N
Naska
Vendég
Cigány holocaust
Részlet Donald Kenrick és Grattan Puxon <o></o>„Bibaxtale Berśa" - Szerencsétlen évek című könyvéből
<o></o>
<o></o>Még ma sem lehet pontosan tudni, mennyi cigányt öltek meg a fasiszták. Az igazságot a holtakkal együtt eltemették. Becslésünk szerint kb. 500 ezerre tehető az áldozatok száma. Mások szerint még többre. A lágerekből megőrzött dokumentumok, amelyeket nem semmisítettek meg a fasiszták, csak töredékét mutatják a tényleges számnak. A cigányok vétlenül raboskodtak a táborokban. Nem álltak szemben Németországgal, nem voltak ellenségeik. Sokaknak Németország jelentette az otthont. Meghaltak éhínségben, betegségekben, és megfulladtak a gázkamrákban. Rengeteg fájdalmat kellett elszenvedniük az „orvosoktól'; akik sót injekcióztak a vérükbe és sós vízzel itatták őket. Sokan tífusz, kolera és más betegségek áldozatai lettek. Sok asszonyt és fiatal lányt egész életére terméketlenné tettek. A fogolytáborokon kívül az SS-katonák és a Wermacht sok-sok cigány embert gyilkolt meg az utakon, a falvakban, az erdőkben, és ahol érték őket Akiknek sikerült megszökniük, távol szeretteiktől, szomszédaiktól és a városoktól élték túl a háború éveit.Mindaz, ami a cigányokkal történt, nem merülhet feledésbe. Ezek a fekete esztendők bizonyítják, milyen kegyetlenül bántak egymással az emberek. Az erősek a gyengékkel.<o></o>
<o></o>
<o></o>A „Szerencsétlen évek" 1972-ben jelent meg angol nyelven:<o></o>
<o></o>A magyar kormány nyilvánosságra hozta azt a rendeletét, amely szerint be kell börtönözni a munkanélküli cigányokat. A „volk und Rasse" 1941 februárjában szintén közölte a hírt. Berlin szorgalmazta a törvény végrehajtását, de 1943-ig csak kevesen estek áldozatául.<o></o>
Sárközi Ferenc családjával együtt jutott fogságba a város cigánytelepén. Három évig a rendőrség korlátozta mozgásukat, nem volt szabad elhagyniuk a települést. Egy napon a németek puskákkal támadtak rá. Félholtra verték és bedobták egy fedetlen sírgödörbe. Egy cigány talált rá, még életben volt, a fogait kiverték, de túlélte a borzalmakat. Sok helyen a cigányok és a zsidók összefogtak. Számukat nem tudjuk. Sok magyarországi cigány élt Németországban, sokuknak magyar irataik voltak. Így amikor 1943 márciusában a cigányokat Auschwitzba hurcolták, ott magyarországi cigányként regisztrálták őket, de feltehetőleg Ausztriából jöttek.<o></o><o></o>
<o></o><o></o>Sok hivatalos okmányt elégettek, ezért nem bizonyítható sok magyarországi cigány áldozat neve. Ismert Magyarországon egy dal, amely szerint a fekete ruhások elszakítottak egy asszonyt a férjétől, és elküldték a fiával együtt Auschwitzba. A fiú, akit a dalban Vesónak hívtak, meghalt a táborban.<o></o>
<o></o>Többen az Esti Újságból értesültek arról, hogy a kormány kötelességének érezte a cigányok munkatáborokba gyűjtését. Egy másik újság arról számolt be, hogy az ország minden évben 75 millió pengőt fizet a csendőröknek, hogy figyeljék a cigányokat. A hatalom emberei elmondták, hogy mennyire veszélyesnek tartják a cigány-magyar vegyes házasságokat, mert emiatt csak növekszik a félcigány lakosok száma. Az ország érdekeit szem előtt tartva azt a javaslatot tették, hogy sterilizálják a cigány férfiakat. 1941 telén a magyar fasiszták a következőt hangoztatták: „A zsidók után a cigányok!"<o></o>
<o></o>Sok cigány életét oltották ki ezek az emberek. 1944 márciusától, miután Magyarország német uralom alá került, a cigányokat a zsidókkal együtt kivégezték. Októberben a német katonák egyeztettek a megyei csendőrséggel, és összegyűjtötték a cigányokat, hogy fogolytáborba szállítsák őket. Akadt olyan település, ahonnan csak a férfiakat szedték össze, más helyről a férfiakat a nőkkel és a gyerekekkel együtt hurcolták el. Mint korábban a szintik, most a magyarországi cigányok szembesültek a láger borzalmaival. A német és lengyel területre elhurcolt cigányok számát nem ismerjük, de csak kevesen tértek haza közülük.<o></o>
Alább közöljük, hogy hozzávetőlegesen mennyi lehetett az elhurcoltak száma Heves megyében:<o></o>
<o></o>
Kerecsend<o></o>
Huszonkét férfit küldtek a mezőkövesdi gyűjtőtáborba. Csak a fele tért vissza.<o></o>
<o></o>
Andornaktálya-Felsó<o></o>
Nagyon sokan kerestek menedéket az erdőkben. Húsz fiút kényszerítettek Mezőkövesdre és egy sem tért vissza.<o></o>
<o></o>
Eger (Veroszala telep)<o></o>
Háromszázan megszöktek. A németeknek csak egyet sikerült elkapniuk, aki a lágerben vesztette életét.<o></o>
<o></o>
Tiszaigar<o></o>
Sokan estek fogságba és kerültek Mezőkövesdre innen.<o></o>
Mezőkövesdről a foglyok tovább meneteltek Lengyelországba vagy Németországba. Mezőkövesden kívül voltak más gyűjtőtáborok is az országban, de még nem tudjuk pontosan, hogy hol. Natzweilerből származó iratok igazolják, hogy öt magyarországi cigány vesztette életét 1945. január 7-én. Név szerint: Sas Géza Balog, Bogdán Sándor, Sztojka Iván, Raffael László és Gazsi József. Nyári Jóskát a budapesti Vízmellék telepről elküldték Berga Elsterbe. Betegségben halt meg 1944-45 telén. A Gross-Rosen nevű táborban is sok magyarországi cigány raboskodott.<o></o>
<o></o>
<o></o>Kállai Jánosnak sikerült megszöknie a fasiszták rabságából: <o></o>
„Heves megyéből 700 férfit vittek Mezőkövesdre. Nagyobbrészt városi cigányok voltak valamint három faluból Bogácsról, Kálról és Andornaktálya-Felsőről. A férfiakat a László iskolában tartották fogva, a nőket a gyerekekkel együtt egy másik helyre vitték. Mindannyian dolgoztak. Az első héten a mezőkön dolgoztunk, aztán a katonák parancsára egy széles árkot ástunk. A németek a magyar nyilaskeresztesekkel felügyeltek ránk. Ketten közülük, Tóth Károly és Újlaki Dezső, nagyon sokszor bántalmazták a cigányokat. Négy hét alatt, amíg ott tartózkodtunk a táborban háromszázan szöktek meg. A katonák mindent megpróbáltak elszedni tőlünk. Azzal fenyegetőztek, hogy megölik azokat, akik nem adják át nekik az útlevelüket és a katonakönyvüket. Én semmit sem adtam át nekik. Két évig voltam katona Oroszországban.<o></o>
<o></o>
Mezőkövesdről gyalog mentünk Tiszapolgárig. A férfiak mentek elöl, és a nők a gyerekekkel mögöttük. Viszont ennél a falunál az oroszok tüzet nyitottak ránk, és a katonák Egerszalók felé irányítottak minket. Onnan tovább gyalogoltunk. Áthaladtunk Egervisontán, Gyöngyösön és Nagyvároson. Elhagytuk a Dunát és Komárom irányába mentünk, aztán Győrbe. A katonák, akik autókkal közlekedtek, azt mondták, hogy egy hetünk van arra, hogy Németországba érjünk... A németek megölték azokat, akik megbetegedtek.<o></o>
<o></o>
Amikor Győr mellé értünk, sikerült megszöknöm a barátommal, Paczok Ádámmal együtt. A németek megengedték, hogy gondozzam a lovakat. Amikor az egyiket patkoltatni kellett, akkor beküldtek a faluba, hogy javíttassam meg a patkóját. Azt mondták: „Ha nem jössz vissza, megölünk, mint egy kutyát. A faluban találtam egy személyt, aki értett a patkoláshoz, és ott hagytam nála a lovat. Azt mondtam neki, hogy el kell mennem szénát venni a lónak. És onnan futottam, ahogy csak bírtam. Az erdőben találtam menedékre, ahol más cigányokkal is találkoztam."<o></o><o></o>
Kállai elbeszélése szerint a 400 cigányból, aki Mezőkövesdet elhagyta, csak 10-15-nek sikerült megszöknie. Hogy pontosan hová vitték Németország területén belül a cigányokat, nem tudta, de egy sem tért vissza.<o></o>
<o></o>
Egy magyarországi cigány asszony, Raffael Ilona volt a egyik a néhány közül, akinek sikerült élve kikerülnie a dachaui lágerbó1. A következőket mondta:<o></o>
„1944 telén történt, amikor a csendőrök Adacsra jöttek, hogy összeírják a nevünket; a férfiakét 16 évestől egészen 60 éves korig, a nőkét 16-tól 40-ig. Elmentünk Hatvanig, és ott egy zsidó templomba zártak minket. Onnan Komáromba mentünk. Itt a város börtönébe zártak minket.<o></o><o></o>
A férfiakat elkülönítették a nőktől, és elvitték őket valahová Németországba. Az asszonyok és a lányok előbb Ravensbrückbe, majd Dachauba kerültek. A táborokban egész nap dolgoztunk. Ravensbrückben a holtak hamvait gereblyéztük.<o></o>
Mi a zsidókkal laktunk együtt, lengyel, német, magyar és orosz zsidókkal. Ahogyan nekik, nekünk is tábori öltözékünk volt és facipőben jártunk. A németek levágták a hajunkat. A ruha ujjába be kellett varrni annak a barakknak a számát, ahol laktunk. Az enyém a 19-es volt. Sok nő és fiatal lány meghalt Ravensbrückben. Azt, hogy mennyien, nem tudom pontosan megmondani. A katonák végeztek azokkal, akik nem bírtak dolgozni.<o></o>
<o></o>
Amikor az oroszok már közelebb voltak, akkor a németek arra kényszerítettek, hogy gyalog menjünk Dachauba. Az úton mindenkit megöltek, akik nem bírták a fárasztó gyaloglást. A dachaui táborból az oroszok szabadítottak meg.<o></o>
Az enyéim közül meghalt Ferenc, ő 60 éves volt, István 46, Ferenc 21 és László 19.<o></o>
<o></o>
Ahogy a Vörös Hadsereg elérte Magyarországot, keserű gyász érte a lajoskomáromi cigányokat. Az egyik napon az orosz katonák megpróbálták kivonulásra kényszeríteni a németeket. Miután a németek meghátráltak, nagy öröm támadt, és a cigányok a gádzsókkal együtt ünnepeltek. Minden nagyon jól ment, de másnap reggelre a németek visszatértek. Most az oroszok voltak azok, akik menekülni kényszerültek. Bosszúból mindenkit megöltek a németek. Hatszáz cigányt gyilkoltak meg ebben a faluban.<o></o><o></o>
Részlet Donald Kenrick és Grattan Puxon <o></o>„Bibaxtale Berśa" - Szerencsétlen évek című könyvéből
<o></o>
<o></o>Még ma sem lehet pontosan tudni, mennyi cigányt öltek meg a fasiszták. Az igazságot a holtakkal együtt eltemették. Becslésünk szerint kb. 500 ezerre tehető az áldozatok száma. Mások szerint még többre. A lágerekből megőrzött dokumentumok, amelyeket nem semmisítettek meg a fasiszták, csak töredékét mutatják a tényleges számnak. A cigányok vétlenül raboskodtak a táborokban. Nem álltak szemben Németországgal, nem voltak ellenségeik. Sokaknak Németország jelentette az otthont. Meghaltak éhínségben, betegségekben, és megfulladtak a gázkamrákban. Rengeteg fájdalmat kellett elszenvedniük az „orvosoktól'; akik sót injekcióztak a vérükbe és sós vízzel itatták őket. Sokan tífusz, kolera és más betegségek áldozatai lettek. Sok asszonyt és fiatal lányt egész életére terméketlenné tettek. A fogolytáborokon kívül az SS-katonák és a Wermacht sok-sok cigány embert gyilkolt meg az utakon, a falvakban, az erdőkben, és ahol érték őket Akiknek sikerült megszökniük, távol szeretteiktől, szomszédaiktól és a városoktól élték túl a háború éveit.Mindaz, ami a cigányokkal történt, nem merülhet feledésbe. Ezek a fekete esztendők bizonyítják, milyen kegyetlenül bántak egymással az emberek. Az erősek a gyengékkel.<o></o>
<o></o>
<o></o>A „Szerencsétlen évek" 1972-ben jelent meg angol nyelven:<o></o>
<o></o>A magyar kormány nyilvánosságra hozta azt a rendeletét, amely szerint be kell börtönözni a munkanélküli cigányokat. A „volk und Rasse" 1941 februárjában szintén közölte a hírt. Berlin szorgalmazta a törvény végrehajtását, de 1943-ig csak kevesen estek áldozatául.<o></o>
Sárközi Ferenc családjával együtt jutott fogságba a város cigánytelepén. Három évig a rendőrség korlátozta mozgásukat, nem volt szabad elhagyniuk a települést. Egy napon a németek puskákkal támadtak rá. Félholtra verték és bedobták egy fedetlen sírgödörbe. Egy cigány talált rá, még életben volt, a fogait kiverték, de túlélte a borzalmakat. Sok helyen a cigányok és a zsidók összefogtak. Számukat nem tudjuk. Sok magyarországi cigány élt Németországban, sokuknak magyar irataik voltak. Így amikor 1943 márciusában a cigányokat Auschwitzba hurcolták, ott magyarországi cigányként regisztrálták őket, de feltehetőleg Ausztriából jöttek.<o></o><o></o>
<o></o><o></o>Sok hivatalos okmányt elégettek, ezért nem bizonyítható sok magyarországi cigány áldozat neve. Ismert Magyarországon egy dal, amely szerint a fekete ruhások elszakítottak egy asszonyt a férjétől, és elküldték a fiával együtt Auschwitzba. A fiú, akit a dalban Vesónak hívtak, meghalt a táborban.<o></o>
<o></o>Többen az Esti Újságból értesültek arról, hogy a kormány kötelességének érezte a cigányok munkatáborokba gyűjtését. Egy másik újság arról számolt be, hogy az ország minden évben 75 millió pengőt fizet a csendőröknek, hogy figyeljék a cigányokat. A hatalom emberei elmondták, hogy mennyire veszélyesnek tartják a cigány-magyar vegyes házasságokat, mert emiatt csak növekszik a félcigány lakosok száma. Az ország érdekeit szem előtt tartva azt a javaslatot tették, hogy sterilizálják a cigány férfiakat. 1941 telén a magyar fasiszták a következőt hangoztatták: „A zsidók után a cigányok!"<o></o>
<o></o>Sok cigány életét oltották ki ezek az emberek. 1944 márciusától, miután Magyarország német uralom alá került, a cigányokat a zsidókkal együtt kivégezték. Októberben a német katonák egyeztettek a megyei csendőrséggel, és összegyűjtötték a cigányokat, hogy fogolytáborba szállítsák őket. Akadt olyan település, ahonnan csak a férfiakat szedték össze, más helyről a férfiakat a nőkkel és a gyerekekkel együtt hurcolták el. Mint korábban a szintik, most a magyarországi cigányok szembesültek a láger borzalmaival. A német és lengyel területre elhurcolt cigányok számát nem ismerjük, de csak kevesen tértek haza közülük.<o></o>
Alább közöljük, hogy hozzávetőlegesen mennyi lehetett az elhurcoltak száma Heves megyében:<o></o>
<o></o>
Kerecsend<o></o>
Huszonkét férfit küldtek a mezőkövesdi gyűjtőtáborba. Csak a fele tért vissza.<o></o>
<o></o>
Andornaktálya-Felsó<o></o>
Nagyon sokan kerestek menedéket az erdőkben. Húsz fiút kényszerítettek Mezőkövesdre és egy sem tért vissza.<o></o>
<o></o>
Eger (Veroszala telep)<o></o>
Háromszázan megszöktek. A németeknek csak egyet sikerült elkapniuk, aki a lágerben vesztette életét.<o></o>
<o></o>
Tiszaigar<o></o>
Sokan estek fogságba és kerültek Mezőkövesdre innen.<o></o>
Mezőkövesdről a foglyok tovább meneteltek Lengyelországba vagy Németországba. Mezőkövesden kívül voltak más gyűjtőtáborok is az országban, de még nem tudjuk pontosan, hogy hol. Natzweilerből származó iratok igazolják, hogy öt magyarországi cigány vesztette életét 1945. január 7-én. Név szerint: Sas Géza Balog, Bogdán Sándor, Sztojka Iván, Raffael László és Gazsi József. Nyári Jóskát a budapesti Vízmellék telepről elküldték Berga Elsterbe. Betegségben halt meg 1944-45 telén. A Gross-Rosen nevű táborban is sok magyarországi cigány raboskodott.<o></o>
<o></o>
<o></o>Kállai Jánosnak sikerült megszöknie a fasiszták rabságából: <o></o>
„Heves megyéből 700 férfit vittek Mezőkövesdre. Nagyobbrészt városi cigányok voltak valamint három faluból Bogácsról, Kálról és Andornaktálya-Felsőről. A férfiakat a László iskolában tartották fogva, a nőket a gyerekekkel együtt egy másik helyre vitték. Mindannyian dolgoztak. Az első héten a mezőkön dolgoztunk, aztán a katonák parancsára egy széles árkot ástunk. A németek a magyar nyilaskeresztesekkel felügyeltek ránk. Ketten közülük, Tóth Károly és Újlaki Dezső, nagyon sokszor bántalmazták a cigányokat. Négy hét alatt, amíg ott tartózkodtunk a táborban háromszázan szöktek meg. A katonák mindent megpróbáltak elszedni tőlünk. Azzal fenyegetőztek, hogy megölik azokat, akik nem adják át nekik az útlevelüket és a katonakönyvüket. Én semmit sem adtam át nekik. Két évig voltam katona Oroszországban.<o></o>
<o></o>
Mezőkövesdről gyalog mentünk Tiszapolgárig. A férfiak mentek elöl, és a nők a gyerekekkel mögöttük. Viszont ennél a falunál az oroszok tüzet nyitottak ránk, és a katonák Egerszalók felé irányítottak minket. Onnan tovább gyalogoltunk. Áthaladtunk Egervisontán, Gyöngyösön és Nagyvároson. Elhagytuk a Dunát és Komárom irányába mentünk, aztán Győrbe. A katonák, akik autókkal közlekedtek, azt mondták, hogy egy hetünk van arra, hogy Németországba érjünk... A németek megölték azokat, akik megbetegedtek.<o></o>
<o></o>
Amikor Győr mellé értünk, sikerült megszöknöm a barátommal, Paczok Ádámmal együtt. A németek megengedték, hogy gondozzam a lovakat. Amikor az egyiket patkoltatni kellett, akkor beküldtek a faluba, hogy javíttassam meg a patkóját. Azt mondták: „Ha nem jössz vissza, megölünk, mint egy kutyát. A faluban találtam egy személyt, aki értett a patkoláshoz, és ott hagytam nála a lovat. Azt mondtam neki, hogy el kell mennem szénát venni a lónak. És onnan futottam, ahogy csak bírtam. Az erdőben találtam menedékre, ahol más cigányokkal is találkoztam."<o></o><o></o>
Kállai elbeszélése szerint a 400 cigányból, aki Mezőkövesdet elhagyta, csak 10-15-nek sikerült megszöknie. Hogy pontosan hová vitték Németország területén belül a cigányokat, nem tudta, de egy sem tért vissza.<o></o>
<o></o>
Egy magyarországi cigány asszony, Raffael Ilona volt a egyik a néhány közül, akinek sikerült élve kikerülnie a dachaui lágerbó1. A következőket mondta:<o></o>
„1944 telén történt, amikor a csendőrök Adacsra jöttek, hogy összeírják a nevünket; a férfiakét 16 évestől egészen 60 éves korig, a nőkét 16-tól 40-ig. Elmentünk Hatvanig, és ott egy zsidó templomba zártak minket. Onnan Komáromba mentünk. Itt a város börtönébe zártak minket.<o></o><o></o>
A férfiakat elkülönítették a nőktől, és elvitték őket valahová Németországba. Az asszonyok és a lányok előbb Ravensbrückbe, majd Dachauba kerültek. A táborokban egész nap dolgoztunk. Ravensbrückben a holtak hamvait gereblyéztük.<o></o>
Mi a zsidókkal laktunk együtt, lengyel, német, magyar és orosz zsidókkal. Ahogyan nekik, nekünk is tábori öltözékünk volt és facipőben jártunk. A németek levágták a hajunkat. A ruha ujjába be kellett varrni annak a barakknak a számát, ahol laktunk. Az enyém a 19-es volt. Sok nő és fiatal lány meghalt Ravensbrückben. Azt, hogy mennyien, nem tudom pontosan megmondani. A katonák végeztek azokkal, akik nem bírtak dolgozni.<o></o>
<o></o>
Amikor az oroszok már közelebb voltak, akkor a németek arra kényszerítettek, hogy gyalog menjünk Dachauba. Az úton mindenkit megöltek, akik nem bírták a fárasztó gyaloglást. A dachaui táborból az oroszok szabadítottak meg.<o></o>
Az enyéim közül meghalt Ferenc, ő 60 éves volt, István 46, Ferenc 21 és László 19.<o></o>
<o></o>
Ahogy a Vörös Hadsereg elérte Magyarországot, keserű gyász érte a lajoskomáromi cigányokat. Az egyik napon az orosz katonák megpróbálták kivonulásra kényszeríteni a németeket. Miután a németek meghátráltak, nagy öröm támadt, és a cigányok a gádzsókkal együtt ünnepeltek. Minden nagyon jól ment, de másnap reggelre a németek visszatértek. Most az oroszok voltak azok, akik menekülni kényszerültek. Bosszúból mindenkit megöltek a németek. Hatszáz cigányt gyilkoltak meg ebben a faluban.<o></o><o></o>
Magyar szöveg: Rézműves Melinda