A Fény felé
Juliet Nightingale halál közeli élménye
Juliet Nightingale tiszteletes Angliából, aki egész életében misztikus és látnok volt, sok halál közeli tapasztalatot szerzett, mivel gyerekkora óta több életveszélyes betegségben is szenvedett. Az egyik eset például a 70-es évek közepén történt, amikor a bélrák végső stádiumában kómába esett. Ezek a tapasztalatok, és a sok egyéb módon bekövetkező testen kívüli élmény és spirituális tarnszformáció igen mély hatást gyakorolt életére. Kezdetben azonban ritkán beszélt ezekről a dolgokról, mert amikor megtette, akkor otromba ítélkezés és félreértés volt az eredménye. Szerencsére később csatlakozott az International Association for Near-Death Studies (IANDS) szervezethez - amely első a maga nemében az NDE kutatás és támogatás területén - és azóta meg tudja osztani másokkal tapasztalatait. Beszámolói nagy érdeklődést keltenek, és jelentősen hozzájárulnak a halál közeli és más hasonló jellegű spirituális élmények közgondolkodásba kerüléséhez az utóbbi években. Manapság Juliet tevékenyen részt vesz az IANDS és a Friends of IANDS (FOI) ( Nashville, Tennessee) szervezeti munkájában is. Szenvedélyesen bátorít minden sorstársat és nem csak őket, hogy csatlakozzanak az IANDS-hez, mert a szervezet több területen is jelentős segítséget tud nyújtani.
Juliet weboldala Toward The Light sok érdekes információt és cikket tartalmaz. Email címe:
[email protected]. Következzenek most részletek Juliet halál közeli tapasztalataiból, amelyeket az ő engedélyével közlünk.
Bevezetés
A halál közeli élmény [NDE] - amelyből nekem volt már pár darab - gyakran előfordul, ugyanakkor ritkán dokumentálják, és még ritkábban beszélnek róla. Olyan valami volt ez, amit csak bizonyos személyekkel oszthattam meg, akik spirituálisan már haladók voltak és nyitott szelleműek, de legalábbis fogadókészek. Mégis megtörténhetett, hogy valaki hallucinációval vádolt, és azzal, hogy pszichiátriai kezelésre szorulok, mert az elutasító hozzáállás annyira uralkodó volt abban az időben. A jó hír az, hogy az utóbbi években a halál közeli tapasztalatok nem csak jobban előtérbe kerültek, hanem jól dokumentálva kezdenek megjelenni az összes médiában. Egy jó példa erre, hogy csak az utóbbi időben idevágó cikkeket, amelyekben rólam is szó volt, láttam megjelenni amerikai, kanadai, ausztrál és angol lapokban. Tudósok, orvosok, pszichológusok, miniszterek, misztikusok és mások sereglettek össze, hogy jobban megértsék ezt a jelenséget. Ez olyasmi, amin sokan - mint például én is - keresztül mentünk, és sokunkat visszaküldtek, hogy tanítsunk és megoszuk tapasztalatainkat másokkal. Valaki esetleg - teljesen jogosan - csodálkozik, hogy miért jöttek vissza sokan, amíg mások ott maradtak a Túloldalon. Ennek többnyire az az oka, hogy be kellett töltenünk vagy fejeznünk valamit az életünkben, vagy esetleg abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy különleges küldetést kaptunk, miszerint segítenünk kell az emberiségnek, hogy végre ráébredjen: nincs halál. A földi élet végén egyszerűen csak továbblépünk, és folytatjuk fejlődésünket a Fény felé vezető utunkon.
Mivel az emberek mindig azt kérdezgetik, "Mi történt?" és "Milyen volt?" megpróbálom elmondani mi történt velem, ami az egyik halál közeli élményemhez vezetett, valamint azt is, mit éltem át, tapasztaltam a túloldalon. Elnézést, ha a dolog nincs precíz időrendben, de a túloldalon olyasmi, mint lineáris idő nem is létezik. Mindig minden most van - beleértve a múltat és a jövőt is.
Megpróbálom most újra felidézni és elmagyarázni túloldali tapasztalataimat, valamint azt, hogy mindez miképp érintett engem. Megpróbálom megtalálni a megfelelő szavakat erre a rendkívül magasztos élményre, amely nagyon mélyen érintett, és örökre megváltoztatta az életemet.
A Tapasztalat
A 70-es évek közepén egy halálos betegségben szenvedtem, bélrákban, és életerőm egyre fogyatkozott. Időm legnagyobb részét ágyban fekve töltöttem, néha rövid időre sikerült felülnöm kicsit. Elmélkedő alkat lévén, mindig figyeltem és megfigyeltem - befogadtam a dolgokat, és próbáltam megérteni a történések mögötti mélyebb bölcsességet, és azt, hogy hová vezetnek. Ennek eredményeképpen viszahúzódó lettem és elszigetelt. Akkor és ott éppen azt figyeltem meg magam körül, hogy kezd minden elváltozni. A szilárd anyagok kezdtek átlátszóvá és folyékonnyá válni; a színek sokkal élénkebbek és élőbbek lettek, a hang sokkal tisztább és élesebb lett és így tovább. Már nem tudtam semmi nyomtatott dolgot megérteni, mert már nem jelentett számomra semmit megváltozott tudatállapotomban. Olyan volt, mintha egy idegen nyelvet olvastam és próbáltam volna megérteni! Nagyrészt már nem voltam jelen e három dimenziós világban, a tudatom már másfelé kószált.
Beléptem valahova, amit később úgy neveztem el, hogy: "alkonyati" szakasz. Ebben az állapotban, minden más lesz. Elérkeztem én is egy ponthoz, amikor a tudat már végzi az átmenetet az egyik világból a másikba - és már más valóságokat más dimenziókat is érzékel. Láttam dimenziók közötti dolgokat és lényeket is - annak ellenére, hogy valamennyire még érzékeltem a fizikai síkot. Azóta rájöttem, hogy sok haldokló ezen megy keresztül, amint az megfigyelhető kórházakban, elfekvőkben levők vagy hospice gondozottak esetében. Amikor egy külső szemlélő úgy gondolja, hogy hallucinálnak, vagy olyan valakit látnak, aki nincs is ott. Igazából ebben az állapotban vannak az illetők - mint velem is történt - már más dimenziót is érzékelnek, miközben testileg még itt vannak a fizikai síkon. Ez azért lehetséges, mert valójában multidimenziós lények vagyunk.
Végül is december 26-án, karácsony másnapján estem kómába, és irónikus módon, születésnapomon, február 2-án nyilvánítottak halottnak.(most már két horoszkópom van). Amíg mások megfigyelése szerint kómában voltam -ami több, mint 5 hétig tartott- addig nekem egész más tapasztalatom volt! Testemre tekintve valaki esetleg úgy gondolta volna, hogy öntudatlan vagyok, alszom, és nincs tudomásom semmiről. Ennek ellenére nagyon is tudatomnál voltam, és határozottan éber, mert igazából mi soha nem alszunk, csak a testünk. Mi magunk mindig ébren vagyunk, és aktívak vagyunk a tudatosság egyik vagy másik szintjén. Ha csak az alvás közbeni álmokat tekintjük, azok is azt jelzik, hogy tudatunk mindig aktív. Mert az igaz hogy a testünknek szüksége van pihenésre, de alvás közben megtapasztalhatjuk tudatunk és lényünk más oldalait.
1
A legjobb leírása a fizikai síkon történő életből a Túloldalra való átmenetnek talán, ha ahhoz hasonlítom, amikor valaki átmegy az egyik szobából a másikba. Nem szűnik meg létezni vagy veszíti el az öntudatát, egyszerűen átvált egyik nézőpontról a másikra. A tapasztalat változik, a külső változik, az érzések változnak. És az általam megtapasztalt érzések mélyek voltak. Minden értelmet meghaladó bákére leltem odaát.
Az átmenet nálam fokozatosan történt, minthogy halálos betegségem következménye volt - nem pedig valami váratlan eseményé, mint pl. baleset vagy szívroham. Azt vettem észre, hogy egy "Fénylény" vesz körül. Minden hihetetlenül gyönyörű volt - olyan vibráló és fényes … és életteli - igen, élet! – olymódon, ahogy az itt a fizikai síkon soha nem látható vagy tapasztalható. Teljesen körülölelt az isteni Szeretet. Feltétel nélküli szeretet volt ez, … a szó legigazabb értelmében. Állandó bensőséges együttlétben voltam ezzel a Fénnyel, szerető jelenlétét mindig éreztem magam mellett. Következésképpen nem volt bennem félelem, vagy más efféle … és soha nem éreztem magam egyedül. Különleges lehetőség volt ez, amelyben megtapasztalhattam milyen egynek lenni a MINDENSÉGGEL - és soha nem elkülönültnek … vagy elveszettnek érezni magam.
A körülöttem örvénylő Fény színei gyönyörűek voltak. Lüktetett és táncolt … susogó hangokat adott … időnként rendkívül játékos volt … máskor meg nagyon komoly. Sok dolog sugárzott egyfajta izzó barackszínt. Minden olyan vibráló volt - még amikor a mély űrben voltam, akkor is! Egyfolytában a megilletődés, az áhitat állapotában voltam. … Mindig gyönyörű lények voltak körülöttem, akik segítettek, vezettek, megnyugtattak és szeretette sugároztak felém. És soha nem voltam egyedül.
Az egyik első dolog, amire emlékszem, az életfilmem megtekintése volt, amiben minden benne volt, ami csak történt velem ebben a fizikai inkarnációban eddig a pontig. Olyan volt, mintha moziban lettem volna, nézem az életem filmjét, és minden egyszerre történik. Úgy gondolom, hogy a legtöbben, akik ilyet átéltek, egyetértenek abban, hogy az életfilm az egyik legbonyolultabb része a halál közeli élménynek. Ott van az egész életed előtted - minden gondolat, szó, tett stb. - s ez akár nagyon kínos is lehet. Mégis az történt, hogy senki nem ítélt el engem! Csak az isteni szeretet állandó jelenlétét éreztem felém áramlani a Fénylényből, aki mindig velem volt. Akkor jöttem rá arra, hogy mi ítéljük el önmagunkat! Nem volt "Atyaúristen" valamiféle trónon üldögélve, amint megítél engem, (nem mintha arra számítottam volna, hogy ilyesfajta lényt látok a főhelyen). Soha nem is hittem efféle vallásos mítoszokban. Úgy tűnt én vagyok az egyetlen, aki kényelmetlenül érzi magát, és kritikus a hozzáállása. Miután ezt konstatáltam, arra is rájöttem, hogy többé már nem az ego szemszögéből nézem a dolgokat, hanem inkább a lélek énem perspektívájából, amely sokkal tárgyilagosabb volt, és nem volt érzelmileg elkötelezett. Nem azonosítottam többé magam a fizikai énem személyiségével. Amit éreztem, az nagyon más volt. Egy egész más perspektívából érkezett, a lélek én, vagy az igazi identitásom szemszögéből.
Habár nem voltam többé a fizikai testemben, volt formám - valamiféle testem. Talán úgy tudnám a legjobban leírni, hogy úgy éreztem magam, mint egy buborék - erőkifejtés nélkül lebegtem és mozogtam - néha nagyon gyorsan … máskor meg lágyan sodródtam tova. Átlátszónak éreztem magam, és olyan tisztának, hogy még egy szellő rezdülését is érzékeltem volna magamban. Soha nem éreztem semmi éhséget, szomjúságot, fáradtságot vagy fájdalmat. Ami azt illeti, efféle dolgok fel sem merültek az elmémben! Tiszta tudatosság voltam, egy fénylő és örök formába zárva, utazgatva … vagy nyugalomban és erősen figyelve … és mindig ámulatban. Fenséges érzés volt, nagy nyugalmat tapasztaltam, mélységes békét, és állandó bizalmat. Nem tapasztaltam vakságot, fizikai testemmel ellentétben, amelyben hivatalosan vak voltam. Micsoda megilletődés és csoda - képes vagyok látni!
Aztán hirtelen azt vettem észre, hogy egyfajta túlvilágnéző túrán vagyok, amelynek keretében különböző helyeket, lényeket és szituációkat látogatunk és figyelünk meg. Volt pár nagyon kellemes, és volt pár nagyon fájdalmas is. A legjobban a következőképpen tudnám leírni ezt a túrát: Egy kabinablakokból álló kör van körülöttünk. Mindegyik ablak valami mást tár fel. Amikor rákoncentrálunk valamelyikre, akkor az a panel teljes méretűre nyílik, (hasonlóan a számítógépes programok ablakaihoz) és megfigyelhetem a mögötte levő világot.
Az egyik ablak egy olyan jelenetet mutatott be, amelyet valaki esetleg pokolként interpretálhat, vagy purgatóriumként, ahol arctalan, szürke lények kóborolnak céltalanul, és jajveszékelnek. Nyilvánvalóan szenvednek, nagy lelki vívódáson, és gyötrelmeken mennek keresztül. Sérült lelkek voltak, akik kimondhatatlan atrocitásokat követtek el megelőző inkarnációjukban. Ezekre a lelkekre a retrográd jelzőt szoktam használni, a látszólag visszafelé mozgó bolygók analógiájára. A bennem uralkodó érzés, mialatt figyeltem ezeket a lelkeket, a mély szánalom volt, és a vágy, hogy enyhítsek szenvedésükön. Nagyon szerettem volna látni, hogy enyhülnek rettenetes szenvedéseik. Rendkívül fájdalmas volt ez a jelenet, de biztosítottak arról, hogy ezek a lelkek, csak időlegesen vannak itt, ők is meggyógyulhatnak, és visszafordulhatnak, és végül is visszatérnek a Fénybe. Felfedték előttem, hogy végül is kivétel nélkül minden lélek visszatér a Fénybe.
Ez a jelenet egy másikhoz vezetett, amelyben képeket láttam olyan emberekről, akiket ismertem a jelenlegi életemben - és nyilvánvalóan még a fizikai síkon vannak, de amit én láttam a túloldalról velük kapcsolatban, az a jövőben fog megtörténni. (A Túloldalon minden MOST van, még a múlt és a jövő is) Ezek olyan személyek voltak, akik valamilyen módon atrocitásokat követtek el, - akik nagyon megaláztak engem, vagy olyanok akiket szeretek. A megfigyelt jelenet azt mutatta meg, hogy milyen szenvedés lesz az osztályrészük elhatározásaik, tetteik karmikus következményeként. Ismét nagy szánalmat éreztem irántuk, … és szomorúságot, hogy ilyen szenvedéseken kell keresztül menniük, de azt is láttam, hogy mindez elkerülhetetlen. Soha egyetlen egyszer sem éreztem haragot vagy ellenséges érzületet irányukban, csak azt akartam, hogy meggyógyuljanak, és ők is megismerjék a szeretetet.
Egy másik jelenetben, amelyre emlékszem, egy vízből alkotott világot volt alkalmam megfigyelni. Láttam szépségét és ragyogását. Tele volt élettel. Aztán, mielőtt még tudtam volna mit csinálok, már a víz alatt találtam magam, és ráadásul egy cseppet sem aggódtam a légvétel miatt! Erőfeszítés nélkül mozogtam, és vegyültem el mindennel, amit eddig csak kívülről figyeltem. Ugyanez a dolog történt velem más alkalommal, amikor az űrön keresztül haladva … együtt áramlottam, keringőztem az összes mennyei testtel és fénnyel. Rengeteg idő volt zsibongásra, játékra az összes fénylénnyel, akik úgy mozogtak mindenfelé körülöttem, mint az üstökösök. Ez a tapasztalat nagy örömöt jelentet számomra. Olyan könnyűnek éreztem magam, és nem volt bennem semmi félelem vagy aggodalom. Könnyedén mozogtam és alkalmazkodtam bármilyen környezethez egy pillanat alatt, ahova csak bekerültem. Csak elgondoltam valamit, és abban a pillanatban manifesztálódott, vagy ha egy helyre gondoltam, egy pillanat alatt már ott is voltam. Milyen fenséges megtapasztalni ezt az erőt. Eljutni bárhova, ahova csak akarok, megteremteni bármit, amit csak akarok, és annyira szabadnak érezni magam!
Miután végigmentem ezen a túrán, megtapasztaltam kalandokat, játékokat és teremtést, a dolgok komolyabbara fordultak … és ismét közvetlenül együtt voltam a Fény Lénnyel. Arra kért, hogy segédkezzek a teremtésben, azaz bizonyos események, szituációk kimenetelének és azok az emberekre gyakorolt hatásának befolyásolásában! Én? Csekélységem? Ó Istenem, gondoltam. Ez súlyos és komoly felelősség. Nagyon megtisztelve éreztem magam … és alázatos szívűnek … hogy felkértek egy ilyen hőstettben való részvételre. … De azon tűnődtem, mi van, ha elhibázom a feladatomat? Aztán biztosítottak róla, hogy minden úgy fog történni, ahogy kell, még ha én nem is tudom befejezni a részemet a kívánt mértékben. Úgy tűnt, az a lényege a dolognak, hogy mi segédkezünk a Fénynek a teremtésben, … és mi a Fény része is vagyunk. Továbbá mindegy mi történik, … a Fény Forrás mindig ellenőrzése alatt tartja a dolgokat, még akkor is ha egy lélek elégtelenül teljesít. Nagyon jó felismerni azt, hogy mint lelkek, részei vagyunk a teremtésnek, és ebből kifolyólag részt is veszünk az aktuális teremtő folyamatban!
Már a puszta gondolattól, hogy a segítségemet kérték, legyek társ a teremtésben - nagyon különlegesnek és fontosnak éreztem magam, de semmi esetre sem valamiféle egoisztikus értelemben. Mint az imént már említettem, mély alázatot éreztem szívemben, és nagy felelősségérzetet minden gondolatomért és tettemért. Csak a helyes cselekvés lebegett a szemem előtt. Mennyire fontos, hogy szerető és kreatív legyek, … és soha ne tegyek kárt senkiben … és hogy ez egy adomány. Ezen a ponton ráébredtem, hogy teljes kapcsolatban vagyok minden élettel … az egész univerzumban … Én vagyok. Egynek éreztem magam a Mindenséggel - soha nem elválasztva, soha külön. Nem volt semmi félelem, csak szeretet. Mindörökkön örökké nem lehetek soha egyedül … mert nem is lehetnék soha egyedül. Lehetetlen, hogy egyedül legyek, mert az élet ott van mindenhol, mert a szeretet ott van mindenhol, … hordoz engem, és velem marad.
Annyi gyöngéd szeretet volt ebben a közösségben a Fénnyel. Telepatikus úton kommunikáltunk - akár a Fénnyel, akár másokkal, barátokkal vagy szeretteimmel. Mindenkivel. Minden becsületes volt, nyílt és igaz … és mindez szeretettel. Nem volt semmi nagyképűsködés, és nincs semmi rejtegetnivalója senkinek a Túloldalon. Senki nem akar megsérteni semmilyen módon, mert nincs hiányérzete vagy szüksége senkinek arra, hogy ellopja valaki másnak az erejét vagy energiáját. Mint lélek működsz, és nem összpontosulsz egy egoba vagy személyiségbe. Jó érzés azt tudni, hogy amit csak akarsz meglesz neked, mert megvan hozzá az erőd és tehetséged, hogy azonnal megteremtsd!
Amint a hangulat változni látszott, … éreztem, hogy valami komoly dolog fog történni velem. Aztán közölték, hogy lassan indulnom kell vissza az idegen (fizikai ) világba, amelyet magam mögött hagytam, mert valami nagyon fontos és különleges küldetésem van. Meg kell osztanom a többiekkel az itt tapasztaltakat, … tudatni velük, hogy az élet örök, és a halál csak illúzió. Személyes szinten pedig, még a nagy szeretetet és örömöt kell megtapasztalnom abban a világban … és végül aztán haza tudok jönni. Biztosítottak arról, hogy valóban itt vagyok, és hihetek mindabban, amit ebben a dicsőséges világban megtudtam, -- és nem csak magamra vonatkozóan … hanem általában az életről is. Azt mondták, hogy az a világ, amelybe visszatérek, az az illúzió, és ne azonosítsam magam vele, vagy bonyolódjak bele túlságosan. Abban a világban élek majd egy ideig, de nem abból való vagyok - csak átutazom rajta....
Ha azt mondom, hogy a szívem összetört, akkor még nagyon enyhén fejeztem ki magam. Ez volt az első alkalom odaát, hogy ilyen letörtséget tapasztaltam. A gondolat, hogy elhagyjam a szent birodalmat, ahol állandó közösségben voltam a Fénnyel és más lényekkel, … olymódon összezúzott, amelyet nem tudok szavakkal leírni. Jól tudtam, hogy milyen sötét és baljóslatú az az idegen, illúzórikus világ, amelybe vissza kell térnem. … És ráadásul egy olyan világ, amellyel soha nem tudtam azonosulni! Azonban még egyszer biztosítottak arról, hogy a Fény, és más szerető lények mindig velem lesznek, és tartsam mindig emlékezetemben, hogy soha nem leszek egyedül. Hála neki, nem volt semmi félelem bennem - csak szomorúság, de beláttam, hogy tiszteletben kell tartanom az isteni akaratot, amely ezt kívánja tőlem.
Ahogy vonakodva elfogadtam ezt a küldetést, rögtön egy kivételesen gyönyörű lény jelent meg pontosa előttem, és hatalmas szeretetet öntött belém, csordultig töltött szeretettel. Mintha ajándék lett volna mindez, mert eleget teszek ennek a fájdalmas kérésnek, azaz elhagyom mennyei otthonom, és visszatérek egy olyan világba, amely teljesen idegen számomra. Ez a lény nagyon mélyen szeretett engem, és velem maradt továbbra is szeretetet és hangokat sugározva … és nyilvánvaló lett számomra, hogy mindg velem is marad.
Elkezdtem kihátrálni a mennyből vissza a fizikai világba, nagyjából úgy ahogy távoztam belőle. Fokozatos átmenettel. Lassan tudatosult bennem fizikai testem, amely egy kórházi ágyon feküdt, az intenzív osztályon, életfunkciókat fenntartó gépekre kötve. De ez még annyira idegen volt tőlem, és attól a perspektívától, amelyet megtapasztaltam a Túloldalon. Olyan volt, mintha egy újszülött csecsemő lettem volna, amikor végül visszanyertem teljesen öntudatomat ezen a síkon. Minden olyan különös és új volt! Épp csak most érkeztem egy másik világból -szó szerint - és ez a világ annyira sötétnek és színtelennek tűnt a másikkal összehasonlítva. Minden szürke volt és semmilyen. Nem éreztem az életerőt, amelyet már megtapasztaltam a Túloldalon … de el voltam tökélve, hogy tiszteletben tartom a Fény akaratát, amelynek betöltésére visszajöttem ide. Küldetésem van … és kaptam egy különleges ígéretet cserébe.
Még a kórházban is tudatában voltam a Fény Lény jelenlétének … és kommunikált velem. Más lények jelenlétét is éreztem, akiket csak később tudtam azonosítani, akkor még csak hallottam és láttam őket. Végül, egy napon, a Fény Lény eltűnt halandó testem érzékelési köréből, és ebből jöttem rá, hogy most már teljesen visszajöttem ebbe a világba. Ez ismét nagy taruma volt, de továbbra sem félek, hanem hiszek és bízok abban, hogy amint megígérték nekem, soha nem leszek egyedül … és így is van …
Ez a halál közeli élmény (vagy ahogy én szeretem nevezni: Örök Élet Élmény) a diadalnak és a megilletődésnek mély érzését hagyta bennem. És azt is megtanultam, hogy a félelem nem egy természetes hanem egy tanult állapot, amely nincs kapcsolatban a lélek énjével. A szeretet az uralkodó erő minden időben, függgetlenül attól, miképp tűnnek fel a dolgok a dualitásnak és illúziónak ebben a világában. Ez csak egy hologram - amelyet a kollektív tudat teremt - a növekedés és az evolúció kedvéért. Ilymódon, amit a Túloldalon láttam, az számomra egy különleges lehetőség volt a tapasztalatszerzésre … és tudom - teljes bizonyossággal - hogy minden úgy történik, ahogy annak történnie kell. … és minden élő lény végső sorsa az, hogy visszatérjen a Forráshoz, a Fénybe, amely Tiszta Szeretet.
vagy ha nem akkor...?
