[​IMG]

Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Én is a Valóság néha köszönőviszonyban sem vagyunk, ellenben én és az Álomvilág nagyon is imádjuk egymást. Szinte már a rajongásig. Azért olykor sikerül megváltanom a világot. ;)Ez igazából annyit jelent, hogy kimásztatom magam (vagy kimásztat az őrangyalkám) a kulimázból, amibe belemásztattam magam nem teljes odafigyeléseim miatt.

    Tudjátok, én azok közé a nagyon szerencsés emberek közé tartozom, legföbbképp azért, mert el is hiszem, hogy az vagyok. Van egy jó családom, vannak barátaim is és sok érdekes dolgot úszok meg.
    Kicsit sérült is vagyok a lelkemben, de ez gyógyítható, csak idő kell neki. Pontosabban nekem.

    Tanítónő akarok lenni, de néha, amikor leülök a barátaim mellé, olyan kisgyerek válik belőlem, hogy nem tudom megérteni, egyáltalán hogy éltem túl eddig a világot, nem hogy még mások életét is a kezembe fogni. Pedig én és a gyerekek imádjuk egymást. Vannak, akik emiatt is szégyellnek, mert ha meglátok néhány kicsit valahol, rájuk mosolygok és köszönök nekik. El nem hinnétek, de tényleg 98%-ban visszamosolyognak rám és örülnek, olyankor pedig az én egész bensőm is átmelegszik.

    Sokszor kételkedem magamban. Ez kívülről nem látszik, mert általában olyan nyugalommal tudom mondani az engem kétségbeejtő dolgokat, hogy még én is megijedek, hogy az csak olyan egyszerű lenne?
    Tegnap együtt utaztam egy tankörtársammal és nem tudtam neki elmagyarázni, mitől vagyok más mint a többiek és hogy igazából miért nem találom a helyem. Megkérdezte tőlem, hogy lehet-e, nem voltam felkészülve még az egyetemre. Nem tudom... Annyira vágytam oda és olyan ijesztő a csalódás... Önmagamban... Talán tényleg nem álltam rá készen. De valóban ilyen egyszerű lenne az egész?
    Eldobni az életedből két évet, tényleg... Ennyi?

    Mint mondtam, Én és a Valóság néha csak köszönőviszonyban vagyunk, de leginkább csupán kételkedve nézünk egymás szemébe. Más vagyok, mint Ő és Ő más, mint én. Nem tudom, miért hiszi, hogy nem élhetünk egymás mellett békességben anélkül, hogy megpróbálna engem leegyszerűsíteni és átírni azzá, aki nem vagyok. Nem értem és nem tudom őt felrázni ebből... Mert bárhová megyek, bárhová menekülök előle, mindig megtalál és újra és újra megpróbálja, de így csak összetör... Tudjátok, nem akarok semmi túl nagyot a világtól, mármint az írói karrieremen kívül. Én csak csodákat szeretnék, mosolyokat, boldogságot és azt, hogy elfogadjanak. Miértek nélkül, kinevetés nélkül és anélkül, hogy azt mondaná, nem vagyok erre, meg arra sem képes.

    Héj, Valóság! Tudod, mit? Hagyjuk egymást békén.
  2. Gondoltam egyet. Aztán még egyet és még sokat. Tulajdonképpen van saját blogom, de unatkoztam és kérdésekre kerestem választ, úgyhogy úgy döntettem, akár gondolatokat is firkálgathatok. Abból nekem úgyis mindig sok van. Némelyik frappáns, némelyiket pedig bármeddig is fejtegetem, nem tud eléggé kifejező lenni.

    Na mindegy. Szóval játszottam. Színekkel, amiket az új avataromhoz alakítgattam. Magamban mosolyogtam a bugyuta színválasztésaimon, dehát mostanra már bevallottan szeretem a rózsaszínt, szóval nincs miért szégyenkeznem. Ó, jut eszembe, lány vagyok. Ezt sokan félreértik a nevem miatt, úgyhogy talán ezért is jó még ez a blog, ugyanis olyan igazi kislányos habcsóklak lett.
    Nekem azért tetszik... Ugye nem baj? ^^"""