ragadó munkája a téma alapvető könyve.
 

Csatolások

  • keegan_john__az_amerikai_polgarhaboru.rar
    1.7 MB · Olvasás: 306
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére