Mi volt a mai menü? II.

an1961

Állandó Tag
Állandó Tag
Bolognait főztem ma mini pene-vel.
Nem is tudom ha nevezhetem bolognainak, mert a sertés hús az rizsel volt megkeverve, olyan húst vettem ki a mélyhűtőből ami töltött káposztának volt félretéve, csak akkor vettem észre mikor be kellett tenni a lábasba, hát nem volt mit tenni, így rizses bolognai lett. Máskülönben nagyon finom lett.
 

Panka60

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Az elmúlt kb egy hónap nagyon változatos volt eseményekben; voltak jó és kevésbé jó dolgok is. Mici cica műtét utáni felépülése kicsit máshogyabban ment, mint azt én képzeltem, de végül minden a helyére került, és most vidám, kis rosszcsont. Aztán egy szép napon a porszívó is sóhajtott egy utolsót - és nem mozdult többé.
El kellett készíteni a közgyűlésünk anyagát is, aminek a számszaki részéért engem lehet ekézni, ha valakinek úgy tetszik.
De jutott idő egy kis meggy dzsem elkészítésére is - ezeket már eldugtam, mert lehet, hogy elfogytak volna, ha szem előtt vannak. :)
Kicsi unokámmal "átvettük" az új játszóteret is: lehetne benne talán több hinta, több árnyékos rész, és lehetnének a játékok egy kicsivel szellősebben elhelyezve.
Az újonnan nyílt kávézóban ettünk fagyit is - 390 Ft/gombóc; hááát...
A nagy melegekben szívesen készítettem olyan főzelékeket (tökfőzelék, zöldbab), amiket hidegen is meg lehet enni. Fogyott sok sárgadinnye - és még több jégkrém dobozból. :rohog:
Az egyszemélyes konyha előnye, hogy hamar meg tudok állapodni magammal, ha nincs nagy kedvem a főzéshez. ;)
Ma zöldségleves készül és túrós csusza. Kitart holnapra is.
Minden nap figyelemmel kísértem a bejelentkezéseiteket. Nagy élvezettel nézegetem a képes beszámolókat, amiket külön is köszönök.
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Csirkepörkölt szarvacskatésztával, uborkasaláta / céklasaláta.
Lányom tegnap próbaképp megsütötte első tortáját.
Igaz vajkrémmel töltötte, amit a Férjemmel nem részesítünk előnybe, de finom lett.
Ma sütöttem egy adag lekváros buktát és abban is sokat segített.
Ő készítette a szilvalekvárosakat, én pedig a barackosakat.
Örültem, mert így előbb végeztem a konyhába.
 

Panka60

Állandó Tag
Állandó Tag
Csuda figurák nálunk a szomszéd lányok! Szinte mindent képesek iderendezni a parkolóba!
Még a karantén időszakban kerültem be a házhoz szállított zöldség-gyümölcs vásárlói körbe, most pedig egy új "titkos társaság" tagja lettem: termelői tejet és tejtermékeket hoznak rendelésre házhoz. Ez a későbbiekben majd tovább fog bővülni hurka, kolbász, füstölt áru kínálattal. Kerül méz, házi savanyúság, tészta és ki tudja mi minden még.
Viszonyom a tejjel kissé távolságtartó már gyerekkorom óta. Keveset, óvatosan. A fejem szereti, a testem már kevésbé tolerálja.
Most nagy örömmel tölt el, hogy készíthetek aludttejet, igazit, ami megalszik és nem megkeseredik. A bolti tejekből már jó hosszú ideje nem készíthető sajnos.:dr_4:
Vajat, tejfölt, túrót próbáltam meg még eddig, mind nagyon finom volt, és szervezetem sem tiltakozott.
De a legjobb a nagy melegben reggelire egy jó csupor hideg aludttej egy kis friss kenyérrel. :)
Holnapra valami húsos dolgon gondolkozom - még sehol egy ötlet. Majd olvasgatok itt ... :)
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma nem főztem, mert volt elég maradék a hűtőbe.
Lányom tortácskájából is volt még desszertnek.
Viszont vasárnap meghívtak az egyik barátaink és vállaltam a desszertet.
Kekszszalámit készítettem - az egyik csak diós; a másik diós-mazsolás.
Gondolom a gyerekeim is rá fognak röpülni, úgyhogy még gondolkodom másik sütin is.
Ma megint fogorvos lesz délután - így a vacsi kimarad. Legalább segíti a diétámat is.

Panka! Örülök, hogy újra köztünk vagy! A házi dolgok nagyon jók; örülj, hogy hozzáfértek ilyenekhez.
Emlékszem Anyukám is háztól vette a tejet; eleinte kannába vittem haza, később a termelő házhoz szállította.
Mindig volt tejszín, tejföl, túró. Sokkal finomabb volt, mint a bolti.
Itt egyszer az egyik barátom mesélte, hogy feliratkoztak házitej szállítására. A végén kiderült, hogy az egyik nagyobb tejfeldolgozó cég vállal házhoz szállítást.
Azért ez a verzió nekem csalódás lett volna.
 

Panka60

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Panka! Mit szólsz egy finom borjú paprikáshoz és hús leveshez, holnap ezeket készítem el.
Óóóó, előbb kellett volna benéznem; már föltettem főni gulyáslevest.
Nagyon szeretem a húslevest, de leginkább csak akkor készítek, ha jönnek a gyerekek és elviszik a nagyját.
Szerintem kevés húslevest nem lehet főzni, csak magamra pedig - főleg nyáron - nem készítek.
Főzés helyett indulnom kellett volna...:rohog:

Kaptam ajándékba nyári almát. Aprócska, úgyhogy mire meghámozom, és kivágom a csutkát, szinte alig marad gyümölcs. Talán egy almás pite? Be kell kapcsolni a sütőt... Almás palacsinta? Jobban...
Majd kialakul.
---
A mi tejesemberünk családi vállalkozásban foglalkozik tejfeldolgozással, és szintén a saját gazdaság adja majd a füstölt húst, hurkát, kolbászokat. Egyelőre nagy a bizalom a minőségben.
----
Holnap csak hátradőlést szeretnék főzni. :)
 
Oldal tetejére