Angyalok

swenson

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Gyöngyi, István köszönöm a válaszokat.
Valamit még elfelejtettem elmondani.
Anya kb. 30 km-re lakik tőlem, minden hétvégén meglátogatom. Rajtatok kívül csak ő tud erről a dologról.Nem nagyon lehet másokkal megbeszélni, mert aki nem hisz benne, az azt hiszi nem vagyok normális.Valahol az ilyen felfogást is megértem, hisz én sem hittem, míg nem láttam.
Szóval anyának elmondtam, amit láttam. Apu halála óta elég rosszul alszik.Egy szombati napon beszéltem neki róla, vasárnap visszautaztunk. Hétfőn rémülten hívott, hogy éjjel 2 körül kinyílt a szobája ajtaja, pont úgy, olyan csendben, mint amikor apu nézett be hozzá, hogy ne zavarja.Hallotta a halk lépteket, és azt is, hogy aztán bezárja az ajtót.
Anya azt mondta, hogy úgy szorította a szemét, hogy még véletlenül se nyíljon ki.
Most már sajnálja, hogy nem nézett fel, de akkor nagyon félt.
Lehet, hogy csak miattam történt az egész.
Talán nem kellett volna elmondanom neki.
Talán csak álmodott- bár nem hiszem.
Talán apukám jött még haza utoljára.

Úgy döntöttem, talán nem is kell megneveznem, ki vagy mi is ő. Talán az agyam szüleménye, talán a szellemvilágból érkezik, fontos ez? A lényeg az, ha szükségem van rá, velem van, és ez jó.

Köszönöm nektek: swenson ( de nem a Munkácsy Swenson-ja)
 

tumjatim

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
A Múltkor Volt Egy Kellemes élményem: A Párom Nem Aludt Otthon, De Megbeszéltük Hogy A Fénytestét Elküldi Hozzám Este. Hajnalban Amikor Félig ébren Megfordultam Az ágyban és Ott Láttam Lbegni Az ágyam Felett, Nagyon Megörültem, Hogy Működik Azóta Is Kérem Ezt A Plussz Szolgáltatást Az Angyaloktól.
Szép Napot
 

swenson

Állandó Tag
Állandó Tag
Pedig milyen szép lett volna kiteljesedve a szerelme vele! kiss

Igen, valóban az lett volna. Létezik egyáltalán ennyire mély érzés?
Swenson betegsége megszakította a szerelmüket-én is elbújtam volna. Talán emiatt lett Munkácsy is beteg- a gyakran váltogatott partnerek miatt.
Dallos Sándor remek író, ez a két kötet nagyon jól sikerült.Már háromszor olvastam el, de még most sem unom.
Azt hiszem, én is vágyom egy ilyen csodás kapcsolatra, ezért választottam ezt a nevet.
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Én bevallom őszintén, annak idején amikor még ne tértem rá a szellemtani könyvekre minden évben legalább egyszer elolvastam, így 20 alkalommal biztosan.
Ráadásul az író utánament a dolgoknak, és valós alapokra tette a történteket.

Az biztos, hogy lelkileg nagyon rossz sorsa volt Munkácsynak, szinte az összes szerelme tragikus körülmények között meghalt, valószinüleg a lelke fájdalmát és szépségét fejezte ki a müveiben, itt alkotott olyan remekművelek, melyel a lelke érzéseit megörökítették az utókor számára.kiss
 

swenson

Állandó Tag
Állandó Tag
Én bevallom őszintén, annak idején amikor még ne tértem rá a szellemtani könyvekre minden évben legalább egyszer elolvastam, így 20 alkalommal biztosan.
Ráadásul az író utánament a dolgoknak, és valós alapokra tette a történteket.

Az biztos, hogy lelkileg nagyon rossz sorsa volt Munkácsynak, szinte az összes szerelme tragikus körülmények között meghalt, valószinüleg a lelke fájdalmát és szépségét fejezte ki a müveiben, itt alkotott olyan remekművelek, melyel a lelke érzéseit megörökítették az utókor számára.kiss

Nem tudtam, hogy ez a könyv mennyi valóságalappal bír csupán azt, hogy tökéletesen van felépítve, nem unalmas, mint általában az életrajz típúsú könyvek, sőt, lehetetlen letenni. Jó tudni, hogy mindez igaz történet- annál szebb.Köszönöm, hogy megosztotta velem ezt az információt.

Tudja István olvasgatom ám amiket ír.Ma találtam egy különösen szépet, ahogyan az életet a vonaton való utazáshoz hasonlítja.Akár Ön írta, akár idézte, jó volt elolvasni.Kicsit szép, kicsit szomorú, de nagyon igaz.
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Ezt idéztem kicsit átalakítva, de vannak saját írásaim is bőven...

A héten kettőt készítettem, pont egyet ma ,egy napraforgóról írtam!
s a hozzátartozó szellemtani dolgokhoz....:mrgreen:
 

swenson

Állandó Tag
Állandó Tag
Kissé elkeseredtem.Nem találom a napraforgót, pedig már lassan két órája keresem:((

Lenne néhány kérdésem:
Vizualizáció:ha gondolok valamire, és nem nyitom ki a szemem, annak képi formában kell megjelennie? Nekem csak az agyamban van meg, de felismerném, minden egyes részlete itt van a fejemben.
A védelmező fehér fényt is látnom kellene, vagy csak tudni, hogy ott van?
Ha éreznem kell, akkor mit kell éreznem? Milyen érzés?
Az önhipnózist december óta gyakorlom-semmi, vagy nem emlékszem rá, ugyanis elalszom.Persze ennek is van előnye, azelőtt napi 3-5 órákat aludtam.Csakhogy én nem ezért gyakorlok. Mit tegyek?
Illetve egyszer volt valami furcsa dolog. Arra ébredtem, hogy egy erőteljes, tiszta férfihang azt mondja, hogy haladjak a piros vonal mellett, ne lépjek át rajta, de el se távolodjak tőle. A mai napig sem tudom mit jelent, talán egyszer lesz értelme.

Nos, nem tudom, miért nem sikerül. (Esetleg sikerült már, csak nem ismertem fel.)
Nem félek, tehát ez nem akadály.
Vágyom erre az élményre.
Gyakorlok minden nap. Egyszer a munkahelyen is gyakoroltam, de elaludtam, úgyhogy azóta ezt inkább kihagyom.
Ha álmodom, miért nem emlékszem rá?

Tud ebben tanácsot adni? Köszönöm.

Kérem írja meg, hol találom a napraforgót, jó?
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Napraforgó<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<?xml:namespace prefix = v ns = "urn:schemas-microsoft-com:vml" /><v:shapetype id=_x0000_t75 stroked="f" filled="f" path="m@4@5l@4@11@9@11@9@5xe" o:preferrelative="t" o:spt="75" coordsize="21600,21600"><v:stroke joinstyle="miter"></v:stroke><v:formulas><v:f eqn="if lineDrawn pixelLineWidth 0"></v:f><v:f eqn="sum @0 1 0"></v:f><v:f eqn="sum 0 0 @1"></v:f><v:f eqn="prod @2 1 2"></v:f><v:f eqn="prod @3 21600 pixelWidth"></v:f><v:f eqn="prod @3 21600 pixelHeight"></v:f><v:f eqn="sum @0 0 1"></v:f><v:f eqn="prod @6 1 2"></v:f><v:f eqn="prod @7 21600 pixelWidth"></v:f><v:f eqn="sum @8 21600 0"></v:f><v:f eqn="prod @7 21600 pixelHeight"></v:f><v:f eqn="sum @10 21600 0"></v:f></v:formulas><v:path o:connecttype="rect" gradientshapeok="t" o:extrusionok="f"></v:path><o:lock aspectratio="t" v:ext="edit"></o:lock></v:shapetype><v:shape id=_x0000_s1026 style="MARGIN-TOP: 8.4pt; Z-INDEX: 1; MARGIN-LEFT: 0px; WIDTH: 189.05pt; POSITION: absolute; HEIGHT: 141.8pt" type="#_x0000_t75"><v:imagedata o:title="Kert%20és%20a%20napraforgó" src="file:///F:\DOCUME~1\KARSAY~1\LOCALS~1\Temp\msohtml1\01\clip_image001.jpg"></v:imagedata><?xml:namespace prefix = w ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:word" /><w:wrap type="square"></w:wrap></v:shape>Van egy szép kertem, sok virággal, de valahogy hiányzott belőle valami, olyan hiányérzetem volt. Aztán rájöttem, hogy van egy nagyon természetes nővény, ami közel visz a természethez, és kertem dísze lehetne, a napraforgó!
Elmentem egy évvel ezelőtt és vettem vetőmagboltban, de olyan kis csökevények nőttek ki a földből, amit teljesen lehetetlen volt még csak napraforgónak is hívni.
Később el is felejtkeztem róla.
Munkám folyamán sok helyen járok, és nemrég láttam egy kertet, ahol a kert közepén egy nagy „gaz szerű” növény volt, de egyedül állt, nagy levelei voltak, mellette a többi növény ki volt tépve, és megerősödve a kert közepén csodálatos volt, másfél méter magasra nőt meg!
Gondoltam is rá, hogy nekem is jó lenne egy ilyen a kert díszének.
Most, hogy vége a nyárnak elkezdett egy kis „gaz” nőni a tűzrakó helyem mellett.
Sajnáltam, hogy nem a kert közepén, de hagytam nőni, nem téptem ki, és szép lassan megerősödött. Másfél méteresre is megnőtt pár hét alatt. <v:shape id=_x0000_s1028 style="MARGIN-TOP: 13.9pt; Z-INDEX: 3; MARGIN-LEFT: 187.25pt; WIDTH: 227.25pt; POSITION: absolute; HEIGHT: 170.25pt; mso-position-horizontal: right; mso-position-horizontal-relative: text; mso-position-vertical-relative: text" type="#_x0000_t75"><v:imagedata o:title="Méhecske" src="file:///F:\DOCUME~1\KARSAY~1\LOCALS~1\Temp\msohtml1\01\clip_image003.jpg"></v:imagedata><w:wrap type="square"></w:wrap></v:shape>
Egyik reggel, amikor kimentem a késő nyári reggeli napfénybe, a kis növény tetejéről a legnagyobb meglepetésemre egy csodálatos napraforgó mosolygott rám!
<o:p> </o:p>
És ekkor eszembe jutott, hogy sokszor mi emberek is ilyenek vagyunk. Utolsókból lesznek az elsők sok esetben, és elsőkből az utolsók! Amikor aratáskor a konkoly a búza közé nő kidobják, de addig hagyják nőni, élni, mert nagyon nehéz lenne kiválogatni a búza közül, de amikor a gazda learatja a termést, a búza különválaszttatik. Ez a példabeszéd jelképezi, hogy a tiszta , becsületes emberek között vannak a tisztátlan, sötét lelkű emberek is, és amikor bekövetkezik a korszakváltás, az addig szabadjára engedett sötét erő megmérettetik, és különválasztódik. A természet valóságával szemben a „konkolyból” az utolsó időben is lehet „búza”, mert ha időben megtér, felismeri Teremtőjét és a szeretet hívó szavát, akkor képes búzaszemmé átalakulni!
<v:shape id=_x0000_s1027 style="MARGIN-TOP: 6.65pt; Z-INDEX: 2; MARGIN-LEFT: 243pt; WIDTH: 227.25pt; POSITION: absolute; HEIGHT: 170.25pt" type="#_x0000_t75"><v:imagedata o:title="naprafogó2" src="file:///F:\DOCUME~1\KARSAY~1\LOCALS~1\Temp\msohtml1\01\clip_image005.jpg"></v:imagedata><w:wrap type="square"></w:wrap></v:shape>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Én így gyönyörködtem a kis „gazomban”, hagytam nőni a kertben, és egy csodálatos ajándékot kaptam, egy napraforgót. A kis rút nővényből egy „földek királya lett”!
Erről az átalakulásról jutottak eszembe az előző gondolatok a konkolyról és a búzáról!
<o:p> </o:p>
 

sikeres

Új tag
Udvozlet mindenkinek !

Meg uj vagyok itt is es angyalugyben is. Augusztusban vegeztem egy angyaltanfolyamot, az Eckard Strohm: Atlantisz angyalai cimu konyhoz kapcsolodott. Most gondolkozom az angyal 2 tanfolyamon es ami miatt irok, hogy foleg a Villas Bela fele angyaltanfolyam erdekelne.
Van valakinek tapasztalata ? Ami miatt erdekelne, hogy ugy gondolom, hogy az o tanfolyaman valosagos azonnali kapcsolat alakulhat ki egy angyallal, amit utana mar csak apolni kellene. Meghallgattam az angyaleloadasat es nagyon meggyozonek talaltam.
Pillanatnyilag egy imeroson keresztul kerek tanacsokat az angyaloktol, akinek kozvetlen kapcsolata van az angyalokkal. Szeretnem ha en is hallhatnam vagy lathatnam oket.
Valaszotokat elore is koszonom.
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Villás Béla anygaltanfolymáról annyi a tapasztalat, hogy egy pár barátom elvégezte, és szerintük már túlzásba vitték az angyal kapcsolatot, reggel - délben -este hivni kelett őket, kapcsolatpot teremteni, és már olyan felesleges energiákat mozgattak meg ami ártalmas volt....

Mindenben meg kel tartani a megfelelő szintet....
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Őrangyalok:<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
A legtöbb vallás beszél az őrangyalokról, akik szükségben és gondban mellettünk állnak, és ebből a kereszténység sem kivétel. Azt a hihetetlen elképzelést próbálja elhitetni velük, hogy a Mindenható állandóan és szeszélyesen beavatkozik saját törvényeibe és határozataiba, és ezt méghozzá a teremtményeinek kifejezett kérése nyomán teszi, feltételezve ezzel, hogy ők jobban tudják, hogy mi a jó számukra. Ha ezt valaha is elhinnénk, akkor lehetetlen nem arra következtetni, hogy ilyen beavatkozás igazságtalan és részrehajló volna.
A teozófiában nincsenek effajta gondolatok, mert mi egy tökéletes isteni igazságban hiszünk, és felismerjük, hogy az ilyen beavatkozás csak akkor lehetséges, ha az illető az ilyen segítséget megérdemli. Akkor is csak közvetítés által, soha sem közvetlen isteni beavatkozás részeként. Nagyon sokan tudják közülünk, egyrészt tanulmányok, másrészt személyes tapasztalataik révén, hogy az emberitől fel, egészen az isteniig milyen sok lépcsőfok van. A régi hit az angyalokban vagy az arkangyalokban igazolást nyer azon tény által is, hogy ahogyan az emberiség alatt is van sok életbirodalom, ugyanúgy vannak magasabb fejlődési birodalmak felette is. Felettünk először is ott van az angyalok vagy dévák hatalmas országa, amely körülbelül annyival magasabban áll felettünk, mint mi az állatvilág felett. Az angyalok felett pedig mindjárt ott van az a fejlődési fokozat, amelyet arkangyalok, azaz Dhyan Chonok néven ismerünk, noha az elnevezések teljesen mellékesek. És így tovább megy fel a lépcső egészen Isten lábaihoz. Istentől a lábunk alatti porig minden fokozatos élet, hosszú létra, s abból az ember csak egy fokozat. Sok ilyen fokozat van alattunk, felettünk és közöttünk, és mindegyiket élőlények foglalják el. Valóban helytelen volt azt képzelni, hogy mi képezzük a fejlődés legmagasabb formáját, mi vagyunk a legtökéletesebb megnyilvánulás. Ha itt és ott, újra és újra, magasabbrendű ember jelenik meg köztünk, úgy ez a mi következő fejlődési fokunkra utal, és példakép is, melyhez hasonulni igyekszünk.
Emberek, mint Krisztus, Buddha és sok más tanító, nagyszerű példaképek, akik felé törekedhetünk még akkor is, ha ebben a pillanatban is végtelen távolságban érezzük őket magunktól.
Amennyiben különleges beavatkozás történik az ember életébe, tekinthetjük-e az angyalokat, mint közvetítőket? - Néha talán igen, de csak nagyon ritkán. Ezeknek a magasabban fejlett lényeknek saját munkájukat kell véghezvinniük, mely a helyzetüknél fogva hatalmas világtervekkel függ össze, ezért alig van módjukban tudomásul venni a mi dolgainkat, vagy abba beavatkozni. Tudatlanságában az ember olyan rendkívül beképzelt, hogy azt hiszi, a világmindenség minden hatalma őt őrzi, s amint saját dőresége vagy tudatlansága miatt bajba kerül, azonnal az ő segítségére sietnek. Közben teljesen elfelejti, hogy ő, a neki alárendelt birodalmak számára nem szerepel áldást osztó előrelátóként, s hogy még megszokott útjáról sem hajlandó letérni, hogy pl. egy állaton segítsen. Néha inkább a hagyományos ördög szerepét vállalja, és féktelen rombolást visz véghez ártatlan és jóindulatú életük ellen csak azért, hogy kegyetlenségig lealacsonyodott vágyait kielégítse, és még ezt nevezi sportnak! Gyakran tart fogságban állatokat, és bizonyos mértékig gondoskodik is róluk, de csak azért, hogy jobban kiszolgálják őt és nem azért, hogy fejlődésüket elősegítse. Hogyan várhatja ezek után, hogy a felette álló lények legyenek vele annyira jók és törődjenek vele, mikor annyira távol van attól, hogy az ő alatta állókról messzemenően gondoskodjék? Elképzelhető, hogy az angyalok birodalma csak a saját dolgaival törődik, és rólunk annyi tudomást sem vesz, mint mi a fán ülő verebekről. Előfordul azért, hogy egy angyal felfigyel valamilyen emberi nehézségre, vagy gondra, és részvététől irányítva megkísérel segíteni éppen úgy, ahogy mi is segítünk egy bajbajutott állaton.
Mélyebb belátása azonban megértteti az angyallal, hogy egy ilyen közbelépés, ebben a fejlődési szakaszban, az esetek túlnyomó többségében inkább árt, mint használ. Az ősidőkben, amikor közülünk még senki sem volt képes tanítóként működni, gyakran észrevették elődeink, hogy emberfeletti segítséget kaptak, de most mikor már a gyerekcipőből kinőttünk, valószínűleg képesek kell legyünk arra, hogy saját magunk közül szolgáltassunk vezetőket és segítőket.
Létezik még egy kevéssé ismert birodalom is a természetben. Ez a tündérek és a természetszellemek világa. Itt is megőrzött a néphit olyan teremtményeket, melyek a tudomány számára ismeretlenek. Még ma is említik őket olyan nevek alatt, hogy koboldok, törpék, bokkányok, najádok, szilfidek stb. Kevés olyan ország van, melynek népmeséiben ne szerepelnének ilyen lények. Ezek asztrális vagy éterikus testtel rendelkeznek, s ezért néhány ritka esetet leszámítva láthatatlanok is az ember számára. De inkább elkerülik az emberek jelenlétét és szomszédságát, mert taszítják őket a szenvedélyek, a vad kitörések, a mohóság, s ezek miatt az emberi tulajdonságok miatt inkább magányos helyeken tartózkodnak. Hegyi pásztorok vagy a természetben élők észlelik néha őket, akik távol élnek az emberek nyüzsgésétől előfordul, hogy egy ilyen lény vonzódást érez egy-egy ember iránt, és vállalja a segítő szolgálatot, mint ahogy ezt a német történelem mondái, és a skót fennsík népmeséi hirdetik. Szabályszerűen azonban alig várható el értelmes segítségnyújtás ezen lények részéről.

(Teozófia anyag ami egyezik a szellemtani tanításokkal is) :mrgreen:
 

sikeres

Új tag
Villás Béla anygaltanfolymáról annyi a tapasztalat, hogy egy pár barátom elvégezte, és szerintük már túlzásba vitték az angyal kapcsolatot, reggel - délben -este hivni kelett őket, kapcsolatpot teremteni, és már olyan felesleges energiákat mozgattak meg ami ártalmas volt....

Mindenben meg kel tartani a megfelelő szintet....

Keresésemet az angyal témaban a Villas Béla Alom es Angyalok eloadasaira alapozom és Dorin Virtue konyveire, vagyis hogy az angyalok azert vannak itt, hogy elottunk jarjanak es segitsenek nekunk, de csak akkor segithetnek ha kerjuk oket. Nem tudom, hogy mit jelent a negativ energia az angyalokkal kapcsolatban -ilyenrol meg nem hallottam, de egyetertek azzal, hogy semmit sem jo tulzasba vinni. Magam reszerol meg el sem kezdtem a kapcsoltatot, igy nem felek a tulzasba vivestol - egyenlore. Olvastam irasaid nagy részét, még nem értem a vegere, nagyon megfogtak személyes tapasztalataid. Nekem nincsenek személyes tapasztalataim, igy fejlodésemet igyekszem elosegiteni az agykontrollal, reikivel angyaltanfolyamal es esetleg mas hasonlo beavatassal. Csak a Villas Béla féle angyaltanfolyamot tartod ilyen kétes értelmunek vagy a tobbit is?
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Szia, annyi történt, hogy egy pár ismerősőm elvégezte Béla tanfolyamát, és annyira túlzásba vitték a kapcsolattaremtést, hogy már komoly - de más szellemi - energiákat mozgattak meg, és ez napi szinten komoly gondokat okozott.

Más angyaltanfolyamnál nem emlékszam, hogy jött volna visszajelzés, de ettől függetlenül nem hiszem hogy annyira rossz lehet, inkább oda kell figyelni nagyon!
 

ideirhatsz123

Állandó Tag
Állandó Tag
angyaltanfolyam

Kedves István,

Kérlek, írd le részletesen - amennyiben időd engedi - , hogy mit tesztek a kapcsolatfelvétel érdekében egy angyaltanfolyamon, milyen gyakorlatok, beavatások vannak, ill. hogy milyen változások történtek a tanfolyam elvégzése után az életedben. Válaszodat előre is köszönöm! kiss
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Szia, elnézést, lehet, hogy félteérthető voltam, én csak sok angyaltanfolyamról tudok, és az anyagokról, de mi nem tartunk angyaltanfolyamokat!
Mert szerintem felesleges teljesen, bár sok embernek fontos , hogy érezze.

szeretettel:

István
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Hogyan írjunk angyallevelet?
Gyakorlat

Gyakorlati útmutatónk segít, hogyan írj személyes levelet angyalodnak. Nyomtasd ki angyallevelünket, olvasd el figyelmesen iránymutatásainkat, majd töltsd ki a hiányzó részeket.

Angyallevél .................................................. .............. Magasabb Énjének

Szeretettel kézbesítve Isten Angyalai által

Kedves ................................................!

Ezt a levelet azzal a céllal írom, hogy véget vessünk a közöttünk lévő haszontalan, haragot és szomorúságot kiváltó ügyeknek, és mindketten továbbléphessünk egy kölcsönösen nagyobb örömet hozó kapcsolat felé. Tudom, hogy mindkettőnk Magasabb Énje ennek az eredménynek az elérése érdekében munkálkodik.

Méltányolom a következőket:
(ide a kettőtök közötti kellemes élmények részleteit írd le)



Mérges vagyok a következők miatt:
(ide a kettőtök közötti kellemetlen élmények részleteit írd le)



Mindkettőnknek a következőket kívánom:
(ide azt az eredményt írd le, amit el szeretnél érni kettőtök között - és amely mindkettőtök számára előnyös lenne a vitában)



A bennem élő Szellem megbocsát neked minden köztünk lévő rosszindulatért, félreértésért, haragért és gyűlöletért. A benned élő Szellem megbocsát nekem minden köztünk lévő rosszindulatért, félreértésért, haragért és gyűlöletért. Szabad vagy, hogy önmagad lehess; és én is szabad vagyok, hogy önmagam lehessek. Minden tisztázódik közöttünk most és mindörökre. Ámen.
Aláírás:. .................................................. ......


Most hajtsd össze a levelet, és címezd meg az adott személynek (vagy helyzetnek). Két héten keresztül tartsd a levelet valamilyen különleges helyen. Ösztönöd meg fogja súgni, amikor a levél elment a címzettnek. Ezután égesd el a papírt - ezzel felszabadítod annak energiáját az Isteni irányába.
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
 

Anamaya

Állandó Tag
Állandó Tag
Meg tudjátok mondani miért 2 őrangyala van mindnekinek? Miért különleges, ha valakinek esetleg több van?
 
Oldal tetejére