Hírek Donáth Anna megvédte Magyar Pétert – ezúttal Gyurcsány Ferencéktől

a DK-közeli Nyugati Fény idén összesen 78 darab Facebook-hirdetést indított, melyek mindegyike csak és kizárólag Magyar Péterről szólt.
Míg a Fidesz liberális, baloldali ellenzékiként igyekszik beállítani Magyart, addig a DK azt üzeni, hogy nem igazi ellenzéki. A Nyugati Fény hirdetései többi között az alábbi szövegekkel futottak:

  • „Magyar lényegében önmaga cáfolta, hogy ellenzéki lenne.”
  • „Magyar Péter bevallotta: inkább a Fidesszel kötne koalíciót, mint az ellenzékkel.”
  • „Magyar Péter szerint az ellenzék tehet az Orbán-rendszerről. Nem Orbán, hanem Gyurcsány, a DK, a Momentum és a Jobbik a felelős. Nézd végig a videót, és utána mondd azt, hogy nem ő az új Márki-Zay Péter!”
  • „Akinek eddig nem lett volna gyanús a sok Wass Albert-idézet, annak Magyar Péter újabb húzással bizonyította, hogy vérjobbos politikát képvisel.”
A DK-val kapcsolatban korábban több kritikát is megfogalmazó Donáth Anna ezúttal is odaszúrt egyet Gyurcsányéknak. Mint a párt közleményében írja, Donáth szerint aki
Magyar Péter lejáratásában a Fidesz és a Megafon oldalára áll úgy, hogy közben az ellenzéki oldalra sorolja magát, az csak nehezebbé teszi a kormány leváltását. Nagyon rövidtávú gondolkodás a Magyar Péter mögött álló tömeget azzal vádolni, hogy ne a rendszer bukását akarnák. Ezt senki nem kérdőjelezheti meg. A TISZA párttal és a vezetőjével szemben jogos észrevétel, hogy nem baloldali vagy liberális értékeket képvisel, jogos szóvá tenni akár az EU vagy Ukrajna kapcsán elmondott mondatait, de abban a gyűlöletcunamiban, amit a Megafon rászabadított, alapvető szolidaritással tartozunk felé. Azért is, mert ez a tisztességes, azért is, mert ez a praktikus. Ha a politikai vitáikat az ellenzéki szereplők egymás között nem képesek kulturáltan megvívni, az borzasztó üzenet a változást akaró tömegeknek. Politikai alkalmatlanságot, kormányképtelenséget és a fideszes működés másolását üzenjük ezzel. Az ellenzéki közegnek az a dolga, hogy minden erejével és erőforrásával a kormány buktatásán dolgozzon – nem az, hogy egyes pártok a másikat gyalázzák fizetett hirdetésekben.

1713331864106.jpeg
 
A kormanynal ennyi zsetonnal, mediaval, kiepitett rendszerrel, reflexekkel stb. nem varok komoly valtozast (illuziok nelkul), de az "ellenzeki" partok kozott - immar nagyon - szukseges atrendezodest es egy kis Fidesz csokkenest igen.
A kormánynál nem látsz változást.Talán őket nem változtatja meg de a változás nem a Kormány tulajdonságának megváltoztatása.
A cél a kormány változtatás.Kormány és a parlament lecserélése.Nem kevesebb mert törvényalkotás kell.
Hogy pontosan kik vállalkozhatnak rá(kiket kérnek fel kormányzásra)Az nem tudható még
A te várakozásod ennél sokkal kevesebb.
A Magyar Péteré az idén 2024 június EU választás kori erő megméretés.
Onnan rugaszkodva tovább a 2026 országgyűlési választásokra
Két év múlva tehát arra készül a Tisza Párt
Ha a mostani átrendeződés sikerül
Máris átcsoportosulnak a szavazók Goyo szerint is
Fidesz csökkenés.
Mit és mennyit változtat nem tudható.
De ha ebbe az egy pártba csoportosulnának a teljes távol maradók és a különzékiek.
Bőven meg tudna lenni kormányváltás 2 év múlva.
De mindig az a baj a tervekkel a gyakorlat mást mutat
Addig a Fidesz is cselekszik.Lejárat stb
És a lendületet fenn is kell tartani erre tervezte a mozgalmat a Péter
Kérdés lesz-e témája 2 évig.
Reményt és bizakodást fenntartani a sok azonnali változást akaró szemében.
Nekik biztos nem.
Kell gyakorlati eredmény.
Amit hol tud addig megtenni?
Nincs hivatali terepe csak az EU.
Az meg mit tud adni belföldre?
Kizárólag azt, hogy az EU pénzek elosztását
Közvetlenül a városoknak címezzék.
Ez Tisza párt EU-s elérési lehetősége.
Ha ezt magáénak tudja kommunikálni
Akkor van gyakorlati eredmény 2 évre.
 
Donáth Anna szerintem éppen ott követte el a hibát, hogy kiment az EP-be, és magára hagyta a pártot, amit egyértelműen látszik, nem lehet távirányítással működtetni.
Ott követte el a hibát hogy elkezdett politizálni.
Az a jó értékelés róluk amit épp te mint facebook komment tettél be.
Ami meg sem említi a távirányítást.
Az mondja tehetségtelenek és még a kezdeti sikert is elvesztették már a támogatóikban is aktivistáikban is.
No limpia No momentum.
Egyszeri pesti lila-gőzös párt.
 
Nem tartom jo megoldasuknak , hogy mindent megtesznek az Euba hogy felfuggesztsek a penzt Mo reszere.
Azzal csak az a fő baj feltüntetik magukat Haza elllenségének
Bentről is így kommunikálja a Fidesz
Ráadásul a Donáth nem érzi belül mi van.
Érzékelése lehet sose volt. De az is elméleti síkúvá vált.
Brüsszelből nem lát valóságot.
Rossz már az rég nekik olyan vezetőikkel.
Az ilyen mindegy hogy itthon van vagy kint Nem politikusi tehetség nem vezető, nem szervező.
Piszok rossz marketing gondolkodású.Amivel lehetne pedig kampányolni.
Az alelnökük jobb, Tompos Márton
Soproni Tamás-t
halottam érvelni beszélni jó
Ő polgármester és elnökhelyettes a momentumban.
Cserélni pedig már késő.
Véged momentum.
Csatlakozzatok ahova akartok csak maradjatok csendben.
De befésülődhetnétek ha kelletek a Tisza pártba.
De ott dolgozni szervezni kell.
 
Utoljára módosítva:

Nincs a pártnak egy karakteres vezetője.
Hetekkel ezelőtt írtam itt, hogy a program csak másodlagos, egy pártnak elsősorban karakteres, tömegeket megmozgatni képes vezetőre van szüksége.
Orbán-Gyurcsány-Magyar lehet őket szeretni vagy nem szeretni, de mind egyértelműen ebbe a kategóriába tartozik.
 
Orbán-Gyurcsány-Magyar lehet őket szeretni vagy nem szeretni, de mind egyértelműen ebbe a kategóriába tartozik.
Az hogy karakteres kell mint tőmondat egyetértek
mondok karakterest Trump.
De ezeket mind felépítik kellhet hozzá hülye haj.
Goromba szókimondó arrogancia (Trumpnál)
Itthon karakteres a Karácsony (simulékony mosolygós magas kaméleon)
Orbán ért az emberek nyelvén nagy populista
Gyurcsány is a szókimondó odamondó típus.De annak a odamondó stílusnak ideje elmúlt már mind azt csinálja az összes beolvasó.Már béke kell.
Magyar karakterét nem látom vonzerejét igen(a megváltoztatás reménye)
De az más.Ő még nincs felépítve Ő csak jött.
Ő lehetne finom-ember ki segít és meghallgat.
Alkata jellegtelen,arca gyenge kicsit sem férfias, szónoki képessége csak beszél
És ez a csak beszél is elég ha nem mocskol senkit.
Az őszinteség képét még tükrözheti egy ilyen átlagos figura.
A karizmát nem tévesztetném össze a vonzerővel
Bár Karácsony esetében épp a külalak az ami sokat mutat
Értelmiségi és mosolygós de mindenképp ijesztően magas
Ennyi minden a külsőség
Van akinek nem kellett külsőség, mert volt kisugárzása ez az Orbán a tüzes senkitől se félő vezér aki rákosi alkotmány elhajításáról beszél
Hogy mi volt az per amivel neki mert menni az akkori bíróságnak épp az akkori alkotmányra hivatkozottan nem tudom

Neki akkor más volt a karizmája nem a termete.
Szemtelen pimasz tekintélyt nem tisztelő
 
Utoljára módosítva:
Magyar Péterhez és a politikai kiszámíthatósághoz
Jó példa ismét az Orbán 1996-s mondandója
Olyan 18:30 percnél beszél a politikát kiszámítani nem lehet mert pszichikai hatások sorozata dolgozik
Ekkor zuhant 30%ról 7,5%ra a Fidesz
 
Utoljára módosítva:
Nem akartam többet beleszólni de muszáj, mert nem szeretném ha az orbáni propaganda olyanokat is megtévesszen akik egyébként odafigyelnek.

Először talán néhány számadatot
- Magyarország bruttó hazai termékének az értéke 168,5 Milliard EUR volt,
- A kormány azt hazudja, hogy a ki nem fizetett pénzek miatt netto befizetök lettünk ami nem igaz.
- Magyarország egyenlege az azonos névű EU-s oldalon elérhető

1714230133092.png

A pénzvisszatartás szabályai minden EU-s országra azonos, nyilvános és nem pedig a Magyarok ellen lett kitalálva, mert pikkelnek ránk.
Hogy ha nem jönnek a pénzek azért nem az ellenzéki EP képviselők a felelősek
hanem a magyar kormány, amelyik a többi 26 országgal ellentétben nem tartja be a szabályt.

A korrupció megállításának ezt az eszközét az EP képviselők olyan nagy tömege szavazta meg,
hogy az a 6 vagy 8 magyar ellenzéki képviselő meg sem tudta volna ezt a döntést akadályozni!!!

Ugy, hogy nem jó helyen kritizáljuk az ellenzéket

De ajánlom hallgassuk meg Donath Annát: Hol vannak már az EU-s pénzek?"

Dobrev Klára a 7,5 milliárd euró befagyasztásáról: „Ez dráma és szégyen”

Végül megjegyzem, hogy
- 2019-ben Manfred Weber lett volna az EP elnöke, Orbán orba-szájba vétózott, senki nem volt neki megfelelő erre a posztra,
- ez a kekeckedés rengeteg pénzébe került az EU tagállamoknak,
- ezért kínjukba felkérték Orbánt, hogy "az isten szerelmére, nevezzen valakit akit elfogadna EP elnöknek"
- Igy lett Ursula von der Leyen Orbán kívánságára EP elnök. (mert ügye, keresztény, 7 gyerekes családanya...)

A saját véleményem, hogy Dobrev Klára messze alkalmasabb egy ország vezetésére még akkor is ha az utcára MP tud több embert vezényelni.
 
Először talán néhány számadatot
Innen már nem érdekel
Elébb a kijelentést aztán a bizonyítékot
Én ezt szeretem mert lazább.
A kijelentés:

- A kormány azt hazudja, hogy a ki nem fizetett pénzek miatt netto befizetők lettünk ami nem igaz.
Mivel nem kétlem hogy hazugság.Mert akitől hazugságot szoktunk (orbán) annak már sose hiszünk ha kérdez sem
Ezért a grafikon már untat. Minek már egy téma elején elijeszteni számokkal bárkit.
De ha kedvem tartja mert nem hiszem.
Meggyőződöm, még arról is jó grafikont tettél-e be.
Ez a te módszereddel fonákja de alapos és kételkedő.
Amikor éppen kételkedni van kedve az olvasónak.
Rengeteg dolgot unalmas elő-grafikonozás nélkül is természetesen tudunk.Mert néztünk elemzéseket.
Ott is csak akkor veszik elő a grafikont ha muszáj utána vagy mellé bizonyítani.
Bocs de nem köt le addig amíg fel nem támad a kíváncsiság vagy a kételkedés.
Például betetted Rónai Egont
Ő neki a műsorvezetése kérdezése a minta etalon nekem.
Ami az Ő műsorában van azt kételkedés nélkül elhiszem.
annyira tisztán látó jó ember
 
Utoljára módosítva:
Itt csak szubjektív véleményt teszek előadásmódról és szimpátiáról.
Mert politikusnak az nagyon fontos része.
Donáth szebb de Dobrev jobb előadó meggyőzőbben metakommunikál. Azért a Dobrev hitelesnek fogadható el.
A csip csup nem hiteles de csak nekem.
Még a hangszínben is fontos meggyőző erő van.A korban is.
Az hogy mit sugall a kinézete.
Reklámokból tudjuk a középkorú háziasszonynak látszó személyek
Hitelesebbek, velük lehet komoly dolgokat elfogadtatni
A Donáth csip-csup pipere.
Így tolódik másodlagossá a tartalom.Ha rossz az előadásmód és a "megjelenés" a mimika
 
Tudtam, hogy a külsöségekre sokat adsz, a tárgyilagosság nem az erősséged ezért kezdtem adatokkal.

A vitatéma az volt, hogy a Momentum miatt nem jönnek az EU-s pénzek, vagy van valami súlyosabb oka is ennek?

Még egyszer:
- Az uniós intézmények, az EU Szerződések alapján figyelik és értékelik a tagállamokban a jogállamiságot.
- A 27 EU-s tagállam küldötteinek több mint a 75%-a, megvan győződve arról , hogy Orban elsikkasztja a nyugati adó-fizetök M.-nak adott támogatását.
- Tehát, az összes magyar EP képviselő (21 fö), még ha mind az orbáni maffia mellett állna is ki, nem tudná ezt a túlsúlyt megváltoztatni, hát még a két momentumos.

Gondolom ezzel a tétel igazolva van, ahogy szokás irni QED, Quod erat demonstrandum.

Tehát teljesen mindegy, hogy az ízlésed melyik tartományába szerepelnek a hölgyek, vagy a fehér inges.
 
- A 27 EU-s tagállam küldötteinek több mint a 75%-a, megvan győződve arról , hogy Orban elsikkasztja a nyugati adó-fizetök M.-nak adott támogatását.
Ernoe ne haragudj, de nem hiszem el, hogvy nem vagy azzal tisztaba, hogy a sikkasztas mindenhok a vilagban buntetojogi kategoria, és nem politikai dontés, amit megszavaznak!

Az hogy ki, mirol van meggyozodve, mindenkinek a m aganugye!
Az, hogy ki mit tud bizonyitani, mar lehet alap a buntetésre!

De a magyarorszaggal szemben akkor szerinted azert hoztak más indokkal donteseket, mert ezzel leplezik a meggyozodesuket?
Mivel nem tudjak bizonyitani, kitalalnak valamit?

A valosag az, hogy mnagyarorszaggal szemben jogallami aggalyok vannak!
(tobbek kozt)

Ez ellenkezik az eu által vallott elvekkel.
Tehat egy kodifikalt, jogulag megalkozozz karta alapjan tartjak vissza a kifizetéseket, és nem azert , mert nemelyik kepviselo rosszul aludt, és épp nyugos!

Ne jarasd le ilyen butasagokkal az eu bizottsagait, és az eu parlamentet!
 
A miniszterelnök-jelölteknek nem kell semmiféle alkalmassági vizsgálaton átesni, egyszerűen csak keresni kell 2,5-3 millió embert, aki hajlandó megszavazni.
A jelölteknek igen Az csak egy arc nem sokat jelent
Akkor még messze van a miniszterelnökségtől
A többit is tudod
Nem a 3 millió ember választja miniszterelnököt
Hanem a parlamentbe került képviselők.
Azok közül is az csoport jelöli, aki a kormányzást adja.
A jelölésuk után úgy tudom meg kell szavaznia parlamentnek.
Nagyon messze van a miniszterelnök-jelölt mindentől ezért főleg nem kell előzetesen alkalmassági vizsgán átesni
De Ernő se mondott mást: "saját véleményem, hogy Dobrev Klára messze alkalmasabb egy ország vezetésére még akkor is ha az utcára MP tud több embert vezényelni"
Én szerintem is alkalmas miniszterelnöknek Dobrev. De ez nem azt jelenti esélyes!!
MP is jó .De nem tudom nem e egy középkorú nő még alkalmasabb?
Higgadt tapasztalt tudja a kompromisszumok fontosságát. De sajnos férjezett és tőle nem független.
 
Az országnak most Magyar Péterre volt szüksége. Felrázta Csipkerózsika álmából az országot, és visszaadta a rég elveszett reményt, hogy egyszer, valamikor még normális életet is lehet élni a hazán belül is, nem csak azon kívül.
 
Reményt a MárkyZajPeter is adott anno ! Azzal tele a padlás , de hol az ígéret ???? A magyar srác eddig nekem annyi hogy imád a figyelem fényében fürdeni és az újságírók nak valaszolgatni. Mindenkire van egy “ tudom mit tettel mert hallgatoztam” megjegyzése és persze a főstrategiaja hogy a fideszeseket a keresztnevén szólítja . Pszichológiai trükk a választok fele hogy ő egy “bennfentes” .
Aztan annak is van egy diszkrét bája amikor azzal jön elő hogy valamelyik Fidesz embernek mondja hogy legalább a fizetésért megdolgozik azért a 4 milliós bérért! Mondja ő aki évekig ült mondva csinált elnöki tagságokban …. Nevetséges és szerintem ezt használja ki pont mp amit írsz a reményt ….
dobrevvel miért nem áll ki vitázni ? Miért csak ilyen puzser felekkel?
Nálam eddig a srác csak annyi hogy érdeklődést fenntartani és menni tüntetni.
a másik kérdés ha esetleg valamit elér kivel fog koalícióra lépni ? Mert egyedül nem lesz kormányzó párt!
 
Egyetértek
És nem mértek egyet aki ezt a tettet lebecsüli.
Marhaság ígéretek.
MZP vel se lehet összehasonlítani
Az sose volt reménység csak váratlan
Az elején látszott MZP tehetségtelenMindet amit mondott azzal többet ártott az ellenzéknek
Nem is volt világos, kelekótya vagy teljesen nulla.
annyi hogy imád a figyelem fényében fürdeni és az újságíróknak valaszolgatni
Azt meg igazán senkinek nem lehet a szemére vetni,hogy az ünneplést fogadja.Hozzátartozik minden népszerűséghez
Ezért bögyiben lenni valakinek talán sima irigykedés.
Nem jellemhiba az közfigyelemben lévőnél.
A lényeget meg nem látás az inkább igen.
A reflektort szerető ember.Csak kis eséllyel válhat jellemhibává,
ahhoz még ezer más dolog is kell.
Előbb még elbizakodottá válik.
Ez pedig saját éleséátását csökkentheti.
De azért hamarmeg szoktak bűnhődni,
Politikai hibákhoz vezet.
Tehát semmi aggódni való.
 
Utoljára módosítva:
Reményt a MárkyZajPeter is adott anno ! Azzal tele a padlás , de hol az ígéret ???? A magyar srác eddig nekem annyi hogy imád a figyelem fényében fürdeni és az újságírók nak valaszolgatni. Mindenkire van egy “ tudom mit tettel mert hallgatoztam” megjegyzése és persze a főstrategiaja hogy a fideszeseket a keresztnevén szólítja . Pszichológiai trükk a választok fele hogy ő egy “bennfentes” .
Aztan annak is van egy diszkrét bája amikor azzal jön elő hogy valamelyik Fidesz embernek mondja hogy legalább a fizetésért megdolgozik azért a 4 milliós bérért! Mondja ő aki évekig ült mondva csinált elnöki tagságokban …. Nevetséges és szerintem ezt használja ki pont mp amit írsz a reményt ….
dobrevvel miért nem áll ki vitázni ? Miért csak ilyen puzser felekkel?
Nálam eddig a srác csak annyi hogy érdeklődést fenntartani és menni tüntetni.
a másik kérdés ha esetleg valamit elér kivel fog koalícióra lépni ? Mert egyedül nem lesz kormányzó párt!
Szerintem azzal a koalíciós megállapodással nagyon előreszaladtál. Azt még megelőzi most az EP választás, utána pártépítés (falvakban is, ahol a választás eredménye tulajdonképpen eldől, nem elég a megyeszékhelyen egy irodát nyitni!).
Ez nem pár hónapos munka, éveket kell belefektetni.
Igen, 2 évvel ezelőtt már ott halálra volt ítélve a megmozdulás, hogy jó előre elosztották a poziciókat. Nem a gombhoz kell igazítani a kabátot, hanem fordítva. Először meg kell találni minden körzetben a körzet lakosságának megfelelő embert (ez sem sikerült, így fordulhatott elő, hogy korábbi billegő körzetben 3/4-es fidesz győzelem lett a vége).
Ha egy párt az adott körzetben egyetlen esélyes jelöltet nem tud megnyerni magának, akkor hogyan akarja az egész körzetet, ami 40-70 ezer embert jelent, megnyerni magának?
Szóval, nem igazán értem ezt az összefogással kapcsolatos aggályodat, főleg hogy az EP választás nem is erről szól.
 
Szerintem azzal a koalíciós megállapodással nagyon előreszaladtál. Azt még megelőzi most az EP választás, utána pártépítés (falvakban is, ahol a választás eredménye tulajdonképpen eldől, nem elég a megyeszékhelyen egy irodát nyitni!).
Ez nem pár hónapos munka, éveket kell belefektetni.
Ki szalad előre koalíciós találgatásokkal?(VT)
Hol van az még!!!
Addig fenn kell tartani a szavazóbázist és a közérdeklődést.
Az EU képviselettel is csak akkor tud menni valamire ha ahhoz köthetően,belföldi eredményeket tud mutatni.
A belföldit az EU szinte csak ennyiben érdekli.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,066
Tagok
615,994
Legújabb tagunk
Premiumqph
Oldal tetejére