Ez aztán az országimázs, már 23 ország tiltakozik a Stop Soros ellen

Tiltakozik 18 nemzetközi és további 237 nemzeti keretek között tevékenykedő, külföldi civil szervezet és szövetség az úgynevezett Stop Soros törvényjavaslat-csomag ellen.

Hétfőn Berlinben közölt állásfoglalásukban felszólították az Országgyűlést, hogy utasítsa el a csomagot, és gondoskodjon a magyarországi civil szervezetek és emberi jogi aktivisták munkájának zavartalanságáról.

Az Amnesty International nevű nemzetközi jogvédő szervezet németországi központjának közleménye szerint a javasolt jogszabályok az eddiginél is erősebben akadályoznák a magyar civiltársadalmi szervezetek munkáját.

Az előirányzott csillagászati pénzbüntetések miatt csőd, vagy akár felszámolás várhat rájuk, holott már most is jelentős korlátozásoknak vannak kitéve, ami ellentétes az országnak a gyülekezési szabadság, a szabad véleménynyilvánítás és a szabad mozgás jogának védelmére vonatkozó nemzetközi jogi kötelezettségeivel.

Az állásfoglaláshoz csatlakozó szervezetek szerint a kormány a javaslatcsomaggal még inkább gátolni akarja azt a legitim munkát, amelyet az emberi jogokért kiálló, jogsegélyt és szociális támogatást nyújtó, a sajtóban vagy az interneten eltérő véleményeket kifejező civiltársadalmi csoportok végeznek.

Hozzátették, hogy

az emberi jogok védelmezőit nem szabad törvénysértőnek nyilvánítani kritikus nézeteik miatt,

és a törvények révén védeni, nem pedig elnyomni kell őket.

Az állásfoglaláshoz mások mellett a Riporterek Határok Nélkül és a Human Rights Watch nemzetközi civil szervezet, a Greenpeace közép-, és kelet-európai tagszervezete csatlakozott, és

23 országból csatlakoztak nemzeti keretek között működő szervezetek.

A legtöbben Hollandiából, Lengyelországból és Romániából, ebből a három országból összesen 90 szervezet csatlakozott a közlemény melléklete szerint.

MTI

stop orban.jpg
 
Leszedették Márki-Zay migránsszámlálóját

A választási eljárásról szóló törvényt sérti – állampolgári beadványról döntött a bizottság.

e2000.jpg

N. Z. monogrammal nyújtott be valaki kifogást a helyi választási bizottsághoz a nemrég a polgármester és az alpolgármester által, a városháza előterébe kihelyezett migránsszámlálóval kapcsolatban - írja a Vásárhely24.

A plakát a választási eljárásról szóló törvényt sérti, mivel állami, vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül plakátot elhelyezni tilos.

A bizottság a beadványt megvitatta, majd annak eltávolításáról 5-1 arányban döntött határozott.

Az indoklásban az olvasható, hogy mivel Soros György vagy Orbán Viktor neve olvasható a táblán, az "egyértelműen kampánytevékenység". A határozat nem jogerős.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,151
Üzenet
4,807,920
Tagok
616,052
Legújabb tagunk
Apucsabi
Oldal tetejére