Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. [​IMG]
    A biztonsági őr lábát feltéve az asztalra éppen az Avatart nézte DVD lemezről, amikor Kollega bejelentkezett, és tájékoztatta őt arról, hogy minden a legnagyobb rendben van, ezzel el is tűnt az éjszakában. Hősünk csak lagymatag kézbillentéssel nyugtázta a jelentést, és újra elmerült a navik szövenyésen rejtélyes világába. Aki fennakadna azon, hogy micsoda helytelenség ez: szolgálatban filmet nézni, az gyorsan revidiálja ebbéli nézetét: tévéje, DVD lejátszója van a kiccsákónak, a filmet kedvenc haverja adta kölcsön szigorúan egy napra, délelőtt kapálni kellett, délután a csirkeólat megerősíteni, hát mikor nézhette volna meg ez a szerencsétlen azt a filmet, ha nem éjjel a szolgálatban?!
    [​IMG]
    A kocsiba meg belefért a tévé is, a lejátszó is, nem is tudom, mit kell itt annyit problémázni ilyen pofon egyszerű dolgon.

    Már éppen a hatalmas sárkányt zabolázta meg a film főhőse, amikor a biztonsági őr legnagyobb döbbenetére kinyílt az ajtó. Tátva maradt szájjal nézett a belépőre, aki azonnal támadásba lendült:
    - Mit képzel maga! Szolgálatban járőrözés helyett tévézni!! Ki van rúgva!
    Az őr mintha nem is hallotta volna, hogy mit mondott az illető, szórakozottan megjegyezte:
    - Kollegával nem találkozott?
    - Milyen kollégával? Milyen kollégával?!! Én vagyok itt az igazgató, és csak egy ember foglalkoztatására adtam engedélyt!
    - Értem én - felelte nyugodtan a biztonsági őr, aki továbbra sem vette le a lábát az asztalról és a fél szemét a filmről -, de tényleg nem találkozott Kollegával?
    - Álljon fel, ha velem beszél! - paprikázódott tovább az igazgató, - és vegye tudomásul...
    - Ember - nézett rá végre teljesen az őr az igazgatóra, miközben felállt - én azt mondom magának, hogy ne kiabáljon velem, sőt, beszéljen nagyon szépen, és halkan - ugyanis úgy hallom, jön Kollega...
    .... és megfogta a csendesen hörgő, hatalmas eb nyakörvét, hogy ül a kutya, nem bántja ezt a barmot, akit - igazgató ide, vagy oda - szépen ki kell kérdezni, hogy hogyan is tudott ide bejönni anélkül, hogy Kollega kezelésbe vette volna, mert ahol ő bejött, akkor azon az úton más is be tud jönni....
    Pálfi.Marcsi, Kaszazsu és Muciparipa kedveli ezt.
  2. [​IMG]
    A nyolcvanas évek közepén kerültem el faluról Budapestre. Apám többször is eljött hozzánk (mint csóró városiakhoz, akiknek se kertje, se jószága), és sohasem üres kézzel. Hol egy disznót varázsolt fel a mélyhűtőnkbe, hol krumplival, hagymával, szemes babbal együtt állt az ajtónk előtt, hogy "meggyöttem, kislyányom, pakojjá' csak ki". Amíg ő élt, addig nekem füstölt sonkára, tojásra [​IMG]gondom nem volt húsvét táján.
    Ilyenkor (is) a tenyerünkön hordtuk, és minden óhaját lestük, teljesítettük.

    Apám piacra kívánkozott, hogy megnézhesse, mi mennyi "ebbe a nagy Pestbe". Javában nézelődtek, amikor apám felfedezett egy húsvéti tojásárust, aki szebbnél szebbre cifrázott tojásokat árult. Apám gondolta, meglep vele, hiszen úgysem hozott "semmit" sem nekem (az ő értelmezésében a hatalmas füstölt sonka, házi disznóságok, 100 tojás semmi sem, hiszen az "csak úgy van" egy falusi háznál). Oda is oldalazott az eladóhoz:
    [​IMG]- Mennyiért adja darabját?
    - 10 forint - felelte az árus. Apám már guberálta is kifelé a zsebéből a pénzt, hogy akkor adjon neki vagy öt darabot. Nem elfelejteni, hogy akkoriban egy tyúktojás ára 1-2 forint volt! Menetközben gyanút fogott:
    - Oszt' mibül van ez a tojás? - firtatta csendesen.
    - Miből, miből, hát főtt tojás!
    Apám felháborodása nem ismert határt:
    - Megvesztél?! 10 forintot egy főtt tojásért? Iszen most hoztam 100 darabot, annyit főz belüle a lyányom, amennyit akar... - és ezzel megvetően köpött egyet, miközben viharos gyorsasággal visszalökte a zsebébe a pénzt. Mondjam, hogy neki értéket a cifrázás nem jelentett? Mondom.

    A következő történet itallal kapcsolatos. Az Erzsébet-híd környékén császkáltak, igen kitikkadtan, amikor apám a híd lábánál felfedezett egy olyan helyet, ahol korsókból itták a sárga színű lét. Apámnál a korsó és a sárga szín egyenlő volt a sörrel.
    - Mán ide bemegyünk fijam - vezényelt a férjemnek, aki csendes somolygással követte, hogy de be ám, papa. Misi leállította őt egy talponálló asztalnál, ő pedig elindult kikérni, és fizetni a két nagykorsónyi italt. Hamar meg is érkezett vele, odanyújtotta apámnak, hogy akkor fenékig, papa! Apám irtóztatóan szomjas volt már, felemelte a korsót, nagyot húzott belőle... észre sem vette, hogy a veje nem emeli a szájához az italt, hanem kirobbanásra kész nevetéssel várja a hatást - ami nem maradt el. Apám nyeldeklője megállt félúton, kiköpte a gyógyvizet (mert az volt), és sorozatos krahácsolások közepette piszkolta Misit:
    [​IMG]- Hát ez meg mija zisten', fijam? - és közben szörnyen forgatta a szemeit. - Büdös is, söríze sincs, hova hoztál te égetnivaló?
    Misi a nyerítéstől alig bírt rámutatni ama tényre, hogy nem én, te akartál ide bejönni, hát hogy is mondhattam volna ellent neked... Mert a híd lábánál bizony gyógyvíz áruda volt (és ezt a férjem tudta).

    Az utolsó történet is ezen a napon esett meg. Találtak aztán olyan helyet, ahol valódi sör kellette magát a megfáradt látogatóknak - alaposan be is nyakaltak belőle, majd hazaindultak gyalog, hiszen már nem volt messze a lakásunk onnan. Igen ám, de apámnak vizelési ingere támadt útközben, saját fogalmazása szerint:
    - Ájjunk mán' meg fiam, pössenthetnék.
    Misi hiába kapacitálta, hogy 5 perc és otthon vagyunk, apám csak befordult egy udvarra, neki a bokornak, és adjál neki. A férjem kinn maradt, de hallótávolságban, amikor is a következő párbeszéd bontakozott ki:
    - Mit képzel maga, itt vizelni, nem szégyelli magát?! Piszkos csavargó! - hajolt ki az ablakon egy éltes matróna apám felé. Apám a legnagyobb lelkinyugalommal (továbbra is háttal neki) folytatta tovább a megkezdett dolgát, miközben a válla fölött rásandított az asszonyra:
    - Hallod, még megijedtem tűlled! Olyan rusnya vagy, mint zsidó templomban az utálatos kép. Ne kárájjá' mán, hát befejezem, oszt' megyek én innen - ezzel elrakta a szerszámát, és lassú, kimért léptekkel elmasírozott az óbégató asszony előtt... Még kinn az utcán is dohogott:
    - Nézzed mán, fijam, ezt a mocskos vénasszonyt! Majd pont az őmiatta fogom magam összehugyozni...
    Pálfi.Marcsi és roszkaa kedveli ezt.
  3. [​IMG]
    Fél évszázada is már annak, amikor a halottakat háztól temették – innen datálódik ez a történet.

    Szereplői mára már idős, vagy régen meghalt emberek, akik hittek abban, hogy a halál ugyanúgy hozzátartozik az élethez, mint a születés, mint egy jó vacsora, s meggyőződéssel vallották, hogy a humor - legyen az szelíd, akár a simogatás, vagy vaskos, mintha husánggal csapnának hókon - , a humor mindig, minden élethelyzetben átsegít az egyébként elviselhetetlenen.


    Egyik napon a szomszédunkban lakó körülményes ünnepélyességgel átbaktatott apámhoz, az utcaportál felől (ami azért is roppant furcsa volt, mert a két szomszéd eleddig a kerten keresztül lépett át egymáshoz egy pofa borra, meszely pálinkára, vagy csak úgy, egy jó szóra). Ennek a körülményességnek oka volt: meghalt Miklós anyja, apámat pedig sírásónak kérte fel, amit a kerten átlépve egyszerűen lehetetlen volt megtenni.

    A két férfi komolyan kezet fogott, fölös beszéd nélkül, néhány szóval értették meg egymást:
    - Meghalt?
    - Meg.
    - Isten nyugosztalja.


    Itt rövid párbeszéd bontakozott ki az elhunyt jó szokásairól, hogy szép élete volt, hogy tulajdonképpen ideje volt meghalnia, hiszen hosszú életet megélt. A falusi emberek nem érzelgősködnek, nevén nevezik a dolgokat, kimondják a fehérre, hogy fehér, a feketére, hogy fekete, s ha ez rosszul esik némely városból szalajtott betelepülőnek, nemes egyszerűséggel nem foglalkoznak vele, mint ahogy a városi ember összetett színeivel sem tud – de nem is akar mit kezdeni a falu világos beszédéhez szokott ember.


    Nos, tehát apámat elhívták sírásónak. A sírásáshoz szükséges kellékek, mint ásók, lapátok és megfelelő mennyiségű alkoholféleségek biztosítása megtörtént, a brigád (az elhunyt fia által felkért emberek) kivonult a temetőbe, megtenni a halott eltakarításához szükséges utolsó lépéseket (eltakarítás: ne botránkozz meg rajta, olvasóm, bevett kifejezés erre a tevékenységre arrafelé).

    Olyan laza szerkezetű talajon jelölték az idős asszony sírhelyét, amely ásása során többször is beomlott. Apám erősen vakargatta a mici sapka alatt a fejét, majd odanyilatkozott, hogy módszert kell váltaniuk az ásás során. Összeültek kupaktanács tartása céljából, majd eldöntötték, hogyan is tovább. Igen ám, de a sír megbecsült kiásása a tervezettnél tovább tartott, a maligánfokkal rendelkező folyadékfélék viszont erős fogyást mutattak, s minden két éves gyerek tudja arrafelé, hogy ilyen komoly, felelősségteljes munkát nem lehet alkoholos ital nélkül elvégezni. Nos, mindenki kifordította zsebeit, megszámoltatott a náluk lévő összeg, majd némi fejszámolás után egyeztetés történt, hogy mire is elegendő az elegendő. A legidősebb szomszédot kijelölték, hogy teljes fegyverzetét vesse be Papp Pistánál (a kocsmárosnál) a minél több pia kicsikarása céljából (egyszóval: a mennyiség alku tárgyát képezhette akkoriban még).


    Józsi bácsi tehát elindult az italért, apámék meg új metodika szerint ismételten elmélyítették a gödröt, amely Mari néni földi maradványait hivatott elrejteni a kíváncsi világ elől. Jóska bácsi közben megérkezett az áhított nedűvel, megállt a sír szélén, felemelte a kezében tartott üveget, amelyben jól láthatóan bor lötyögött, majd harsányan felkiáltott:
    - Itt aaááááááááááááááááá…. – és ezzel megindult a föld alatta, ő be a kiásott sírba.

    Na, ennek fele sem tréfa, rettent meg apám, majd, miután azt egyetlen másodperc alatt felmérte, hogy Józsi bácsit elkapnia késő, a bor után kapott, teljes sikerrel (na meg Józsi bácsi nagy darab, őt hamar ki lehet kaparni a föld alól, de a boros üveget?! meg aztán ki is folyhatik a drága itóka, vagy összetörhetik az üveg... meg egyéb ilyen tragédiák fordulhatnak elő a szomjas emberrel). Bor apám kezében, Józsi bácsi a sírban, aztán valahogy csak kikaparták a föld szorító öleléséből őt is (jó 27 évre még sikerült elodáznia a sír és benne fekvés kontra szabvány állapot közötti abszolút kapcsolatot). Villámtempóban ismételten kiszórták a földet a gödörből, s már meg is érkezett a gyászmenet az idős hölgy földi maradványait rejtő koporsóval, papostól, zokogó rokonokkal, ismerősökkel körül véve.


    Aki vett már részt görög katolikus szertartás szerint történő temetésen, az tudja, hogy a többi felekezethez képest a szokásosnál lényegesen több ideig tart a ravatalozóban, de a sír mellett is a pap liturgiája, éneklés és egyéb, a szertartással járó formaságok véghez vitele.


    Tehát: a pap csak mondta a magáét, a rokonság csak izgett-mozgott, a sírba meg szépen, apránként kezdett a föld bedoblani. Szegény apám erősen aggódó arckifejezéssel vizslatta a guruló göröngyöket, a pap véget érni nem akaró beszédét, a rokonság sír szélén tipródó egyedeit, nyelt egyet, nyelt kettőt, megvárta, amíg a pap levegőt vett, nevezetes mici sapkáját megbökve a következő szózatot intézte (igaz, fojtott hangon) a celebráló paphoz:

    - "Hallja, tegyük mán’ bele a sírba azt a koporsót, oszt’ majd folytathassa’ utána amit kő', de ha ez a nyomorult gödör még eccer' beomlik, éngem nem érdekel, én hazamenyek'; osztán tűllem' akár maga is kihányhassa…"

    A pap elvörösödött, majd intett a segédeknek, hogy eresszék le a sírba a koporsót. A rokonok, akik eddig szipákolva nyomkodták a zsebkendőiket az arcukhoz, most – szégyen, nem szégyen – a nevetésüket próbálták elrejteni a markuk mögé. Mert azt ugye, mondanom sem kell, hogy - sírgödör beomlása ide vagy oda - apám merész felszólalása meg sem történhetett volna, ha nem áll a háttérben némi alkoholféléségekkel kötött bensőséges ismeretség… mert a pap nagy úr volt ám arra felé akkoriban is...


    Megtörtént, így volt. Ott voltam. Apám már maga is az elköltözöttek birodalmának tagjait gyarapítja, s megvitathatja szegény Mari nénivel, hogyan is merte megzavarni a neki kijáró végtisztesség utolsó akkordjait. Nem féltem az apámat. Mindig sikerült neki kidumálni magát mindenből.
    Pálfi.Marcsi kedveli ezt.
  4. [​IMG]

    Ó, azok a magyarországi hatvanas évek! Amikor még nem volt mindennapos a házaknál a mosógép, és a boltban sem úgy volt, hogy csak úgy leemeled a polcról a száraz tésztát. No és eldobható pelenka? Hol élsz te?

    Ekkor játszódik a történetek nagy része, amit most megosztok veletek.

    Erősen pelenkás korú voltam még, amikor anyámat riasztottam éktelen üvöltéssel, hogy tele a a gatya, valamit csinálnia kell velem, de ha lehet, azonnal. Anyu éppen tésztát gyúrt, sebtiben levette a kötőjét, megtörölte a kezét, és máris felém hajolt, intézkedésre készen. Kicsit gügyögött nekem, tisztába tett, megetetett, és máris csend volt részemről. Visszarakott a kiságyba, meglögybölte a kezét, visszakötötte a kötényét, majd folytatta a tészta gyúrását apám rosszalló pillantásai közepette.

    - Te! - szólalt meg végül apám. - He, figyeljél mán ide! Oszt te azzal a kezeddel csinálod a tésztát, amivel a lyányt raktad tisztába?!
    Anyám nem is értette először, min problémázik szerelmetes ura.
    - Mit mondol? - kérdezett vissza.
    - Hát... az előbb a lyány alól hánytad ki a ganét, most meg ugyanazzal a kezeddel - amivel a szarban nyúlkáltál - gyúrod a tésztát?!
    - Nem láttad, hogy jó alaposan megsikáltam? - háborodott fel anyám, de apám csak kötötte az ebet a karóhoz:
    - De akkor is...
    Anyám elkacagta magát:
    - Nem, Mihálykám, ez nem ugyanaz a kezem. Azt, amivel a kislyányt tisztába tettem, lecsatoltam, amivel meg most gyúrok, felcsatoltam. Sőt, van ünnepre, tűzgyújtásra, moslékkavarásra is egy-egy pár kezem...


    A másik esetben apám ismét háziasszonyi dologba kontárkodott bele. Volt már 20 éves is a kedvenc ingnyakú pulóverje, amely a sok hordástól, mosástól erősen kopásnak adta az anyagát. Apám hümmögött, feljebb lökte a fején a mici sapkát, majd odafordult anyámhoz:


    - Hallod, te nem tudsz jól mosni.
    Anyámnak azonnal felborzolódott a szőr a hátán:
    - Oszt mijjér' nem, te?
    - Hát nézd meg - citálta apám anyám elé az inkriminált ruhadarabot, - teljesen el van kopva a nyaka a sok mosástól.
    - Hagyjad mán - legyintett anyám, - legalább 20 éve hordod, hogyne ment volna tönkre!
    - De nem úgy van az! - horgadt fel apámban a méltatlankodás a leminősített ruhadarab miatt, - hanem úgy van az, hogy te nem tudsz rendesen mosni!
    - Ne idegesíts mán a hülyeségeddel! - csatított anyám. - Húsz éve minden héten mosok rád, most jut eszedbe, hogy nem jól mosok? Oszt', hogy kéne mosnom szerinted?! - kiáltott rá jó mérgesen apámra.
    - Idehallgass - felelte apám, - az ingeknek, pulóvereknek csak a nyakát, meg a csuklójánál az ujját kell kimosni, a többit vízbe sem kell mártani. Én mán megfigyeltem, hogy csak ezek koszolódnak, és ha nem tekergeted folyton az egész ruhát, nem is megy tönkre olyan hamar.
    Anyám egy szót sem szólt tovább, elnémult.
    - Jól van Mihálykám - nyugtatta meg apámat, akkor innentől a te ruháidat így mosom.

    És természetesen továbbra is úgy csinálta dolgát, ahogy ő jónak látta. És nagy összejöveteleken a hallgatóság párás gyönyörűséggel hallgatja, hogy Mudri Mihály szerint (isten nyugosztolja) hogyan is kell helyesen mosni...
    Pálfi.Marcsi kedveli ezt.
  5. [​IMG]

    Áldott emlékű Soltész Jani bácsi volt a szomszédunk gyermekkoromban, aki rettenetes tiszteletével tüntette ki azon vendéglátó egységeket, amelyek a gyökér nevű istentelenül erős, kevésbé szerencsés egyéneknél vakságot előidéző páratlan itókát árusították a piakedvelő nincstelenek legnagyobb megelégedésére. A nedű becsületes nevére nézve pálinka féle volna, ha ezt nem kérné ki magának sikoltva az égetett szesztársadalom. Persze, ezt a vakság meg gyökér közötti összefüggést sosem volt alkalma senkinek sem bizonyítani, egyrészt, mert a pia azonnal eltűnt a kocsma kínálatából, amint ellenőrzés szagú ember közeledett a söntéshez, másrészt pedig a gyökérivók tábora hermetikusan és imbolyogva zárt minden "alaptalan" gyanúsítgatásra: ettül? Vakságot? ETTÜL? Beettél valamit, hogy ilyen hülyeségeket beszélsz??

    A gyökér, mint látható, sűrűn látogatott össznépi intézményekben leledzett, ahová - természetesen - minden valamire való maligánfok kedvelőnek el kellett kocognia. Nos, ha valaki elment otthonról gyökeret inni, akkor annak haza is kellett jönnie előbb-utóbb. Így cselekedett a mi Jani bácsink is, bár még fiatalnak ítélte meg az estét ágy és benne fekvés viszonylatában, de Papp Pista, a kocsmáros este kilenckor kímélet nélkül kiszórta őt harmadmagával. Csak kicsit morogtak, azt is módjával, mert Pistával nem lehetett feleselni: a tenyeres-talpas kocsmáros igen hamar taknyán csúsztatta ki a neveletlen illetőt.
    Hősünk tehát sietősen hazaimbolygott - kocsma mégcsak lenne is nyitva, de jó gyökeret csak Papp Pistánál [​IMG]lehet kapni, így hát befejezettnek nyilvánította a napot intézményesített piaügyileg. Meg hát - vígasztalta magát Jani bácsi, lenni kell még a házban valahun egy kis pályinkának, amit altató gyanánt leereszthet a torkán.

    Azonban a kis itókától még jó félóra választotta el, na és az ajtó. Ami soha nem csinált még olyat, hogy nem nyílt ki a gazdája parancsára, most viszont megmakacsolta magát: a kulcs elfordult benne, de az ajtó zárva maradt. Jani bácsi először meghökkent, majd újra bedugta a kulcsot és morfondírozni kezdett:
    - Na, most errefelé fordítva nyitom ki a zárat, vagy arrafelé fordítva zárom be? Ez - be kell látnunk - komoly dilemmának számított Jani bácsi maligánfokoktól duzzadó keblében, így aztán leült egy tuskóra meghányni, vetni a kérdés miként-hogyanját. Közben eszébe jutott édesanyja kedvenc nótája is, hogy aszongya Lááááátod édesanyám, llláááááááááá...hukk... écccsanyááááá.... na, hun is az a kócs* - tért magához, és keservesen kapaszkodva feltápászkodott az ajtóhoz. Közben be is sötétedett, tehát reszketeg kézzel gyufát is kellett gyújtania, ami természetesen csak hosszas keresgélés után került elő a zseb sokadszori kikutatására. Lett fény, a kulcs is elfordult a zárban, de az ajtó csak nem nyílt ki.

    Jani bácsinak azonnali kijózanítást eredményező gondolat jutott az eszébe, amelytől megrettenve átlépett a kertkapun a szomszédba, és bezörgetett apámhoz.
    - Miska! Miskaaa! Ébren vagy?
    - Nem alszok még Jani bácsi, mi kéne?
    - Hallod, baj van! - kapkodta a szót Jani bácsi. - Ezer ördög tarccsa' az ajtómat bentrül', nem tudok bemenni a saját házamba!
    - Ne izéljen máá', Jani bácsi - nézett rá apám erősen, de azért kicsit megilletődve, mert nekiment bármikor bárkinek, mindenkit megugrasztott, legyen nappal, vagy éjjel, aki hívatlanként az udvarán merészelt matatni, de ugye, nyíltan bevallott ördögök ellen azért legalább egy kis fokhagymát vegyen előbb magához az előrelátó ember...
    - De, de - hajtogatta a magáét Jani bácsi, - gyere, segíts, tülled' majd jól megijednek, oszt végre eltakarodnak a portámról.
    Apám vakaródzott:
    - Oszt' van legalább egy kis pályinkája?
    - Hogyne vóna, fijam - kapott a szón az öreg, - van hát!
    Apám erre fürgén a lajbijáért nyúlt, és mingyán gyövök szózattal, amit a feleségének címzett, át is lépett a szomszédba.
    - Na, mutassa, János bácsi - fordult oda az öreghez, - hogy csinálta! Jani bácsi megmutatta, és persze, hogy nem nyílt az ajtó.
    - Látod, fijam, hát hazudok én? Kinyitottam az ajtót, oszt' mégse nyílik! Ezer ördög tarccsa' odabentrül'!
    Apám erősen nézte az ajtót, aztán egyszer csak nem kifelé húzta, mint Jani bácsi, hanem befelé nyomta. Az ajtó azonnal kinyílt! Jani bácsinak leesett az álla!
    - Fijam, csuda ez! Tisztára csuda! A Szűzanya megsegített...
    - Meg hát! - hagyta rá apám, holott csak arról volt szó, hogy az öreg a kulccsal kinyitott ajtót kifelé húzta, miközben az befelé nyílott...
    - Na, hun az a pályinka, János bácsi?!...

    *kócs: kulcs


    Pálfi.Marcsi kedveli ezt.