Önbizalom kontra önzés vagy paradoxon ?
mért érezzük magunkat gyakran önbizalom hiányosnak illetve ugyanakkor mért érzünk másokat önzőnek ?
mennyire reális az énkép mivel hogyan lehet reálissá tenni ha kell...
Az önbizalomhiány cselekvéshez kötött. Vannak területek, ahol van és vannak olyanok ahol nincs. Mindenkinél.
Mások önzők? Persze, hogy rájuk biggyesztjük ezt a jelzőt, ráadásul negatív jelentéssel, holott, csak nem teszik azt amit elvárunk tőlük. Tele vagyunk nyílt, de inkább több rejtett elvárással, s ha valamelyik nem jön be, akkor csalódunk. De nem vesszük észre, hogy minden csalódás mögött saját elvárás áll, hanem "rutinosan" el kezdjük a környezetet hibáztatni, bírálni, kritizálni. Ebben a pillanatban el is vesztünk és megy az adok-kapok, forog az ördögi kör, esély sincs kiszállni belőle.
Az énkép az már önbecsüléshez kötött. Megfelel az önmagunkkal kapcsolatos hiedelmeinknek. Az már más kérdés, mennyire igazak vagy valósak vagy hasznosak ezek a hiedelmek, de az énképet mindig ez alakítja. Szerencsére a hiedelmek változtathatók és ezáltal automatikusan változik az énkép is. Szóval ez se végleges, hanem rugalmas.
Talán segítség, ha figyelünk az olyan kijelentésekre, amelyekben szerepel a "vagy", "vagyok" szócska és minden negatív gondolatnál hagyjuk el. Fogalmazzunk másképp. Soha nem volna szabad senkinek se mondani pl. Hogy te ilyen-olyan .... vagy! De azt se, hogy én ilyen-olyan vagyok!
Pl. mondhatom valakinek, hogy béna vagy (vajon milyen érzést vált ki másikból?) vagy mondhatom ugyanazt, látom nem sikerült, mert valami elvonta a figyelmed. Visszajelzek valamit, de mennyire más-más érzést vált ki a két visszajelzés. Magammal kapcsolatban ugyanez a "szabály".