Versek, idézetek...

A szeretetnek melege van a természet hidegében,
világossága van az élet sötétségeiben,
és a szeretetnek ajkai vannak,
amik mosolyognak velünk az örömben,
és lecsókolják könnyeinket a fájdalomban.

/ Gárdonyi Géza /

Hivatásod legyen:
élni másokért,
s mások boldogságában
keresni a magadét.

/ Pestalozzi /

Ha meg akarod ismerni az embert, ne azt nézd, mit mond, mit szeretne, mi után sóvárog - hanem mi az a konkrét lépés, amit megtesz, mert ez mindig az az irány, ahol boldogságát sejti. Ez adja lelki dinamikájának legnagyobb erejét. Hinni, mondani, remélni sok mindent lehet, de amikor válaszút elé kerül, és döntenie kell, kivétel nélkül mindenki abba az irányba indul el, ahol a legnagyobb boldogságát véli!

/ Müller Péter /

<CENTER>Máshol, máskor (álom): repülök, távol a világtól…

Máshol, máskor…
lehunyt pilláim alatt fénykarikák,
színek kavalkádja táncol.
Kiemelkedem, elrepülök ebből a világból.

Álmok, vágyak, más világ,
Agyam lázban ég, s ezernyi dimenziót vált…
A föld felett szárnyak nélkül suhanok,
Fülembe angyalok súgnak hétpecsétes titkot.
Nem értem szavukat, mégis érzem;
tündércsilingelés mosolya árad szét szívemben.

Máshol, máskor…
lehunyt pilláim alatt fénykarikák,
színek kavalkádja táncol…
repülök, távol a világtól…

Fekete:
a hegymélyi barlangok tátongó öble…
Hófehér angyal repít a fekete éjbe.
Isten hátán fennséges bársonypalást a végeten űr,
csillagok hunyorgó fényeibe ezer álom vegyül.
S hogy vajon az eljövendő mit hoz?
Éjsötét kristálygömbbe rejtett titkok.

Máshol, máskor…
lehunyt pilláim alatt fénykarikák,
színek kavalkádja táncol…
repülök, távol a világtól…

Zöld:
akár a harmatfényben fürdő Föld,
smaragdok, mélyzöldben tündöklők.
Tavasszal a rügycsipkébe öltözött világ,
hunyt szemmel is hallod a madarak szavát.
Piszkos barnászölden hömpölyögnek a folyók,
zöld mohát izzadnak a kőhalmok.

Máshol, máskor…
lehunyt pilláim alatt fénykarikák,
színek kavalkádja táncol…
repülök, távol a világtól…

Bíbor:
Hajnal a fényben fürdő havason,
Alkony egy elfeledett tavaszon.
Bíborszínű a forró vér,
a láng, mely utadon elkísér.
Vérvörösen izzó kohók,
szívem tüze ahogy lobog.
Bíborba öltözött fennség,
kezeimben a mindenség…

Máshol, máskor…
lehunyt pilláim alatt fénykarikák,
színek kavalkádja táncol…
repülök, távol a világtól…

Sárga:
leharapott hegyek oldalán a márga,
a patakvölgyben fürgén futó szalamandra,
a lomhán ballagó Nap vakító égi fénye,
a tavaszi réten megbúvó apró virágok kelyhe,
a narancsosra festett tűzforró sivatag…
Lepkeszárnyon suhanva hívlak…

Máshol, máskor…
lehunyt pilláim alatt fénykarikák,
színek kavalkádja táncol…
repülök, távol a világtól…

Kék:
mint metsző tiszta, téli reggelen az ég,
kék, akár a csillagtüzeket rejtő lég.
Kéken ragyognak a tengerek,
csillanva üzennek kéken a hegyek,
Kéken izzik szemedben a meleg…
Tavak vize csendben pereg,
s kéken csillan a havas táj,…
Ó, bárcsak velem álmodnál!

Máshol, máskor…
lehunyt pilláim alatt fénykarikák,
színek kavalkádja táncol…
repülök, távol a világtól…

Ezüst
Csillagpor, amely a szívembe került,
és ezüstszín szárnyalással Hozzád repült…
Lágy szellőtől ringatott hullámok selymes fénye,
tündérléptek nyomán a Hold ezüstöt szór a rétre…
A szín, mely hajad színét oly kedvessé teszi,
Ezüstösek szürkéskék szemed pajkos szikrái…

Máshol, máskor…
lehunyt pilláim alatt fénykarikák,
színek kavalkádja táncol…
repülök, távol a világtól…

Fehér:
tündöklő, vibráló, igéző fény,
kristálycsillámpor havasok tetején,
szivárványból összegyűjtött színek,
testem a Föld fölött halkan lebeg…
Vakító ruhádhoz simulok,
ölelő kajaidba bújok…

Máshol, máskor…
lehunyt pilláim alatt fénykarikák,
színek kavalkádja táncol…
Csak egy álom:
ringató, kedves, csendes álom…
repülök, suhanok távol a világtól…
</CENTER>
/ NeMo/

Tűzhányó
Kitörni készülök, fortyog a lelkem.
Békét és megnyugvást, sehol sem leltem.
Vulkánként tombolok, folyik a láva.
Robbanni készül már lelkemnek vára.

Füstfelhő felettem, földrengést keltek.
Köveket dobálok, sziklákat fejtek.
Mérgesen támadok, lángol az égbolt.
Hamuvá égetem, ami már rég volt.

Szórom a hamut, messze a tájra.
A szelekre bízom, ami még fájna.
Fújja el messzire, ne lássam többé!
Ami most fekete, váljon csak köddé!

Szívemre ráborul lassan a láva.
Megkövül lelkemnek mindegyik álma.
Nincsenek érzések, de nagy a teher.
Érzem, hogy lábamról lassanként lever.

Szép lassan kiégtem, elalszik lángom.
Fogok egy sziklát és magamra rántom.
Alszom a mélyben, és szunnyadok végleg.
Nem látok semmit már jónak és szépnek.

Álmodom, s tudom, hogy nem ilyen vagyok.
Odafenn csillagom fényesen ragyog.
Csillámlik, szikrázik a magas égen.
Tán újjáéledek, ahogyan régen.

/Óbuda/

Ha beleolvasnál
Életem könyvébe
Láthatnál lapokat kitépve
Láthatnál mást megígérve
Mint a következő oldal

Ha beleolvasnál
Életem könyvébe
Láthatnád, hiányzol belőle
De kihagytam pár sort, pár sort előre
Hátha szól még rólad mondat

Magamban eddig hiába kerestelek
Nem láttalak, nem jöttél el,
Nem voltál ott sehol
Ahol kellett volna
Magamban mindent elmondtam neked
Nem érezted, nem sírattad,
Nem nevetted úgy
Ahogy kellett volna

Ha beleolvasnál
Életem könyvébe
Írhatnál a lapok szélére
Írhatnál egy szót a végére
Hogyha nincsen már több oldal

Magamban eddig hiába kerestelek
Nem láttalak, nem jöttél el,
Nem voltál ott sehol
Ahol kellett volna
Magamban mindent elmondtam neked
Nem érezted, nem sírattad,
Nem nevetted úgy
Ahogy kellett volna

Unique: Életem könyve

EGY SZÓ

Néha csak egy szó hiányzik, pontosan egy szó, az a bizonyos,
melytől elvenebb, értelmesebb, igazibb lesz a mondat, a
fejezet, talán az egész könyv.
Az a bizonyos szó, amely kimondja az igazat, de oly lágyan és erősen,
oly dallamosan és félelmesen, oly igazán és süvöltő keménységgel, ahogy
a végzetet kell néven nevezni.
Csak ez a szó hiányzik, néha, legtöbbször.
Már olyanszépen árad a mondat, már minden a helyén van, jelző, ige és
főnév, már olyan következetes, színes az egész!
Csak éppen nincs értelme, mert hiányzik egy szó, egyetlen - melyik?
Várj, rögtön kimondom, itt van a nyelvemen.....

Márai Sándor

Önéletrajz öt fejezetben


1. Sétálok végig az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Beleesek.
Elveszett vagyok. . . remény nélküli.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.

2. Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Megint beleesek.
Nem tudom elhinni, hogy megint ugyanott vagyok.
De nem az én hibám.
Ismét hosszú időbe telik, mire kijutok.

3. Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Látom, hogy ott van.
Mégis beleesek. . . ez már szokás.
Nyitva a szemem, tudom, hol vagyok.
Az én hibám.
Azonnal kikerülök onnan.

4. Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Kikerülöm.

5. Egy másik utcán sétálok.

Kövesi György
FÁRADT MADÁR Ágról ágra, mint
fáradt madár vágya,
kapaszkodom
ereszkedem,
apám s anyám porát
melengetem,
szóra nem hajlok,
mosolyba némulok,
kerget a tél
hóban fürdök,
hangos szennyért
futárt küldök.
Isten-gyermek
Ember-vermek,
Gyászos szánok
Csilingelnek.
Ágról ágra,
fáradt madár vágya
emlékeim
menetelnek.

[SIZE=+1]Gergely István[/SIZE]
[SIZE=+1]Éji eső[/SIZE]
Ablakon metronom. Szakad.
Fénymezők tükrös szőnyegén
(aszfalton gőzpárna dagad)
táncol a sötét vőlegény.
Villámok püspök palástja
villantja platánok hegyét.
A lég önmagát siratja,
elvesztvén nappala hevét.
Várlak
Felhők közt repülő száll,
esőszú kavicson perceg.
Vonatfütty, csengőszó, sínpár.
Kopasz fák számolnak percet.
Rád várok, nyugalmas délben,
hoz kedvesem, kopott vagon.
Rezzen az alvó időben,
s megáll a dermedt vasnyomon. Jössz s jön veled az élet,
viszlek, míg kérdezem napod.
Elmúlik, csak attól félek,
s nem leszek többé csillagod.

[SIZE=+1]Gergely István[/SIZE]
[SIZE=+1]Ego sum[/SIZE]
Mikor eldőlnek az árnyak,
szárnyak szegve szállnak,
kopott kés fáradt bőrt kapar.
Ez csak engem takar,
engem akar.
Szavakból zuhannak halmok,
savak marnak torkot,
idebenn tótágas zavar.
Ez csak engem takar,
engem akar.
Csaló vágyak és remények,
fakó, fonák fények.
Mellemet taposva szaval,
és csak engem takar,
engem akar. Az undor néhanap legyűr,
s gyomromban kong az űr.
De tűnjön a háló hamar,
hogyha engem takar
s engem akar!

[SIZE=+1]Gergely István[/SIZE]
[SIZE=+1]Szépvers[/SIZE] Szép a lélek és szép a test
szép aki beszél szép aki fest
szép aki kicsi és szép a nagy
szép az óriás ha békén hagy
szép a fekete szép a fehér
szép ha lemegy aki épp felért
szép aki kövér szép a sovány
szép a zöldség a borsos tokány
szép ki idegen szép aki vagy
szép aki forró szép aki fagy
szép aki szép szép aki csúnya
szép a szmoking a szakadt gúnya
mert mondd mi a szép mondd ki a szép?
Szép ami szép és szép aki szép!

Devecseri Gábor
Három kívánság

Az erdőben menyét-királyleánnyal
találkozott a vándor. – Mit kivánsz?-
kérdezte a királyleány, ki tudta
mit kell ilyenkor mondani,
mert kedvvel s gyakran olvasott meséket.
A jóizlésű vándor így szólt: – Téged.
– Jól van, legyen – mondotta a királyleány,
mert tudta, mi az illem a mesében –;
de még kettőt kivánhatsz – tette hozzá
szabály szerint, s kinyújtóztatta hosszú
tündér-derekát, úgy figyelt.
– Ezret kivántam én ezzel az eggyel –
felelt a vándor – , ezret s végtelent.

Kálnoky László
KÖZÉPKOR

Látom magam páncélban és sisakban,
duhaj vitézt, s a gyönyörű középkort.
Henyéltem, és ha harc jött, lóra kaptam,
kardom villant, s nyomában sűrű vér folyt.
Úr voltam és útonálló, aki
istent nem fél, és szenteket nem ismer,
templomok szentelt kincsét fosztja ki,
s nőket rabol, kiket várába visz fel.
Később öreg voltam, és csak hevertem
a tűz mellé húzódva, hol meleg volt,
és gyakran ittam forró, fűszeres bort,
s már a halál ólálkodott a kertben.
Senki, aki ma él, nem ismer engem.
Bolyongok egy előbbi életemben.

ADY ENDRE: HA SZERETLEK...

Ha szeretlek, akkor hazugság,
Amit igaznak hittem én.
Hazugság a sírás, a bánat
S az összetörtnek hitt remény.
Hazugság akkor minden, minden,
Egy átálmodott kárhozat,
Amely még szebbé fogja tenni
Az eljövendő álmokat.

Ha szeretlek, akkor vergődve
A halált nem hívom soha,
Eltűröm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgotha.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom --
A lelkedhez kapcsolom lelkem
S mint régen, ismét álmodom.

Ha szeretlek... Ne adja Isten,
Hogy hazug legyen ez a hit!...
De mért?... Legyen hitvány hazugság,
Elég, hogy engem boldogít.
Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt, --
Többet ér egy hosszu életnél
Egy álmot nyujtó pillanat!...

Kamarás Klára

Az álom és a költészet szabad.
Az vagy, akinek képzeled magad:
lehetsz király, vagy koldus, egyre megy,
anyja után vágyódó kisgyerek...
Elestél? Hagyd, hogy felemeljelek,
s ha dalolok... hidd azt, hogy csak neked...!

Justin Daniels

"Ne add fel az álmaidat és az ábrándjaidat. Ne engedd, hogy az élet elvágja a zsineged, mielőtt felorsóznád azokat az álmokat... tartsd feszesen ... ... és orsózz .... ne add föl .... kapaszkodj bele a hálóba ... , s ha a már benne lévő álmok kiszökkennének, ugorj a vízbe és ússzál utánuk az életed kockáztatásával is.... de ne engedd őket elszökni..."