Milliárdos támogatást kapnak a kormánytól a közel-keleti keresztények

Ezzel szeretné elősegíteni a közösségek szülőföldön maradását.

A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a kabinet támogatja a szülőföldjükön maradt, közel-keleti keresztény és más üldözött vallási és nemzetiségi kisebbségekhez tartozó családokat, és elősegíti ezeknek a közösségeknek a helyben maradását.

A határozat szerint a kormány a 580 millió forintot különít el az iraki Tell-Aszkuf megrongált lakóházainak részbeni helyreállításához, továbbá 310-310 millió forinttal támogatja az Antióchiai Szír Katolikus Patriarchátus libanoni humanitárius tevékenységét, valamint az Antióchiai Szír Ortodox Egyház humanitárius munkáját.

atv.

62000.jpg
 
Oké, rendben, semmi baj, csak azt az egyet kérem ezek után a magyar kormánytól hogy soha ki ne ejtse a száján azt, hogy szekuláris! Véleményem szerint ugyanis mindenfajta támogatása bármely egyháznak vagy vallási alapon meghatározható embercsoportnak - függetlenül attól hogy azok belföldiek vagy külföldiek - maximálisan és antagonisztikusan ellentétes a szekularizmus elvével, mely szerint az Államot el kell választani a hitélettől, egyházaktól, efféléktől, a lehető legmerevebben!
Az egyházakat és vallásos közösségeket támogassa Isten. Elvégre ezek a túlvilággal foglalkoznak, aztán meg Istennek jóval több a hatalma mint az államnak, meg gazdagabb is nála (ha akarja) vagy nem?!

Bevallom engem éppol hidegen hagy a libanopni vagy akármiféle helyen élő keresztények sorsa vagy elnyomatása mint az ugyanezen helyen élő muszlimoké, szikheké, vudu-hívőké vagy akárki másé. Konkrétan nagy ívben teszek rá. Azt meg tudnám emészteni ha az államunk egy egész országot segítene meg valamiféle megfontolásból - mondjuk nem hiszem hogy jó ötlet volna a jelenlegi állapotot figyelembe véve, de elméletileg elképzelhetőnek tartanám, humanitárius megfontolásokból. Hanem egy kiválasztott VALLÁSI közösséget?!

Felfordul ettől a gyomrom, na.
 
Az itthoniakat is támogatja a kormány. Azokat miért ?
 
ha osszeadom a kiosztogatott osszegeket
maris fedezne annak az 1millio ehezo magyar gyereknek
napi alapveto elelmiszer szuksegletet minimum egy evig
Van egy nagy különbség. Az, h ne legyen annyi éhező gyerek, az a kormány köztelező feladata (lenne) az nem hír.
De a világ "elnyomott keresztényeinek" támogatása címoldalra kerül és lehet vele villogni. Oda számolatlanul önthetik a pénzt. Ki számol utána?
Mellesleg miért csak az arabokat pénzelik? Afrikában is vannak keresztények és nem a legnagyobb tiszteletnek örvendenek. Ők nem számítanak? Ha már elkezdték, csinálják rendesen! Min. 1 stadion árából ott is tudnának kezdeni valamit.
 
Lerombolt lakóházak újjáépítése és humanitárius munka támogatása - olvasom a cikkben. Ez baj?
Nem tudom te mit olvastál, lakóházról szó sincs! Idézem az aktuális részt:
"A mintegy húszezer lakosú város polgármestere, Giuseppe Pezzanesi köszönetet mondott Magyarországnak és a magyar népnek a nagylelkű adományért, hangsúlyozva, hogy a budapesti kormány által felajánlott mintegy 150 millió forintot teljes egészében a Szent Szív templom helyreállítására költik. “A magyar nép nagylelkű. A magyar nép történelmet írt. Megtöltötte a szívünket ez az adomány, amely városunk ennyire nehéz pillanatában segít bennünket!” – mondta a polgármester."
 
a cikre gondolt fonn
van bene lakohaz meg szervezet tenyleg
de ezek messze vannak nem tudni milyen a helyzet ott biztos nem is olyan rossz
 
Nem tudom te mit olvastál, lakóházról szó sincs! Idézem az aktuális részt:
"A mintegy húszezer lakosú város polgármestere, Giuseppe Pezzanesi köszönetet mondott Magyarországnak és a magyar népnek a nagylelkű adományért, hangsúlyozva, hogy a budapesti kormány által felajánlott mintegy 150 millió forintot teljes egészében a Szent Szív templom helyreállítására költik. “A magyar nép nagylelkű. A magyar nép történelmet írt. Megtöltötte a szívünket ez az adomány, amely városunk ennyire nehéz pillanatában segít bennünket!” – mondta a polgármester."

Megvilágosodtam... ennyi bűn után így akarja megvásárolni az üdvösséget ?
 
Van egy nagy különbség. Az, h ne legyen annyi éhező gyerek, az a kormány köztelező feladata (lenne) az nem hír.
De a világ "elnyomott keresztényeinek" támogatása címoldalra kerül és lehet vele villogni. Oda számolatlanul önthetik a pénzt. Ki számol utána?
Mellesleg miért csak az arabokat pénzelik? Afrikában is vannak keresztények és nem a legnagyobb tiszteletnek örvendenek. Ők nem számítanak? Ha már elkezdték, csinálják rendesen! Min. 1 stadion árából ott is tudnának kezdeni valamit.

Csak két példa:

http://gilvanfa.hu/2016/07/24/ezek-a-gyerekek-etkezhetnek-ingyen-szeptembertol-2016-07-24/
http://www.demokrata.hu/hir/belfold/nem-csak-hatranyos-helyzetu-gyerekek-kapnak-ingyenes-etkezest

Ugyanazt a kérdést az afrikai keresztényekről még egy pár országnak feltehetnéd.
Ez megint a van sapka, nincs sapka esete. Ha valami humanitárius segítséget nyújtunk, akkor miért, meg miért oda? Ha nem nyújtunk, akkor meg az a baj.
 
még az olaszokat is támogtja .... Magyaroknak hálálkodik a földrengés sújtotta olasz város

http://www.hirado.hu/2016/12/27/magyaroknak-halalkodik-a-foldrenges-sujtotta-olasz-varos/á
gazdagok vagytok jo nek
Csak két példa:

http://gilvanfa.hu/2016/07/24/ezek-a-gyerekek-etkezhetnek-ingyen-szeptembertol-2016-07-24/
http://www.demokrata.hu/hir/belfold/nem-csak-hatranyos-helyzetu-gyerekek-kapnak-ingyenes-etkezest

Ugyanazt a kérdést az afrikai keresztényekről még egy pár országnak feltehetnéd.
Ez megint a van sapka, nincs sapka esete. Ha valami humanitárius segítséget nyújtunk, akkor miért, meg miért oda? Ha nem nyújtunk, akkor meg az a baj.
elobb a hazon belul -- ha mar mindenki jollakott bent ,utana osszunk kalacsot kint is
 
Nem tudom te mit olvastál, lakóházról szó sincs! Idézem az aktuális részt:
"A mintegy húszezer lakosú város polgármestere, Giuseppe Pezzanesi köszönetet mondott Magyarországnak és a magyar népnek a nagylelkű adományért, hangsúlyozva, hogy a budapesti kormány által felajánlott mintegy 150 millió forintot teljes egészében a Szent Szív templom helyreállítására költik. “A magyar nép nagylelkű. A magyar nép történelmet írt. Megtöltötte a szívünket ez az adomány, amely városunk ennyire nehéz pillanatában segít bennünket!” – mondta a polgármester."
Te olvastál mást, nézd az eredeti cikket, amiről szó van.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,343
Tagok
616,014
Legújabb tagunk
Lacika53
Oldal tetejére