Sürgős levél
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy rengeteg erdő. A rengeteg erdő kellős közepén állt egy kidőlt-bedőlt kis házikó. Ebben a házikóban lakott a Télapó.
Nagyon-nagyon öreg volt már Télapó, a szeme is rossz volt, a lába is fájt időváltozáskor, hát csak üldögélt a kidőlt-bedőlt házikóban, és azzal mulattatta magát, hogy számlálgatta, hány nap van egy esztendőben. Már száz éve, hogy belekezdett, mégsem tudott a végére járni, mert mindig odavetődött valaki, és megzavarta a munkájában.
- Kipp-kopp! Itthon vagy-e, Télapó?
- Itthon. Hogyne volnék itthon!
Hát egy kis cinke állt az ablak párkányán, az kopogtatott az ablakon.
- Éhes vagyok, Télapó. Nem adnál egy kis szotyolamagot? Majd ősszel megadom.
Máskor megint a nyulacska kopogtatott az ajtón.
- Kipp-kopp! Itthon vagy-e, Télapó?
- Itthon. Hogyne volnék itthon!
- Eressz be, Télapó! Elfogyott a tüzelőm, és fáznak a kis gyerekeim.
Majd hozok neked húsvétra szép hímes tojást.Mit volt mit tennie? Előkereste a szotyolamagot, ne éhezzen szegény madárka, kinyitotta az ajtót, meg ne fázzanak szegény kis nyulacskák. Aztán újból hozzákezdett a számláláshoz, mert közben elfelejtette, hol is tartott már, s elölről kellett kezdenie…
- No, de most már nem hagyom magam többé megzavarni – mérgelődött Télapó –, megszámlálom, ha addig élek is.
- Egy, kettő, három, négy… - mondogatta csendesen magában, és már el is jutott talán háromszázig, amikor ismét bezörgetett valaki az ablakon.
- Ki van kint? – szólt ki mogorván Télapó. – Ki háborgat megint fontos dolgomban?
- Én vagyok, a postás bácsi! – hallatszott kívülről. – Levelet hoztam Télapónak.
Erre már mégiscsak ki kellett nyitni az ajtót.
- Nagyon fontos levelet hoztam – mondotta a postás bácsi. – Az van ráírva: Sürgős! Tessék hát sürgősen elolvasni!
- Könnyű azt mondani! – dörmögte Télapó. – Nem látom ám én az ilyen bolhabetűket.
- No, majd én segítek! – ajánlotta a postás bácsi. Kibontotta a levelet, és elolvasta, ahogy ott állt, szép sorjában:
„Kedves Télapókám! Gyere el hozzám, mihelyt lehet! Fontos dologban kell beszélnem veled! Csókol: Lacika!”
Mit tehetett Télapó? Felhúzta a meleg csizmáját, amivel hét mérföldet lehet egyszerre lépni, belebújt a bundájába, fejébe nyomta a prémes sapkáját; éppolyan volt most, mint egy falusi bakter. Becsomagolt magának egy kis útravalót, előkereste a vándorbotját, és elindult hetedhét országgá.
Ment, mendegélt a rengeteg erdőben, hát egyszer csak összetalálkozott a cinegével.
- Hej, cinege madaram, meg tudnád-e mondani nékem, merre lakik Lacika?
- Hogyne tudnám, Télapókám! Menj csak mindig jobbra ebben a rengeteg erdőben, arra lakik Lacika!
Ment, mendegélt Télapó, amerre a kis cinege mondta, hát egyszer csak kiért egy nagy, virágos rétre.
„Hát most ugyan merre tartsak?” – gondolta magában, és akkor hirtelen megpillantotta a mezei nyulacskát, amint éppen futni tanította a kisfiát.
- Hej, te nyulam-bulam, meg tudnád-e mondani nékem, merre lakik Lacika?
- Hogyne tudnám, Télapókám! Menj csak mindig balra ezen a nagy, virágos réten! Arra lakik Lacika.
Ment, mendegélt Télapó, amerre a nyulacska mutatta néki, hát egyszer csak elért egy nagy tornyos város szélére. A nagy tornyos város szélén szerencsére összetalálkozott a postás bácsival, amint éppen munka után hazaballagott.
- Ugyan, kedves postás bácsi, meg tudnád-e mondani nekem, merre lakik Lacika?
- Hogyne tudnám, Télapókám! Menj csak szépen egyenesen ebben a nagy tornyos városban, míg egy icipici utcába nem érsz. Abban az icipici utcában lakik Lacika.
Fáradt volt Télapó, útravalója is elfogyott már, mire megtalálta az icipici utcát. Be is esteledett, mire egy toronymagas házban megtalálta a kisfiút.
Jaj, talán már alszik is Lacika, hiszen öreg este van már! – gondolta Télapó, és óvatosan csengetett, hogy fel ne ébressze Lacikát.
- Itt lakik Lacika? – kérdezte nagyanyótól, aki ajtót nyitott neki.
- Itt lakik, itt lakik! – felelte nagyanyó. – Tessék besétálni!
Lacika már ágyban volt, mert egész nap csak Télapót várta, és elfáradt a sok várakozásban. Mégis megörült, amikor meglátta az ajtóban Télapót.
- Jó estét, Télapó! De régen vártalak! Jó, hogy megérkeztél!
- Jó estét, Lacika! De sokáig jöttem, amíg ideértem! Nagy rengeteg erdőn, virágos, nagy réten! Hetedhét országot végiggyalogoltam, mind megettem, ami útravalót hoztam.
- Jaj, kedves Télapó, de jó, hogy eljöttél, nagy tornyos városban, hogy el nem tévedtél! – kiáltotta Lacika örömmel, és helyet csinált Télapónak az ágya szélén.
- Nagyon fontos dologban kell veled beszélnem.
- Mondd csak, mondd, galambom! – mosolygott Télapó.
- Tudod, Télapókám…, de hajolj közelebb, a füledbe súgom, mert nagy titok, amit mondok neked. Nagyanyókám vett egy szánkót karácsonyra, de a pénzéből már nem futotta – hóra. Hó nélkül a szánkó nem ér egy fagarast; hozzál nekem sok-sok jó ropogós havat!
- Jól van – bólintott Télapó –, hozok neked, Lacikám, mert olyan szép levelet írtál nekem. Most csak feküdj le szépen, és aludj, mert elmondták már az esti mesét is a rádióban.
Le is feküdt Lacika, szemét is behunyta, el is aludt nyomban. Télapó meg éppen csak erre várt, szép lábujjhegyen kiosont a szobából, halkan becsukta maga megett az ajtót, hogy meg ne zavarja a kisfiú álmát, és elindult a csendes éjszakába.
Amerre ment, csillagos hó hullt az utakra, városra, tornyos nagy házakra. Hó hullt a mezőre, rengeteg erdőre, és a puha hóban senki sem hallotta lépteinek zaját. De reggel, mikor felébredtek a gyerekek, s kinéztek az ablakon, örömükben felkiáltottak:
- Esik a hó! Esik a hó!
Lacika nem szólt semmit, csak mosolygott a kis rácsos ágyában, mert ő már tegnap este tudta, hogy itt járt a Télapó.
http://karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu/2014/07/surgos-leve.html
Történet Miklós püspökről
Történet Miklós püspökről
Késő este volt már. Miklós püspök megállt az utolsó ház előtt, ahol egy kisfiú lakott, akinek még ajándékot akart vinni. Elbocsátotta a rénszarvast:
- Most már több helyre nem megyek. Menj, rénszarvas, pihenj le és aludj!
A rénszarvas elment, elhúzta a szánt, Miklós püspök pedig fogta a zsákot, teli ajándékkal, és elindult a lépcsőházban fölfelé.
A harmadik emeletre ment. Ott lakott egy Zoli nevű fiú, őt akarta meglátogatni. Ment a körfolyosón, és látta, hogy Zoli ablaka még világos. Benézett, ott volt a cipő az ablakban. Gondolta, óvatosan belecsúsztatja az ajándékot. De mielőtt betette volna, azt látta, hogy ennek a Zoli gyereknek potyognak a könnyei, itatja az egereket, sír.
Miért szomorú ez a Zoli? Igazán elkezdte érdekelni. Miklós püspök körmével megkocogtatta az ablakot, és csendesen odaszólt a fiúnak:
- Mi van veled, miért sírsz?
Erre a kisfiú nagyon megijedt, halkan felkiáltott:
- Jaj, jaj, Miklós püspök, ne adj nekem virgácsot!
- Miért adnék neked virgácsot? - kérdezte csodálkozva Miklós püspök. - Nézd csak, itt van a tele csomag szaloncukorral, dióval meg mandulával, naranccsal, nincs benne virgács!
- De igen, igen! - bizonygatta Zoli. - Engem a mamám ma megfenyegetett, hogy én olyan rossz voltam, hogy csak virgácsot kapok.
- De hát mi történt? - kérdezte Miklós püspök. A gyerek mesélni kezdett.
Az történt, hogy délelőtt szánkózni mentek a kistestvérével. Fölhúzták a szánkót a hegy tetejére, és azon veszekedtek, hogy ki kormányozzon. Aztán csúszni kezdtek a lejtőn. A testvére kormányzott, de Zoli is lerakta a lábát, hogy kanyarodjon a szánkó, és nekimentek egy fának. A testvére beverte a fejét, úgy, hogy kórházba kellett vinni, és most ott fekszik; szegény Zoli meg itatja az egereket a szobában.
Miklós püspök tanácstalan volt. Hogy lehetne megvigasztalni ezt a fiút?
Zoli pedig csak keservesen hajtogatta:
- Jaj, én nagyon rossz vagyok, nem érdemlek mást, csak virgácsot! Ekkor Miklós püspöknek támadt egy ötlete.
- Gyere Zoli - mondta neki -, látogassuk meg a kistestvéredet! Elviszed neki a csomagot.
Zolinak fölragyogott az arca:
- Menjünk!
Kimászott az ablakon, és Miklós püspökkel kézen fogva elindultak.
- Merre van az a kórház? - kérdezte Miklós püspök.
- A papámtól azt hallottam - felelte Zoli -, hogy három villamosmegállóra van innen.
- Akkor szálljunk villamosra!
Most kezdte bánni Miklós püspök, hogy elengedte a rénszarvast, mert vele gyorsabban odaértek volna, így pedig ott fagyoskodtak a villamosmegállóban. Aztán végre megjött a villamos, fölszálltak. Három megálló. Ott zötyögtek a villamoson Miklós püspök meg Zoli. Egyszer csak fölszállt egy ellenőr.
- Miklós püspök! - kérdezte Zoli - Van neked bérleted?
- Nincs - mondta Miklós püspök.
- Miklós püspök! - kérdezte Zoli - Van neked jegyed?
- Nincs - mondta Miklós püspök.
- Hát akkor mit tegyünk?
Jött az ellenőr. - Jegyeket, bérleteket kérem felmutatni! - mondta hangosan, és odaért Miklós püspök elé.
Miklós püspök pedig végső tanácstalanságában előhúzott a zsebéből egy szaloncukrot, betette a lyukasztóba, és kilyukasztotta.
- Tessék! - odaadta az ellenőrnek.
Az ellenőr nagy szemeket meresztett. - Miklós püspök! Milyen ez a villamosjegy? Zselés vagy kókuszos, esetleg marcipános?
- Azt hiszem, marcipános - mondta szégyenkezve Miklós püspök. A kalauz mosolygott, és visszaadta a kilyukasztott szaloncukrot: Jó utazást!
Na, ezután már leszálltak, és tényleg ott is volt a kórház. Elindultak a kapu felé, és egyszer csak megláttak egy táblát:
14 ÉV ALATTI GYEREKEK
A KÓRHÁZ BETEGEIT NEM
LÁTOGATHATJÁK!
- Hány éves vagy? - kérdezte Miklós püspök Zolitól.
- Én bizony csak kilenc - mondta Zoli.
- Mit tegyünk, mit tegyünk? - törték a fejüket.
A kórház előtt ott sötétlett egy bokor. Miklós püspöknek eszébe jutott valami. Kiöntötte a bokor tövébe a zsákjából az ajándékokat, és azt mondta Zolinak:
- Mássz be gyorsan!
Zoli bemászott a zsákba, Miklós püspök a vállára vette. Nehéz volt, nyomta a vállát a zsák, de bement. Bent volt a kórház előterében, ahol a portás megszólította:
- Miklós püspök! Mit keres kend itt a kórházban?
- Kedves portás úr - felelte Miklós püspök -, itt is vannak beteg gyerekek, meg kell látogatnom őket.
- Na, és az a fiú nem érzi magát kényelmetlenül a zsákban? - kérdezte a portás.
Miklós püspök ott pironkodott: - Lebuktam, lebuktam! - gondolta.
A portás folytatta: - Azt hiszi, kegyelmed, hogy én nem látok keresztül az üvegajtón? Ott lapulnak a csomagok a bokor tövében, ott szállt be a fiú. Engedje ki nyugodtan, nagyon kényelmetlen lenne fölcipelni a lépcsőházban.
Úgyhogy Zoli kimászott a zsákból, és fölbaktattak. Ezután már minden egyszerűen ment. Megtalálták Zoli öccsét, Petit. Ott feküdt az egyik ágyban, és be volt pólyálva a feje. Volt nagy meglepetés, amikor Zoli bement hozzá.
- Itt van Miklós püspök is, hoztunk neked csomagot!
Átadták neki az ajándékot. Petinek ragyogott az arca. Vidáman újságolta:
- A doktor bácsi azt mondta, hogy holnap már ki is jöhetek, mert nincsen komolyabb bajom.
lMiklós püspök ekkor már nagyon fáradt volt, így hát elbúcsúztak Petitől és elindultak kifelé. A portás ott vigyázott a bokor mellett a csomagokra, nehogy valaki elvigye. Megköszönték neki a segítséget, otthagytak ajándékba egy narancsot és egy marék földimogyorót, majd visszatértek Zoliék lakásához. A fiú megkönnyebbült sóhajjal aludt el, Miklós püspök pedig egymaga ballagott az éjszakában, s arra gondolt, hogy fog csodálkozni másnap a rénszarvas, amikor mindezt elmeséli neki.
http://karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu/2014/07/tortenet-miklos-puspokrol.html