Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Leírom nektek igaz, de szomorú, egyben tanulságos történetünket!
    Múlthéten hétfőn azaz Február 13.-án jött haza Fiam a suliból, hogy nincs jól! Estére be is lázasodott, de semmilyen módszerrel nem tudtam levinni a lázát!
    Kedden egész nap szintén lázas volt majd 39 fokos, fölhívtam a körzetit, hogy jöjjön ki mert, nagyon lázas, és nem merek vele így útnak indulni.De a válasza: nem tud kijönni, vigyem Őt be, a láz nem probléma! Írt neki egy nyolc napos antibiotikumos kezelést a torok gyulladására, és egy köhögés csillapítót!
    Elkezdtem adni neki, bízva az ő tudásában! Szerdán még mindíg nem ment le a láza, egész nap stagnálta a 38-39 fok!
    Egész éjjel megint próbálkoztam a csillapításával, de szintén sikertelenül, mire felhívtam azt a bizonyos segélykérő számot, hogy segítséget kérjek! Hűtőfürdőt javasoltak, mivel nem ment le a gyógyszerektől! Majd hajnal 4 kor már ügyeletet hívtam hozzá mert, kétsgbeesett voltam! Kijött egy idősebb, "nem szomjas" "doki" megkérdezte, hogy minek hívtam ki???! Csak annyit feleltem, hogy 55 órája lázas a fiam, és nem tudom csillapítani! Megkértem, hogy adjon egy algopirin injekciót, természetesen meg is hallgatta, de minek! Hagy mondjam 15 percig vitte le 38 ra a lázát, majd visszament..... Csütörtökön szintén egésznap lázas volt, a körzeti szerint, ez teljesen rendben van egy torokgyulladásnál! Majd megnyugodtam......
    Estére még magasabb láza lett, és elkezdett hányni a köhögéstől! Azonnal fogtam a Gyermekemet, és vittem a kórházba!
    Egy fiatal "dokinő" fogadott! Kérdezte mi a baja a Gyereknek, én meg elkezdtem mesélni a hétfő óta történteket..
    Megmérte a lázát, de 37,3 at mutatott. Mondtam, hogy nem jó a lázmérője! Erre flegmán felelt, hogy az enyém nem jó! (Bár tüzelt a gyerek) Majd kellemesen kioktatott, hogy lázasan nem cipelünk gyereket! Na erre mondtam, hogy több mint 72 órája nem bírom levinni a lázát...Ezért jöttem! Erre ő: Majd ő megmutatja , hogy kell!! Beadott egy "szupi" gyógyszert, minek az lett a vége, hogy mégjobban fölment a láza! Nem tudott vele mit kezdeni, azt tanácsolta menjek haza, és kezeljem a háziorvos instrukciója szerint! Erre én: Maga sem tudott többet mint én, csak vádaskodni, persze csak az a baj, hogy lázasan hozom a kórházba, az nem baj, hogy lázasabban viszem!!! (ő is meghallgatta a mellkasát) Aki ismer az gondolja, hogy azért ezt nem kedvesen mondtam..... Pétek délutánra,csodával határos módon megszünt a láz, de egy fulladásos köhögés indult be! De olyan, hogy 24 órából 20 at végigköhögött! Természetesen ment neki a doki álltal felírt köhögéscsillapító, antibiotikummal....
    Hétvégére már borzasztóan "lerobbant" nem evett majdnem semmit egész héten, de hál istennek sokat ivott!Nem akartam kórházba vinni, minek??? Ezért???? Akkor már eldöntöttem, hogy hétfőn azaz ma (febr.20) megyek a háziorvoshoz, és kérek gégészetre, és tüdő röntgenre beutalót! (amolyan anyai ösztönnel éreztem, hogy baj van!) Ma reggel beadtam az antibiotikumot, és útnak indultunk! Meséltem a dokinak, hogy horror hétvégéje, és hete volt a gyereknek, és milyen vizsgálatokat szeretnék, ha elvégeznének rajta! Meghallgatta ( 7 nap alatt sokszor hallgatta különböző doki) azt mondta, a gégészetet érti, hogy kérek, de tiszta a tüdeje, nem érti mire alapozom... Erre én: mert kértem öntől azért... Nagy duzzogva, adott oda is beutalót! A gégészet negatív, viszont a tüdőröntgen eredményét olvasva majdnem elájultam: jobb tüdőben víz, jobb szívrekeszben köteges beszűrődés van!!!!! Összegezve: Ez egy hörhürutnak indult, amit torokgyulladásnak kezeltek. Ha nem vagyok ilyen "határozott" akkor ez nem derül volna ki, hiszen a tüdőt teljesen kizárták! Három orvos látta egy hét alatt, abból az egyik kétszer is vizsgálta!! Senki nem vette észre, hogy nem a torka okoz fulladásos köhögést, hanem a tüdőben van a baj!! Majd ha már úgy is a kórházban vagyok, gondoltam föllátogatok a hetedikre, hogy kinyilvánítsam sajátos módon a köszönetemet a dokinőnek! Akkora balhét csaptam, hogy azonnal jött egy nővérke, és kedvesen közölte, hogy vár a főorvosasszony soron kívül! Bocsánatot kért, és azt mondta, engedjem meg, hogy kezelje a Fiamat! Nagyon erős gyógyszert írt föl. Napi egyet kéne szedni egy átlag embernek, de ő kettőt írt fel naponta! Most adtam be neki, már ki is "ütötte" alszik! Megkért, hogy pócoljam föl a fejét, és így aludjon, nehogy megfulladjon! Remélem rendbe jön! Persze a kórházból hazafelé beugrottam a háziorvoshoz, és neki is sajátos módon megköszöntem mindent! Nem azért írtam le, hogy sajnáljatok, hanem azért, hogy levegyétek a tanulságot, és bizzatok magatokban, és az ösztöneitekben! Szeretik az orvosok gyorsan lerendezni a betegeket... Figyeljetek a jelekre! Kérjetek plussz vizsgálatokat! Nem kerül semmibe, de esetleg életet menthet!
  2. Igazából nem is tudom, hogy kezdjek hozzá, hihetetlen, ám de igaz történetemhez! Azt hittem harminchárom éves koromig, hogy ezt magamban akarom tartani, mert ez az enyém és a Családomé, de minap valami azt mondta, hogy talán ezt ki kell írnom magamból, és meg kell osztanom az én csodálatos álmomat, ami az enyém, és most már a Tiétek is!
    Tizennégy éves voltam... Akkor kezdődött az álom. Valahol egy fákkal teli környezetben guggoltam, széttártam a karom, és egy szőke kék szemű kisfiú szaladt felém boldogan kiabálva, hogy Anya!!!!! Majd amikor megérkezett a karjaimba, szorosan öleltük egymást......Fölébredtem az álmomból, és Gyermek fejjel nem tudtam mire vélni ezt. Onnantól kezdve, folyamatosan visszatérő volt, de soha nem értettem, hogy mit is akar tőlem. Mi a mondanivalója? Miért pont én? Tele voltam kérdőjellel a visszatérő álom után. Soha senkinek nem beszéltem róla, hisz ha magamtól nem tudom megfejteni, akkor másnak sem mehet..
    Teltek az évek, tizenhét is alig voltam, amikor megismerkedtem Tibivel. Nagy volt a szerelem, és persze össze is költöztünk. Egy nap arra ébredtem, hogy valami furit érzek, aztán rohantam a wc-re, és az éppenhogy lenyelt reggelit viszontláttam. Ez így ment már egy hete. Anyumnak elmondtam, ő javasolta vegyek egy terhestesztet. Mily meglepő!!!! Áldott állapotba kerültem! Boldog voltam, és a családom is. Teltek a hónapok növekedett a pocakom, de az álom csak jött, jött, és jött. Akkor azt gondoltam, megfejtettem.... Ő az az álom, ott bent a pocakomba. Ő az a Kisfiú! Az ultrahangos vizsgálaton is egyértelműen kijelentette az orvos, hogy Fiam lesz! Nagyon vártam a szőke kék szemű álom Gyermekemet! Eljött az idő! Megszületett.. Az orvos odahajol hozzám és gratulál a Lányomhoz!!?? Nem értettem!!! Hol az álmom?? Miért álmodtam szülés előtt egy nappal a kék szemű szőke Kisfiúról?! Akkor már végképp semmit nem értettem! Cseperedett a lányom, de az álom nem hagyott. Jött, jött, jött. A Gyermekem apjával már nem volt felhőtlen a kapcsolatunk. Szó volt róla, hogy vége a közös életünknek, de valami búcsúzás szerű éjszakából kifolyólag újra látogatója lettem a wc-nek. Nem kértem ki senki tanácsát a "betegségemről".. Tudtam mi lehet a kiváltó "ok". Nem szóltam senkinek, csak a Gyermekem apjának. Ő vegyes érzelmekkel fogadta. Egyedül hoztam a fájdalmas döntést! Kezemben a telefon, előtte nap a visszatérő álom! Tárcsázom Dr. Tóth Tibor nőgyógyászomat!

    -Jó napot! Dr Tóth Tibor .
    -....
    -Háló! Dr Tóth Tibor!!!
    -.........
    -Hállllóóóóóóóó!!!!
    -...................

    Nem jöttek a hangok! Majd leraktam a telefont..... Akkor már tudtam, hogy egyedül fogom fölnevelni a két Gyermekemet! Vállaltam!
    Az álom jött, jött, jött.... Azt gondoltam, hogy talán az én második pocaklakóm a megfejtés! Elérkezett az ultrahang ideje, amin kijelentette az egyik orvos, hogy látja a szemérem ajkakat, úgyhogy kizárásos alapon Kislányom lesz! Már megint nem értettem, egyre dühösebb lettem az álmomra! De az csak jött, jött, jött....
    Elérkezett a nap amikor éreztem, hogy itt az idő menni kéne! Fölhívtam a dokimat, hogy készüljön, szülünk! Beérve a kórházba megvizsgált és azt mondta, hogy ez még nem az, de ne menjek haza mert, nem lakom közel a kórházhoz, és két három napon belül szülünk! Befeküdtem.. Jött az ultrahangos vizsgálat egy ismeretlen orvossal. Ő váltig állította, hogy Fiam lesz! Én kinevettem! De titkon bíztam benne, hogy igaza van! Jött a nagy nap! Nehéz szülés volt, de a legszebb mondat elhangzott: -Gratulálok gladiátor méretű Fia született. Nem hittem el!!!!! Kértem azonnal mutassák meg a szemérem ajaknak álcázott "eszközt". Mérhetetlenül boldog voltam! Megszültem Vivien nevű Fiamat! :D Teltek az évek Lányom iskolás, Fiam óvodás lett! Egyik nap korábban mentem a Fiamért, még kint volt a csoport az udvaron. Elbújtam az udvaron lévő fa mögé és csak néztem Őt ahogy boldogan játszik. Persze az egyik ovistársa kiszúrt és kiabálni kezdett!!
    - Marciiiiiiii itt van Anyukááááád!
    Azonnal szaladt felém a Fiam, közben kiabálni kezdett, Anyaaaaaa..! Én leguggoltam, széttártam a karom...Átöleltük egymást, hirtelen ismerős volt a környezet, és az a szőke kék szemű Kisfiú!
    Ő az én álmom! Az én álmom! Az én álmomból lett valóságom!
  3. Ez a történet 2010 szeptember 16.-án játszódott egy panel hatodik emeletén.
    Lakott egy család a szomszédunkba Apa,Anya,gyerek (Ádám) és a macska...Apukánál huszonöt éve skrizoféniát állapítottak meg,
    amit gyógyszeres kezeléssel, és némi korházi rehabilitációval tartották egyensúlyban. Anyuka próbálta összetartani
    a családot amíg el nem helyezkedett egy közérben, mint árufeltöltő. A gyerek problémás vot, hisz sok mindent látott
    hallott mert, apukának azért néha "elgurult a gyógyszere" ami abban is megnyilvánult, hogy éjszaka közepén bolyon-
    gott a lépcsőházban, bekopogtatott egy-egy szerencsés lakóhoz és cigit kért. Én is beletartoztam eme szerencsés
    lakóba :) De utána mindíg eltünk egy, két hétre a rehabilitációsságba! Na vissza Anyukára. Szóval, teltek az évek
    és Anyuka szerelmes lett egy pesti férfiba, már nem volt családi összetarás, lassan ebéd sem. A gyógyszer is elgurult
    mert, nem volt pénz kiváltani. Mégis csak kell a pesti utiköltségre, és az ottani életre. Ádám lejárt a fiamhoz a
    másodikra mert, barátok voltak. Adtam neki enni többször is, egyszer arra lettem figyelmes, hogy kék-zöld foltokkal
    jön....Aztán egyre sűrübbé vát ez! Fölkutattam Ádám nővérét aki azon szerencsések közé tartozott, hogy sikerült
    férjhez mennie, úgy is mondhatnám jó egzisztenciával rendelkezik. Elmondtam a látottakat, tapasztaltakat.Anika mint
    egy Anyatigris sietett a panelba, majd a gyámügyre, elég rövid idő elteltével Ő lett Ádám gyámja, és oda is költözött
    hozzájuk a gyermek. Már csak hárman maradtak, az anyuka, az apuka a macska...
    Ekkor kezdődtek a problémák. Anyuka még húzta Apukával egy pár hónapig, majd döntött. Elköltözött a pesti életben,
    Új életet kezdett, felégetve régi életét. Akkor már csak ketten maradtak Apuka és a macska...De apukának újra elgu-
    rult a gyógyszer, nem volt pénze kiváltani, enni sem, és újra szerencsésnek érezték magukat a szomszédok akiket kivá-
    lasztott egy "adnál egy cigit" az éjszaka közepén bojongásos vetéledőre. Majd ezután a megszokott módon eltünt már
    megint egy hétre, valaki bejelentette a korházba, és kijöttek érte, ezt utólag tudtam meg.Majd teljesen egyedül ma-
    radt a macska... Tegnap szeptember 16.-án csörög a telefonom, olasz hívott a zöld menedék állatmenhelyből aki mel-
    lesleg évek óta a barátom, sok kutyamentési, elhelyezősdi ügyletünk volt, és itt jegyezném meg, hogy egy igazi állatbarát
    EMBER! Szóval csörgött a telefonom, hogy mit tudok a hatodikon lévő családról, és a bentrekedt macskáról mert, beje-
    lentették a szomszédok, hogy a macska már egy hete fájdalmasan nyávog. Erre én csak annyit tudtam felelni, hogy semmit
    nem tudok, ismerem a családot, de kulcsot nem tudom, hogy lehetne szerezni amivel bejutna és kihozhatná a bajbajutott
    szőrcsomót. Mivel ez egy önkormányzati lakás, és az ingóság a bérlőjé, úgy lett megoldva, hogy kihivatott Olasz egy
    ott dolgozót, egy rendőrt, és egy lakatost, majd vonultam én is a hatodikra Olasszal együtt egy macskadobozzal.
    A rendőrök jegyzőkönyvet írtak a történtekről, és segítőkészek voltak, talán még azt is mondhatom, hogy aggódtak
    a macsekért. Az önkormányzati dolgozó szintén izzadt tenyérrel várta a macska kimentését. Majd nekiveselkedett a záras
    az ajtónak nem akart barmolni, úgyhogy óvatosan dolgozott. Mindenki kerek szemmel figyelte mikor nyílik már az az ajtó.
    És kinyílt....
    Ott állt a macsek az ajtó mögött és várta az egykori családját az Anyát, Apát, és a gyereket akármilyenek is voltak
    hozzá.. Ő várta... De csak Olasz keze és egy macskadoboz várta az éhező sovány macskát. Nem értette a helyzetet, és
    választása sem volt, neki nem... Olasz nyugtató hangon beszélt hozzá, ahogyan a rendőrök és az önkormányzati dolgozó is...
    Valami különleges emberi melegség fogott el mindenki ott a panel hatodik emeletén. Elindultunk mindannyian a lifttel
    alig fértünk be, de valahogy senki nem akart a következő liftmenettel menni. Amikor leértünk nem volt rang, egy nagy
    öleléssel váltunk el egymástól, mindenki azt remélve, hogy egyszer lesz új szerető családja ennek a szőrcsomónak...
    Apa, Anya, gyerek és Ő a Macska....

    Köszönet a Zöld menedék Állatmenhelynek, Olasznak,a Rendőröknek, és az önkormányzati dolgozónak!


    képek:
    http://canadahun.com/forum/album.php?albumid=3000&pictureid=48703

    Csatolás megtekintése 884281

    Csatolás megtekintése 884282

    Csatolás megtekintése 884283

    Csatolás megtekintése 884284

    Csatolás megtekintése 884285

    Csatolás megtekintése 884286

    Csatolás megtekintése 884287
  4. Egy augusztusi napon csörög a telefon. Sasi megkért engem és Zsoltit, hogy segítsünk levinni egy ágyat a második emeletről, futóval menjünk és egyuttal vigyük ki a temető melletti konténerbe. Mivel Barátok vagyunk már mentünk is a futóval együtt. Lecipelték a fiúk majd elindultunk és jókat kacarásztunk útközben, merthogy jókedvben "bőségben". Zsolti és Sasi már pakolták le a szakadt kivénhedt ágyat, mire én fölkiáltok: Gyertek azonnal ide!! Két kismacska volt a konténer mellett az egyiket már a temető szintén kivénhedt kutyája bökdöste az orrával, a másiknak még volt annyi ereje, hogy elkusszon, de ő is félholt állapotban volt. Elsírtam magam, legszívesebben magamhoz öleltem volna mind a kettő macsekot, és hazavittem volna. Megkérdeztem Zsoltit mi legyen velük erre azt felelte : már az egyik majdnem halott, de a másik még talán menthető, de döntsem el én. Gondolkodtam mi legyen, vaciláltam hisz én nem is szeretem a macskákat, és soha nem is volt nekem,egyszrűen csak sajnáltam őket, hisz állatbarát vagyok, meg aztán van nekünk egy öreg dagadt tacsink Keti, aki szintén nem kedveli a macskákat, megkergeti őket. Meghoztuk a döntést, elhoztuk a "talán menthetőt" , de nem haza hanem egyből az állatkorházba, addig kidobtam a fiúkat egy jól megérdemelt sörre. Ballagok a "talán menthető" macskával az orvosi ajtó felé..... Kicsomagoltam a szintén talált rongyból és letettem az asztalra. Jézus Isten!!!!!!!! Hangzik a reakció az orvos szájából. Életben marad? Kérdeztem a dokit. Megteszek mindent, de maga is kell hozzá. Az orvos mindent megtett..... Hazavittem a parányi macskának látszó állatot, a gyerekek őrültek neki, de Keti a dagadt öreg tacsi is kíváncsi volt, hogy mit rejt az a koszos rongy. Megfürdettem, megtörölgettem, de Keti egyre izgatottabb volt mi lehet a kezemben. Leraktam a macsekot, Keti szaglászta, nem értette a helyzetet, és én sem. Miért pont én ,akkor, és ott, és egyáltalán??!!!
    Megetettem nagy nehezen úgy ahogy azt az orvos mondta, Keti végig aszisztált. Azt hittem féltékeny, persze jogosan. Jött az este, arra lett a család figyelmes, hogy elkezdi Keti bökdösni az orrával a kosarába az elgyengült macskát, azt hittem, hogy ő is "úgy bökdösi" ahogy a temetői kutya, de nem! Sikerült begurítania a kosárkájába, melléfeküdt és melegítette. Így ment ez hetekig aztán már "biztos megmaradnak" nevet is adtunk: Dina....Ha levittük Ketit sétálni Dina addig ott ült az ajtóba és várta, hogy megérkezzen.
    Attól fogva mondhatnám úgy is, hogy a dagadt öreg tacskónk lett a barátja, aztán minden olyan természetessé vált. Gondoltunk egyet és lakásfelújításba kezdtünk, mindent kicseréltünk, szép is lett a lakás, csak egy baj volt Dina leszakította a két napos tapétát, összeszőrözte az új ülőgarnitúrát . Megbeszéltük a családdal, hogy itt az ideje új gazdit keresni neki, hisz ez meg is volt beszélve velük amikor hoztam Dinát a konténer mellől. Amolyan rehabilitáción volt nálunk. Mivel sörözőben dolgozom, így nem volt nehéz keresni gazdit neki. Van egy kedves vendég, Bandi aki egyedül él, és boldog volt, hogy legalább nem kell az üres lakásba hazamenni és lesz akiről gondoskodhat. Egy percet nem kételkedtem Bandi felelőségteli macskatulajdonossá válásáról, így hát odaadtam Dinát ételestül, almostól, tálastól......Minden nap beszéltem Bandival, hol munka közben, hol a házunk elött (két panel lakás van köztünk)mert azért aggódotam Dináért,de mint köztudott a macska a helyhez ragaszkodik nem az emberhez. Talán evvel is nyugtattam magam..... Már egy hete élt Bandival amikor boldogan jött el hozzám a sörözőbe és mesélte, már együtt alszanak, és Dina lett a szőrös barátnője, nagyon szereti és mégegyszer megköszönte nekem Dinát, Majd jött a költői kérdés: Nem jöttök föl meglátogatni Dinát? Mondtam neki, hogy persze, csak nem akartam mindjárt az első pár napban fölmenni, had szokja meg az új helyét, " hisz a macskák a helyhez ragaszkodnak emberhez nem", meghát mégis csak én neveltem fel (vagy csak azt hittem) Elérkezett a délután hazajöttek a gyerekek az iskolából, vittük Ketit is látogatóba. Itt kezdődött minden......
    Fölérkezünk Bandihoz a harmadikra, kinyitotta az ajtót és.....10 másodpercig nézték egymást, majd elkezdtek játszani, úgy ahogy még soha... elfáradt az öreg dagadt tacsim és lefeküdt, Dina odament hozzá tisztogatta, Keti meg élvezte.
    Nem is hittünk a szemünknek. El sem mozdultak egymás mellől.....Egyszer csak elhangzott a Keti gyere.....Dina is akart jönni de visszatuszoltuk az ajtón. Aztán miután Bandi bezárta a panel ajtaját kulcsra eszébe jutott, hogy benthagyta a telefonját. Az ajtót újra kinyitotta, Dina kiszökött és Keti mellé állt. Ekkor már éreztem, hogy megszakad a szívem. Keti jött, Dina maradt...Bandi is jött..... Egyszer csak megcsörrent a telefonom, Bandi hívott, nyitvahagyta az ablakot és kiugrott Dina a harmadikról, ő is jönni akart, bárhogyan, bármiáron....
    Még azt is mondta Bandi nyugodj meg megfogta a szomszéd és mindjárt megy érte hazaviszi nyugi... Akkor már éreztem hogy valamit elrontottam. Eljött az este Ketinek vacsorát akartam adni, de a nem evett, nem ivott. Gyötört a bűntudat, hogy mit tettem evvel a két állattal. Dehát rehabilitációról volt szó, és nem is szeretem a macskákat.. De mégis legszívesebben már este mentem volna Dináért, de Bandi.........Annyira szereti Dinát, annyira boldog, hogy van neki valaki aki......
    Eljött a reggel, Keti nem akart lemenni sétálni sem, ott volt még az esti étele is, ráadásul még hátát mutatva begubozott. Nem állt velem szóba, pedig ő mindíg ott volt mellettem, én cserben hagytam. Ültem a kanapén és kiborultam. Nem értettem, hogy szeretheti egymást egy kutya és egy macska ennyire, akármi bármi áron. Följöttem ide és kifakadtam csak írtam, írtam, és egyszer csak elhangzott egy kérdés! Otthon vagy még??? Már meg is válaszoltam a kérdést, azonnal kezembe vettem a telefonomat hívni akarta Bandit, hogy bocsánatot kérjek tőle amiért fájdalmat okoz neki, de hazahozom Dinát. Bandi ki volt kapcsolva. Ekkor már nem bírtam itthon maradni, Ketit ölembe vettem, levittem és lent letettem. Ata mondta, hogy el fog szökni, de soha nem szökött még el.. Se szó se beszéd most otthagyott. Rohanni kezdett Bandi panellakása felé,majd föl a harmadikra. Még soha nem szaladt ilyen gyorsan, alig tudtam követni. Aztán elérkezett az a bizonyos ajtó ami mögött ott van Dina és Bandi! Bekopogtatottam, de épphogy résre nyitotta Bandi az ajtót Keti azonnal belökte az orrával, és újra játszottak, mosdatták egymást....Bandinak nem mondtam még semmit mert, megelőzött: vidd vissza Dinát, nem bírtam leszedni az ablakpárkányról.... Ezek után csak annyit tudtam mondani, hogy köszönöm! Keti meghallotta megint azt a szót, hogy gyerünk megyünk haza, nem tágított Dina mellöl, és nagy szemekkel nézett rám. Nagyon boldog volt amikor megmutattam a macskapórázt, egyhelyben pörgött, és boldogan ugatott! Hazavittem őket, Dina amikor meglátta a megszokott "helyet" mindent körbeugrált, boldog volt Ketivel együtt. Bejelentettem Dinát kozmetikushoz, és vettem egy kényelmes nagy macskabirodalmat kaparófával, ami elött Keti is nyugodtam elfér. Este együtt aludtak, nyugodtan békésen. Néztem őket, és végig gondoltam azt az egy évet amíg velünk élt... akkor jöttem rá Keti nevelte föl Dinát, ö gurigatta bele a kosárba a "talán megmarad" macskát, ö melegítette éjszaka, és figyelte minden lépését óvó Anyai szemekkel.
    És a mai napi őrzi álmát! Soha többet nem választhatja el őket semmi, és senki. Talán a halál se....

    kép:
    http://canadahun.com/forum/album.php?albumid=3453&pictureid=48148