Gondolataim
Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. [​IMG]


    Lilák, lilák, lilák a fák.
    Fehér, fehér, fehér a csend.
    Anyám te föld, beszélj, beszélj, beszélj,
    apám te szél, szeress, szeress, szeress!

    Világoszöld fohászkodás szorult belém.

    Eressz, eressz te görcsös ér,
    a fák ma, mind jövendölés!
    Ha még ölelsz, szoríts, szoríts, ha bírsz,
    erőm anyám a föld, apám a szél.

    Lilák, lilák az orgonák, fehér a fény.




    (A festmény Hegyesi Katinka Fölanyája)
    Oriana és lelkes.miklos kedveli ezt.
  2. [​IMG]



    tekervények nehéz rögeiben
    őrzöm a pára-létet
    nem látlak
    de minden ébredéskor
    leheleteidből
    újra felépítenélek

    egyszer felhő voltam
    szélesre nyújtózott
    de csak álom
    megszámlálhatatlan
    vízcseppé vált benne
    minden ónosságom​

    szürke réteg voltam
    áttört árnyék
    majd lettem eső este
    beivott a föld
    egyedül fázom
    legyél harmattá
    és ülj mellém reggelre




  3. [​IMG]


    Milyen sokszor halljuk hogy nincs rá időm, vagy azt, hogy majd megcsinálom ha az időm engedi. Van egy mondat amit sokszor sokan emlegetnek: mindenkinek arra van ideje amire akarja. Ezt a mondatot én sem értettem nagyon sokáig. Furcsán néztem kifelé magamból, a másikra ha ezt mondta nekem, azon gondolkodva honnan jön, mit akar, nem látja hogy az idő kevés?

    Aztán alakultam, átformálódtam, mert olyan helyzetek teremtődtek az életemben, amik megkövetelték ezt a változást. Minden ember életében bekövetkezik az az esemény, amitől szinte mindannyian tartanak is, hogy egyszercsak már kevés az idő. Kevés az idő mindannak a feladatnak a végrehajtásához amit addig folyamatosan végeztek…

    … pedig azoknak az elvégzett feladatoknak a végén ott van a megelégedettség.De nincs ott! Esetleg csak egy kicsi adag van ott belőle, ami arra ösztönzi az embert, hogy még akarjon. Még. Még! Mint a kábítószerfüggők.
    Folyamatosan meg akarunk felelni. Meg akarunk felelni az önmagunk számára felállított követelményrendszernek. De honnan vettük ezt a követelményrendszert?

    Hogy honnan? A társadalom egészéből merítünk ötleteket, mások számára kedvező változást eredményező tevékenységek forgatókönyvét másoljuk át a saját életünkbe. Ezekbe a kölcsönvett sémákba azonban mi nem mindig férünk bele, mert annyira szeretnénk előrébb jutni az élet ranglétráján, a vélt úton, hogy az egyik legfontosabb szereplőre, önmagunkra nem marad elég időnk. És ha önmagunkra, az önmagunkkal való jó kapcsolat kiépítésére, fenntartására, ápolására nem marad időnk, akkor szenvedni fogunk. És velünk fognak szenvedni mindazok akikért, akik miatt tesszük a dolgainkat. Ha csak önmagunkért, akkor az önmagunk fog szenvedni.

    Az emberek többsége beleragad ebbe az élethelyzetbe. Hívhatjuk úgy is ezt a helyzetet, hogy mókuskerék. Szegény mókus!: gondolják sokan. Nagy vehemenciával kezd el futni a kerék belsejében, boldogan, azután olyannyira mozgásba hozza a szerkezet forgását hogy már esélye sincs kiugrani belőle. Futni kell, mert a kerék lendülete nem engedi meg a megállást. Nem tudom, hogy a mókusok kiesnek-e a kerékből, vagy inkább lassítanak, de az emberek többsége nem lassít.

    Az egyén kiesik. Kiesik ha a teste vagy az elméje nem bírja már a pörgést és az állandó megfelelési kényszert. Hiába mondogatjuk, hogy önmagunknak akarunk megfelelni, amíg a többiekhez hasonlóan futunk ugyanolyan kerékben, csak másoknak akarunk, tudunk megfelelni.

    Nincs is semmi gond a társadalmi szabályrendszerekkel, hiszen azok adnak egy élhető keretet a társas együttélésnek. Ezért vannak az írott és íratlan törvények és szabályok. De az egyén életútját nem segíti semmiféle használati utasítás sem. Mindenki saját maga írja, alakítja azt. Többnyire fontos kérdésekben a legtudatlanabbul.

    Persze a többségnek szerencsére mérvadóak a törvényeink, de a szellem, elme, életút törvényeit sehol sem tanítják. Nincs térkép az élethez. Mások térképei alapján tájékozódunk. Az okos ember a másik rossz útjából tanul, a buta a sajátjáéból sem…

    Nem fogalmaznék ennyire sarkalatosan, mert mindenki a saját lejárandóját járja, és van szabad választása az elágazásoknál az irány kiválasztásakor. Nincs rossz út, csak hozzáállás.
    Vannak akit megijeszt ez a választási lehetőség. Ők általában leülnek és keseregnek, vagy dühösen visszafordulnak. És vannak akik tovább indulnak valamerre…

    … és vannak akiket maga az élet dob rá a továbbhaladás útjára, méghozzá nehézségekkel, sorscsapásokkal. Ez mind az Út része. Nem ettől lehet, kell boldogabbnak lenni, csak muszáj átélni, megélni, feldolgozni, mert ezeken a veszélyes kereszteződéseken keresztül vezet tovább.

    Az idő nem segít a továbbhaladásban. Természetesen a mért idő törvényeit nem lehet (még) megváltoztatni. Hiába is szeretnénk a tojást tíz másodperc alatt keményre főzni, de a saját relatív, másokhoz viszonyított időnknek a jellemzőit, határait ki lehet tolni. Ehhez azonban az elménkben berögzült idő fogalmát kell megváltoztatnunk. Nem időt kell élnünk, hanem helyzeteket. Nem az idő törvényszerűségeire kell koncentrálnunk, hanem a helyzetek törvényszerűségeire. Ha ez sikerül, azon kaphatjuk magunkat, hogy néha-néha kiiktatódik az idő, mint a tevékenységeinket addig alapvetően meghatározó tényező. Ha például tojást főzünk, és éppen egy menetrendszerinti buszjárat elérése vagy lekésése a tét, érdekes módon olyan nagyon nehezen fő meg az a tojás. De ha ugyanezt a tevékenységet, azaz jelen esetben mint helyzetet egy olyan reggelen kezdjük el, amikor nem lényeges valahol ott lenni megadott helyen és időben, azon kaphatjuk magunkat, ha nem figyeltünk az óra mutatóira, hogy már nem is tudjuk mikor kellene készen lenni a tojásnak. Már csak azt érzékeljük hogy fő egy ideje, tehát biztosan jó is.

    … ha mégsem, hát finom lesz az lágyan is, vagy készíthetünk belőle mást, esetleg kidobhatjuk. Az ok nagyon egyszerű. Az ok maga a helyzet, mint a kvantumelméletek egyik legismertebb gondolatkísérleténél, annál a bizonyos Schrödingeri macskásnál, ahol csak akkor derül ki hogy egy dobozba zárt macska él-e vagy sem, ha kinyitjuk a dobozt. Az elmélet szerint egyszerre van jelen a halott macska és az élő macska hullámfüggvénye a doboz kinyitásáig.

    Mit is mond ez a macskás elmélet? Csupán csak annyit, hogy minden részecske várakozó pozícióban van. Arra vár, hogy valaki megfigyelje. Mert ha valaki végre veszi a fáradságot hogy megfigyelje, majd akkor, és csakis akkor kerül valamilyen állapotba. Persze ezt a tételt sokan támadják. Az értelmezésére három féle magyarázat létezik.

    Az egyik, hogy lennie kell egy megfigyelőnek, aki mindenre figyel és ezzel tudatosan befolyásolja az események történését. Itt felmerül Isten létezésének a bizonyíthatósága, mint aki Mindent megfigyel. Egy másik elmélet szerint végtelen számú kvantumvilág létezik útelágazásokkal, ahol az egyik úton elpusztul a dobozba zárt macska, egy másikon pedig nem.
    Van egy harmadik nézet is, amely a mai racionális világban a hitetlenek legfőbb kapaszkodója. Ez így hangzik: ha a dobozt csak kamerával figyelik meg, és a kamera mögött az adott pillanatban nem figyel senki, akkor senki sem befolyásolja a részecske elmozdulását, tehát nincs megfigyelő, nincs befolyásoló, senki sem akarja elérni, hogy az a bizonyos részecske valamilyen irányba elmozduljon. Dehogynem! Isten minden kamerát, minden eseményt, történést egyszerre figyel, amivel befolyásol, csak nekünk erre nincs rálátásunk. Nem vagyunk abban a helyzetben, tehát Istent nem tudjuk megfigyelni, ezért befolyásolni sem, de az életünk helyzeteit igen.

    Pusztán azzal, hogy tudatosan szemléljük a megteremtődött helyzeteinket, és elsődlegesen ezeket a helyzeteket, nem pedig az ezekre a helyzetekre szánt időt. Mert ha az idő a megfigyelt tényező, akkor az kezd el megfigyelt részecske lenni az életben, és vagy lesz, vagy nem lesz elég belőle a jó életút helyzeteinek megélésére. Isten a változásba helyezte bele a változtatás lehetőségét, hogy a változtatás hozza el a változást.
    Szeretem Isten humorérzékét.
  4. [​IMG]


    oszlop vagyok
    ég a földdel
    bennem összeér
    vastagodom
    mint szemöldököd
    hallgatásaid fölött
    és az elmémből
    kifoszló imák
    maradtam
    ez az élet is
    elfogy egyszer
    cseppenként
    mint a
    szél-szagú fák
    ágai közé feszült
    állandóság




    Oriana és lelkes.miklos kedveli ezt.



  5. [​IMG]


    Szép, verőfényes napsütötte tájon vezet keresztül az Út. A virágok mosolyognak, a fák levelei énekelnek a végtelen örök harmóniájában, a fűszálak táncolnak miközben madarak boldog árnyéka vetül a hullámzó levegőn keresztül az útra. Valahonnan a távolból egy vízesés moraja sejlik fel, fölötte a felhők lassú táncmozdulatokkat évődnek a Nappal. A szél apró, szinte alig látható érintéseivel cirógatja a Mindenséget.

    A kékek kékebbek a kékeknél, a zöldek zöldebbek a legszebb zöldnél: valami megfejthetetlen, tökéletes szépségben virágzik a fény minden árnyalata. Minden vibrál, lüktet, apró, elképzelhetetlenül gyönyörű formákká összerendeződve. A közeli nem közeli, a távoli már nem távoli, csak egyszerűen összefonódnak és együtt pulzálnak. Egyszerre mindez láthatóvá válik, amit átjár a megnyugtató Minden miközben szétfeszíti és körülölelve összetartja egyszerre az egészet.

    Hogy te hogyan látod ezt attól függ mennyit vagy képes mindebből meglátni. A szem az szem, mindegy hogy a tiéd vagy bárki másé. Mindegyik ugyanúgy működik, ha nem sérült.

    A vakoknak is vannak belső képeik, de ők nem hagyatkozhatnak a szem által továbbított vizuális információkra. Az elme az ami valóban lát, mert az elme értelmez. Az elme csak a saját valóságán keresztül képes értelmes képekké, információkká alakítani a beérkező érzeteket, és csak azt képes értelmezni, amire megtanították.

    Az elme érzékeli a képeket, hangokat, érzelmeket, különbséget tud tenni jó és rossz között, helyes és helytelen között, mint ahogyan szenvedés és megelégedettség között is. Csak az az elme él vakon amitől elzárják a fényt, és mint az egészséges szem, ha hosszan sötétségbe kényszerül, elfelejt látni.
    És ha elfelejt látni, csak azt képes érzékelni, hogy az élet egyre csak nehézségeket produkál. De ha nem látsz, és félsz, az csak azért van, mert elzárták előled a helyes értelmezés fényét, hogy ne legyen alkalmad gondolkodni magasabb összefüggéseken, csak a problémáidon.

    A sötét oldal mindent elkövet, hogy ne haladj tovább. Kísérteni kezd, hogy erősebben félj, mert nem akarja elveszíteni a hatalmát fölötted. Olyan változatos a fegyvertára, hogy sokan ennek az elmebéli sötétségnek a csapdájába esnek.

    Szép a magyar nyelv: azt mondja ördögi kör. Minél több a félelmed, annál több félelem tud az elmédbe ragadni. Hiába keresel, kutatsz (kiutat, megoldást) - és mivel a fény még el van zárva előled az elméd vaksága miatt - még nagyobb félelmek helyét teremted meg az elmédben, miközben szépen lassan másokat is megtanítasz egyre jobban félni. Így zárul be a kör.

    Jobb, ha "látod" mi történik körülötted. A félelem nem az ember veleszületett sajátja, csak egy tanult és folyamatosan - a külvilágból - megerősített viselkedési forma.

    Csak egy eszköz. A gonosz eszköze.
  6. [​IMG]

    ki vagyok én: láthatod
    nem tudom; nem vagyok jó
    és nem vagyok valami
    vétkem mit temethetnék
    az egyetlen fél-létben
    nem vagyok élő, de holt
    sem vagyok, sok magányom
    mégis szavakba fagyott
    nem vagyok út, utazó​
    sem, és még nem vagyok kép
    de hang sem, sem az illat
    de anyagtalanság sem
    lehetek, mert test-szívem
    minden napján megreped
    és ahogyan szétszakad
    milliárdnyi lét-atom
    hasadásában magam
    neked felmutathatom

    látod síneken futunk
    holt-sötét-vágányokon
    felejtett utak szava
    vagyunk​
  7. kommunikacio_shutterstock_48423133.jpg

    A tudatosság fogalma ma a divatos, sőt a nagyon divatos fogalomkörbe tartozik. Csakhogy van ezzel egy kis probléma. A tudatosság szó lassan elértéktelenedik attól, hogy minden létező médium kihasználja. Szándékosan használom ezt a szót: kihasználás. A szó ebben elveszíti valódi jelentéstartalmát és átalakul.

    Jelen esetben a tudatosság, mint fogalom, mémmé alakul, és a mémmé alakulással egy időben elveszíti valódi jelentéstartalmát. Már nem a tudatosság belső, békés útjára térés a cél, hanem egy csoporthoz tartozni, a többiekhez: úgy élni, szórakozni, ugyanazt vásárolni, használni.

    A mémek vírusként viselkedő, agyról agyra terjedő fogalmak. Többségük megnehezíti az emberi élet letisztulását, az igazi önvaló megjelenését, mivel a valódi, tartalmas és boldog élethez nem szükségesek, inkább energia és gondolatrablók, amelyek megakadályozzák az egyén életfeladatainak megvalósítását.

    Minden mém egy kulturális információs csomag. Mém a dallam, a divat, a siker, a vallás, a nagy autó, a jó állás, a gazdagság. A mémek vágyat generálnak, és az emberek a vágyaik beteljesítéséért dolgoznak, harcolnak, vagy feláldoznak minden egyebet. A leggyakoribb életút ma egy folyamatos vágyakozás az újabb és újabb mémek után. De a mémek nem lehetnek univerzálisak, hiszen minden ember más. Mindenkinek más a genetikai determináltsága, más kell legyen az életútja.

    Hogyan is tudnál kilépni a kollektív időből, ha folyamatosan a társadalmat fertőző mémek után vágyakozol, és meg is teszel mindent a vágyaid eléréséért?

    Az emberi génállomány meghatározza magának az embernek a fizikai összességét, amelyből majd élete folyamán kinevelődik egy cselekvő, érző, gondolkodó lény. De nem a gének határozzák meg az embert, mint összetett egészt, hanem az ember határozza meg önmagát. Vannak akik egész életükben képtelenek a valódi önmeghatározásra, mivel folyamatosan csak mások szemén keresztül hajlandóak önmagukra tekinteni. Ezek az emberek kizárólag mások cselekedeteinek, gondolatainak, érzéseinek, mémjeinek tükrében képesek a saját életüket definiálni.

    Minden ember boldogtalan?

    Igen. (Ez a mémek túlélési taktikája.) Van aki időben (néha, gyakran, akkor amikor nem vagy velem, stb),, van aki térben (távol, ott ahol nem figyelnek rám, stb), van aki mennyiségileg (kicsit, nagyon,stb ) és van aki okkal; van aki ok nélkül, és vannak akik határtalanul, és létezik még számtalan kategória és ezek variánsai.

    Ezért a mémek okolhatók. Mindenkinek csak a saját, valódi motivációja alapján kellene bejárnia életútjait, de amíg nem tud kilépni a kollektív időből, térből, mémek fertőzöttségéből, nem fog tudatára ébredni, hogy mit is akar ő, mint egyszeri és megismételhetetlen létező.



    A tudatosság tehát nem a másoktól átvett mém kell hogy legyen, hanem az ember képessége a számára káros vagy jelentéktelen mémek elutasítására és a fejlődését, boldoggá, megelégedetté válását szolgáló gondolatok, érzések, kapcsolatok és cselekedetek megteremtésére.
  8. [​IMG]

    Bármit is mondanék, mindent az idő linealitásának függvényében szemlélnél, ezért nem mondhatok semmit. Nem mondhatok semmit addig a percig, amíg hajlandó nem leszel levetni az időben való gondolkodást. Képes vagy rá, hiszen az önvalód azt súgja neked, hogy igazam van. Ez a perc nem fog elérkezni, pedig most olvasod a szavaimat, mégis elmúlt. Elmúlt, mint minden gondolatod, érzésed, jó vagy rossz cselekedeted, amik még meg sem történtek.

    Ülj le, állj fel, aludj vagy igyál egy pohár vizet! Mindegy mit csinálsz. Csak az fontos amit csinálsz. Csak az fontos, hogy Te csinálod. Csak az fontos, hogy nem fontos semmi, csakis kizárólag az, amit te fontosnak tartasz. Ha az időt tartod fontosnak, az lesz az életednek a legkritikusabb területe. Miért ragaszkodsz ennyire hozzá? Megteremtheted a saját, szubjektív idődet. Azt a saját, csak rád jellemző időt ami csak a tiéd. Ami nem alkalmazkodik mások igényeihez, csak a te, saját igényeidhez.

    Olyan ez mint az utazás. Szeretnél eljutni B-be. Ha a kollektív időben utazol, talán soha nem fogsz odaérni, vagy csak nagyon későn. A B-be eljutás egy örökké tartó vágy marad csupán, ami A-ban téged boldogtalanná tesz. Teremtsd hát meg a saját idődet, és legyen időd végre önmagadra!

    Akkor, és csakis akkor fogod megérteni, hogy már B-ben vagy, pedig mindig A-ban voltál; hogy minden egyszerre létezik, és Te is ennek a minden egyszerre létezőnek a része vagy, pontosabban egy olyan része, amely rendelkezik az egész tudatával. Ugyanakkor Te magad is az az egész leszel, amely rendelkezik a rész tapasztalataival.

    Én csak csendben kérdezem meg: Elindulsz?
    Furesz Tibor, pipi4 és evapatocs kedveli ezt.


  9. Hozzászokom egyszer én is,
    ha a mellkasomba gyűrt imák
    bent rekednek, bent is halnak,
    köszvényes ujjaim össze
    hiába kulcsolom.​

    Hozzászokom egyszer. Én is,
    mint mások. A némán könyörgő
    litániák börtönében tán'
    ragadnak angyal-tollak
    szurkos múltamon.

    Hozzászokom. Egyszer én is.
    Mikor a tükörből majd ránc-álarc
    kiált vissza rám, mögötte lelkem is
    csak elült porvihar, akkor elhiszem
    hogy én is hozzászokom.