Gyermek és ifjúsági könyvek IV.

Megtaláltam a turkálómban, azw3 formátumban; fogalmam sincs, hogy ez milyen formátum, de SumatraPDF olvassa.
…csak nem tudom fölrakni, nem engedélyezi. Úgyhogy https://lattilad.org/teknos.zip címen megtalálod.
Nem is baj, hogy nem sikerült, mert fenn van azw3, mobi és pdf formátumban is! (zip-ben van tömörítve az azw3 és a mobi)
Használjátok a keresőt!
Üdv,
Penge
 
Méhes Károly
Mindig ez a Kitkat
Majdnem igaz mesék egy kislányról, aki ahogy nő, bölcsődéből óvodába, óvodából iskolába kerül, egyre eszesebb, cserfesebb és huncutabb lesz.
Kitkat meséiből megtudhatjuk, milyen is az a százlábú kakas, miért jó rossznak lenni, miért jó jónak lenni, és az is kiderül, hogy melyik az a rémmese, ami a csárdában végződik. A vicces, mégis tanulságos történetekben Kitkat életének főbb szereplői vonulnak fel: beszélő állatkák, incselkedő tárgyak, óvodás és iskolás pajtások, a húsvéti nyuszi, a mikulás, no meg a szülők és a nagyszülők.
 

Csatolások

  • Méhes Károly-Mindig ez a Kitkat.pdf
    4.2 MB · Olvasás: 86
Kedves Mindenki, a keresővel nem találtam, ha mégis fent van ne üssetek, szeretném ha feltöltené valaki Andrew McDonald Az igaz galambok sorozatának magyarul megjelent köteteit. Nagyon Köszönöm!
 
covers_931735.jpg
Benedek Elek karácsonya (szerk. Király Levente)

Ha egy magyar népmesét olvasunk, szinte biztos, hogy azt Benedek Elek írta, az ő hangján szólal meg. Hiszen mesegyűjtőként nemcsak szolgaian lejegyezte a hallott történeteket, hanem formát adott nekik, tökéletesre csiszolta őket.
Egészen kicsi gyerek volt, amikor egy zsellérlány mesemondása megigézte: „az első mese után kisírtam-könyörögtem belőle a másodikat, a harmadikat, a negyediket, aztán a jó Isten tudja, hányadikat – nem volt többé nyugodalma tőlem." Már diákként gyűjteni kezdte szűkebb szülőhazája, a székelyföldi Kisbacon és környéke kincseit. Pályafutása csúcsán, a Millennium évére jelent meg az ezer mesét tartalmazó hatalmas gyűjteménye, a Magyar mese- és mondavilág.
Könyvünk második, nagyobbik felében ebből a kincsestárból válogattunk talán kevésbé ismert népmeséket, melyeknek főhőse legtöbbször Krisztus, egy megejtően hétköznapi figura, aki – magunk közt szólva – inkább tűnik székely góbénak, mintsem az Isten fiának.
A könyv első felében pedig Benedek Elek mint budapesti újság- és regényíró jelenik meg, aki gyermekkora ünnepeit emlegeti szívfacsaró honvággyal, vagy éppen a nagyvárosi felnőttek jellemzően karácsonyi problémáit veti papírra.
Humor és emelkedettség, székelyföldi falu és dübörgő nagyváros, nosztalgia és örökkévalóság – ez Benedek Elek titka, amivel még ma is nagy hatással van ránk, lelkes olvasóira.
 

Csatolások

  • Benedek Elek karácsonya.pdf
    1.3 MB · Olvasás: 97
Mikszáth Kálmán
A két koldusdiák
A két koldusdiák Mikszáth Kálmán 1885-ben írt, először a Révai Testvérek által kiadott, 14 fejezetből álló romantikus, ifjúsági, történelmi regénye.

A könyv két árván maradt jobbágyfiú kalandos története a 17. és a 18. század fordulóján, akiknek választani kell a jóság és a gonoszság, a hűség és az árulás között. Többször is a szerencse kíséri lépteiket, a Rákóczi-szabadságharc vitéz katonáivá válnak, de a balsors a labancok oldalára sodorja őket.
 

Csatolások

  • Mikszáth Kálmán-A két koldusdiák.zip
    2 MB · Olvasás: 58
Manitou ajándéka
Indián mesék
front-of-the-paper-book-realistic-illustration-template-for-design-mockup-vector.png
Az indiánok életében még ma is nagy szerepet játszik a mesemondás. Avatások, vagy más ünnepi szertartások alkalmából a hagyományokban jártas idősebb férfiak elmondják a különböző varázsszerek, nemzetségek eredetét. Érdekes világ ez is, ahol a menyasszony esküvői mokaszint varr magának, a tündérek pedig fonott kosárban repülnek: énekelve röptetik a kosarat, úgy ereszkednek le a csillagokból vagy térnek oda vissza
 

Csatolások

  • VA - Manitou ajándéka.epub
    189.6 KB · Olvasás: 81
M. E. Matje - A művészinas
1785874655032.png

A káprázatos szépségű és hatalmú egyiptomi város, Théba mellett egy völgykatlanban húzódott meg a hívásra hallgatók települése, itt laktak a Holtak Városának építői, kőfaragók és építészek, szobrászok és festők.

Ezek között a mesterek között élt az elbeszélés kis hőse, Kari, a művészinas. Kari és barátai akaratlanul is szereplőivé válnak egy titokzatos bűnügynek, melynek nyomát egy papiruszon fennmaradt ó-egyiptomi bírósági jegyzőkönyv őrizte meg napjainkig. M. E. Matje, a nemrég elhunyt nemzetközi hírű egyiptológus, a művészinasnak és barátainak történetét színes képzeletével formálta, azonban minden részlet hiteles tárgyi, történelmi és vallástörténeti dokumentumokon alapul.
1983
 

Csatolások

  • M. E. Matje - A muveszinas.pdf
    746.2 KB · Olvasás: 64
Sziasztok!
Ezeket a könyveket keresem digitális fromában:

Katya Balen: OKtóber, október
Julian Gough: Nyúl és Medve (bármelyik kötet)
Anett Huizing: Hogyan írtam véletlenül egy könyvet
Rose Lagercrantz: Az én boldog életem


Köszönöm!:D
 
T.Aszódi Éva (szerk.) - Minden napra egy mese

1786744895708.png

Minden napra egy mese, s egyik érdekesebb, mint a másik. Az év minden egyes napjára jut belőlük felolvasni-, mesélnivaló, még február 29-ére is, ha szökőév van. A 366 mesét tartalmazó kötetben a magyar mesekincsnek és a világ meseirodalmának színe-javát gyűjtötte egybe a válogató, legjobb íróink és műfordítóink feldolgozásában: angol, francia, német, svéd, norvég, orosz, indiai, kínai, japán népmese-feldolgozások és modern műmesék követik egymást tarka forgatagban. Egyik nap arról hall mesét, hogy miért nem hordanak piros sapkát a békák, másik nap arról, hogy miért alszik a medve télen, vagy milyen tréfát eszelt ki április elsején Móka Miki. A kötet minden egyes lapján új mese kezdődik, örömére a meseolvasó szülőknek s azoknak a gyerekeknek, akik hosszabb történet olvasására még nem mernek belefogni. Reich Károly színes illusztrációi varázsos mesehangulatot árasztanak.
2017
 

Csatolások

  • T. Aszódi Éva - Minden napra egy mese.pdf
    3 MB · Olvasás: 83
Évtizedek óta keresem a Jártunk a jövőben könyvet. Valaki fel tudná tenni?

Teknős Péter - Jártunk a jövőben
1786745415401.png

Két budapesti gyerek, Pisti és a nagyobbacska Kati egy szerkezettel véletlenül a jövőbe kerül. Kis bolyongás után találnak egy házat, ahol megpihenhetnek és a meghökkentő, jövőbeli technikába is belekóstolhatnak. Ám mielőtt a ház gazdája biztonságba helyezhetné őket, eltévednek, és egy gyerekfaluban kötnek ki, ahol be is fogadják őket. De hiába a sok csoda, a jó mulatság, Pistinek elege lesz a jó viselkedésből, a sok szabályból, beveszi magát az erdőbe, hogy Robinsonként éljen, igaz, elég kényelmetlenül. A tábor nevelői mindent látnak, de az egyszerűbb megoldások helyett inkább utána küldik Katit, hogy térítse vissza Pistit a jó útra. Nagyon szórakoztató, fantáziadús, kalandos ifjúsági regény, felnőtteknek is ajánlható.
1968
 

Csatolások

  • jártunkajövőben.pdf
    2.4 MB · Olvasás: 73
Lucy Maud Montgomery - Író születik (Emily 2.)
Megjelenés: 2026.02.18.

1787026934835.png
Emilynek mindig is az írás segített, hogy átvészelje a magányos időszakokat. Eljött az idő, hogy középiskolába menjen, de zsarnoki természetű nagynénje, Elizabeth csak akkor engedi el New Moon-ról a közeli Shrewsburybe, ahova a barátai is járnak, ha megígéri, hogy felhagy az írással.
Szerencsére kedvenc unokatestvére, Jimmy elintézi, hogy a nagynéni kissé enyhítse a szigorú feltételt, így Emily végül írhat, de csak olyasmit, ami igaz – vagyis nem kitalált történeteket. Kiderül, hogy ez kiváló gyakorlat a lány lassan kibontakozó írói pályájához.
Sok kaland és sok megpróbáltatás után Emily egyre sikeresebb lesz, és az első szerelem is felbukkan az életében. De még egy komoly döntést meg kell hoznia…​
 

Csatolások

  • Lucy Maud Montgomery - Emily 2. - Író születik.pdf
    89.4 KB · Olvasás: 38
  • Lucy Maud Montgomery - Emily 2. - Író születik.epub
    1.8 MB · Olvasás: 49
  • Lucy Maud Montgomery - Emily 2. - Író születik.rar
    584.7 KB · Olvasás: 26
Sziasztok! Keresem égre-földre Janikovszky Éva, Az úgy volt című könyvét, ha lehet képes változatban. Kereső nem adta ki.
Köszönöm szépen!
 
Sziasztok!
Ezeket a könyveket keresem digitális fromában:

Katya Balen: OKtóber, október
Julian Gough: Nyúl és Medve (bármelyik kötet)
Anett Huizing: Hogyan írtam véletlenül egy könyvet
Rose Lagercrantz: Az én boldog életem


Köszönöm!:D
 

Csatolások

  • huizing_annet__hogyan_irtam_veletlenul_egy_konyvet_.epub
    596.7 KB · Olvasás: 68
sebszab-ot meg kell kérni, hogy ezt a fájlt törölje és újra rakja fel. Én is így jártam a pdf-ekkel. Ugyanis amikor felrakta a pdf-et - ami vélhetően nagyon jó és megnyitható volt -, de közben a szerver akadozott. Gyakorlatilag a feltöltött pdf-ek nagy részénél kiírta, hogy hiba, holott amikor feltöltöttük -és előzetesen ellenőriztük - megnyitotta és jó minőségű volt. Most csak annyit kell tenni a feltöltőnek, hogy még egyszer ugyanazt felrakja, így a szerver már képes lesz "olvasni".
Remélem most már olvasható lesz.
 

Csatolások

  • (1980 Az úgy volt....pdf
    3.8 MB · Olvasás: 62
Janikovszky Éva
Az úgy volt . ..


1787302288142.png




„Az úgy volt, hogy amikor hazajöttem a táborból, itthon mindenki nekem esett, hogy na mi újság, mi volt, hogy volt, meséljek már. Én általán tudom, hogy mi az újság, csak nem szeretem, ha folyton kérdik. Ezért mondtam, hogy semmi.” Hányszor van így az ember, ha kamasz. És hányszor kerül olyan helyzetbe, hogy „semmi-szerű” választ ad, pedig… például ha a nagymamája megkérdi, hogy milyen húst süssön, azt feleli, hogy nem tudja, pedig… az öregek otthonában az egyik néni éppen azt szerette volna, ha olyan unokája lenne, mint ő… Vagy ha a kislány, akivel jó volna együtt járni, azt állítja, hogy írt a nyáron, és az ember úgy tesz, mintha nem hinné el, hogy írt. Janikovszky Éva tükröt tart a tizenhárom évesek elé, de mindannyiunk elé is, akik sok mindenen elgondolkodunk, sok mindenről tudjuk, hogy mi az újság, de azt válaszoljuk, hogy semmi. Réber László nagyszerű, telibe találó rajzai humorukkal a kamaszság komikumát és líráját teszik még érthetőbbé, szeretetre méltóvá.
 

Csatolások

  • Janikovszky Éva - Az úgy volt....pdf
    2.3 MB · Olvasás: 85
Ulysses Moore sorozat 1-12
Pierdomenico Baccalario
Az időkapu.jpg
A történet kezdetén a Covenant család Londonból vidékre, egy Kilmore Cove nevű tengerparti kisvárosba költözik. Jason és Julia, a Covenant házaspár ikrei így hát a helyi iskolába kezdenek járni, ahol összebarátkoznak egy helyi fiúval, Rick Bannerrel. Egy nap, mikor szüleik visszamennek Londonba, hogy a költözés utolsó fázisait intézzék, Jason és Julia meghívják Ricket a házukba, a Salton Cliffen álló hatalmas Villa Argóba, amely egykor a Moore család tulajdona volt. Jason, mióta a házba költöztek, úgy érzi, valami nincs rendben. Szellemet vél felfedezni a ház toronyszobájában, de később rájönnek, hogy csupán a szoba egy ablaka csapódott a keretnek, és ez okozta azt a furcsa zajt. A három gyerek ezután fürdeni megy, le a Salton Cliffbe vájt lépcsőn. Visszafelé vihar kerekedik, és Jason elveszti az egyensúlyát az esőtől csúszóssá vált sziklán. Ám szerencséjére sikerül megkapaszkodnia egy résben, amiben egy különös fadobozt talál. Rick és Julia felhúzzák Jasont és a konyhában kinyitják a csomagot, melyben egy halom sárgolyócskán kívül egy pergamentekercs fekszik. Sok nehézség árán, a ház öreg, sánta kertésze, Nestor segítségével lefordítják a pergamenen álló különös szimbólumokat, a Festo-korong jeleit. Később a helyi könyvesbolt tulajdonosával, Miss Calypsóval kötnek egyezséget annak érdekében, hogy megszerezzenek egy csomagot a postáról, ugyanis Calypso egyben a postahivatalt is vezeti. A csomagban egy másik pergament találnak négy kulccsal együtt, melyek a házban lévő öreg ajtót, az Időkaput nyitják. Némi gondolkodás után rájönnek, hogy milyen sorrendben kell a kulcsokat a négy zárba dugni, és kinyitják az ajtót. Egy sötét folyosórendszeren és mindenféle kalandokon át a Salton Cliff belsejébe jutnak, ahol hatalmas meglepetés várja őket: egy viking hajó, amelynek az oldalán ez olvasható: METIΣ. De még mit sem sejtenek abból, ami rájuk vár. Felmennek a hajó fedélzetére, felhúzzák a horgonyt, de a hajó nem indul. Azonban Jason rájön, hogy nem erővel kell ezt a hajót irányítani, hanem erős akarattal. Megragadja a kormányrudat. „EGYIPTOM”! – kiáltja, és a hajó elindul. A barlangban hirtelen óriási vihar kerekedik, és mikor végre elül, a túlparton találják magukat. Ott egy ajtó áll, nagy kövekkel szegélyezve, és a tetején ott áll a három teknősbéka szimbóluma. A gyerekek végül belépnek az ajtón. Végül? Hisz ez még csak a kezdet!

Az időkapu.jpg Az elfeledett térképek boltja.jpg A tükrök háza.jpg A maskarák szigete.jpg A szikla őrei.jpg Az első kulcs.jpg
 

Csatolások

  • 11 - A Hamvak kertje.pdf
    85.8 MB · Olvasás: 70
  • 12 - A képzeletbeli utazók klubja.pdf
    91.5 MB · Olvasás: 66
  • 10 - A jég birodalma.pdf
    79.7 MB · Olvasás: 65
  • 09 - A sötétség útvesztője.pdf
    86.1 MB · Olvasás: 71
  • 01 - Az időkapu.pdf
    5.5 MB · Olvasás: 65
  • 02 - Az elfeledett térképek boltja.pdf
    7.1 MB · Olvasás: 57
  • 03 - A tükrök háza.pdf
    8.7 MB · Olvasás: 60
  • 04 - A Maskarák szigete - Hívatlan vendégek.pdf
    4.2 MB · Olvasás: 62
  • 05 - A szikla őrei.pdf
    6.2 MB · Olvasás: 65
  • 06 - Az első kulcs.pdf
    5.9 MB · Olvasás: 62
  • 07 - A titkos város.pdf
    101.8 MB · Olvasás: 69
  • 08 - A villamok mestere.pdf
    1 MB · Olvasás: 48
Utoljára módosítva a moderátor által:
Harry Potter összes könyv, plusz Legendás állatok és megfigyelésük illusztrált és hagyományos, A kviddics évszázadai, Bogár Bárd meséi, Utazás a Mágia történetében. :dr_24:

Harry Potter összes.jpg
 

Csatolások

  • 08.A kviddics evszazadai.pdf
    2 MB · Olvasás: 61
  • 09.Legendas allatok es megfigyelesuk.pdf
    1.2 MB · Olvasás: 61
  • 11.Utazás a mágia történetében.pdf
    57.9 MB · Olvasás: 97
  • 12.Legendas Allatok illusztralt.pdf
    135.9 MB · Olvasás: 89
  • 10.Bogar Bard-Meséi.pdf
    942.7 KB · Olvasás: 59
  • 07.J. K. Rowling - Harry Potter es a Halál Ereklyéi.pdf
    3.3 MB · Olvasás: 60
  • 06.J. K. Rowling - Harry Potter és a Félvér Herceg.pdf
    2.9 MB · Olvasás: 59
  • 05.J. K. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje.epub
    1.7 MB · Olvasás: 58
  • 04.J. K. Rowling - Harry Potter es a Tuz Serlege.pdf
    18.5 MB · Olvasás: 71
  • 03.J. K. Rowling - Harry Potter és az azkabani fogoly.ill.pdf
    79.6 MB · Olvasás: 78
  • 02.J. K. Rowling - Harry Potter és a Titkok Kamrája.ill.pdf
    8.9 MB · Olvasás: 69
  • 01.J. K. Rowling - Harry Potter es a bolcsek kove ill.pdf
    82.1 MB · Olvasás: 80
Utoljára módosítva a moderátor által:
Az Idő Urai

Az Idő urai története Piel, egy fiatal fiú kalandját követi nyomon, aki szülei tragikus elvesztése után egyedül marad a veszélyekkel teli Perdide bolygón. Társa a túlélésben egy kommunikációs mikrofon, amin keresztül kapcsolatot tart Jaffarral, apja régi barátjával, aki megmentésére indul egy távoli világból. Jaffar és segítője, Silbad elindulnak az űrön át, hogy megmentsék Pielt, de útjukat bonyolítja a hajójukon utazó, szökésben lévő herceg, aki újabb és újabb kalandokba sodorja őket.A film Stefan Wul kultikus sci-fi regénye alapján készült, René Laloux rendezésében, és Moebius (Jean Giraud) vizuális világától vált ikonikus alkotássá.
 

Csatolások

  • Az idő urai.PDF
    16.3 MB · Olvasás: 58
  • Az idő urai.jpg
    Az idő urai.jpg
    40.5 KB · Olvasás: 11
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére